Haiku és Táj (IV. rész) – Teleki Bálint bevezetőjével
Kovács katáng Ferenc és Trencsényi László munkái
„Boldogok, akik
a Te házadban laknak
és dicsérhetnek”
(Zsoltárok 84:5)
A fenti bibliai versnek kétszeres jelentősége is van jelen esetben: egyrészt önmagában fontos, mint a Szentírásból vett idézet, másrészt azonban mint Kovács katáng Ferenc „A Te házad” c. haikufüzérének záró versszaka, amelyet Trencsényi László „Ünnepi áhítat” c. festményéhez írt. 2021. szeptember 29-én került sor az Országos Idegennyelvű Könyvtár aulájában e kiállítás megnyitójára, amelyen tizenöt hasonló alkotáspár tekinthető meg az említett művészektől. (A kiállítás október 22-ig látogatható.)
Hadd idézzem Albrecht Júlia festő, keramikus, művésztanár, a Gyulai Művésztelep Egyesület elnökének gondolatait, aki a kiállítás megtekintésekor a következő észrevételeket tette: “Az első benyomásom az volt, hogy a képek és a szöveg összhangja nagyon harmonikus, és volt ugyan már ilyen a kultúrtörténetben, de ez is most egy szerencsés találkozás. Az egész anyag tartalmilag szelíden hitvalló, líraian hittérítő. A mini képek egyértelműen egy jól képzett alkotóra vallanak, aki igen kevés, letisztult eszközzel hozza létre életérzéseinek kifejezésére a kompozícióit. A konkrét jelenségek, a napfelkelte és naplemente misztikus színkavalkádjai manapság a giccs témakörébe tartoznak – de Trencsényi László olyan finom egyszerűséggel fest, hogy ez a rosszhiszemű feltételezés alaptalan. Kovács katáng Ferenc haikunak nevezett vers-szövegei egyértelműen, az Ige-idézetektől inspiráltan, a hazai föld szeretetéről szólnak. Nekem a kiállított anyag összességében, de darabonként is a transzcendens világot hozza érintésközelbe. Az egyszerű, nagyon személyes és szerény eszközökkel létrehozott látvány- és szövegegyüttes a szakrális művészetet gazdagítja.”
Teljes egyetértésben az előbbiekkel, jelen sorok írója annyit tesz ehhez hozzá, hogy különös jelentősége van az ilyen erejű szakrális művészetnek most, amikor másfél év pandémiás magunkba fordulás után, mint a fuldokló hirtelen lélegzethez jutva – nem tudjuk meddig – kapunk két kézzel azután, ami felemelheti a szívünket. Ez a megnyitó pedig felemelő volt. Felemelő volt mindazok miatt akik itt összegyűltek, felemelő volt a Nyíregyházi Cantemus Kórus felvételről lejátszott köszöntője, és felemelő volt végigjárni magát a kiállítást, beleolvadni az akvarellek mesés tájaiba, elgondolkodni az ezeket interpretáló haiku-füzéreken.
Maga a haiku önmagában egy érdekes műfaj a maga szótagszámmal bezárólag kötött formájával, elegáns tömörségével, mély gondolatiságával. Aki pedig magyar nyelven ír haikut, az egy olyan tradíciót folytat, amelyet nem kisebb költők, mint Kosztolányi, Radnóti, Faludy György teremtettek meg, és olyan jól ismert és elismert kortárs művészek folytattak, mint Tandori Dezső, Kányádi Sándor, Fodor Ákos, Zalán Tibor. Kovács katáng Ferenc merészen alkalmazta a versformát hosszabb költemények létrehozására. A versszakok a legtöbb esetben önmagukban is megállnak mint haiku, de egymással szinergiába lépve még erőteljesebben közvetítik a szerző és a festőművész közös gondolatiságát. Utóbbi megismeréséhez és befogadásához pedig szükséges, hogy a szemlélő a kellő elmélyülés igényével és szándékával lépjen e művek elé.
Teleki Bálint
風景
Trencsényi László: Mennyei csönd a Genezáret tavon (akvarell 10×18)
Álmuk alusszák
Mennyei csönd ül
a Genezáret tavon
Biblikus tájék
Paripa suhan
át az égen, patkója
szór csillagokat
Est szürkületig
éjálmuk alusszák, míg
felsziporkáznak
Trencsényi László: Ragyogó hajnalpír (akvarell 10×18)
Színe és fonákja egy
Tűhegynyi tájban
szétáramló tónusok
Pixelben egész
Szabad ég alatt
teremtett világ színe
és fonákja egy
Trencsényi László: A hajnal szárnyain (akvarell 10×18)
A hajnal
Lila éjálom
fürtökben csüng a bokrok
sötét ágain
Sápadt sárga a
remény halovány színe
bánaté mély zöld
Merülnék belé
kora hajnal szárnyain
Jobbod megragad
Illusztráció: Haiku és Táj (IV. rész)
Ezek is érdekelhetik!
Wehner Tibor: EGY MÁSOKÉRT DOLGOZÓ MŰVÉSZCSALÁD →
Magyar Miklós: Tóth Ernő és Tóth Kristóf a Bálnában →
Wehner Tibor: A TITOKZATOS SZÉPSÉG. Szotyory László festőművész képvilága* →
