Berecz Ágnes Gabriella: „Megyek tovább.” (Kállay Kotász Zoltán verseiről)
Piliscsabán a Kiskopár Bisztró ismét volt szíves helyet adni egy könyvbemutatónak. Ezúttal Kállay Kotász Zoltán két kötetével ismerkedhetett a közönség.
Mint oly sok szerzőnek, tavaly a járvány számára is ellehetetlenítette, hogy könyvbemutatót tartson, ezért a Társasutazás Közép-Mámor földjére (Napkút Kiadó, 2020) bevárta a frissen megjelent A meztelen csillagász (Műpártolók Egyesülete Piliscsaba, 2021) c. kötetet.
Joggal vetődik fel az érdeklődőben, hogy ha egy költőnek ilyen rövid időn belül összegyűlik két kötetnyi anyaga, miért nem egyben adja ki? A válasz egyszerű: műfajában és témájában oly különböző verseskötetekről van szó, mintha nem is azonos tollból származnának. Ezen felül, mint ahogy a könyvbemutatón kiderült, mindkét kötet tartalma több év termése.
A Társasutazás Közép-Mámor földjére haiku-kötet. Akik csak valamelyest is ismerik Kállay Kotász Zoltán munkásságát, tudhatják, hogy az elmúlt évtizedek során nem csak szakértője lett a haikunak, hanem már megkerülhetetlen a neve, ha a hazai haiku-irodalomról beszélünk. Manapság rengetegen írnak haikut, sajnos legtöbbször csak a versformai kritériumokhoz ragaszkodva. Dunát lehet rekeszteni a formailag hibátlan, de közhelyes, híg vagy semmitmondó haikukkal. Kállay Kotász Zoltán viszont mindig is betartotta a klasszikus japán játékszabályokat: tömörek, magvasak a gondolatai, a vers végén csattanó. Ez a mostani kis kötete mégsem a korábbiak folytatása. Az olvasó itt a nagy fokú mesterségbeli tudás mellett tökéletesen átérezheti az ősi haikuk évszak-körforgás, idő-hömpölygés motívumait. Ezek a versek okosak, bölcsek, de leginkább attól szerethetők, hogy hitelesek. Egy nap a kertben… Negyedóráról-negyedórára áradva olyan mérhetetlen harmóniát árasztanak ezek a haikuk, amilyet csak a természettel szimbiózisban élő ember érzelmei, víziói hozhatnak létre. A haiku-szakértőknek pedig talán a renga szó is eszükbe jut, amely valamikor a középkorban párbeszédes, egymásnak válaszolgató, reflektáló haiku-láncot jelentett.
„Nem sír már a fűz,
s ha mégis, az égit – más
örök bánatát.
*
Fatörzsek szikkadt
kéregráncai. Mély csend.
Vének tanácsa.”
A meztelen csillagász-ban is jelentős szerepet játszik az idő, de másképp. Ez más jellegű vers-gyűjtemény, a belső világunk változásait, folyamatait és folyományait ábrázolja. A szerző elmondása szerint majd’ harminc éven át keletkezett, többnyire gyászversekről van szó. De ne siránkozást vagy tömény önsajnálatot várjon az olvasó! A ritmikailag különböző versek itt azt mutatják meg, hogyan tart fogva, vagy hogyan vesz minket oltalmába az idő. A költő maga is tudja, hogy minden veszteségünk után önmagunkat, a fájdalmunkat, a magunkra hagyatottságot siratjuk, de kibontva ez nála analízisből áll, amely azt kutatja, ki is volt és valójában mit hagyott itt az eltávozott. Egy bölcs asszony egyszer azt mondta: arra fel lehet készülni, hogy valaki meghal, de arra nem, hogy mennyire fog hiányozni. S hogy a hiány mit művel velünk…
„Százszor, talán ezerszer is jártam már ezen az úton,
de akkoriban meredekebben futott,
máshonnan indult,
és nem mutatott villogó letérési lehetőségeket.”
Kállay Kotász Zoltán máig hiányolt mestereinek, segítőinek, vele együtt gondolkodni tudó társainak sziluettjei ezek a versek. És egyéb címzett verseket is találunk itt, barátoknak, rokonoknak szólókat, és nem baj, hogy sokukat nem ismerjük, hiszen a feltett vagy csak sugallott kérdésekből is tökéletesen érthetők és kiérezhetők az emberi kapcsolatok megértésére való törekvés, az időről és a megadatott közös lehetőségekről való töprengés.
„Azt hitted, sokáig, hogy a pillanatot becsülöd csak,
majd a folyamatot szeretted meg,
végül az összegzés előjelét hitted.
Csalatkoztál sorra, és a pillanatok sodra
bizonyult ismét csak érvényesnek.”
Illusztráció: Két kötetről
Ezek is érdekelhetik!
Ábrahám Júlia: Öt nap varázslat, azaz MOST FESZT Tatabányán →
Vasi Szabó János: A csodák konvergálnak Cinnabarban →
Szaló Péter: Átmozduló léthatárok* →
