Suhai Pál: Aki jobb önmagánál (Levélfa, 40.)
Suhai Pál levele Tamási Orosz János régi-új verseskötetére
2019. november 18.
Kedves Jánoskám! Bocsásd meg, kérlek, hogy 1981-edet, mint anno Orwell is a maga 1984-ét, számmal írom (miközben ujjammal pötyögtetem /!/). Hogy’ dicsérjelek, hogy meg ne sértselek!? Kihez vagy mihez mérjelek? Máshoz? Kevés. Magadhoz? Jobb vagy! „Sasként suhanó szárnyad árnya vagy.” Te mondád. Szonettjeid (idestova negyven éve lappangó szonettjeid!) laza, fölásott televényében az enyészet és tenyészet, egy jól gondozott kert (Wohltemperierter Garten?) gumói és virágai. Gumóin értem a szavak ilyen meghökkentő megcsomózását: „libériás szívszibériád.” Virágai is ilyenek: kibontott csomók: „jövőtlen érzésként / vérzel át rajtam; gyolcs gyors halálon.” Komor tapasztalatban játszi kedv (melyre külön hajlammal élteted a nyelvet): „ősz jő / möszjő s véle árnyékok tengere”– vagy hogy mutassak még cifrábbat is: „örök hurok / bűvös köre lám örök haraggá / így kövül.” Ezt az adást venni-tudni már-már maga is művészet (’örök’ – ’körök’, ’hurok’ – ’harag’) – ha kibonthatod, bizony, öröm. Mint ahogy allúzióidban a kétfele vágó dévajságot is: „medencéd? elzárt világegyetem / áll a vándor zarándokút over / állok immár másként nem tehetek.” S ha már kert: nemcsak fölásott, de szépen fölgereblyézett is (némelykor) a talaj – nagy, széles anaforás mozdulatokkal: „ahogyan hangod akad elcsuklik / ahogyan lélegzeted elakad / ahogyan tekinteted szertefut / ahogyan bőröd felizzik sápad… /// ahogyan tested testemre feszül, amikor időnk darabokra törik / amikor dalunk felzeng s felzendül.” S ha már ismétlés, a szonetteket refrénszerűen keretbe záró-szorító mondatismétléseket se felejtsem, mint ezekben, az eljövendő élet szentháromságát oly meghatottan és meghatón ünneplő versekben: „menoteszt pozitív alig értett / szavakat mond a kis sárga papír / két szó csupán de boldog arcomat / buta könnycseppek árkolják végig… /// menoteszt pozitív fölényes bölcs / szavak egy sárga papírszeleten… /// új íge a szabadság-zsoltárban.” S ide írom még dicséretedre ezeket is: „még itt sem vagy már vitázom veled / lány légy vagy fiú ezen tűnődöm / választott neveid ízlelgetem… /// lány légy vagy fiú ezt fontolgatom / s ízlelgetem elképzelt neveid s / míg nézem földed jövőd otthonod / várlak nagyon de nagyon szorongok.” Végül e sorozatból (láthatod, nem sajnálom a fáradságot) még ez is: „burokkal együtt tyúktojásnyi vagy / de van már karod lábad és fejed… /// növekszel szépen s benned növekszik / egy tiszta jövő hófényű csillag / mely itt majd jelenné piszkolódik… /// burokkal együtt tyúktojásnyi vagy / így növekszel – életre ítélten.” Aggódással telt, de normál zenei A hang fülemnek, normál zene – nő és férfi, gyermek: család – ebben a prájdosra-sikeredő, csinnadrattásan zajos és félretaposott világban. S persze erről is van (már akkor: volt) szavad: ezzel zárod – ezzel zárom: „álmok játéka / minden e szívdobbanásnyi létben / lángol a lélek s ti csak oltjátok / ellene hevített görögtűzzel.” Állom szavam (álltam) – csak magaddal mértelek, most már akár be is fejezhetném. És mégsem, mert jut eszembe még mindig ellentétező párhuzamaid rendje – és magvas paradoxonjaidat sem feledhetem. Ezúttal elégedj meg közülük eggyel, Te, „ki magadhoz szoktattad időd / kiismerted rigolyáit s már így / is múlsz ki te hontalan honpolgár”. Ezek mind jobbnál jobbak, ahogy mondám, ahogy fönt áll (fönnáll!). Nem kell okosnak lennem, elég, ha megadom magam. Most már jöhetne akárki más is. Álmaival a nagy Dárdarázó akár. Szonettben ősöd: ő se volt akárki. Hadd merjelek hát – hozzá? Vele. Nem szonettjeiből véve a mintát, de nem akárkinek, Füst Milánnak a fordításában: „mi oly anyag vagyunk, mint álmaink / s kis életünk álmok szövik körül.” A Te álmaid a verseid, Jánoskám. Boldog álmok, szép álmok, még ha fanyar képpel rám legyintesz is: „Mit tudsz te ezekről, a paraszti munka keserveiről!?” Bocsásd meg, tudatlannak, de vedd, kérlek, az örömöt, amit szereztél velük. Gratulációm mellé pedig baráti ölelésemet: Pali
Tamási Orosz János: Ezerkilencszáznyolcvanegy
Káva Téka, Napút-füzetek 138. (2019)
Illusztráció: Elmer István és Tamási Orosz János (Tóth Csilla Ilona fényképfelvétele, 2019)
Ezek is érdekelhetik!
Hangosírás (Levélfa, 39.) →
Meg lehet-e javítani a magyar könyvterjesztést? (Levélfa, 38.) →
Ady Endre – ma (Levélfa, 37.) →
