Botos Ferenc: Szindbád reminiszcenciák
/Krúdy Gyula születésnapján, emlékezetére/
hajnali harmat
a harangszó aranya
újra megcsomóz
egyszer az angyal
meglátogatott téged
nem voltál otthon
pohár boromban
bokád borostyánfénye
táncoló emlék
feszülő trikó
alatt hasán a köldök
zárt márványkapu
tört szárnyakon csüng
egy kopott szövetkabát
fut és énekel
hegyi boszorkány
mosolya bűnre csábít
múló időben
hajnalcsillagról
szökkent át a kerítésen
nem láttam többé
egy tündérkönnycsepp
téli ágról, reszketve
arcomra hullott
kórházi ágyról
Botticelli-angyalarc
egy nő mosolya
kabátba búvó
rejtelmes szenvedélyek
megöregedtél
csak a keresztút
maradt nekünk: letörlöm
az arcod, kedves
gránátszín rügyek
fénylenek a rákosztály
ablaka előtt
megperzselt vásznon
csak egy test lenyomata
jelzi hiányod
végezetül a
sehol sem található
angyalra várunk
ahol mosoly van
ott semmi más nem fér el
az árnyékodban
fejeden egy kéz
hunyt szemekkel is érzed
finom illatát
nézem arcodat
nem hervadó nőszirom
közelítő télben
ó, asszony, asszony
kitartásod keresztje
vízre íratott
születtél, éltél
hogy kimondd, ha halni kell
“mégis, oly szép volt”
Illusztráció: Krúdy Gyula Óbudán (ismeretlen szerző fényképfelvétele, 1930-as évek eleje)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
