Mondd meg nékem, merre találom…

Vers Valentine (Medium)

február 14th, 2021 |

0

Halmai Tamás: „Beszélni tudnánk a szeretetről” (három vers)

 

Eljövendő források

Eljövendő forrásokhoz tér vissza
a tudat, melynek
lélek a másik neve.
Ott a boldogság
csak annyi, hogy közösen
megvacsorázunk,
mint ódon tájfunszelídítők.
Ha a szavak
beszélni tudnának!
Beszélni tudnánk
a szeretetről.
Csendben élek addig, nehogy
fölébresszem magam.
Sárkány helyét bitorlom.

 

A megbocsátás misztériuma

Elnevezzük a szavakat, így áll össze
a nyelv; de ha a bűnök felsorakoznak,
hunyt szemet színlel az alvó.
Az éjszaka a szégyen antológiája.
Beteljesítesz mégis. Példádból tudom,
hogy a kör
a legalázatosabb egyenes;
s hogy nincs bűn. A megbocsátáshoz
csak azért ragaszkodunk,
mert szép.

 

Kormok gyújtogatója

Olvasnék bár a szörnyek evolúciójáról,
míg ki nem betűzöm a tükröt, semmit sem
értek belőlük: magamból. És ha Igéből
forrásoznak is szavaim, de amit megcselekszem,
zavaros víz és sárba fúló jószág, hiába
veszem számra a múlhatatlanság hitét.
És ha elmorzsol is esténként sejtről sejtre
egy igazabb lét, szerelem pedig nincsen
énbennem, kormok gyújtogatója vagyok.
A szerelem benső démonoknak tesz ígéretet,
hogy mától nem kísértem őket; és tengerek
alá rejt titkokat, hogy a halak megtalálhassák;
és együtt örvend mások szerelmével, mint a
lélek szegénye, aki toronyszobában nevelkedett,
de onnan völgyek koldusaira ejtette könnyét.
A szerelem hű a változáshoz, mert angyallal
szövetkezik a jóra: ránk, akik nem vagyunk jók.
Mert nem ismerjük ki magunkat a világból,
de a világ fények színe elé bocsátja a vakot is.
Mikor felnőtt voltam, úgy hajlottam, mint
a komótos hegyek, és úgy vett szállást bennem
a gondolat, ahogy az éjszaka húzza meg magát
elhagyott vedreinkben. Minekutána te gyermekké
tettél, elhagytam a felnőtthöz sem illő dolgokat.
Mert most látunk, de akkor meglátnak minket
holtiglan. Most azért megmarad a hit, remény, szeretet;
ezek között pedig legnagyobb a szerelem.

 

 

Illusztráció: Valentine’s Day (fh. képeslap ~1870, Museum of London)


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás

hacklink satın al casibom jojobet jojobet giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler matbet matbet giriş matbet güncel giriş betsat betsat giriş betsat güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş vaycasino vaycasino giriş vaycasino güncel giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler Superbetin superbetin giriş superbetin güncel giriş süperbetin perabet perabet giriş milanbahis milanbahis giriş milanbahis milanbahis giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş jojobet jojobet giriş casibom casibom giriş milanbahis milanbahis giriş casibom giriş casibom casibom jojobet jojobet giriş bahsegel bahsegel holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş casibom casibom giriş casibom güncel giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş pusulabet pusulabet giriş pusulabet güncel giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş bahsegel bahsegel bahsegel marsbahis jojobet marsbahis marsbahis bahsegel bahsegel egebet Egebet güncel giriş jojobet jojobet giriş nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş nakitbahis nakitbahis giriş Nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş