Szisz Róbert: Az utolsó három nap
Miért zihál a tüdőm szaggatva és
préseli fogaim közt a fájdalmas
jajt, miért köp véres nyákot a
szám, mit vétettem én Istenem,
hogy így sújtasz le rám. Koppanva
hull a padlóra az ezer jaj és a kétes
vágy, miért kel fel a nap még
nekem a hosszú ziháló éj után?
Miért ébredek újra, mikor lelkem
már a csillagokba’ jár, csak porhüvely
testem szenved itt lent és vágyja a
halált. Segíts Te, segíts Kedvesem
és Te ígéred megteszem, de belül
zakatol a düh, mily zsarnok, kit
ölel már a halál, de csendes vagy
mint a téli táj, hol a hold kél lidérces
fénnyel és ragyogja be súlyosan
a szobát. És eljött az utolsó éj
és reggel a test már fekszik fehéren,
a sovány karok már nem mozdulnak
és a szem fénytelen. Bevégeztetett,
ahogy Jézus a kereszten, úgy Ő is
megtért az Istenhez. Magad maradtál,
Te és a Gyász és homlokod mögött
üvöltve fáj és kiállt a jaj, de a szívedben
ott szendereg egy apró boldogság,
a Megváltás. Most már Te lettél
az Időd ura, akár csillag lehetsz
fent az égen, fényesen ragyogva.
A gyászt viseled, mint a láthatatlan
stigmát, de már nem fáj, emlékké
szelídül a jaj és a múlt egyre
halványabban lengi be a szobát.
Az ősz, a hegyeken túl, puha
macskaléptekkel már lopva oson,
és lebegő párából fátylat fon,
de Neked tavasz lesz, egy új kikelet,
mert Nő vagy, kinek szívében ég
az izzó szerelem. Repülj Te fényes
madár, tiéd az ég és feledd a fojtó halált.
Szisz Róbert a 2020-as Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője
Illusztráció: Hol a Hold kél (fh. Friedrich)
Ezek is érdekelhetik!
Medárd-áldozat – Zsávolya Zoltán versei →
Bánfai Zsolt: Távolodás, Összekoccan →
Összetett tenyérrel – Ispány Marietta versei →
