Mondd meg nékem, merre találom…

Vers BEI1 (Medium)

december 21st, 2024 |

0

Bánki Éva: Infinitív (versek)

Se össze, se vissza

Miért gyűlöl engem ennyire?
Mert valamit nem adtam oda,
nem adtam vissza, vagy nem köszöntem meg.
Vagy nem úgy, nem akkor adtam vissza, ahogy kell.
Rémes idők voltak, aztán jöttek
a még rémesebbek. Ártatlanul
felénk köszönni sem lehet.
De mégis. Hát ennyire?
Két kiszolgált pók,
két öreg kötéltáncos leng,
lengedezik a cirkusz kupolájában.
A közönség hazament, a fényt lekapcsolták,
de ők nem fáradtak bele, hogy egymást kicselezzék,
marcangolják. Villanás a szemben, késpenge a szájban.
Csak ne gondolja az a szemét, hogy jobb nálam.
Huszonöt éve még majdnem szerelmesek
voltunk egymásba. És talán a majdnem miatt
kapaszkodunk – se össze, se vissza,
de dühösen és örökre – egymás árnyékába.

 

Infinitív

Nincs hely, nincs idő
se ülni, se állni, se ölni.
Annyian vagyunk az utcán, a strandon,
a mozgólépcsőn, hogy megrándulok
mások vágyaitól, a repülőgépen is
a többiek álmait álmodom, a félelmeikből
lakom jól, az ujjuk, a talpuk, a nyakszirtjük vagyok,
a történetüket folytatom. Eszem, iszom, alszom,
ütök és csókolok. Észrevétlenül csak meghalni tudok.
No nézd! A sorban egy másik Éva mosolyog.

 

Tenger

A hullámok elevensége megszégyenít.
Soha nem tudnék ennyire szerelmes lenni.
Ennyire áradni, tajtékozni, kívánni.
Mindent elnyelni, mindent elsodorni.
És a sziklás part előtt visszavonulni.

 

Anyalamanyala

Fő a fejem miatta.
Ez a kis szörny ott hallgatózik a torkomban.
Ha meghallja a doktori tanács határozatait,
a rektor, a püspök, a miniszter utasításait,
cicceg, kuncog, visít, ordenáré szavakat kiabál…
Ó ez csak a csengőhang, mondom rákvörösen.
Új a mobilom,
folyton szórakozik velem.
Ó, anyalamanyalám! Mit tegyek?
Ha kidobnám a kukába a rémecskémet,
megdermednék az utasítások tengerében.
Úgyhogy vigyázok a kis szörnyetegre.
Éjszakánként előveszem. Kitakarom, betakarom.
Etetgetem, itatgatom, fésülgetem.
Szégyellem, ó, nagyon is szégyellem,
hogy ő a lelkem jobb része.

 

 

Illusztráció: átdolg. netgrafika


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás

hacklink satın al meritking meritking giriş meritking güncel giriş perabet perabet perabet giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler vaycasino vaycasino giriş vaycasino güncel giriş matbet matbet giriş matbet güncel giriş matbet matbet giriş matbet güncel giriş betsmove betsmove giriş betsmove güncel giriş betsat betsat giriş betsat güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş dumanbet giriş dumanbet dumanbet güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş marsbahis marsbahis giriş marsbahis güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş meritbet meritbet giriş meritbet güncel giriş nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş vaycasino vaycasino giriş vaycasino güncel giriş Holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş bahissenin bahissenin giriş bahissenin güncel giriş bayconticasino bayconticasino giriş bayconticasino güncel giriş imajbet imajbet giriş imajbet güncel giriş prizmabet prizmabet giriş pashagaming pashagaming giriş pashagaming güncel giriş interbahis interbahis giriş interbahis güncel giriş jojobet superbetin matbet jojobet marsbahis marsbahis güncel marsbahis güncel giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler bahsegel vaycasino vaycasino giriş perabet perabet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş jojobet jojobet giriş Superbetin superbetin giriş superbetin güncel giriş süperbetin