Ispány Marietta: Teleírt papír
Papír vagyok. Barázda létemet megfogja a tinta,
átlátszópiros sávokban vérzik, rajta nő
a szétfeszített kereszt. Belehull, beleszentül
a beledörgölt, vesszőztetett fikarcnyi élet
széles öle, belőle hajt az immár virágba
csordult menny, fölhasítva a kárpitot,
az égig törve, kinyúlva még a pokolért is,
átérve a hasadék palló járkáló réseit,
áthúzva a pókháló-szárnyú végtelent,
tűzve és vonulva a metszéspontok örvénylő
közepén, és mégis fehéren, egyetlen
hajszálon át karcolva két szél közelét
a parányi rétegen, belefúrva a szavakat
a legmélyebb kútból, amely önmaga
tette az életét a toll alá.















