Pier Paolo Pasolini: Befordulok a San Michelén
Befordulok a San Michelén, tömzsi,
már-már bunkerféle falak közt járok,
a holdsütötte útszemcsék fakóak,
mint öreg, kopott díszkavicsszilánkok;
az erkélyekről itt-ott szegfűszálak,
ruták kandikálnak az útra, lányok
locsolják pongyolában, rabnő-hangjukat
odúnyi ajtós, kajla ablakos,
tufakő házak sűrű zegzugába
hordja a néma szél. Annál hetykébben szól
a zsenge legénykorúak kurjantgatása,
amint lengedező trikóban-ingben,
karcsú derekukat csupaszra tárva
érkeznek haza a mozikból… Álldogálnak
még lenn, a téren, a már kiürült
presszó előtt, vagy arrébb, targoncák,
rozsdás teherkocsik élettelen
sorainál, ahol a hold jobban világít;
a szűk utcák sötéten nyílnak, vagy csak annyi
fénnyel, hogy oldalvást, az omlatag,
szivacspuha, kicsontozott kövek közt
föltünedezzen egy-egy domboruló,
rozettadíszes, berakásos házfal;
s meddőn maradt varázsát most az égbolt
páráinak almahéjillatával
küldi e latin-amerikai negyedre,
e proletártanyára, ahol sok viszállyal
s nyomorúságban jön el minden este.
Fordította: Szénási Ferenc
Illusztráció: Pasolini-lapozó
Ezek is érdekelhetik!
Petro Maha: 302 perc →
ENDER ARAT: TÖRÖKORSZÁG − MAGYARORSZÁG →
Bánfai Zsolt: „Az ösvények gyaloglással jönnek létre” →
