Mondd meg nékem, merre találom…

Próza

november 19th, 2017 |

0

Petz György: Mese a három emberről



Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer három ember.
Egyikük szent meggyőződéssel vallotta, hogy nem él; és valóban, egész élete mintha csak álomban zajlott volna.
A másik azt állította, hogy az ember örökké él, csupán testet változtat, de lényege sosem pusztul el; és valóban, ennek megfelelően élt.
A harmadik szerint mindenki csupán egyszer él, és mindaz, amit pokolnak és mennynek tartanak, itt található e földi létben; e szerint kelt és nyugodott nap mint nap.
Úgy vélekedhetnénk, az első ember bármilyen hitványságot hajlandó volt elkövetni, hiszen mintegy álomban élte az életét, ahol bármi megtörténhet, így minden olyan valószínűtlen.
Úgy vélhetjük, a második ember bármiféle rosszaságot hajlandó volt elkövetni, hiszen neki annyi lehetősége van más alakban jóvátenni, mivel örök életű.
Úgy vélnénk, a harmadik ember bármi gonoszságot hajlandó volt elkövetni, hiszen őt sürgeti az idő; tudja, egyszer él csupán.
És találkozott a három ember, és szakasztott egyformának tűntek. Isten se tudna különbséget tenni közöttük, tán nem is akar; mert tudja, hogy egyformák a legfontosabban.
Az első nem képes hitványságot elkövetni, mert álomban éli életét, és az álmok világával oly finoman kell bánni, akár a könnyű lepke sérülékeny, sokszínű szárnyával.
A második sem képes rosszat tenni, mivel talán már sokadik alakját öltötte fel, s hogy adhatná elpiszkolva tovább a halhatatlan láncot, hiszen a hatalmas láncolat akár egyetlen rossz szemétől is gyengévé válik.
A harmadik sem képes gonoszkodni, mert megérti annak nemességét és fenséges mivoltát, hogy aki egyszer él, annak a mindenséget kell példáznia, és így hasonlatos lehet az egészhez; amely test, öröklét és álom.

 

Illusztráció: Tájkép három emberrel (pixabay.com)

 

Cimkék:


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás