Kelemen Lajos: Megint dolgozunk
Prágai Tamásnak
Most veszem fel terheim;
nem érdekes!,
a kívül lévő romok darabjai nem roppantanak meg –
inkább a tenger aromáját magukban hordozó
nők emléke, meggyalázott abszolútumok; most veszem fel
újra terheim – épp, amit látszólag nem lehet, azt kell
eldolgoznom, idegeim virágban-gyümölcsben, s a jókedély,
hogy hallom a nem-hallhatót, a derű napsugár-folyosóján lépteid;
mert néha igenis átjössz,
az ateizmus hídja, gerendája, a világba itt-ott belevert ék, és
a rendre tenyerem sebző szálkás támaszték;
a matériához kiszenvedett
magyarázat hiába recseg-ropog: a közös rítust az efféle híg beszéd
eliminálni képtelen –
innen, ebből a világból, éles szemem hiába is meresztgetem,
semmi igazit nem láttam még;
dolgokat kukkoló ráncos kölyök, előérzetek ügyetlen krónikása,
innen-felől se az igazi sírást, se az igazi örömet
nem ismerhetem: minden merő vallomás terhem újabb növelése –
hátra sem kell néznem, keresztül-kasul a megyéken,
hallom, jössz megint: Inkaföld cuppogós sara fog ráébreszteni magunkra,
az árny-ház, az árny-udvar, az árny-fák,
amire kapálva, ásózva annyit edzettél, a megjelölt helyszín,
ahol látjuk Isten szemeragyogását, mint munkánk nyomán
a talajon áttörő, színtiszta forrásvizet.
Illusztráció: Prágai Tamás (Szilágyi Nagy Ildikó fényképfelvétele)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
