Mondd meg nékem, merre találom…

Esszé L'oiseau du Bénin1

augusztus 10th, 2021 |

0

Magyar Miklós: Pablo Picasso, a Benini madár

 
Kevéssé ismeretes, de Guillaume Apollinaire szeretett és tudott is rajzolni és festeni.
1916-ban festett egy akvarell képet A madarak az ujjukkal táncolnak címmel. A festményt Picassónak ajándékozta. Harlekin, Picasso oly gyakran megfestett alakja egy asztalnak támaszkodik, amelyen gyümölcsös tál látható, a kép bal felső sarkában pedig egy zöld madár repked. És nem véletlenül. Apollinaire Benini madárnak nevezi barátját A meggyilkolt költőben.

 

y1Apollinaire: A madarak az ujjukkal táncolnak

 

A meggyilkolt költő 1916. október 26-án jelent meg. Michel Décaudin a műről írt egyik tanulmányának címe: „Une autobiographie rêvée” („Egy megálmodott önéletrajz”). A cikkből kiderül, miért tette a szerző idézőjelbe a címet. Mint írja, „Apollinaire habozik az alig megregényesített pontos életrajz és a költői transzpozíció, a mitizálás között. Egyik megoldás sem volt számára megfelelő, ahogyan a folyamatos változtatások mutatják, mígnem a kettő fúzióját valósította meg A meggyilkolt költőben.” A filológusok egész hada mutatta ki a költő legnagyobb terjedelmű és egyben legjelentősebb prózai művében az önéletrajzi elemeket. Croniamantal Apollinaire is meg nem is. Ugyanakkor nyomon követhetjük a költő életének állomásait. A mű végén Tristouse Ballerinette (Marie Laurencin) és a Benini madár (Picasso) elhatározzák, hogy szobrot állítanak a költő emlékére:
− Szobrot kellene készítenem róla − mondta a Benini madár. − Mert nemcsak festő vagyok, hanem szobrász is.
− Remek ötlet − mondta Tristouse. − Állítsunk szobrot Croniamantal emlékére. ()
És a Benini madár délután megmintázta a Croniamantal képmására teremtett emlékmű belső részét is.

 

y2A meggyilkolt költő Raoul Dufy illusztrációival

 

De honnan vette Apollinaire a Benini madár nevet? 2016 március 24-én Maureen Murphy művészettörténész egy Picasso szobrairól rendezett konferencián A Benini madár és az afrikai művészetek címmel tartott előadásán megfejtette a rejtélyt. A Benini madár elnevezésű benini fémszobor egy falapra erősített testes madár, vékony lábakon, csőrében egy nyitott szájú hal, ijedt szemekkel. A hal két oldalán egy-egy tekergőző kígyó látható.

 

y3A Benini madár

 

Maureen Murphy felteszi a kérdést, hogyan asszociálhatta Apollinaire a madarat Picassóval. Kifejti, hogy a francia „drôle d’oiseau” (magyarul fura alak) egy nem mindennapi, különc embert jelöl. Murphy hozzáteszi, hogy a kifejezésnek szexuális konnotációja is van, „ami bizonyára nem volt Picasso ellenére”. Az afrikai ország, Benin neve exotikus tartalmat kölcsönöz a madárnak, ami utal Picasso vonzódására az afrikai művészetekhez.
Mindez ellentétben áll az akkori Afrika-képpel, amely szerint a kontinens jelzői a primitív és a barbár voltak. Ezzel szemben Apollinaire szemében Picasso az erőt és a hagyományt képviselő madár volt.
Sokan és sokszor idézik Picassónak azt a sebtében írt válaszát, amelyet 1920-ban Lorent Fels művészettörténészhez címzett, aki tizenöt sornyi választ kért egy, a néger művészetet érintő interjúsorozatban: „Mi a véleménye a néger művészetről?” „Néger művészet? Nem ismerem.” Meglepő kijelentés, hiszen köztudott, hogy Picassót mindig is érdekelték az afrikai szobrok és különösképpen a maszkok. Már 1906-ban André Derain műtermében látott egy fang maszkot, amit Derain festőbarátjától, Maurice Vlaminctól vásárolt. Ez a maszk később nagy hatással volt Picasso képeire.

 

y4André Derain afrikai szobrai, fent középen a fang maszk

 

A későbbiekben Picasso meg is magyarázta, mit jelent az, hogy nem ismeri a néger művészetet. Mindössze annyit, hogy nem érdeklik a történelmi és etnológiai vonatkozásai, csupán ezeknek az alkotásoknak esztétikai és szimbolikus oldalai foglalkoztatják.
Picassóra olyan nagy hatással voltak az afrikai művészek alkotásai, hogy egy levélben ezt írta barátjának, Guillaume Apollinaire-nek: „Felfedeztem legmélyebb művészi élményeimet, az Afrika névtelen művészei által alkotott szobrok fenséges szépségét. Ezek a jámbor, szenvedélyes és szigorúan logikus művek a legnagyobbak és a legszebbek, amelyeket az emberi képzelet alkotott.”

 

y5Picasso műtermében, afrikai szobraival

 

Apollinaire pedig az elsők között volt, akik felhívták a figyelmet „Picassso merész ízlésére”, amivel az addig mellőzött afrikai művészetet felfedezte. Apollinaire 1909 és 1918 között cikkeiben és kiállításokról írt tudósításaiban sürgette, hogy az óceániai és afrikai szobrok kerüljenek be a Louvre-ba is. Ez az álma csak 2000-ben valósult meg, amikor a „primitív” művészetek nagy kedvelője és szakértője, Jacques Kerchache rábírta barátját, Jacques Chirac, akkori köztársasági elnököt, vásároltassson a Louvre-ral a nagyközönség számára addig ismeretlen szobrokból.
Mivel Matisse ismerte Picasso vonzódását az óceániai szobrok iránt, ajándékozott barátjának egy, a Csendes-óceán délnyugati részén fekvő Vanuatuból származó emberevő óriásnőt, aminek nevetséges lábai, groteszk feje, kidülledt szemei riasztották Picassót, így nem ment el Matisse-hoz az ajándékért. Amikor Matisse meghalt, fia mégis elvitte a szobrot Picassóhoz, aki aztán műtermében őrizte. A szoborról és Picassóról Lucien Clergue 1965-ben, Cannes-ban készített egy azóta híressé vált fotót, ami a Picasso és Matisse szörnyetege nevet kapta.

 

y6Picasso és Matisse szörnyetege

 

Apollinaire találóan adta Picassónak a Benini madár nevet, amiben benne van a festő senkihez sem hasonlítható egyénisége, különcsége, sok tekintetben ragadozó természete és főleg „afrikaisága”.

 

 

Illusztráció: L’oiseau du Bénin


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás