december 30th, 2025 |

„A források ismerete” – Kovács katáng Ferenc beszélgetése Gazda Istvánnal

„1948. dec. 2-án születtem Budapesten. Édesanyám festőművész, édesapám vegyészmérnök, szabadalmi ügyvivő volt. Feleségem gyógypedagógus, két fiam és négy unokám van.

Általános iskolai tanulmányaimat a Bp. VIII. kerületi Horváth Mihály téri Gyakorló Általános Iskolában, gimnáziumi tanulmányaimat a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban végeztem. Egyetemi tanulmányaimat az ELTE-n végeztem, ahol a TTK-n fizika tanárszakos, a BTK-n népművelés szakos hallgató voltam. 1973-ban kaptam diplomát. Később megszereztem a bölcsészdoktori és a kandidátusi fokozatot is.”

Dr. Gazda Istvánt Kovács Katáng Ferenc kérdezte.

Kovács katáng Ferenc: Önállóan döntöttél, hogy melyik egyetemre jelentkezel, melyik karra és szakra?

Gazda István: Lényegében igen. A fizika érdekelt, ezért is jelentkeztem fizikatanár szakra az ELTE-re, emellett érdekeltek a humán tárgyak is, a másik szakom a népművelés (közművelődés) lett.

Ott ismerkedtem meg Vekerdi Lászlóval és a tudománytörténettel, s ennél a szakmánál leragadtam. Először komoly bibliográfiai tanulmányokat folytattam, hogy megismerjem a szakma forrásait. Ötven éve hasznosítom azt, amit akkor kikutattam magamnak a bibliográfiák terén. A források megismerésében nagy tudásra tettem szert.

A tudománytörténet legfontosabb alapja ugyanis a források ismerete. Vettem a fáradságot és végigolvastam az Akadémiai Könyvtár Inventáriumát a reáltudományok témakörében, vagyis az 1830-tól kezdve kézzel írt raktárjegyzéket, ahova mindig beírták a beérkezett művek címét. Egyrészt örültem annak, hogy megismerhetem a művek címét és szerzőit, s örültem, hogy ezt időrendben tehettem. Büszke vagyok arra, hogy amíg nem lett teljes a könyvtár elektronikus katalógusa, sokszor engem kérdeztek, emlékszem-e, hogy ebben a témában milyen művek léteznek.

Hozzá kell tennem, hogy természetesen Vekerdi mindezt tudta, ő ott dolgozott a könyvtárban, s az új művek beszerzését irányította. Ez nagyon nagy tudást és remek memóriát igényelt. Próbáltam őt utánozni…
Így telt el az egyetem öt éve, majd Vekerdi javaslatára tudománytörténeti témájú szakdolgozatomat a Műegyetemre írtam, ahol a Kísérleti Fizika Tanszéken volt egy tudománytörténeti kutatócsoport M. Zemplén Jolán vezetésével. Konferencián is előadhattam. Az egyetem végeztével a professzornő odavett, s bíztam benne, hogy a magyarországi fizika történetét kutathatom, hiszen ő a hazai fizikát csak úgy a 19. század elejéig írta meg.

Nem így történt, mert közben valaki a tanszékről több éves külföldi meghívást kapott, s helyette nekem kellett tanítanom 8 éven át a Bevezetés a modern fizikába tantárgyat. Ez nem volt könnyű.

Kisebb kutatásokra azért jutott időm, például sikerült megfejtenem annak a József Attila levélnek a keletkezéstörténetét és forrásait, amit 1926-ban Bécsből írt Makóra, egykori tanárához, Galamb Ödönhöz. Témája Einstein és az atomfizika volt. Ennek sikere lett, Szabolcsi Miklós be is tette egy 1975-ös tanulmánykötetbe.

1983-ig tíz évet töltöttem a Műegyetemen, közben írtam egy doktori dolgozatot a Bölcsészkarra, s ennek köszönhetően át is kerültem oda tudományos kutatónak, s közben tanítottam tudománytörténetet, továbbá a történelmi segédtudományok keretében történeti forrásokat, bibliográfiákat. Ekkor egy könyvsorozat szerkesztésére kaptam felkérést a Könyvértékesítő Vállalattól (hozzájuk tartozott az összes könyvtár), s ők olyan bővített reprint kiadásokat (pl. családtörténet) kértek, amelyek a korábbi évtizedekben nem jelenhettek meg, holott a könyvtárak számára fontosak voltak.

Az 1980-as évek közepén én vezettem a Magyar Nemzet tudományos rovatát, majd a Scientific American magyar kiadása tudománytörténeti rovatát.

KkF: 1994-ben alapító tagja voltál a Magyar Tudománytörténeti Intézetnek. Ha jól tudom, még ma is Te vezeted. Adnál pontos információt az indulás előzményeiről! Mikor, és miért változott nevetek Magyar Tudománytörténeti és Egészségtudományi Intézet-re?

GI: A Bokros csomagnak köszönhetően – mivel kutatói és nem tanári státuszban voltam – kirúgtak a Bölcsészkarról, s többekkel együtt afféle kényszervállalkozó lettem. Ekkor hoztuk létre a Magyar Tudománytörténeti Intézetet (1995).

Néhány kollégámat érdekelte az orvostudomány is, ezért bővültünk később az egészségügy irányába is. Azóta is én vezetem az Intézetet.

Részt vettem az első távoktatásra épülő hazai felsőoktatási intézmény, a Gábor Dénes Műszaki-informatikai Főiskola alapításában is, s én írtam a főiskola számára a Magyar Tudománytörténet (2001) és a Magyar Kultúratörténet (2001) című tankönyveket.

KkF: 1978-ban közreműködtél Simonyi Károly A fizika kultúrtörténete című, nemzetközileg is elismert munkája első kiadásának sajtó alá rendezésében. Hogy emlékszel vissza erre?

GI: Ilyen alapművel korábban nem találkoztam, s megnyugtató volt számomra, hogy Vekerdi László vállalkozott e hatalmas kötet lektorálására. A BME-n megdorgáltak, hogy támogattam Simonyit. Elmagyarázták az elvtársak, hogy ő egy gyanús, templomba járó figura, illene elkerülni. Féltem, hogy ki is rúgnak emiatt az egyetemről, de szerencsémre nemsokára az amerikai Bay Zoltán díszdoktori címet kapott a BME-n, aki azt csak úgy volt hajlandó átvenni, ha a díszterem elnöki pulpitusán végig mellette ül Simonyi, akit amúgy meg sem hívtak az ünnepségre. Így Simonyi körül egy kicsit enyhült a légkör.

KkF: Utóbb belegondolva, 2005-ben találkozhattam volna veled anyai ági rokonod, Lax Péter matematikus Abel-díjának átvételén Oslóban. Ezerfelé ágazó elfoglaltságaid közben fordítottál-e rá nagyobb figyelmet?

GI: Anyai nagymamám testvére volt Lax Henrik, a neves belgyógyász, aki 1943 óta New Yorkban élt fiaival együtt. Az egyik fiú Lax Péter (1925-2025) volt. Innen a közeli rokonság. Péter elsősorban a nagyobbik fiamra figyelt, ő jó matematikus is. Mindkettőnket meghívott az Abel-díj átadó ünnepségre Oslóba. A protokoll szerint az a személy ülhet a királynő mellett, aki a díjazott szülővárosából érkezett az ünnepségre. Az MTA képviselője nem tudott eljönni, s a nagykövet sem. Maradtam én, meg a fiam. Ott feszítettünk a királynő mellett.

KkF: A Benedek István által alapított Hiúz-kör tagjaként, többek között Antall Józseffel, a későbbi miniszterelnökkel, orvostörténeti életrajzgyűjteményt állítottatok össze. Kézenfekvő kérdés: hogy természet- és bölcsészettudományi diplomáddal hogyan kerültél az orvostörténet közelébe?

GI: Benedek István remek orvostörténész volt, szerettem a műveit. 1974 körül Benedek belekezdett – a Gondolat Kiadó felkérésére – egy nemzetközi orvoséletrajzi lexikon összeállításába. Én akkor lektoráltam a Tudás útja új, bővített kiadását, így ismerkedtünk össze. Ő viszont már látta egy-két tévéműsoromat, s elégedett volt velük.

Jó volt együtt dolgozni a Hiúz-körösökkel, illetve diskurálni velük az kör összejövetelein. Nagyon művelt emberek voltak, úgyhogy fel kellett kötnöm…

Antallt kivéve valamennyien orvosok voltak, s jól értettek az orvostörténethez. Mindig megnéztük egymás új munkáit. Antall szigorú lektor volt, meg Vekerdi László is. Igyekeztem felzárkózni hozzájuk, legalább a magyar orvostörténet tekintetében. Talán sikerült, most már én vagyok Antall József lapja, az Orvostörténeti Közlemények főszerkesztője.

KkF: Milyen volt Antall Józseffel együtt dolgozni? Milyen munkakapcsolat alakult ki közöttetek?

GI: Akkor még nem alakult ki munkakapcsolat közöttünk. Antall halála után viszont én kezeltem az orvostörténeti és művelődéstörténeti életművét, s adtam közre kötetben. [0]

A Semmelweis életművet és a róla szóló írásokat szintén én összegeztem, a későbbi tanulmányok többnyire ebből indultak ki, köztük a Semmelweis 200. évfordulójára készült egyetemi monográfia is. Mindezek alapjait Antall rakta le, s ő állított össze egy remek múzeumi kiállítási anyagot is, amely napjainkban is megtekinthető.

KkF: A Madách évforduló kapcsán keresgéltem az interneten, s rábukkantam a Csak egy kultúránk van – Madách és a Tudományok című beszélgetésre. [1] A Magyar Rádióban 1981-ben elhangzott műsorban magad is részt vettél, majd sajtó alá is Te rendezted. Hogy emlékszel vissza a színes, széles körű rádiós munkásságodra?

GI: Számos értékes műsort készítettünk akkoriban. Akár meg is lehetne ismételni.

KkF: 1998-ban az MTV 2-n vezetéseddel indult el a Tudóra című tudományos távoktató-információs műsor. Olyan ismeretterjesztő programokkal kellett versenybe szállnod, mint a 100 kérdés – 100 felelet (Öveges József – 1958), Delta (Kudlik Júlia – 1967), Tudósklub (Marx György – 1968). Később Czeizel Endrének – a népbetegségek megelőzését szolgáló – sorozata: Az Élet él és élni akar (1988). 1991-ben kezdődött Czeizel Endre újabb sorozata, az Egészséget mindenkinek. [2] Micsoda kincsek is megfértek a 60-as, 70-es évek tévéjében! Inspirálta-e saját előadásaidat pl. Öveges professzor programja, stílusa?

GI: Öveges elsősorban a kísérletekre koncentrált, hozzám Benedek István sorozata állt közelebb.

KkF: Fellelhetőek-e még az MTV archívumában ezek a sorozatok?

GI: Igen, fellelhetők, de a rendkívül fontos politikai műsorok mellett, ezek ismétlésére nem jut idő, bár többen is kérték.

KkF: Milyen könyveket szerkesztettél?

GI: Tudománytár elnevezésű reprint sorozatot, s a kötetekhez függeléket is csatoltam. Ezek egy része bibliográfia volt. A 26 kötetes sorozat elsősorban a történelem segédtudományaihoz kötődött, ennek a tárgynak az oktatásában vettem hasznát. Mi adtuk ki az első családtörténeti munkát a genealógia 1950-es évekbeli tiltása óta. Ez még az 1980-as években történt, tehát az 1990-es rendszerváltozás előtt.

Szerkesztettem orvostörténeti anyagokat is, Antall József, a későbbi miniszterelnök, valamint Benedek István és Szállási Árpád irányításával.

1994 óta a Magyar Tudománytörténeti Intézetben dolgozom, itt indítottuk el a „Magyar Tudománytörténeti Szemle Könyvtára” sorozatot, amelyben azóta közel 150 kötet jelent meg. A tudománytörténet valamennyi nagy területéhez igyekeztünk közreadni köteteket. A magyar tudománytörténeti témák (matematikatörténet, fizikatörténet, kémiatörténet, csillagászattörténet, orvostörténet stb.) általunk terjedtek az egész országban, sőt a Felvidéken is. A tudománytörténet tantárgy javaslatunkra került be a Gábor Dénes Műszaki-Informatikai Főiskola tananyagába, ahol mintegy 15 ezren sajátították el annak alapjait, részben az általam írt első magyar főiskolai tudománytörténeti tankönyv segítségével.

KkF: Hol sikerült még népszerűsíteni a tudománytörténetet?

GI: A Magyar Televízió sugározta a korábban már említett Tudóra elnevezésű sorozatunkat, amelyben mintegy 150 adásban részletesen bemutattuk a külföldön élt és alkotott magyar természettudósok – köztük a Nobel-díjasok – és hazai kortársaik munkásságát. Egy-egy adás mintegy 40 perces volt.

Intézetünk nagyszámú szócikket írt az Encyclopaedia Britannica magyar kiadása számára. Részt vettünk az MTA 200. évfordulója tiszteletére folyt akadémiatörténeti kutatásokban, ennek keretében adtuk ki Vekerdi László és Makkai László munkáját az Akadémia 1830 és 1945 közötti tevékenységét a reáltudomány, a műszaki és agrártudomány terén. Ehhez kötődően összegyűjtöttük az MTA valamennyi reformkori kiadványát, a címeiket bibliográfiába foglaltuk, a művek teljes szövegét pedig digitális formában helyeztük el az Akadémiai Könyvtár és Digitális Központban. Így a művek a neten keresztül elérhetők, letölthetők.

Számos orvostörténeti kutatást koordináltam, részben a Magyar Orvostörténelmi Táraság alelnökeként. Mi adtuk ki Schultheisz Emil professzor valamennyi nagyobb orvostörténeti munkáját, Antall József orvostörténeti publikációit, Szállási Árpád cikkeit és Benedek István egyik munkáját.

KkF: Kiemelnél-e néhányat az általad szerkesztett kötetek közül?

GI: A Wikipédia “Magyar Tudománytörténeti Intézet” szócikke közli sorozatunk köteteinek címét, s ehhez kapcsolódik még az azt megelőző Tudománytár sorozat. Utóbbiból kiemelném Kiss Áron 1891-es Magyar gyermekjáték gyűjteményét. Ezt a kötetet magam sem ismertem különösebben, csak a szerzőjét. Kiss Áronnak 48 vármegyéből 214 munkatársat sikerült maga és a jó ügy mellé állítani. Ahogy Kodály Írta: „…ily nagyszabású országos gyűjtés sem azelőtt, sem azóta nem volt nálunk”. Bartók is tanítómesterének tekintette Kiss Áront. A kötet általunk szerkesztett előszavából mindez pontosan kiderül.

Benedek István Semmelweis saját tanulmányaiból válogatott a sorozat számára. Ez volt az első olyan kötet, amely Semmelweis összes jelentős magyar írásából közread részleteket egyetlen kötetben. Fontos és értékes könyv, ez is alapot adott ahhoz, hogy Semmelweis bekerült az UNESCO szellemi világörökség gyűjteményébe. Benedek később Semmelweis betegségével is foglalkozott, ez egy újabb kötet volt ebben a témakörben.

Ugyanebbe a gyűjteményébe került be Bolyai János is, akinek munkásságát több kötetben is méltattuk és bemutattuk az Álmok álmodói kiállításokon is. Részt vettünk például Ács Tibor Bolyai kötetének közreadásában. Ez Bolyainak azokat az éveit mutatja be, amikor ő még a hadsereg tagja volt, s kapitányként szolgált. Sajnos maláriás lett, s emiatt kénytelen volt nyugdíjazását kérni.

Adtunk ki kötetet Eötvös Lorándtól is, elsősorban a fényképfelvételeiből válogattunk. Ismert turista volt, komoly hegyek meghódítója és fotografálója. Idéztünk fennmaradt naplójából is, amely önmagában is különlegesség.

Sorozatunkban több jelentős tudománytörténész életművéből válogattunk. Schultheisz Emil orvostörténész professzor minden nagyobb műve nálunk jelent meg. Ezek nagy része az egyetemes orvostörténelemben kalandozik, más része a magyar orvosi múltban néz körül, például a 1769-ben létrejött nagyszombati orvosegyetem környékén. Ő kutatta a cári idők magyar-orosz orvosi kapcsolatait is, ez alig ismert témakör. Ehhez kapcsolódtak Tardy Lajos művelődéstörténész kutatásai is.

Az orvostörténész Antall József életmű-bibliográfiáját elsőként mi állítottuk össze és adtuk ki. Munkatársa, Kapronczay Károly soozatunk több kötetének is a szerzője, egyik fontos munkája a magyar-lengyel orvosi kapcsolatok múltját mutatja be. Utóbbihoz is kötődik édesapám munkája a magyarországi lengyel katonai táborok postájáról.

A kémiatörténet témakörében igyekeztünk feldolgozni Szathmáry László kémiatörténész hagyatékát. Ő nem csak az alkémia történetével foglalkozott, hanem mondjuk Irinyi János életművének feldolgozásával is. Ő az egyik legkiválóbb magyar vegyész volt. Könyvet adtunk ki a nemzetközileg elismert Than Károlyról, aki 40 éven át vezette a pesti Tudományegyetem kémiai tanszékét. Foglalkoztunk a magyar kémiai szaknyelv történetével is.

A csillagászat története témakörében jelent meg Vargha Domokosné kötete Zách Jánosról, aki a magyar Akadémia első megválasztott csillagásza volt. Külföldön élt, odakint nagy név volt, idehaza kevésbé ismerték. A Magyar Tudós Társaság, vagyis az Akadémia reformkori kiadványait is felkutattuk, s erről kötetet adtunk is.

Látható tehát, hogy a matematika, fizika, kémia, csillagászat, orvostudomány múltja áll érdeklődésünk középpontjában. Vekerdi László és Makkai László most megjelenő akadémiatörténete mindezeket együtt tárgyalja.

KkF: 2014-ben megjelent veled egy beszélgetéskötet. [4] Mezei Károly alapos kérdéseire még alaposabb válaszokat adtál. Aki kíváncsi életed, munkásságod részleteire, feltétlen olvassa el a 160 oldalas könyvet. Azonban eltelt 11 év. Milyen fontosabb kutatásaid születtek a tudománytörténet területén?

GI: Kutatásaim egy részét összegeztem az elmúlt években „Tudománytörténeti kalászatok” címmel. Ez Intézetünk és az Akadémia közös 3 kötetes kiadványa. Abban a fő témaköröm a pesti szakkönyvkiadás és könyvkereskedelem története 1748 és 1848 között. Itt két kiemelt téma szerepel: az egyetem Budáról Pestre települése és a tanárok Pesten kiadott művei, a másik az Akadémia reformkori kiadói tevékenysége. Fontos téma még az Akadémia 1848-as tankönyveinek ismeretlen története.

KkF: Az utóbbi időben kiket sikerült felvétetni az UNESCO világemlékezet listájára? Hogyan működik ez?

Bolyai Jánost és Semmelweis Ignácot. A magyar UNESCO bizottság javasolja és a nemzetközi dönt. A mi feladatunk, hogy nagyon jó javaslatokat adjunk be.

KkF: Láttam a neten a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán (1987) tartott előadásodat. [5] Olyan érzésem támadt, mintha egy show műsorba csöppentem volna; hatalmas tempó, sok poén, hatáskeltés. A diákok hogy reagáltak az előadásaidra?

GI: Jól reagáltak. A tudománytörténet nem könnyű, a szakanyagban nem lehet gyorsan haladni, jó, ha a témához van jegyzet is. Sok okos tanítványom volt már, ilyen pl. Hobo és az új Nobel-díjas: Krasznahorkai László. Ők komolyan vették a tudománytörténet tantárgyat.

KkF: 2002-ben még éppen elértük családommal a Millenárison rendezett Álmok álmodói kiállítást. Jól tudom, hogy főtanácsadója voltál ennek a két éves előkészületet igénylő, gigantikus anyagot gondozó vállalkozásnak? Amikor Oslóból kezdtük ajánlani hazai barátainknak, szomorúan közölték, hogy már bezárt. Mi volt e nagy sietség oka? S mi lett az anyag sorsa? 2022-ben hasonló címmel újabb kiállítás nyílt a Millenárison. Volt ebben is szereped?

GI: Magát a témát 2002 előtt három évvel én találtam ki. Soha előtte nem volt átfogó magyar tudománytörténeti kiállítás Magyarországon. Ezért lett nagy siker. Sok kutatást igényelt, de megérte, mintegy 800 ezren látták. A magyar tudománytörténet és technikatörténet ekkor vált mindenki számára megismerhetővé.
Politikai rendszerváltozás lett 2002-ben, az év végén a kiállítást szétszedték. Nem maradt belőle semmi. 2022-ben nulláról építettünk egy újat, s ennek is én voltam a vezető kurátora.

2002-ről még szólnom kell. Azt az évet ugyanis Bolyai-évnek nyilvánították a 200 évvel azelőtt született Bolyai János tiszteletére és szerkesztettem egy Bolyai könyvet. Szénássy Barna jóvoltából 1975-ben jelent meg mű Bolyai Farkas életművéről, s e szintetizáló jellegű monográfiát egy tanulmánygyűjteménnyel tettük teljesebbé. A kötetben több olyan írást is közreadtunk, amelyhez nagyon nehéz hozzáférni, így ez nagyban segíti az irodalomtörténészek, matematikatörténészek, könyvtártudósok, az Erdély történetével foglalkozó kutatók, a középiskolai és a felsőoktatásban dolgozó matematikatanárok, valamint a főiskolások és egyetemi hallgatók munkáját. A kötet szól a drámaíró és műfordító, a művész és bölcselő, az akadémikus és kollégiumi tanár, a vegyész és műszaki alkotó, a közgazdász és erdész, a zeneelmélet tudósa és az orvosló Bolyairól, a sokoldalú erdélyi tudósról, a sokak által tisztelt professzorról és ezermesterről, egy különleges emberről, akinek életművét számosan csodálták, mások meg érthetetlenül tekintettek rá. Különleges csillag volt ő a magyar tudomány egén, s e ragyogó elmére emlékeztünk a tiszteletére összeállított tanulmánykötetben.

KkF: Két kötetedet emeltem le a könyvespolcunkról. A Fizikatörténeti ABC-t és a Csillagászat-történeti ABC-t. Hirtelenjében csak a bevezetőket olvastam el és a tartalomjegyzéket futottam át, aztán a fizikatörténetet le sem tudtam tenni. Mindkettő Tankönyvkiadós, 1980-ból és 1982-ből valók. Szerencsések, akik ilyen anyagból készülhetnek. A Csillagászat-történet végén pedig a külföldi tudósok életrajzi adatainak listájában egész sor piros tintás és fekete ceruzás jelet találtam. 40 év előtti bejegyzéseimet. A 3-ra és 8-ra végződő születési és halálozási évekre vadásztam, vagyis kerek évfordulókra. Azt reméltem, hogy róluk várható sajtómegemlékezés Norvégiában. Amit majd magyarra fordítok, s megjelentetem Magyarországon. Az északi tudósokat kiemeltem, három karikával jelöltem. Hat svédet és három dánt találtam, de norvégot egyet sem. Tervem dugába dőlt, viszont arra kíváncsi lennék, hogy neked mennyi energiádat emészti fel egy-egy ilyen jellegű könyv elkészítése? S mekkora lehet az értéke?

GI: Sok munka egy ilyen könyv, mert kevés hozzá a forrás. A fizikát aztán Sain Márton tanár úrral át is dolgoztuk, az még jobb lett. Egyetemes fizikatörténet és csillagászattörténet van több is, de magyar nemigen. Középiskolásoknak remek kiegészítő könyvek. Szóval értékes, alapozó munkák.

KkF: 2024. októberi előadásod felvezetőjében hangzott el, hangfelvételen ellenőrizhető, hogy 625 publikációd létezik. Magad is vezetsz listát az elkészült és megjelent írásaidról?

GI: Ezek a számok érdektelenek, ezek egy része ismeretterjesztő cikk és előadás. Az MTA tartja nyilván, digitálisan megnézhetők az MTMT anyagában.

KkF: Elektronikusan tárolod munkáidat, s bármikor előhívhatod az adatbázisodból? A papíralapú régebbieket hogyan őrzöd?

GI: Digitálisan őrzöm. Most állapodtam meg az Akadémiával, hogy könyvtáruk számára átveszik az egészet. Ez közel 200 kötet. Egy részük csak papíron van meg, azokat digitalizálnák.

KkF: Gyűjtöd írott, szerkesztett könyveidet? Hány könyvespolcot töltenek meg a dolgozószobádban?

GI: Gyűjtöm, mintegy 10 polcnyi könyv.

KkF: Számos elismerés mellett 2019-ben állami kitüntetést kaptál. Beszélnél az utóbbiról?

GI: Ez egy magas kitüntetés: a Magyar Köztársaság Zászlórendje, polgári tagozat. A Vigadóban adták át. Komoly elismerés egy olyan embernek, aki státusz szempontjából nem tartozik egyetemhez.

KkF: 25 éven át dolgoztál a felsőoktatásban. Milyen tapasztalatokat szereztél a fiatalokról?

GI: Sok tehetséges diákkal találkoztam, de közülük sokan szürke dolgozókká lettek, pedig több volt bennük. Az egyetem befejezése után nagyon fontos az önképzés, de ezt csak kevesen látják be, s ebben alig segítünk nekik. A diplomakor megszerzett tudás szinten tartására külön intézményi hálózatra lenne szükség. Meg egy jó tv-s oktató csatornára.

KkF: Néhány régebbi előadásod visszanézhető az interneten. Székhez szögezik az embert. Élvezetesek, ismeretekben végtelen gazdagok, ugyanakkor oldottak, hangulatosak. Ilyen az, amikor az előadó nem fél órával jár hallgatósága előtt a tanulásában, hanem egy életen át kemény munkával megszerzett tudásából merít. Csak arra kell ügyelnie, hogy az adott időkeret betartásához eleget hagyjon ki (ugye Apáczai is tudta, hogy mit kell kihagynia az Enciklopédiájából – hivatkozom a 2011-es előadásodra – Világraszóló magyarok). [3] Kérdésem csupán csak annyi: milyen időbeosztással élsz, hogy ennyi minden belefér az életedbe?

GI: Nem vállalok túl sokat, mert akkor nagyon felületesekké lennének. Egy témáról legfeljebb egy vagy két előadást tartok, többet nem. Ezt igyekszem szigorúan betartani.
Minden évben előadok egy órában a Magyar Egészségügyi Szakdolgozók Kamarájának éves nagygyűlésén (MESZK), ahol úgy 600-an vannak jelen. Ez nem kis feladat egy előadónak.

KkF: Vannak-e feladataid a következő negyed évszázadra?

GI: Dolgozom egy orvosi kutatócsoportban, remélem, hogy tovább nem gátolják a kutatásainkat, s át tudjuk adni eredményeinket a fiatal orvosoknak is. Bízom benne, hogy Intézetünk könyvtára a jövőben méltó elhelyezést nyer. Remélem, hogy folytatódik a könyvsorozatunk. Régi álmunk, hogy egyetemen újra előadhassuk a Magyar Tudománytörténet c. tantárgyat, mert 1994-ben ezt is megszüntették. Szeretném, ha mind a négy unokám szépen, egészségesen felnőne.

Jegyzetek

[0] https://antalljozsef25.hu/tudomanyos-munkassaga/tudomanyos-cikkei

[1] http://real.mtak.hu/19571/1/gazda_madach.pdf

[2] https://mek.oszk.hu/02100/02185/html/521.html

[3] https://www.youtube.com/watch?v=SyCp9opufwQ

[4] Mit ér a tudós, ha magyar? Gazda István tudománytörténésszel beszélget Mezei Károly Kairosz Kiadó, 2014

[5] A magyar tudósvilág / Gazda István előadása – Szombathely : Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola Videostúdió, 1987. https://sek.videotorium.hu/hu/recordings/2525/a-magyar-tudosvilag

+ Álmok álmodói 2. rész (Gazda István az Apáczai Művelődési Házban 2023. 10.27.), https://radiosolymar.hu/hangtar/eloadasok/apaczai-muvelodesi-haz/almok-almodoi-nyomaban-gazda-istvan-eloadasa-2-resz/