Borosnyay Katalin: Mesélj nekem, Capricornus (versek)
Prés
Kompresszorok
levegőtlen sűrített
terében
megállok
megállok az időprésben
Föld mélyén rejtőző
időtlen kapszulák
terében
megbújok
megbújok az emlékprésben
Amikor minden…
Amikor minden az összeomlás szélén várakozott
és súlyos jelentéssel telítődtek meg a véletlenek
s már az időzített bombák is felsorakoztak előttem
akkor tűéles képeket kezdett rögzíteni rövidlátó szemem
hogy újra megtaláljam életem leomló falán egyensúlyozva
mit egykor elvesztettem: gránit lényegem
Mesélj nekem, Capricornus
Mesélj nekem, Capricornus, a bolygóról, ahol élsz!
Kinyújtóznak-e ott a fák az égig,
méhek zümmögésétől hangos a rét?
Szunnyad-e mohás köveken a napozó gyík?
Tóparton békakórusok, égen madárrajok,
mondd, élnek-e azon a bolygón, ahol élsz?
Vannak-e házak, és alszanak benne emberek?
Siklanak csónakok és hajók a vizeken?
Embertekintetüket fordíthatják-e még
a napra a bolygó lakói a végtelen ég
azon csillagképén, ahol Te élsz?
Capricornusom, kérlek, mesélj még!
Vajon arrafelé a gyerekek szekrényekben
rejtik el a meséket és a nevetést?
Élvezik a bolygó lakói a zene gyönyörét,
a színek erejét és a lepkék könnyű röptét?
Megszámolják-e ott a hazugság számait?
Dolgoznak-e Isten kertjében?
Vetnek el magot? Betakarítják a termést?
Mondd, Capricornus, azon a másik bolygón, ahol élsz,
gyújtanak a szeretetnek lángot? Mondd,
hogy ott nem mindig győz a szíveken az ész.
Illusztráció: “Mesélj nekem, Capricornus” (fh. Clausen)
Ezek is érdekelhetik!
Németh István Péter: BALATONI HEXAMETEREK – édesapám emlékének →
Dancs Szabolcs: Határvonalak (versek) →
Kállay Krisztina Ágnes: Szemközt a halállal* →
