Mondd meg nékem, merre találom…

Önszócikk

február 24th, 2017 |

0

Birtalan Ferenc: Önszócikk

 

„Józsefváros? Inkább Kőbánya szája.”
A Keletiből elfutó sínek, a vas- és a cementgyár választja el a temetőtől a Juranicsot, a húszas években a letépett hazából menekülőknek épített Telepet.
Úgy született oda, hogy csak mesékből, sóhajokból ismerte a siratott otthont, ami fölmagasztosult, elérhetetlen csodavilággá lett, s amit egyszer látott tizennyolc évesen. Ott növekedett a vastörő duhogó dübörgésében, a MUKI hajnali csikorgásában, a műszakkezdésekkor „fújó”  szirénák hangjai közt.
Onnan indulhatott hihetetlen álmai valóra váltására.
És mi sem természetesebb: viselte-cipelte a Legkisebb Fiú rangját, terheit. A valóság átlényegült, minden gondolata az elérhetetlen határain túlon volt.
Születése görög sorstragédiák szerinti. Vérátömlesztéssel mentik az orvosok a menthetetlennek tűnőt.
A Várostól szinte tökéletesen izolált környezet nevelni kezdi.
De mit talál az álmokon innen?
Egy őrült háború után tápászkodó országot, ostromkori belövések történeteivel, gyászaival, egy, a megmaradáshoz útját készítő családot.
Mikor idősebb bátyja is megtér nővére mellé Rákoskeresztúrra, már túl van első magány-versén, alig kilencévesen.
„Tenyérnyi tócsába köptem – írja –, hullámok csapnak át fölöttem.”
Költő akar lenni, bármi áron. S hogy mit jelent a „bármi ár”, arra a későbbiekben kapja meg a választ.
Az utált iskola után lakatosinas lesz. A Gyár magába szívja és próbálja bedarálni. Miért nem sikerült teljesen, protokoll szerint? Fogadjuk el a legegyszerűbb választ: Nem azt a szerepet kapta. Istent ne keverjük ide elrendeléssel, hamis képet kapnánk. Egy régi kabát báránybőr bekecs-bélésében járja a Gyárat. Művész úrnak csúfolják (de legyen itt az igazság kedvéért, soha nem alázzák meg annyira, mint később többször is az annyira vágyott Irodalomban). Elfogadják, mert a Gyár a furcsa emberek búvóhelye is egyben, a kitaszítottaké, az elbukottaké.
Bármi áron.
méretlen időből ébred a reggel
szemünk alatt ég az árok
szerszámfiókok mélyén
tenyerünkről álmodó kalapácsok
Megismerkedik, összebarátkozik az Anyaggal és rájön, az is vers, ahogy a levegővétel, az élet.
És megismerkedik a kettősséggel, és tudja, nincs választás, nincs külön, csak az Egy, a megismételhetetlen, hogy minden, ami hiba, ami bűn, csak tőle lehet jobbá.
Tisztában van a korlátaival, és azzal is: a korlátokat nem szabad figyelembe venni.
Egyre több könyv veszi körül. Olcsó Könyvtáriak, de neki a mindenség, neki a szépség, a világra nyitás lehetőségeit hordozzák. Fejében szaporodnak a kimondhatatlan nevek. Észre sem veszi, az évek során mint alakítják, s válnak eggyé, elválaszthatatlanokká; mint jut el Paul Geraldytól Jean Cocteauig, Rimbaudtól Dickinsonig; Balassitól József Attiláig, Radnótitól a kortárs irodalomig.
Még mindig a Legkisebb Fiú. Királylányért küzd, igazságért. Lehajol megsimogatni a szépet, vigasztalja az elesettet, megosztja a maradék hamuban sült pogácsát.
Bármi áron.
Szerelmek, botlások, szenvedések. És úgy látszik, kezd beérni a gyümölcs, versei papírra merevülnek, de fogyóban azok, akik útját ismerik, fogyóban a meggyötört lélek, de akkor is az az egy munkál, hogy „Bármi áron.”  Pedig az ár irtózatos.
Nem hisz véletlenekben, a „megírt sors”-ban sem. Kívülségét nem másokra hárítja, élete következményeként látja és éli meg, amit később tudatosítva magában, egyetlen helyes útjának lát.
a körön kívül mindenképpen
feladva mindent csak a reményt nem
akárha követ görgetve hegyre
lerogyva fölállva visszaesve
Megéri, hogy láthatja egyik álmát, az egyiptomi piramisokat, de a sors iróniája, akkorra tényleg magára marad.
a Khan el-Khalili bazárban gondoltam
jó lenne eltévedni
nem jönni vissza
fölültök a gépre
én megtanulom a nyelvet
de hogy a picsába írják arabul Csepelt
Hat otthon és négy könyv van mögötte. Ötvenkilenc éves. Nem hisz az elrendeltetésben. A hetedik te magad légy!
Új, hetedik emeleti lakásában nekilát életben maradni.
Bármi áron.
… és túl Óperencián, Üveghegyen, infarktuson, ír tizennégy könyvet, és bekopog a Legkisebb Fiúhoz a hetvenegyedik év. Összenéznek, bort tölt, elfelezi a maradék pogácsát.
(Birtalan Ferenc 1945 – )

 

Illusztráció: Birtalan Ferenc portréja

 

Cimkék:


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás