Fábián István: Tartozás (Két vers)
Szervácnak. Ideát.
„hanyatthazámig így megyek”
(Szervác József: Szavak hazáig)
Fekszünk a bordatörő sittre kilökve,
isten inspekciózik bezuhant templomudvaron:
készíti a lelkünket soroló leltárt.
Arcunkat veri mész-szagú eső, már örökre
testünkké lesz a széjjelzárt terv,
testté vagy holttestté lesz az ige, mi istené,
ki nem alkotott semmit, míg ember
nem alkotta belé őt senkibe.
Káromkodni jártunk épített romokba: ék
voltunk az Úr akaratában.
Röhögni jártunk templomokba:
világot akasztó szegény nemzedék.
Most ismét a sorok között. Megintcsak ott.
Csepel halott, amerika halott, és mint a részegek,
útszélről útszélre tévedek, pofoz a kósza ég:
utolsó hitem is kijátszottam: elég.
arcom magamhoz hasonlítom.
Tartozás
Dul Károlynak, Lovász Rácz Piroskának
A záporos, sáros esték
küszöbén elgáncsolt holna-
pok voltak a jelenlét.
Mintha az elmúlt nap
a másnappal összehajolna,
mintha az éj magába holna.
temetetlen nappalok virrasztják
az estét: látszottak csak,
voltak a lét és a nemlét:
bábu, angyalnak szarulábú,
ördögnek szépszárnyú tollas,
szemükben a megtartó kérdés:
hol lesz: az öröklét hol lesz?
Illusztráció: a szerző grafikája
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
