„NE MENJ AZ ERDŐ SŰRŰJÉBE” – Miroslav Aleksić versei
•
NE MENJ AZ ERDŐ SŰRŰJÉBE
Ne menj az erdő sűrűjébe,
maradj a szélén, ahol még zöld a fű,
ahol még hallatszanak a szorgos parasztok hangai.
Nem érted többé szavaik értelmét,
de felismered a kellemes dallamot
ami a gyerekkorra emlékeztet.
Ne menj az erdő sűrűjébe,
az ódon, kidőlt fatörzsekből
az idők kiszívta ami jellemzőjük
és ha kedved támad ráállni
térdig esel a törzsökbe
széthullik mint a hamu
a néhai erő és magasság
mint amikor egy pillanat alatt ráébredsz
hogy elárult a lény, akit szeretsz.
Ne menj az erdő sűrűjébe,
ne reménykedj tündérekben és boszorkányokban,
nincs Szentiván éji álom,
sem Oberon, se Titánia
hogy megszépítsék éjnek éjszakáját
a tévedések vígjátékában.
Csak a tétlen Insomnia anyó
szemhéj és lélek nélkül
szed éjjelente mérges gombát
s közben altatódalt énekel.
Ne menj az erdő sűrűjébe!
Kapcsolj ki számítógépet és monitort,
rejtőzz el, hallgasd repeső szívedet
és vigyázz, nehogy guglizzanak utánad
mindenféle gonosz adminisztrátorok.
A SÁRKÁNY ÉS A CÁR FIA
Naponta újra
sárkányvadászatra indulok
mert az utamban áll.
És szüntelenül:
vállamon sas,
lábamnál agár,
hónom alatt duda.
Sas – hogy messzire lássak,
agár – hogy ne ismerjek félelmet
duda – hogy mindezt megénekeljem.
Útközben találkozom Proppal
ő azt mondja, csak egyféle mese létezik
és minden más – kitalálás.
Lépkedek a reménybeli Wall Streeten
és ismételgetem, hogy el ne feledjem:
A tóban sárkány
sárkányban vaddisznó
vaddisznóban nyúl
nyúlban galamb
galambban veréb
abban a rossznak szelleme.
Mindet fel kell hasítanom
hogy magamat meglássam
hogy eljussak magamig,
nem emlékezvén többé a hercegkisasszonyra
akiért elindultam.
HÓDÍTÓ
Minden történhetett volna másképp is
ha kapukon áttörve bevonulok
mint hadsereg,
és gyors rohammal elfoglalom a császári palotát,
egyszerű sorkatonát küldve
hogy kitűzze a győzelmi zászlót
a hódítóknak kijáró főárbócra.
Ám akkor hogyan is élvezném kristálytiszta szökőkútjaid
halk csobogását
az illatos hársak alatt.
Hogyan is hallgatnám titkos kertekben
párnákon pihenő szerelmes szatírként
lantod hangjait
rímelvén a nyári égbolt
csillagképeinek rajzolatára
és elfeledett pincék borainak zamatára.
Hogyan őrizhetném féltékeny bélyeggyűjtőként
albumba zárva elbűvölő idomaid árnyait
begyűjtve a nagyváros gyűrött homlokzatáról
virradatkor.
Elég volt csupán, hogy abban a pillanatban
miként Odüsszeusz matróza viaszt öntsek fülembe
és így ne is halljam a trombita hangját
amely szíved lerohanására buzdít,
melyet még csupán egy
bezárt gomb védelmez
az egyszerű vászonblúzon.
Fordította: Vujicsics Marietta
Miroslav Aleksić (1960) költő, az újvidéki Szerb Matica vezetőségi tisztségviselője. 1986-tól folyamatosan jelennek meg verseskötetei, számos külföldi és szerbiai antológiában is szerepelnek versei.
Jelen költeményei a „Travarev naslednik” (Füvesember örököse) c. kötetében jelentek meg.
Illusztráció: Aleksić s kötete
Ezek is érdekelhetik!
Marcus Kracht: A régi erények újrafelfedezése →
Avi Roth: A vizuális ábrázolás születése: A látens információ coffeegraph®-fá való átalakításának művészete →
William Blake: A tigris, Madarak, Mérgek Fája →
