Mondd meg nékem, merre találom…

Hírek

április 21st, 2018 |

0

Györgyi Csaba | Kötetmegjelenés

 

Megjelent a 2018. évi két Prágai Tamás-díjas könyv közül Györgyi Csaba Mint két idegen című nollakötete. A könyv az Írók Boltjában s a szerkesztőségben (30 5113762) bizonyosan megvásárolható.

 

Letöltés (PDF, 945KB)

 

* * *

 

Kurta

A végén mindenki lesz az ember. Zuhanó. Csak parázs, fél arca már nincs is. Kicsit magasabban lesz, de a táj mögötte már csak rajzolt, már csak festett. De hiszen akkor már maga is csak rajz, pár vonal, meg még egy, meg még egy, és vége, nincs kész.

 

Mesekönyv

Hazafelé tartok, mégis úgy érzem, mintha otthonról indultam volna el. Távolodom és közeledem egyszerre, közben pedig arra gondolok, hogy akárcsak a többiek, én is haza akarok menni, de én sem otthon, hanem valahol máshol lakom, ráadásul ezt a két helyet, másokhoz hasonlóan, én is össze szoktam keverni.
Nem közvetlenül érzékelem azt, ami körülvesz, csupán visszaemlékszem rá, ugyanis nem itt vagyok, hanem valahol máshol, de arra már nem emlékszem, hogy hol.
A világ számomra már csak egy régen elenyészett, gyönyörű vallás, amelyről egy sehol sem kapható, színes mesekönyvben lehet olvasni.

 

Illusztráció: Györgyi Csaba a Prágai-díj átvételekor (Tóth Csilla Ilona fényképfelvétele, 2018)

 

Cimkék: ,


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás