OPEN 9. – Kisfaludy Sándor
Móser Zoltán: Illik-e szeretni Kisfaludy Sándort?
Táv-irat: sümegenláttadekisfaludysándorházátstopnézdmegstop
Sándor esetében, aki 30 évvel többet élt, mint az apa által kitagadott testvére, Károly, ez a kérés föl sem merülhet, mert volt aki őt nagyon szerette: éspedig Szegedy Róza. És miután meghalt, azután is volt egy fiatal leány, akit 1834. február 25-én nőül vett, azonban 7 év múltán ismét özvegyen maradt. Mivel gyermekei nem voltak Sümegen és somlai magányában töltötte visszavonultan utolsó három évét, melyeket egyedül a füredi nyárszak vidított fel évenként, hol még 1830-ban hazafiúi adakozásokból építtetett színházat, melyre Zala vármegye megbízásából folyton felügyelt.
Kisfaludy Sándor fiatalkori képe
Milyen élete volt? Kalandos. Hogy tudott szerelmes lenni, nagyon szerelmes, az biztos. Pozsonyban hallgatott jogot, de többet járt a német színházba, mint az egyetemre, többet hegedült, mint tanult. Ennek az lett a vége, hogy atyja azt mondta, ebből elég, és hazavitte maga mellé törvénygyakorlatra. Ahogy a székelyek mondják, sokat nem ült otthon, mert az apja elengedte katonának. Erdélyben szolgált, de 1792-ben fölvették a nemesi testőrségbe Bécsbe. Itt sokat olvasott, főleg német klasszicista és szentimentális lírikusokat, mellettük Ossziánt, Veit Webert, későbbi regeköltészetének ihletőit. Itt a szórakozásból s víg életből is kivette részét. Franciául és olaszul tanult, rajzolt, zenélt, képtárakat, színházakat látogatott és ismeretséget kötött Bécsnek íróival, művészi nevezetességeivel, valamint az ott lakó magyar írókkal. Első nagy szerelmének, Medina Máriának, a világhírű olasz táncosnőnek hatására lefordította Tasso Megszabadított Jeruzsáleméből Rinaldo és Armida szerelmi epizódját.
Hogy most mi beszélünk róla, annak oka a Himfy-dalok, amely 400 dalból és énekből áll. Ennek előzmény viszont két, sőt három véletlen. Valószínűleg Batsányi barátsága révén került kapcsolatba Martinovics Ignáccal, aki mindent elkövetett, hogy őt társaságába bevonja; de Kisfaludy folyton idegenkedett tőle. De egyszer engedve sokszori kérésének, zenés estélyei egyikére csakugyan elígérkezett; de Martinovicsot ugyanaz napon elfogták. Mai szóval, Kisfaludy Sándor ezt – a letartóztatást, a börtönt – megúszta. Mégis „rabbá”, a szerelem rabjává vált. 1794 őszén szabadsággal otthon volt és a badacsonyi szüreten Szegedy Ignácz királyi tanácsos és zalai alispán leányával, Rozáliával megismerkedett, szíve egész hevével szerelemre lobbant iránta s a leány kikosarazta. Többszörösen fájt most neki ez, és eltökélte, hogy a véres harcokban a halált keresi.
Kisfaludy Sándor 1796. június végén Milánóban francia fogságba esett. Mikor a franciák foglyul ejtették, provence-i házigazdájának egyik nőrokona erősen fölkeltette érdeklődését a francia és olasz költők iránt. Rousseau híres műve, a Nouvelle Héloise, gyönyörűséggel töltötte el, Petrarca halhatatlan szerelmi költeményei elragadták. A francia környezet, a délvidéki tájék, hontalanságának sok keserűsége, régi szerelmeinek emlékei s új szerelmekre való vágyakodása erős hullámzásba hozták lelkét. Ekkor születtek meg A kesergő szerelem első dalai. (1796.) Ezeket a dalokat Draguignanban kezdte írni, és német harctereken küzdve 1798 végén fejezte be. Közben Szegedy Róza igent mondott, így a költő lemondott tiszti rangjáról. 1800-ban házasságot kötöttek: a boldog házassága első öt évét Kámban (Vas m.) töltötték; innét pedig 1805-ben Sümegre költöztek, a szülői házba. Itt a birtokán gazdálkodott s az irodalomnak élt.
A Himfy-dalok[1]
Himfy szerelmei: A kesergő szerelem – 1801 nyarán jelent meg. A költő nevét csakhamar emlegetni kezdték országszerte; senki sem tudta ki a könyv igazi szerzője, mert a költő névtelenül adta közre kötetét. Hatása rendkívüli volt. (Csak a második rész, a Boldogsága dalai előszavában nevezte meg magát a szerző!) Az ismeretlen lírikus a női közönség bálványa lett; elolvasták költeményeit olyan földesurak is, akik azelőtt sohasem ereszkedtek le magyar könyvek forgatásához.
A mindenfelé magasztalt versgyűjtemény huszonegy énekcsoportot és kétszáz dalstrófát foglalt magában olyaténképpen, hogy minden énekcsoport után tíz dalstrófa következett, csak az utolsó énekcsoport mögül maradt el a tízes dalkoszorú. Az énekcsoportok és dalstrófák szerkezete és hangulata szembeszökően egyforma, de a leírások, képek, hasonlatok feltűnő bőséggel váltakoznak bennük. Az első énekcsoportban elmondja a költő, milyen boldog volt, mikor még nem ismerte a szerelmet s milyen boldogtalan most, hogy kedvese nem akarja meghallgatni; az ezután következő tíz dalstrófában ismét visszatekint gyönyörű gyermekkorára s elpanaszolja szerelmi bánatát. A második énekcsoportból megtudjuk, hogy még a tavasz és kikelet szépségei sem tudják megvigasztalni; a tíz dalstrófa arról értesít, hogy a háború zajában sem feledheti szívtelen eszményképét. A harmadik énekcsoportban a háború szörnyűségeit festi; a tíz dalstrófában boldogtalan szerelméről dalol. A negyedik énekcsoportban átkozza a pillanatot, melyben kedvesét megpillantotta; a tíz dalstrófában szerelmi szenvedéseit panaszolja.
Versgyűjteménye lírai regénynek mondható, de kevés elbeszélő elem van benne; ezért pontosabb, ha dalgyűjteménynek nevezzük. (Közben elmúlik mintegy harmadfél évszázad, és valami hasonlót találunk Szabó Lőrincnél: laza szövésű történet, egységes strófák.)
Előadása izgatott, strófái sebesen gördülők. A folytonosan ismétlődő kesergések kifárasztják a mai olvasót, de a régiek gyönyörűségüket találták bennük. Dicsérték a költő andalító érzéseit, csapongó képzeletét, hajlékony kifejezéseit, zamatos magyar nyelvét.
Pintér Jenő az alábbi dalokat emelte ki, mint figyelemre méltókat:
Ott, ahol én nevelkedtem,
Egy dombról egy patak folyt,
Hányszor ott nem estvéledtem,
Éltem akkor boldog volt.
Vígan, amint öbölében
Ama patak csordogált,
Az ártatlanság ölében
Életem úgy folydogált.
Ez idők az örökségbe,
Mint a vizek a mélységbe
Lefolytanak: halandó!
A jó hamar mulandó. (27. Dal)
Bölcselleti tanítása:
Az életnek tengerében
Két örvény van: szív és ész;
A kettőnek egyikében
A jobb ember könnyen vész.
Az ész ezer bajt okozó,
Ezt el lehet kerülni;
A szív, minthogy ragadozó,
Könnyű itt elmerülni.
Engem a sors forgó szele
Ez örvénybe csapott bele
S elragadt ez engemet,
A szív szerzi vesztemet. (129. Dal)
Bánatának rajza:
Napok jönnek, napok mennek,
De búm csak nem távozik,
És az órák elröppennek,
De sorsom nem változik.
A vulkánok kifáradnak,
De nem az én tüzeim,
Folyók, tavak kiapadnak,
De nem az én könnyeim;
Erdők, mezők felvidulnak,
Csillagzatok megfordulnak,
A szerencse forgandó,
Csak ínségem állandó. (126. Dal)
Visszaemlékezése eszményképére:
Itt ült, ott járt, ott nevetett,
Itten színe változott;
Itt rám kegyes szemet vetett,
Büszke s gőgös volt amott;
Ott játszott, itt gondolkodott,
Amott örült és táncolt;
Ott énekelt s fohászkodott,
Itt szomorú s ott víg volt:
Ezek azon gondolatok,
Amelyekkel én mulatok;
Ámor adja ezeket,
Hogy kiszijjam mérgüket. (112. Dal)
Ideáljának magasztalása:
Hallottam én szép szavának
Ezüsthangját zengeni;
Filoméla[2] panaszának
Hangja nem oly isteni.
A természet figyelmes volt,
Olvadozni látszatott;
A patak is lassabban folyt,
A fatető hallgatott;
Megszűnt minden madár dala,
Minden Zefir fülel vala,
Megszűnt minden fuvalom
S mosolygott a fájdalom. (90. Dal)
Udvarló szavai:
Téged látlak az egeknek
Magas tiszta kékjében;
Téged látlak a vizeknek
Folydogáló tükrében;
Nappal a nap aranyának
Ragyogó lángfényében;
Éjjel a hold világának
Reszkető ezüstjében.
Minden időpercenetben,
Mindennemű szegeletben,
Üldözőm vagy szünetlen:
Hagyj békét, ó kegyetlen! (172. Dal)
Csak a szívét követte
Kisfaludy Sándor mint költő Petrarca tanítványa volt. „A nagy olasz lírikus mély hatást tett rá, Petrarcát iparkodott utánozni, erényeit és hibáit egyaránt másolta. Koncepció, kompozíció, tárgy és hangulat tekintetében sokat köszönhetett mesterének. Még a versformát is tőle vette, példájára alkotta meg Himfy-strófáját: a szonettszerű szerkezettel bíró magyaros versalakot. Nemcsak stílust és formát kölcsönzött Petrarcától, hanem gondolatokat, képeket, hasonlatokat és kifejezéseket is. Annyira belemélyedt mestere olvasásába, hogy észre sem vette, mikor Himfy-dalaiban olykor Petrarca strófái csúsztak tolla alá.” De ma hogy is vagyunk ezekkel a dalokkal?
Képzeljünk el egy építkezést, ahol vezetik a falban a villanyvezetéket, a mennyezetre felfüggesztik a lámpafoglalatot, becsavarják az izzót és felkapcsolják a villanyt, és akkor mi örömmel ámulunk, hogy ég, van fény.[3] Ilyen lehetett akkor a fogadtatása. Ma azt mondjuk, hogy túl erős az izzó, cseréljük ki egy másikra. És ezután, ennél a gyengébb fénynél, talán szokatlan az ilyen, de jobban látni, könnyebb észrevenni, hogy mi az, ami ma is szíven üt bennünket. Ami természetes, és nem szentimentális. Kevés olyan költő van, akinél könnyű lenne, ha egyet kellene választani. Viszont nem így Kisfaludynál, mert a ha a négyszáz Himfy-dalból csak egyet lehetne, akkor szinte biztosan mindenki az alábbit választaná. (Nem véletlenül Kodály Zoltán is ezt zenésítette meg!) Ez pedig a már A boldog szerelem 35. dala.
A bereknek gyors kaszási
Már utólsót vágának;
Az árnyékok óriási
Hosszúságra nyúlának;
Mink ott járánk, meg-megállánk
A rét magas füvében;
S hogy a bürűn általszállánk
A folyamnak mentében,
A vízbe letekintettünk,
És alattunk és felettünk,
És bennünk is a menny volt,
S szívünkben szent tűz lángolt.
(bürű = fahíd, gyaloghíd)
Ezt hívják poézisnak: mert „a szerelem játszi gyönyör kezén”, nem ismer időhatárokat, térben is messzire nyúlik: ez részben Petrarca, részben Shakespeare szonettjeinek párja. Ha ez igaz, akkor úgy tűnik, hogy az izzó, égő, és a keserű szerelem érzése 400-500 év alatt sem változott.
*
Horváth János írja, hogy Kisfaludy Sándor Himfyjében egészségesebb, magyarabb formát ad a kor szentimentális áramlatának. Erről így vall Kisfaludy: : „Én tudós, – én literator nem vagyok. … Az oskolai literator az oskola reguláji szerint ne itéllye szabad, s talán szilaj, rendetlen kényen, tulajdon úttyán járó Pegazusomat; ha cselekszi, lássa: szabad azt tennie, valamint nékem szabad geniusomat követni… Által nem látom, miért kellene tellyességgel az oskolai regulákhoz eskünnünk. Ki szabott rendet az első poétának, ha nem a természet ? –Mostohább-e hozzánk mostaniakhoz az anyatermészet, mint sem a régiekhez, hogy tellyességgel majmaik legyünk?”
E szavakkal lép elénk Himfy Szerelmei előszavában az első magyar romantikus: az iskolai szabályokhoz magát nem szabó, alóluk felszabadult „természetes költő”, aki a Boldog Szerelem 51. dalában már-már petőfies önérzettel vallja ugyanezt:
A szokáshoz, emberekhez
Nem szabom én éltemet;
Oskolai törvényekhez
Nem szabom én versemet:
………………
Természetes az életem,
Természetes versezetem;
A mi nincs, nem tettetem;
Csak szívemet követem.[4]
Epilógus
Ebben a földszintes, ma múzeumként szolgáló, XVIII. században épült tornácos házban született és élt Kisfaludy Sándor. E ház ismertetése kapcsán Eötvös Károly sorait idézem, aki – Krúdy szerint – naplószerű könyveiben mindig megszépítette a múlt emlékeit. Bizony, valljuk be, ma is ezért oly jó olvasni. A Balatoni utazásban szól hosszan Kisfaludyról, s erről a házról is. Az a kérdés, amellyel kezdi az ismertetést, valószínűleg sok embert elgondolkodtat. A Költő életéből című fejezet néhány részletét idézem:
„Magyar költők: kinek van köztetek saját háza, édes öröklött hajléka? Vörösmartynak, Petőfinek, Tompának sohase volt. Aranynak lehetett volna, mégse volt. Jókainak volt is, lehetett volna is, még sincs. De legalább megvan sváb-hegyi tanyája. Csak régi költőinknek adott a sors öröklött hajlékot. Kazinczy, Kölcsey, Berzsenyi, Fáy, a Szemerék: nekik volt otthonuk. Petőfi egész életében egész évet sohase tölthetett egy helyen. Bánatának s örömeinek helyhez kötött emlékeit egy év után soha nem láthatta többé.”
Ezek után leírja, amit a házról tudni érdemes: „A sümegi ház akkor kisebb volt, mint most, s nem is oly díszes, mint később. A költő 1810-ben két szobát épített hozzá, s kapuját is átigazította, s homlokzatát díszesebbé tette. Így lett csinossá és kényelmessé a lakás. Itt keresték őt fel gyakran hírneves férfiak, vármegyéjének oszlopos emberei, régi katonai pajtások, tábornokok, tudósok, a Kisfaludy és Szegedy atyafiság tagjai. Itt látogatta meg őt nemegyszer Deák Ferenc és Csányi László és Festetich György gróf, a keszthelyi Georgikon alapítója, s fia, László gróf, kivel mindvégig bizalmas barátságban állott. S ide jöttek messze vidékekről a felsőbb intézetek lelkes ifjai, hogy amikor a regék színhelyét, Csobáncot, Tátika, Szigliget, Somlyó várait megnézik, a regék költőjét is lássák, s áhítatos tiszteletüket meghatott hangon kifejezzék.”
Szóltunk róla, hogy Kisfaludy Sándor harmincnégy éves korától kezdve haláláig, hetvenkét éves koráig itt lakott, az ősöktől örökölt hajlékban. „Van-e ennek hatása a költői lélekre? – teszi fel a kérdést Eötvös. – Boldogabb-e az a gólya, az a fecske, melynek fészkét sohase pusztítják el rossz idők és rossz emberek? Pacsirta, rigó, fülemile nem oly édesen dalol-e, bár minden évben új fészket rak, mintha sohase kellene más bokorban, más lomb árnyékában új otthont alkotnia?”
Sokan, akik az utak vándorai, akik rég elhagyták szülőföldjüket, s szülőházukat soha, vagy talán csak egyszer látták viszont, azok bizonyára irigykedve olvassák ezeket a sorokat. De talán megnyugtatásul arra is gondolnak, hogy a gólya is, a fecske is vándormadár, akárcsak az emberek nagyobbik része.
FÜGGELÉK
A Himfy-versszak Kisfaludy Sándornak a Himfy szerelmei c. kötetében lett népszerű. Hangsúlyos és rímes forma, két fő változattal. A rövidebb (“kis Himfy-versszak”) nyolcsoros, a hosszabb (“nagy Himfy-versszak” – ezt szokás általában Himfy-versszakként emlegetni) 12 sorból áll. A nagy a kicsitől csak abban különbözik, hogy a strófa elején álló négysoros szerkezeti egységet megkettőzi. A szótagszám és a rímszerkezet képletei:
Kis Himfy-versszak:
Szótagszám: 8 7 8 7 8 8 7 7
Rímképlet: a b a b c c d d
Nagy Himfy-versszak:
Szótagszám: 8 7 8 7 8 7 8 7 8 8 7 7
Rímképlet: a b a b c d c d e e f f
Például:
Mint a szarvas, kit megére
A vadásznak fegyvere,
Fut, de későn, foly már vére,
Vérzik tőle a csere:
Úgy futok én a pár-szemtől,
A seb mellyem baljában;
Ázik a föld keservemtől
Lábam minden nyomában.
De haj! Mennél tovább érek,
Annál jobban gyűl a méreg,
S beljebb rögzik szivembe;
Futok, haj, de vesztembe.
[1] Ezt a részt Pintér Jenő A magyar irodalomtörténete II. (Bp., 1913) illetve az Új magyar irodalmi lexikon (Bp., 2000) alapján állítottuk össze.
[2] A Filoméla görög mitológiai női név, jelentése dalos kedvű, énekével gyönyörködtető. Ebből a mondai névből való a magyar fülemüle szó is. (Wikipédia)
[3] „…örömmel vallom érdemeidet s köszönöm, hogy honunkra fényt hoztál.”Kazinczy Ferenc
[4] Horváth János: A magyar irodalom fejlődéstörténet. Bp., 1976. 236.
Illusztráció: Móser Zoltán, OPEN
Ezek is érdekelhetik!
OPEN 50. – Shakespeare: Szonettek →
OPEN 49. – AKI ÉREZTE ISTEN IGÉJÉNEK ÉHSÉGÉT →
OPEN 48. – Aki kereste az igazságosság igazát →
