Miért írok… ? (Gyárfás Endre, Tábor Ádám, Vörös István)

Gyárfás Endre

Miért írok? Hogy méltó legyek hajdani ősömhöz, aki…

A KÖLTŐ

A hordában akadt olykor egy ember,
akiből úgy szakadt fel: „megéheztem”,
hogy erre társai is hirtelen
üresnek érezték a gyomrukat.
Ha barlangjuk előtt a szürkületben
felhorkant – és e különös horkantás
azt jelentette mindnyájuknak: „fázom”,
a többiek is dideregni kezdtek,
s mélyebben húzódtak a medvebőrbe.
Ha vadászat hajnalán ez az ember
motyogott-morgott: „félek a bölénytől”,
a támadásra ajzott férfiak
markában máris reszketett a lándzsa.
Már féltek s elhibázták a bölényt.

De ugyanez az ember, ez az éhes,
e fázós, félős – mikor rokona
vesegörcsökben fetrengett a földön,
kezét a maga veséjére nyomta,
és felüvöltött hosszan, messzehangzón.
A beteg arcán simultak a ráncok,
mint mikor szellem száll ki orrlikán.
S azontúl nem fájt neki annyira.

Tábor Ádám

EGY JOTTÁNYIVAL KÖZELEBB JUTNI A TELJES SZABADSÁGHOZ

A sorozat apropóját adó Zöldy Pál – rég nem látott régi barátom (cirka egy éven át valaha lakótársam is) – hiteles, adekvát, személyes és mély válasza után nehéz megszólalnom. Azért megpróbálok.

Vers nálam egy élmény, gondolat, érzés vagy történés köré rendszerint akkor kristályosodik, ha segítségével az élményt stb. életem szellemi-egzisztenciális tengelyéhez kapcsolhatom – olykor negatívan: épp azt fejezve ki, hogy nem kapcsolódik hozzá. A versírás célja, hogy a formált és sűrített önkifejezéssel a lehető legmélyebben megértsem – és ezáltal egy jottányit a megváltás, azaz a szabadság irányába változtassam – magamat és a rajtam keresztülfutó közösségköröket. Az önkifejezéshez pedig számomra a legalkalmasabb – mert a személyiséget és a szellemet legtranszparensebben áteresztő médium – a szó. Apám, Tábor Béla definíciója szerint a művészet – a költészet kiemelten –: „szellem egyes szám első személyben”.

Esszét a lét, az élet, a mélytörténelem, egy szellemi/művészi mozgalom, egy gondolkodó, író/művész személye, életműve, egy műalkotás vagy egy metszetének a megértése, számomra való jelentősége, illetve interpretálása okán írok. A teória, az elemzés: „szellem egyes szám harmadik személyben”.

Célom pedig az esszéíráskor is azonos – vagy legalábbis hasonló – a versíráséval: csupán itt legtöbbször nem önkifejezéssel, hanem egy tőlem független jelenség-tárgy elemzésével – annak egyediségét, konkrét struktúráját és jellegét tiszteletben tartva – igyekszem közeledni felé.

Vörös István

KIÉRT ÍROK?

Ha nem az olvasóknak írok,
***akkor ki a fenének?
A vers magában is megálló
***létező tényleg?

Egy valódi vers hatására
***a lét talán kitágul?
Valamit végre láthatóvá
***tehet a valóságból?

Valamit végre érthetővé
***tehet az igazságból,
valamit talán védhetővé
***tehet, de csak téblábol.

A vers olyan gyenge erő,
***hogy sokan meg se érzik,
mikor a nyári nagy meleg-
***ben benne állnak térdig.

A létezés kedvéért írni,
***nem halál-pártiság.
Talán majd egyszer elolvassák.
***Addig hogyan tovább?

A vers puszta létével is hat.
***De létezik-e vers?
Vagy csak az irodalomba beiktat,
***s te döglötten heversz.

Te. Vagyis én. Mindkettő
***én vagyok mindig.
Nem azért írok, hogy olvassák,
***elég, ha feljelentik

az égi igavonó törvényszéken.
***Kocsit húz a szárnyas ökör.
Szobrok vagyunk egy új mesében,
***becsukott szem ott a tükör.

Az önismeret formálása
***itt a szobrászi feladat.
Se anyagot, se eszközöket nem kapsz,
***de megnézheted magadat.