Mondd meg nékem, merre találom…

Vers

október 5th, 2016 |

0

Füleki Gábor: Két vers

 

Egyesülés

Örök lényét beburkolva őrzöd:
értelmen túli azonosság,
keresztbe tett kezek sánca.
Óvó öl lángja, ha
ősegész-valóba rántana:
köszönet, hála.
Meghal karjai között.
A tájban égsz, parázslik
minden titok,
bársonyló vízgyöngy-iramlás,
nyíló pillanatok.
Aranycsepp-fonál
remeg fényfinoman,
hogy rádtaláltam,
lüktetőn nőttek az árnyak
szobánk sarokhomályában.
Örvénylés, csattogó szárnyak,
egymásra tárult homlokok:
derengő ráereződés.
Szétperegnek a fátylak
sziklafájdalmú arcukon,
borzongó gyík veti bőrét.
Vadgesztenye fullánkburokban
védett, kéjsima magvak,
hasadt fenyőtű, két-egy;
sejtjeik tánccá avatva
egymásba néznek,
időből-térből kitapadva,
tűnő hártya, két
barna, szép test.
Csontfogoly tudatuk egybering
zuhanva álló kévefényben,
húsvadont járó érszövevény,
kő-óvó gyökér, hunyt csoda;
teljes érzésű kelyhein
áll a kép tisztán, tündököl,
nem múlik soha.

 

Hajnal  

Mosdatlan, ködúsztatta táj,
vén varjú rekedt hangja száll –
fülembe jutva megzilál,
vággyá facsarva szinte fáj.
Buszok zúgnak már, zsong az út,
ónszürke ég hajnalba fúlt,
útlámpák fényévé fakul,
opál-lassan magába hull.
Krákog, köhög, ébred a város,
minden hang, szín olyan csodás most;
békém vágyammal összeforrt,
egy percre teljessé sodort.
A láng
egy az égi homlokon
mosdatlanul fenn
békém lobog
a tűz
egy a földi dombokon
mosdatlanul leng
békém dohog
a fagy
egy az égi lombokon
mosdatlanul lenn
libeg
békém a jég
egy a földi ormokon
mosdatlanul cseng
békém hideg.
Burokban őssejtek ezek.
Világnyi költőtáska rejt
hím, nő, idő és terek,
pont, mely Istenben kikelt.
Elektronja tán egy atomnak
e kozmosz, mely körülölel?
S ez atom is világparány,
s világokat rejt mindahány?
Kezembe vettem egy követ:
beléje zárva hány világ?
Számunkra örökre süket,
esély sincs egymáshoz járni át.
S tán egy irdatlan entitás
tűnődve kavicsot forgat,
szédülnöm nem kell, nem vitás,
világom szét nem omolhat.
S ez óriást is kozmoszával
magába rejti egy atom:
valami kisisten poharában
ivásra vár az asztalon.

 

Illusztráció: Kállay Kotász Zoltán fényképfelvétele (2016)

 

Cimkék:


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás