Novák Valentin: egészségedre váljak (versek)

egészségedre váljak

lelkem csempe bögrekarimán remeg
és egyatomos hártya feszíti kerámia rácshoz
finom a lélekmérce
inog a mázas bögre
kortyol a múlás

kis adatcsomagot viszek a hegyre
leteszem remeteszakállú avatarnak
a Zord egébe kiáltok
vegye figyelembe áldozatom

achilles ín edző
térdinam szakító
lépcsőkön megalitikus köveken
a fényhez érve
a fénybe lépve
a fényben érve
égi lépbe emelem huszonegy grammom
odaragadjon s fölhörpölje
ki adta lélek-kortyomat anno
ennyivel tartozom csak

egészségedre váljak uram

Adjon egy rövidet

Adjon egy rövidet!
Huszonkét év elég:
nők, drogok, etilek.
Égek mint a szemét!

Majd vin’yognak értem
rajongó vadlibák,
s ahogy semmibe vesznek –
mutatnak viktóriát.

Vagy ennyi se!
Adjon egy rövidet!

Tovább
– eol hangzatok –

Bármi elvihet ma tovább:
barlanglakások, nagyszobák,
erőterek és étkezők,
inasok, kik az érkezőt
maguk előttre engedik:
halálban halat ők tálaljanak,
és álljanak a Mennyben sorfalat.
Sportautón a semperit,

lágy pipafüst a teraszon,
historizáló megarom;
bármi innen el, messzire –
vinne-ragadna ég vize!
Jólfésült lesz majd új valóm.
Mérgeznek ante acta életek:
újjávarázsolva se ép legyek –
csak múzeumi bányalom.

Míg itt voltam: az elt, az elt –
kaput, hidat, mi elterelt
vágytam fojtó percörvényben,
bukva el minden törvényt lenn.
De tudtam, az újban se lesz
jobb, az égi lobb hiób-hárfa csak
légies hazugság – réglét salak.
Születsz, s lebutít az agy-retesz.

Háború helyett hatkor

Český original.
Háború előtt hatkor.
(A béke kicsinál:
túl sok a polgár
már a nyárson.)
Alélsz harci szavaktól.
Majd beelesdézve
zuhansz fedezékbe,
s beled srófolod a sárból,
míg parancsnokod rikácsol…
Menned kell,
műved félbe marad –
ugrassz a másik lé(t)be,
vendégcsapra.
Český original.
Háború helyett hatkor:
Béke!

Egy halott fecske ürügyén

Fecske koppan a szélvédőn.
Énmérődön ócska mentség fogan:
Az előtte szétfröccsenő
rovátkolt barom
halála oka, hisz zavart hozott!

A megmaradt vak fiókák
(mikrotáp-áldozat a semminek)
tátognak sorsfészkük mélyén.
Ezt hoztuk el mi,
ultrakanonizált ragadozók.

Túlgondolt homo sapiens,
rápihensz ma bukásodra végre!
Követ téged az égpászma,
s védőfaktoron
átsuhan fecskesarlóval az Úr.

Le nem törölheted soha,
te, ostoba motorizált vigéc!
Rajtad túl lát! Csápreflexek…
És hol végmorzéz
lelked: végre magad adod!
Akaratlanul…