Pécsi Ilona: Szabad rabok
Mennénk,
úsznánk áradó sziromhabokban,
ahogyan még soha,
mert látjuk már létünk emelte félelemfalak közt,
hogy lebegni kellene
kósza szellők nárciszillatán, mielőtt nyár lesz.
Sehová sem húznak napjaink láncai,
a világ bezárt,
pénzszagú korunkon vörös tábla lóg,
az léphet be, akinek nincs semmi láza már,
de bennünk csak most kezd éledni a láng,
lassan bodzák bontanak fehér vitorlát,
mennénk, úsznánk velük
bíbor sóhajú hajnalokon át, mielőtt ősz lesz.
Szívünkről, mint rozsdás lombok,
múltunk mind lehullt,
amit szorongattunk, csupán zörrenő avar,
kint színek táncolnak helyettünk szabadon,
végtelen bálteremmé nyílik a táj,
ahogyan még soha,
és mi mennénk, úsznánk benne végre
túl a foszló alkonyon, mielőtt tél lesz,
s újra önként csendbe zárulnak a fák.
Pécsi Ilona a 2020-as Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője
Illusztráció: Bodzafürt (fh. Andersen illusztr., Bodzaanyó, ~1900)
Ezek is érdekelhetik!
Németh István Péter: BALATONI HEXAMETEREK – édesapám emlékének →
Dancs Szabolcs: Határvonalak (versek) →
Kállay Krisztina Ágnes: Szemközt a halállal* →
