Mondd meg nékem, merre találom…

Környezet st1

november 25th, 2021 |

0

Mújdricza Péter: Védangyalainknak innen és túl…

 

Sivatagtemplom sorsképletei***

 

*Szigorúan bizalmas! Csak belső, bolygóközi használatra!*

 

 „Az álarc magához idomítja viselőjét.”  (Hajas Tibor)
Barátaim már a műcsarnoki kiállítás előkészületei során fölkeltették az érdeklődésem Bérczi Zsófia Sivatagtemplom című fotográfiai, videós és úti naplós kalandjai iránt. A megrendezett fotókból/montázsokból álló színes fotó sorozat koncepciója, rendezése Bérczi Zsófia nevéhez fűződik, modelljei Bársony Júlia, Angster Erzsébet és Károlyi Zsuzsanna, a kiállítás kurátora Éri Ildikó. Az anyag 2020. október 28-a és 2021. február 14-e közt volt a falakon. A megnyitóról és a zárásról is csak a hálózatról értesültem, némi késéssel. (Esetenként hetekre leválok a netről, nem vágyom elevenen megfőni, mint a langyos vízzel teli üstbe ültetett, sunyin fölforralt béka, ’akit’, ha egyből forró vízbe dobnak, azonnal kiugrik.) Némi naivitással gondoltam merészet, megnézem a képeket. Élőben. Nyitva tartás a honlapon, ekkor és ekkor. El is jutottam az intézmény kovácsoltvas kerítéséig, kapujáig, zsebemben Arcmaszk/szájkosár, minden eshetőségre felkészülve. Zárva. 13_oltalom_uj_flattenNe hagyjátok magatokat megtéveszteni… – gondoltam, törvény- és kultúratisztelő állampolgárként. Azért sem mászom be a kerítésen. Maradt a „virtuális” séta. Én a Holdon tett sétát is elhittem, vonogattam/vonogatom demokratikusan a vállam a képernyő „valósága” előtt. És imádtam/imádom a Holdat most is,  A telehold oltalmában című kép vonzásában, ahol az éjszakai égitest alatt/előtt/körötte imádkoznak asszonyok — Védangyalok? — fekete csadorban, szórt fényű, termékeny feketeföld szerűen lágy gyógyító hangulatot kölcsönözve, amely hangulat még az én (monitoromon megtett) sivatagtemplomi sétámon is elementáris létező. De így legalább nincsen udvarias, lábujjhegyen járó — ’záróravankérem’… Csak a szépség mentheti meg a világot, ilyenek jutnak/jutnának eszembe, miközben képek képeit, térbe emelt könyvrészleteket, interjúkat, monológokat, beszélgetéseket látnék, illékony varázslatokat. Maszkos és maszkmentes 3D-s együttléteket — 2D-ben. Mert az Arcmaszk, mint ’kortárs szellemi szájkosár’ megosztó/leválogató/leselejtező világa, az Arc (és az elme) lefedésének, valamint felelősebb (színi) társasjátékoknak történelmünkben eddig még alig tapasztalt rabszolgalétbe terjesztett/tűrt, szaturált/szűrt szimbólumaként, az Egy időben – stúdiólátogatások Műcsarnokban dokumentált etűdjei közül a Sivatagtemplom, Vízió a fekete ruhás asszonyokról – Napló önriportfotókkal című kiállításon erősödött fel számomra a leginkább. Gondoljunk az egyes képeken megjelenő, a teljes női testet burkába burkoló asszonyemberi alakokra és paradox módon, példamutató, ön- és közösség gyógyító, szinte szerzetesnői alkotómunkájukra. (Erre majd később visszatérek.) Sivatagtemplom képei tehát lekerültek a falakról, anélkül, hogy élőben is megtekinthettük volna azokat. De Bérczi Zsófiawww.livingpicture.org és a Műcsarnok mindig változó, hivatalos honlapján az alkotó és a kiállítás rendező tárlatvezetése is fellelhető, és műelemzésük akár a személyes élménynél is inspirálóbb lehet. (Egyik legellentmondásosabban magyar írónk, Esterházy Péter nyomán legszívesebben szóról szóra beemelném mondanivalójukat a szövegbe, – …Hogyan élik meg a belső szabadságukat ezek a nők? 12_ujjaszuletes_uj_flattenMegélik-e egyáltalán? Most, ebben a járványhelyzetben sokkal könnyebb is elképzelni, hogyan is élhetnek ezek a nők. Hiszen most ugyanígy élünk mi is. Nem mehetünk el otthonról, ha kilépünk az ajtón, maszkot kell viselnünk… — ám higgyék el, élőszóban az igazi.) Se elvenni, se hozzátenni nem tudnék semmit. De meditációs objektumként, saját alkotói/földlakói/univerzális egyensúlyomat is keresve, szakmai/emberi/szakemberi alapjaimban mozdították meg fantáziám, kapcsolatokat vélve fölfedezni a kiállított művek és már-már mindennapos — manipulált/megerőszakolt/megihletett – mondhatni „kortárs” vírusörvényeink közepette. Ha lesz emberi arcuk egyáltalán, akkor csókolom őket… — üzente Nagy László költő, szemcsésen vibráló, szürke celluloiddá vékonyodva nekünk, a „Jövő Ember(iség)ének”. Na hiszen, jól indítunk. (Lásd a Bársony Júlia által felmutatott kősivatagi „kőarcot/kőmaszkot”, kor/arc/maszk/képet/képletet többszörösen montírozva az Újjászületés című fotón kősivatagi környezetben, amely Újjászületés nagyon is ránk fér/férne, és amelyhez reményeim szerint ezzel a szöveggel talán én is hozzájárulhatok.) Gondolataim összegyűjtéséhez többek közt még olyan filmeket/beszélgetéseket néztem meg újra és újra, mint Balogh Jánostól és Rockenbauer Páltól A Napsugár nyomában, A megsebzett bolygó, Terjeszkedő sivatagok, Balogh János és Szabados György Lesz-e holnap, Utunk a jövőbe, Múltból vett jövő hívószavakra szervezett beszélgetései, David Attenborough Élő bolygó, és Carl Sagan Kozmosz című sorozatai.

 

 „Nappal lehunyva, éjszaka nyílik ki a szemem…” (Kondor Béla)
A földi egyenlítő öve, ahol tizenkét órát van nappal és tizenkét órát éjszaka, ahol tehát örökös napéjegyenlőség van, évszakok nincsenek és ahol az állandó egyenletes napsütés következtében a légáramlás felfele száll, rengeteg esőzés van. Ez a dús esőzés és egyenletes hőmérséklet trópusi növénytakarót, őserdőt, dzsungeleket teremt. Északra és délre ettől a zónától, a felszálló és csapadékát vesztett levegő ismét lefelé száll, és ebben a leszálló övezetben helyezkednek el Földünk nagy sivatagjai. Izzó vörös és sárga festékkel festett állatképeket, íjjal felfegyverzett, esetenként Arcmaszkos harcosokat is láthatunk az ötezer éve készült sziklarajzokon, amikor a vízellátás és a zöldnövényzet ezt a vadászó és állattartó életformát még itt is lehetővé tette. Ám a legutolsó jégkorszak Európa felé húzódó gleccserei nyomán Afrika nagy része esők nélkül maradt. A Szahara és az Arab-sivatag is ekkor született. A földfelszínen itt állandó a mozgás, a homokdűnék folyton vándorolnak, az oázisok mindig veszélyben vannak, ha a szél megfordul, semmi sem állítja meg a homokot és az apró Édenkertek, emberi életeink/élettereink, — Sivatagtemplom sorsképletei – örökre eltűnnek. Sivatagba ne menj egyedül, hacsak nem prófétává… Igen, Fény és Sötétség (Nap és Feketenap) kellős közepébe egyből nem beletekintve, egyfajta óvatosabb, csillagnézői spirálokban közelítő, látásomat fokozatosan megerősítő technikával próbálom érzékelni, felfogni Bérczi Zsófia kiállításának lehetséges üzenetét/üzeneteit. Ám belátom, pillanatok alatt indáról indára, látszólag  össze és vissza is keresve csaponghatok, indázva, mint  A dzsungel könyvé-ben a Benderlog népe, — csak éppen „egyszemélyes majomcsapatként”. Talán ezért is volnék annyira kíváncsi a visszajelzésekre, mert a saját világlátásaim/kétségeim már éppen eléggé ismerem(?), mások vajon hogyan látják mindezeket? Ha a kedves Olvasó máris unná eszmefuttatásom, föltennék egy találós kérdést addig is: vajon kiagyalói bánják-e, hogy a COVID, mint a COVered IDentity mozaikszava, lefedett/leárnyékolt/lebutított önazonosságot/öntudatot is jelenthet? A COVID valójában egy katonai kód: CIA ORGANIZED VACCINE IDENTITY DETECTION — a CIA által futtatott elmemanipulációs program, a CIA által vezényelt vakcina egyén azonosítása és Clinically Organized Viral Infection Detection klinikailag szervezett vírusfertőzés detektálása és C=Certificate O=of V=Vaccination ID= Identification 1=Artifical 9=Intelligence. Sőt, COVID – 19, számmisztikailag tekintve a 19-et, még tovább árnyalhatja lebilincselő ’jelszavunk’ jelentését. A 19-es számmisztikailag kifejtve, ahol az egyes helyi értékeket összeadjuk mindaddig, amíg egyetlen számot nem kapunk, a következő: 19=1+9=10=1+0=1, azaz Egy, a Teljesség száma. Tehát, (és mégis mozog a Freud) COVID – 19 kifejtett jelentése: totálisan leárnyékolt, lebutított öntudat. Utalvány a mi minimál/maximál mindenségünkre kiterjedő emberi identitásunk felszámolására, globális ön/ki/oltással, teljes technológiai megfigyel/tet/éssel, mint a világminta Kínában — VILÁGURALMI JÁRVÁNNYAL stb. (Nem kívánt törlendő.) Amikor a világ jelenlegi törpelelkületű „urai”?, „bábmesterei”?, arra törekednének, hogy az emberiség létszámát a jelenlegi töredéke alá csökkentsék, lásd a georgiai Jelzőkövek üzenetét, (nem elég tágas az Univerzum?, nem ezzel ’vezették meg’ Stephen Hawkingot is?) az efféle lélek- és elmefegyelmező eljárások a mi Neurópánkban sem ismeretlenek. A ’gyűlöletbeszéd’ vagy a CONspiracy ThEOry, azaz ’összeesküvés elmélet’, mint szellemi szájkosár emberöltők óta CONTEÓ-sként bélyegezné meg mindazon Földlakókat, akiknek világlátása a Cég hátterében álló ’Deep State – Fake News’ kerekasztala körüli bűvészinasok/bábjátékosok egycsatornás, úgynevezett ’Egyvilágrend’ koncepciójára veszélyesnek tűnne. A Cég fejesei is meglepődtek, hogy ez a több generációs, orwelli mintára kiagyalt ’konteós elmebilincs’ mennyire hatékonyan bejött! (Ugyan már! Miről beszélsz? Minden rendbe’ van! Nem lesz velünk semmi baj… Nem emlékszünk ilyesmire a marhavagonokból?) Az emberek ma is inkább félrenéznek. Nem akarják elhinni, hogy az életükről van szó! Ha tartják a fizikai távolságot, hordják a maszkot, engedelmesen ’oltakoznak’, nem lesz semmi baj, mindig a megfelelő dolgokat teszik, mert törvénytisztelő, jó állampolgárok… (Amikor Szerb Antalt kimenekítették volna, mondta, Ő nem tett semmi rosszat, Ő megbízik a törvényben, Ő inkább megy vissza legjobb barátaihoz, a munkatáborba…) Az egyes összeesküvés elméleteket persze jó néhányan, (kulturális kreatívok?) akár ’összefüggés elméletekként’ is értékelhetik mindennapi tapasztalataik nyomán. A helyénvalóan tapsikoló, globális szellemi szobatisztaság szimbólumaként emlegetett ’politikailag korrekt’ avagy P.C. (ejtsd: píszí) gondolkodást e sorok jegyzője, demokratikus vállvonogatással csak ’portlandcement’ gondolkodásként írná le, ha egyáltalán leírná… Mert aki ’újorwelli újbeszél’ — a cyberteret is uralni tetszik, az emberi lelket is kikötözi, ha örömet okoz az, ha nem. A pórázon tartott, levédett/bilétázott/szájkosaras kiskutya is odavihető ahová azt jó előre elterveztük. Akármerre szaladgál is, tiltakozik, megugathat, nekünk is ugorhat, le is pisilhet bennünket útközben. Ahogy a japán Keneto Shindo által rendezett Onibaba című horrorfilmben démoni sugallatra az Arcra kötött, majd örökre odaragadt Álarc is emberalatti létbe idomítana/tárgyiasítana, lelkileg is leoltana/lealjasítana. Ez is egy Stáció: A bőröm is rámegy, ha hibáztam, hús nélkül fázik a csontvázam... ’Meditáció az elgondolhatatlanról’ című, hivatalosan már többszörösen is kanonizált esszénkben kifejtettük: Monte Cristo grófja úgy tette tönkre a maga Danglars báróját, hogy lefizette a korabeli hírtovábbító lánc egyik ’integető’ tornyának kertkedvelő kishivatalnokát, hamisan ’intene’ Párizs felé. Napjainkban a világ összes médiabirodalmának tulajdonosa Monte Cristo grófjaként gondolkodik. (Lásd, a minden médiumot megaprivatizált Megapókot, a Reuters monopol magját, melynek megahálója most csukódna össze a Földgolyón.) A hőskorban már megtanulta minden bemondó/Tilos rögtönözni!/A leírt szöveg felolvasandó! — hallhattuk az LGT-együttestől. „De Mama, nem kell mindent elhinni, amit (…) bemondanak!” (M.F.) Minden jel egy irányba mutat! – jegyezhetnénk meg mi is, talán „csak” önmagunkat/közösségeinket, Arcainkat/apanázsainkat, támogatóinkat/túlélésünket kereső kortárs kertkedvelők, képművelők, képmutatók, kishivatalnokok… (Nem kívánt törlendő.) Ha a Te Igazságodat nem mutatod fel az Ő Idejében, elfordul Tőled a Te Igazságod. (Mutatis mutandis: Igazság — Szív — Lélek)

 *

„Hello! Kifejezetten magas intelligenciájú személyiségeket keresünk. Hogy megtaláljuk őket, kitaláltunk egy tesztet. Minden egyes képben egy üzenet van elrejtve. Találd meg az üzenetet, és az elvezet hozzánk. Alig várjuk, hogy találkozhassunk a kevesekkel, akik megtalálták az utat. Sok szerencsét!”  (Kabóca 3301-es projekt, Forrás: Tarjányi Szilvia mikrobiológus: KERESD A FÉNYT! c. ea.)
A Kabóca 3301-es projekt volt az első olyan formáció, amit kódok és számok alapján megfejtettek. A képernyőn, sötét alapon, hatalmas szárny látható, felerészt figurális, felerészt absztrakt számsorok rajzolataképp. Ezeknek a kódoknak és számsoroknak a megfejtésével lehetett a figurát kirakni. A kódok matematikai algoritmusokkal, számítógépekkel, szoftverek segítségével alakulnak, de logikai és algoritmikus gondolkodás szempontjából átlagon felüli intelligencia kell, hogy valaki egy ilyen feladványt meg tudjon fejteni. A feladványok közelében mindig egy üzenet található. Talán, a Kabóca 3301-es projekt reangyalizált, gyógyító ellenpólusaként jut újra és újra eszembe a Szemek című kép is 03_szemek_uj_flattena Sivatagtemplom tárlaton. Ahol szemeken szemeket és szemeket és egyre szűkülő és szűkülő pupillákat láthatunk, bennük fekete nőalakokat is. A Szemek vertikális irányultsága a Kabóca projekt ikonjával éppen ellentétes, miképp a vályogtéglából épített boltozatok világos homokszínei kontra sötét, vetett árnyékai és a fekete csadorba öltözött női alakok, valamint a szabadkézi és digitális alkotói eljárások belső arányai is. A mottóban jelölt, vészjóslóan vonzó „hozzánk” — vajon miféle Vándorünnepre invitálná a kiválasztandó, keresett keveseket? Mi, a Szemek szemlélői élünk, viszont a Kabóca projekt gyanútlan megfejtői/jutalmazottjai vajon előkerültek/előkerülnek-e valaha is? ((((((A Szemek című képet azért is nagyon szeretem, mert eszembe jut egy-egy beszélgetés, eszmecsere során mennyire fontos számomra, lássam az illető szemét, a mélységesnél mélységesebb mélységeket, amely igazolja/igazolná, az illető igazán hiszi, amit kimond. Lehet, hogy téved, és talán tévedése/tévedéseink többet elárulnak rólunk, mint vélt/valós, olykor illékony Igazságaink. Látom a rezdüléseket, akaratlan nem bántottam-e meg, érezzem, mikor kell finomítanom, ha túl direkt, esetleg nagyzoló volnék, mikor kell árnyalnom, alaposabban belegondolnom, esetleg óvatosan kérdeznem. A testbeszéd, az emberi hang is nagyon árulkodó Igazságainkról, de a szemünk! Milyen jó volna most is, amikor írom, és most is, amikor olvassa Olvasó, ha látnám, mit kell változtatnom a stílusomon, mert talán az az igazi csoda, ha egyáltalán megértjük egymást.)))))) Rudolf Steiner már több mint egy évszázada arról beszélt, Coudenhove-Kalergi Gyakorlati idealizmus című propagandakönyvét évtizedekkel megelőzve, hogy az afrikai és közel-keleti betelepítések nyomán megkevert, legyöngített identitású és (szak)tudású, kvázi lebutított/bedöntött Európa nem csupán spirituális értelemben, de klimatikusan is sivataggá lesz. Szellemi/lelki/fizikai sivataggá, egynéhány oázissal, és lám, előhírnökként (Kabóca-projekt?) itt a szálló szaharai sivatagi homok! És milyen érdekes, a szélvédőről összekapart sivatagi homok „ráugrik” a sima hűtőmágnesre! Azért sem elemzem most Pjotr Garjajev fizikus, lingvisztikai hullámgenetikai gyógyító 2020. november 17-én, röviddel a Nobel-díj átvétele előtt bekövetkezett halálát, aki a globális gyógyszeripari lobby érdekeitől eltekintve a legfrissebben kiagyalt világjárványokat is ingyenesen kezelte és határozottan elzárkózott találmányainak militarista felhasználásától. És Kary Banks Mullis Nobel-díjas biokémikus sorsképletét sem elemzem, aki még élőben, 2019-ben kijelentette, az általa kidolgozott PCR-teszt (Polymerase Chain Reaction) emberek tesztelésére nagyon nem javasolt, mert tetszés szerint, akár a legalantasabb háttérhatalmi érdekek mentén manipulálható. És gondoljuk meg, csak erre a félrevezet/het/ő, mondhatni kamu PCR-tesztre „alapozva” lehet járványt csinálni! Ezért kellett Mullist sürgősen „eltakarítani” az útból! (((Emlékezzünk csak a mi Semmelweisünkre, akit saját kollégái ver/et/tek agyon! Emlékezzünk annál is inkább, mert honi kimerült kortárs kór/házi dolgozóink sokszor se maszkot, se ruhát, se szkafandert nem cserélnek, a klebsiella pneumoniae, a legerősebb antibiotikumoknak is ellenálló, gyilkos szuperbaktérium terjedését elősegítve, de mivel tilos a boncolás, ha fiatal voltál, ha öreg, kimondható a „COVID”.))) A fifikás, felelősen bátor tanzániai elnök COVID-pozitív eredménnyel tesztelte az autógumit, a papayát, a kecskéket, a Coca-colát, a motorolajat, az épületfát, a kutyagumit stb — és nem engedett be országába olyan „vakcinát”, melynek legyártói jogilag semmiféle felelősséget nem vállalnának akkor sem, ha száz oltás nyomán mind a száz páciens meghalna. Ha a terveim nyomán összedőlne egy házam, engem börtönbe zárnak! Micsoda dolog ez? Valami olyan dolgot nyomnának belém, amiért senki felelősséget nem vállal?!? Aláíratnának velem egy papírt, hogy szabad akaratomból „oltakoztam”?!? Ezek a multik nem bolondok, hiszen az állatkísérletek a katasztrofálisan tragikus következmények miatt azonnal be lettek rekesztve, és az üzlet mégis csak üzlet, az állatkísérleteket most az embereken folytatják. 2,2 02_visszanezes_uj_flattentrillió dollár nyereségük lett csak 2020-ban! Hogyan fog kinézni a profitjuk 2021 végén? Mert nem a vakcinát tervezték a vírushoz, hanem a vírust a vakcinához, a padlót fogott globális gyógyszeripar fölélesztésére. Sőt! Senki se tudja, valójában mi is van a „vakcinában”, ugyanis hallgatási fogadalmat írattak alá a multik oltóanyag előállító kutatóikkal, és aki lelkiismerete nyomásának engedve mégis nyilvánosságra hozta az összetevőket, annak rövidesen nyoma veszett… Tanzánia felelős elnöke is kihirdette a parlamentben, itt valami elképesztően aljas, globális átverés, csalás, umbulda, megtervezett zűrzavar van. Ne figyeljetek oda, miket hazudozik az összes hírcsatorna, ne hagyjátok magatokat megtéveszteni! Ne féljetek egymástól, el a szájkosárral, fogjatok össze és dolgozzatok! (((Csak halkan jegyzem meg, Tanzánia hős elnöke, John Magufuli, e sorok írásakor, 2021. március 17-én, kórházi kezelés közben ’váratlanul’ elhalálozott. Azóta megölték Haiti fiatal, szókimondó miniszterelnökét, Jovonel Moise-t is 2021. július 7-én.))) És nem tud nem eszembe jutni dr. Alfred Herrhausennek, a Deutsche bank egykori elnökének 1989. november 30-iki likvidálása sem, aki a kelet-európai országok adósságának elengedését szorgalmazta az Európai Unióban. (((Ezek a „sajátjaikat” is bármikor kilövik!))) És asszociálhatunk még Abraham Lincoln, a Kennedyek, Kossuth és Széchenyi vagy éppen Sylvio Gesell és Síklaky István reformközgazdászok, Demeter Béla és Puskás Ferenc kortárs honi agrárzsenik tragikus sorsképletére is. Megsúgom: a bibliai Mózes egy okos ember volt. Tudta, legalább ötven évenként minden adósságot el kell engedni ahhoz, hogy a társadalmi folyamatok civil eszközökkel kezelhetőek legyenek. A világ „jelenlegi urai” legalább félezer éve hanyagolják feneketlen mohóságukban a mózesi bölcsességet. Ha az emberek tudnák, hogyan működik a pénzrendszer, már holnap reggel forradalom lenne, jegyezte meg Henry Ford. A világot egy pénzkartell irányítja, és minden kartell egy bűnszervezet. A bankár valójában rabszolgakereskedő – írja Uzsoracivilizáció című könyvében Drábik János. Egyesek szabadsága akkorára növekedett, hogy korlátlanul visszaélhetnek a túlnyomó többség „szabadságával”. A szabadsággal való visszaélés szabadsága azoknak, akik rendelkeznek ezzel az államok feletti totális hatalommal, amelynek a bázisa a pénzhatalom. (((((Ha egyedül én állítom elő a pénzt, bárkit megvehetek a világon bármennyi köbméter pénzért, kikalkulálom, kinek mennyit „toljak”, ((miután egy kicsit ráijesztettem, hiszen több ezer „megbízható” bérgyilkos közül válogathatok)) legyen az államfő, orvos, mérnök, művész, lebutított celeb, stb., legfeljebb egy kicsit hosszabban nyomom a gombot a sokszorozó komputeremen.))))) Hogyan jutottunk odáig, hogy ma a bankárok mondják meg bármely ország miniszterelnökének a világon, lehet-e maszkot viselni, vagy nem? – teszi fel a költői kérdést Facsar Imre kortárs pedagógus. Nota bene, Floridában 2021 első hónapjaiban állítólag agyonlőtték az utcán azt, aki nem viselt maszkot, majd néhány hónap múltán már sehol nem volt kötelező, a mindenkori bankári és politikai érdekeknek megfelelően! 2021 első hónapjaiban Magyarországon hatóságilag leüvöltötték a fejét annak, aki maszk nélkül sétált az Andrássy úton, nyár közepén pedig a Puskás-arénában szájkosár nélkül tombolnak az emberek, és nem a ’drónfelismerés’ másfél méteres „technikai távolsági igényei” szerint, hanem sűrűn, egymás mellett! Na és a 2021. szeptember 26-a és október 14-e közt megrendezésre kerülő „Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás”, amely a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet-módosítással egy csapásra „járványügyi korlátozások és védettségi igazolványok nélkül” látogatható? Az USA 50 államából 30-ban betiltották 01_omladozovar_uj_lab4a maszkviselést, 12 államában betiltották az oltási kártyák alkalmazását. Ám Magyarországon már a nyár közepétől, a megzsarolt/megfélemlített rabszolga politikusok a megzsarolt/megfélemlített rabszolga médiumokon keresztül zsarolják és félemlítik újra és újra a lakosságot. Hogyan is „vették meg” a Keresztapa című kultuszfilmben a vonakodó médiaszakembert? Vagy az aláírása, vagy az agyveleje kerül a szerződésre! (De erre még kitérek.) Már említett ’Meditáció az elgondolhatatlanról’ című szövegemből most hosszabban idézek. „Miklóssy Endre építész/író/urbanista barátunktól hallhattuk, amikor a Régiek közösségének valamely tagja ínségében mindent csak magának kapar a fű alól is, télen, Capricornus idején átmenetileg talán helyénvaló magatartás. Ám ha valakinél a teljes évkörön rögzülne, a Vének tanácsa elkülöníti egy erre rendszeresített méretesebb kunyhóba a település peremén. Ott mindenki időről időre ’agyon’ ajándékozza egészen addig, amíg az illető ’kiválasztottságában’ rá nem ébred, az igazi értékek talán mégsem a tárgyakban, hanem a közösségi kapcsolatokban rejlenének. Ekkor a Bölcsek bólintanak, igen, ez az ember végre meggyógyult, újra közénk tartozik. Manapság, a mi civilizációnkban, hogy is van ez? Amikor épp az ilyen ’lelki betegség’ a legmagasabban sztárolt társadalmi hajtóerő? Amikor bolygónk tudatosan túltenyésztett munkaerőállat-milliárdjai feletti kleptokrata korporációk bármely tagja magánemberként olyan, mint egy joviális nagybácsi, akire az unokádat rábízod, ám együttesen életveszélyes bűnbanda, miképp azt Konrad Lorenz írja, döntéseik kontinenseket tarolnak le, tesznek földönfutóvá? (Miközben a ’közösségi’ felelősség, tisztesség ne essék szólván, úgy oszlik el közöttük, mint gatyában a fing.) Vajon a személyes és közösségi Trianon-oltár kiállítási tabló (Medium)lelkiismeret ilyetén modellezett mesterséges maghasadása eredményezné a tömeges társadalmi tudathasadás globális láncreakcióját, miképp Deleuze és Guattari a kapitalizmus népbetegségeként bélyegezte meg? Vajon (meditáció az elgondolhatatlanról) az Ordo ab chao Janus-arcú szabadkőműves szellemében szervezett ’Deep State’ kerekasztala körüli alig tucatnyi bűvészinas, a globális pénzügyi kannibalizmus ’agyközpontja’ – túlélő stratégiájának ’levezényléséről’ volna szó, ahogy John Perkins Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai című ’szakmai’ önéletrajza is dokumentálja? Vajon a Régiek közösségi terápiája, a középkori zsinatok ’még idejében meghalt’ eretnekgyanús Eckhart Mestere által is bátran gyakorolt Szégyen filozófiája – gyógyírja lehet-e a globalibugris kortárs létrontásnak? Amikor arra utasítja inasát az egyszeri kőmíves, addig tartsd fiam a kéményt, amíg föl nem markolom a pénzt? Amikor bolygónk globális /építő/ művészete a pármásodperces örökkévalóságok szellemi ejakulációit hajszolja? Amikor afrikai bányákból bedrogozott gyermekrabszolgákkal felszínre hozatott ásványok komponenseiből komponált kütyükkel, Mesterséges Gépanya Intelligenciával egyre ’okosabbá’ turbózott házaink olyanok, tisztelet a kétkezi kivételnek, mint valami elfuserált űrhajó – némi használat után eldobandóak, mint egy szakadt nylon harisnya? A veretesnek vélt vitruviusi alapelvekkel egyetemben, mint stabilitas, utilitas, venustas

 

„Ha a nő kiszolgáltatott lesz, abba rövidesen a férfi pusztul bele.” (M.P.)
Szilárdság, tartósság, szépség? Hogy mennyire elhasználttá válhatnak ezek az évezredes szakmai jelszavak, Sivatagtemplom szakrális terei/képei, térbe varázsolt sorsképletei rá az eleven bizonyíték, hasonlóképp, mint mondjuk Keserü Ilona illékony sivatagi dűnéket idéző, több száz négyzetméteres, monumentális falfestménye az Éjféli Nap templomában, a mi kortárs, kárpát-medencei ezeregyéjszakánkban, e világ és túlvilág 07_zarda_nagyonujhatárán, a tatai temető ravatalozókápolnájában. (A házat a Mújdricza-testvérek tervezték.) A Bérczi Zsófia által az egyiptomi sivatagban felvillantott átmeneti valóság is, — romvárosok őslabirintusaiban, sikátoraiban, templomromokban és azokon kívül is, tér- és tájrendezői tündérboszorkánysággal burkolt élő, (Zsófia szóleleményével ’morfomán’) erőkkel, fekete ruhás nőalakokkal, szőkénél vörösebb és ezüstösebb, ’húzdahajamra’ szaturált Naphanyatló-Holdsirató színekkel, — szintén föld- és embertörténeti korok magasságába katapultál. Olyan világokat megteremtve és láthatóvá téve, amik talán még nem is láthatóak, vagy amik még egyáltalán nincsenek is. Ahonnét a Szahara szeme is a retinánkra éghet, és ahonnét elhomályosulhat (zárójelbetétetik/megszűnik/reangyalizáltatik) mindenféle valaha volt Ó- és Újgyarmatosító — Neurokoloniális  — szilárdság, tartósság, szépség. Sivatagtemplom egyik legsúlyosabb ihletadó műve Antoine de Saint-Exupery Citadellája egy képzeletbeli sivatagi uralkodó tollából megírt furcsa könyv, amelyben a Citadella egy város a sivatag közepén, amiben emberek élnek. Álomidőben. Igen, ezt az Álomidőt őriznék Bérczi Zsófia Visszatekintés és Omladozó vár című képei is, gyönyörű mintázatokkal rakott vályogtéglákkal, a kézzel vakolt falfelületek repedéseivel, roskatag fagerendákkal, lengedező sással a romokon, Citadella és valaha volt lakóinak illékony 15_a_sivatag_kiralynoi_uj_flattenrekvizitumaiként. A könyv példázatok sora, amiben az uralkodó leírja, hogyan fogjuk fel az életet, az élet szakrális értelmét. Asszonyokról szól, akik otthon, akár egy életen át hímzik a csodálatos terítőket. Olyan életterekben, mint Bérczi Zsófia Zárda című képén is láthatjuk. Amelyek belvilága lehet bármilyen otthonos, ablakainak vályogtéglából épített struktúrája is a Fény felé invitálna, mégis börtönnek érezhetjük. De az itt élő nők munkálkodása mégsem hiábavaló, mert Ők a Létüket cserélik el ezekre a hímzésekre, és ha átadják valakinek, akkor az annak az embernek az örömére, vagy akár Isten dicsőségére adatik. Ha a kertész gondozza a rózsáját, és egy szál rózsát elajándékoz, miután hosszú ideig gondozta, akkor elcseréli az idejét az emberek őszinte mosolyára. Ezek az asszonyok kiszolgáltatottságukban is feltalálják azt a tevékenységet, amiben legbelül szabadok tudnak lenni. Sivatagtemplom képeinek dramaturgiája is sajátos hármassághoz alkalmazkodik. Falak közt vagyunk, majd valamely ihlet hatására elhagyjuk a falakat, kimegyünk a sivatagba. Itt, A sivatag királynői, Zsófia hasonló című képén, egy földtéglákból emelt kupolás lakóház, esetleg szentély vonzásában, fölszabadult körtáncban repítenék végtelenbe gondjaik. Az Éjjeli imádság nőalakjai egy természetesen fölismert sivatagi kőoltár körül leborulva juthatnak a lelki béke állapotába, amelyből erőt merítve, megpróbáltatásokon keresztül indulhatnak a Kút felé, ami reményeik szerint a legbelsőbb vágyukat, életszomjukat csillapítja majd. Abe Kobo nevezetes filmjében A homok asszonya által foglyul ejtett férfi is azután békél meg a zsebkendőnyi élettérben nap mint nap megküzdve az alázúduló homokkal, miután vízeret, életet talál. Tanúsítva, nem sajnálkozhatunk vak önhittséggel embertársaink felett, mondván, homokba dugja a fejét, talán olyan értékeket fedezett fel, amiről nekünk fogalmunk sem lehet! A csadorviselő morfomán alakok és körülöttü(n)k/bennü(n)k a falak és14_ejjeli_imadsag_uj a sivatagi táj is a mélylélek, az aktuális Világlélek szimbóluma.  A fekete ruhás asszonyok is egyazon gesztussal lehetnek a „kortárs katasztrófák”, de a mindenkori megújulás elmúlás-születési katarzisának/krízisének/katakrízisének ébresztő, mozgósító hírnökei. Igen, Sivatagtemplom képeinek üzenete messze túlmutathat az egyiptomi, vagy a muzulmán kultúrán. Ahol is egyazon Álomidőben/Teljességben rétegződhet/sűrűsödhet minden Földlakó valaha volt és valaha lehetséges sorsképlete, mint valamely hatalmasra extrapolált Familienaufstellung, Emberiségállítás örökmozgó, morfomán ’örökítendő’ emlékuszálya… Mely Álomidőből katapultálva majdhogynem mellékes: hol is maradtak Sivatagtemplom képeiről a férfiak? A felelős férfiak, akik a női áldozatvállalás igaz kiegyensúlyozói –, egycsatornásan együgyű, azaz 1-ügyű /1=Teljesség/ kiegyensúlyozói — lehetnének, kérdezném magam is figyelmetlenebbnél fegyelmezetlenebb felelőtlenséggel. Netán asszonyai(n)k szoknyája/burkája alatt? Maradtak, maradtunk-e még, mérgezett, leoltott, szellemileg/lelkileg/fizikailag ledarált, fogyatkozó sperma/bank/készletű sápadtarcú, amerázsiai/neurópai/neurábiai „feljavított” férfiak, popmodern/politikai porrongytigrisek, (nem kívánt törlendő) megannyi lebutított Old Shatterhand, Old Firehand, Old Death versus globalibugris Winnettou? – kérdezném magányos műcsarnoki ’sétálgatásaim’ során is némi öniróniával az óvilági fölvilágosodás nagyjaira, Rousseau-ra és Goethe-re gondolva. Ez utóbbi, Charlotte von Stein provokatív kérdésére azt felelte: Ő nem ’férfi’. Ő Goethe… No, igen, Ő még nem volt – annyian. Ma Krisztus 12 tanítványa közül 11 a Júdás! Neked ezek között nincsen helyed, legfeljebb öngyilkos leszel… – szórakoztatna hamisítatlan ’zen-pedagoigoszi’ vállveregetéssel egyik, még e világon is befolyásos ’mesterem’, valamely Holdsütötte munkám párás szemmel elismerve/méricskélve, élő egyenes 3D-ben, itt a mi kárpátiai ezeregyéjszakánkban, ebben a közép-kelet-európai köpőcsészében/bombatölcsérben. (A bombatölcsérre még kitérek.) Egynéhány lélegzetvétellel ezelőtt, 1980-ban, Carl Sagan csillagász a Saturnus gyűrűi közül fotografáltatta Földünket. A Voyager-űrszonda felvételein bolygónk homokszemnyi/tűhegynyi pont csupán. A nevezetes Nicea-i zsinaton hitvitáztak ambiciózus főpapok Krisztus után 325-ben, hány légiónyi angyalka fér is el egy ekkorika helyen? Hányan is férünk el a mi kortárs — Homoxemnyi/homoxenofóbbá ’hely’telenített – félelemmel fertőtlenítendő Földgolyónkon? Ahol ember és haszonállatai össztömege a ’teljes’ földi állatvilág össztömegének 95%-át teszi ki, a többi állatot, a vadállatokat 5%-nyira leirtva napjainkra? Ahol csillagporok, meteoritok, zárványok, vírusok, baktériumok, kristályok, kőzetek, növények, 06_banatko_flattenállatok, emberek, minden Védangyalaink és minden Égalatti és feletti lény, MINDEN FÖLDLAKÓ FELELŐS — minden földlakóért? Iszonyú minden angyal… (Ein jeder Engel ist schrecklich…) — figyelmeztetne Rilke nevezetes elégiáiban.  Miről is szól a sivatag halálos ölelése, a kortárs homok születése, a kő eróziója (a Bánatkő c. kép befeszült melankóliája a tárlaton?) az éjszakai hideggel, a nappali forrósággal, a vágtató homoktölcsérrel, a széllel és a viharral? „Csak nézz ránk! Minden a maga fonákja, minden a feje tetején áll. Az orvosok lerombolják az egészséget, az ügyvédek lerombolják az igazságszolgáltatást, az egyetemek lerombolják a tudást, a kormányok lerombolják a szabadságot, a média lerombolja a tájékoztatást, és a vallások lerombolják a szellemiséget.” (Dr. Bardócz Zsuzsanna: COVID-19 Nemzetközi kitekintés, avagy Az ember nem a természet ura, hanem a természet része, 2020. nov. 1.) A kozmikus otthonosságot, az egyetemes erkölcsi törvényeket elfe/le/dő, önfelkent Homo Deus által megvezetett/megtévesztett/megvesztegetett emberiség (nem kívánt törlendő) a mi Földanyánkkal, aki nélkül mi sem lennénk, Gaia istenasszonnyal is úgy bánik, mint egy elkényeztetett hímringyó az óvó, vakszerelmes nővel, akit a végtelenségig becsaphat, kirabolhat, megzsarolhat, megkínozhat, karanténba zárhat. Nekik Te csak egy homokszem vagy! De a mi Gaiánknál egyszer csak elpattan a húr és akkor rettenetesen kegyetlen és igazságtalan lesz… Kivégzés! Mert ilyen a természete. Úgy rúgja le magáról az elképedt Homo Deust, ezt az arcátlan globalibugrist, mint Szépasszony a nyakába csimpaszkodó kanmajmot.

*

„Kapcsolja be az antivírust!”  (Komputerparancs a 21. századból)
Nyilván nem az anti-virus-t/ellenmérget kellene ’bekapcsolnunk’, hiszen a természetet és benne önmagunkat — komputerként, ’gép-testben-gép-lélek’-ként kezelni szánalmas tévedés volna. Kössünk inkább barátságot újra a latin elődeink által valamiért virus-nak/méregnek elnevezett segítőinkkel, ’akik’, bár nem élő ’lények’, de bizonyos körülmények között, valamelyest mégis csak minthalétezők/minthalények, egészségünk nélkülözhetetlen karbantartói lennének, — ha békén hagynánk ’őket’. Meg kell tanulnunk (újra) együttműködni a természettel, nem pedig keresztbe tenni neki, figyelmeztet bennünket Egy élet a bolygónkon című filmes testamentumában David Attenborough, a kilencvenes évei közepén. Csak akkor hat ránk a vírus, ha a szervezet önvédő rendszere nem jól működik, – jelenti ki előadásában Bardócz Zsuzsanna — a vírus célja, hogy a szervezetet tisztítsa. Fertőzés akkor történik, ha a cél a sejt elpusztítása, mert ha nem pusztulna el, kórossá, rákossá válna, a szervezetre károsan hatna. Probléma ilyenkor a rossz immunrendszer. (Amit leginkább a — rabszolga médiumok által mesterségesen gerjesztett — stressz, félelem, rettegés gyöngítenek le.) Nem urai, hanem részei vagyunk a természetnek, és ha nem alkalmazkodunk hozzá, egészségünk legalapvetőbb őrző-védői is „megmérgesednek” és egy magasabb Létrend egyensúlyának helyreállítása érdekében ellenünk fordulhatnak. Akkor is, ha momentán emberöltők óta hadiparilag megbolondított, katonai laboratóriumokban kifejlesztett, mesterséges vírusok és baktériumok is „bevetésre” kerülnének értünk és/vagy ellenünk, miképp azt a szabadkőműves érzelmű Orwell 1984 című regényében megjósolta: Egyesek csak a jövendő háborúk kitervezésén munkálkodnak, mások egyre nagyobb hajtóerejű rakétabombákat (…) robbanóanyagokat terveznek. Megint mások új, még halálosabb gázok után kutatnak, vagy olyan oldható mérgek után, amelyeket akkora mennyiségben lehet előállítani, hogy egész kontinensek növény- és állatvilágát el lehessen pusztítani velük, vagy olyan járványcsírák után kutatnak, amelyek minden lehetséges ellenszerrel szemben immunisak. A kórokozó semmi, a gazdaszervezet minden! — bírálta felül saját életművét Pasteure. Oltások helyett inkább az egészségünk megőrzésére kellene fordítani a milliárdokat! – összegezte fenn említett előadásában Bardócz Zsuzsanna, aki férjével, a szintén biokémikus Pusztai Árpáddal közösen, 2005-ben a Nukleáris Fegyverek Elleni Ügyvédek Nemzetközi Szövetsége (IALANA) és a Német Tudósok Szövetsége (VDW) Whistleblower-díját, valamint 2010-ben a genetikai módosítások kockázataiért folytatott független kutatásaik elismeréseképpen a Stuttgart Békedíjat vehette át. Susan Sontag Betegség mint metafora, valamint Thorwald Dethlefsen A sors mint esély című könyveikben szintén úgy látják, hogy különféle megbetegedéseink valójában össztársadalmi útjelző táblák, melyek azonnal jeleznék, változtatnunk illene életünkön, világlátásunkon, magatartásunkon. Talán nem az útjelző táblákat kellene kirugdosnunk, — kvázi ’oltakoznunk’ a becsődölt globális gyógyszeripart felélesztve, — hanem szellemi/lelki/fizikai EGÉSZ-ségünket helyreállítanunk! (((És 2019 tavaszán pillanatok alatt kisöpörték gyógyszertárainkból az Ivermektin és a Hidroxiklorokin tablettákat, melyek a legeldurvább légúti megbetegedésekkel szemben is évtizedek óta hatékonyak, hogy teret adjanak ezeknek a biztonsággal be nem vizsgált, állatkísérletekkel nem igazolt, szupergyorsasággal piacra zúdított „vakcinák”-nak. Mint közismert, az Ivermektin az állatorvosoknál Magyarországon és a környező szláv országokban azért elérhető! És gondoljuk meg, Indiában ingyen osztogatják!))) Olyan ez a „járvány” — összegezte előadásában Bardócz Zsuzsanna, – mint egy kis farkaskölyök, amely kevéske kárt okozhat ugyan, de a vakcináztatás maga a vérengző farkas! Abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy családi/baráti összejövetelen könyvet cserélhettem Pusztai Árpáddal és Bardócz Zsuzsannával, nem sokkal az után, hogy Pusztai Árpád a skóciai Rowett Intézet kutatójaként 1998-ban a brit televízió ’World in Action’ programjában nyilatkozott, hogy csoportja a genetikailag módosított burgonyát evő patkányok beleinek és immunrendszerének károsodását észlelte. „A genetikailag módosítással készült növényeket a laboratóriumban kell kipróbálni, és nem a lakosságot kell kísérleti nyúlnak használni.”  – mondta Pusztai Árpád. Nyilatkozata a génmódosított élelmiszerek veszélyességéről világszerte nagy vihart kavart. A Rowett Intézet vezetői először ’pofon dicsérték’, majd rövidesen eltanácsolták állásából. És itt szót kell ejtenünk az ellentmondásosan ’beszédes’ Whistleblower-díjról is. Etimológiailag elemezve, Whistleblower ugyanis, szó szerint, ’áruló’-t jelent, jelentene. De tartalmát tekintve 04_kapun_tul_uj_flattenKözérdekű bejelentésként, Vészkiáltásként, Vészharangkongatásként is értelmezendő a felelősebb nemzetközi tudományos (esetenként művészeti) életben. Kétségtelen, az önmaga létét is tagadó globális háttérhatalom élelmiszeripari/gyógyszeripari/kozmetikai/vegyipari/hadiipari lobbyjának „elit közérdeke” szempontjából, egy-egy ilyen vészkiáltás, óhatalanul ’árulás’, hiszen sokmilliárdos veszteséget okozhat. Ráadásul a ’kedves kutató’ — ’kenyéradó gazdái’ kezébe harapott! Mert ahol mindenki áruló, ott a ’nemáruló’ is áruló! Ő a legárulóbb áruló, az árulók elárulója! Mert hogyan is merészel ’nemárulónak’ lenni ott, ahol mindenki áruló? El vele! Talán gondoljuk meg, milyen mélységű emberi Elszántság, a lélek milyen összeszedettsége, A bátorság ugrása szükséges egy-egy ilyen erkölcsi döntés meghozatalához/kivitelezéséhez! Mint Bérczi Zsófia A kapun túl és Elszántság című képein, ahol a már menthetetlen civilizációs romokból kivonulva, az éppen aktuális „képből” messze kifele tekintve jelezné a feketeruhás nőalak, mekkora helyzeti energia is kell az eltökélt cselekvéshez. Igen, A bátorság ugrása, mint olvashatjuk Mújdricza Ferenc ropogósan friss doktori értekezésében, a Halálszorongás és társadalmi bizalom témakörében. Mert mégiscsak az elmúlás tudása/tanulása/hamis rásejtése, spirituális ihlető ereje az emberi kultúra, művészet és tudomány és közösségi hit legsúlyosabb mozgatója. A bátorság ugrása, amely nélkül az 1956 után börtönviselt, a kortárs „békepapok” zsarolásaitól eltekintő, a pápai kiátkozás bélyegét is felvállaló, a Bokor-szeretet-közösségek építő munkáját ’csakazértis’ továbbra is gyakorló, a nyilvános misézéstől eltiltott Mesterünk, a legendás Páter Bulányi sem nevelhetett, taníthatott volna minket. Vagy a városa szanhedrinje által a nagy átokkal, a héremmel kiátkozott/kiközösített, mintegy „függetlenített(?)”, Etika című főművét is „hitelesített(?)” filozófus, Baruch Spinoza esetében, akinek sorsképletén meditálva éppen úgy is érezhetnénk, mintha a Káin és Ábel mintázat újabb és még újabb korunkban is fölismerhető, „tetten érhető” lenne. Gondoljunk a nemzetek feletti pénzügyi háttérhatalom által mozgatott Pfizer, mint „ügyeletes KÁIN”, miképp zsarolta le kőkemény beoltási kvótákkal a nemzeti Izraelt, mint „ügyeletes ÁBEL”-t! Mikor volnék momentán „píszí”-bb? Mikor járnék jobban személyes egzisztenciám építése során, ha Káinnak „segédkeznék”, netán Ábelt védelmezném? És annál hátborzongatóbb, amit Rudolf Steiner írt a valaha volt, még békebeli századfordulón: A jövőben gyógyszerrel ’kiktatják’ a lelket. Az egészség ürügyén lesz egy oltóanyag, amely által az emberi testet a lehető leghamarabb kezelik közvetlenül születés után, hogy az emberi lény ne tudja kifejleszteni a lélek és a szellem létezésének gondolatát. Materialista orvosokra bízzuk az emberiség lelkének eltávolítását. A betegségek ellen így a jövőben a gyermekek olyan oltásokat kapnak, amelynek következtében immunissá válnak a spirituális életre. Ez egyes körök valódi célja. (((Ne csodálkozzunk, hogy a Fekete Atlantiszt, a gépek által irányított technokrata világot bechippelt emberekkel, ahol nincsen lélek, nincsen Isten, ahol az emberi gondolkodás/elme kiiktattatik, tehát a Fekete Atlantiszt megsejtő/felfedő Steinert is árulóként megbélyegezve tették el láb alól a „brother”-ek, saját szabadkőműves „testvérei”.))) És milyen „meglepő”, 2021-ben „újra” napirenden a gyerekek (és felnőttek) kényszeroltása! Igen, innét már csak egyetlen lépés Richard Coudenhove-Kalergi Gyakorlati idealizmus-ától a Rockefeller-forgatókönyvig és a Bill Gates pénzelte WHO globális egészségügyi ’missziójáig’ és Klaus Schwab COVID – 19 The Great Reset c. bestselleréig, valamint a georgiai Jelzőkövek üzenetétől a globális leoltás biszniszig. (Amúgy a Rockefeller, a Gates és a Schwab família előző generációi is együttműködtek már népirtó rezsimekkel, nevezetesen a nácikkal és a dél-afrikai apartheiddel!) Igen, ez túlmegy Hitleren, mert Hitler csak Európára és Oroszországra koncentrált, de ez már globális eugenika. Übermensch – untermensch. Herrenmoral und sklavenmoral, írja Nietzsche. A közegészségügyben most is mindent virágnyelven, kettős beszéddel, sajátosan „objektív”, tudományos és mégis behízelgő, globálneonáci, mondhatni COVID-fasiszta protokollnak engedelmeskedve — mindent az Ön kényelme és biztonsága érdekében — fogalmaznak meg. Hátsó gondolatokkal, sosem egyenesen! Amikor egy rovarirtó kísérletet gyerekeken akarnak elvégezni, azt mondják: Cheers, egészségedre! Amikor koraszülötteken oxigénmegvonással kísérleteznek, SUPPORT, támogatásról beszélnek. A szülés előtti anyák hogyan gyanakodnának, különösen koraszülés esetén? Száz éve kanadai és észak-amerikai indiánokon végeztek orvosi kísérleteket. Az Indián nem tudta értelmezni, hogy a sápadtarcú hazudik. Mi lesz így a személyes Üdvösségével? A népe Üdvösségével? Igen, most mindannyian ’megpokrócozott’ Indiánok vagyunk, és, mint tudjuk, a halott Indián a jó Indián! És az Indián a lőfegyvert még kevésbé értette, még a Ludovico Ariosto által a tizenötödik században megénekelt Orlando Furioso-nál, Őrjöngő Lórándnál is kevésbé, aki egy dicső szónoklat kíséretében a pisztolyt, mint elfogadhatatlanul lovagiatlan hadiszerszámot a tó fenekére hajította! És így jutott/jut az erköcsileg levitézlett, kettős beszéddel megmételyezett sápadtarcú a szemtől szembe küzdelemtől a gombnyomásra lehetséges genocídiumig, amikor a lebutított, infantilizált, már-már „csecsemő-emberiség”, gombnyomásra képes önmaga totális kiirtására. A halál, a pusztulás kultúrájában attól éreznénk többnek magunkat a Másiknál, ha lehetőségünk van megölni? Mert ma a világot egy magánkézben lévő pénzmonopólium irányítja, akiket senki, semmilyen felelős közjó közjoga, meg nem választott! Orvosi apartheid, cabal, sátáni világuralmi szekta a maga beavatási szertartásaival, sunyi, sátánkeresztes templomaival… Robotokkal és nanorészecskékkel megvalósuló transzhumanista technológiával, tudatbefolyásolással, agymosással, mesterséges intelligenciával. Az „okostelefon” a fiataloknál függőséget okoz, majdnem, mint egy gyermek a plüssmacival. El tudja képzelni egy gyerek, hogy a plüssmaci, amit imád, egyszer csak bajt hoz majd rá? Nem tudja elképzelni, hogy az „okostelefont” nyomkövetésre (is) használják. Az összegyűjtésére minden személyes titkaidnak, a kapcsolataiddal és minden elképzeléseddel, vágyaiddal együtt. A fiatalságot évtizedek óta előkészítették erre a helyzetre. Rengeteg gyerek szembefordult a szüleivel, vélhetően az iskolában az általuk használt játékokban erre gondosan elő lettek készítve. Mert a „normákat” vakon követő egyedekre van szüksége a háttérhatalomnak. Az emberekkel meg kell szerettetni a rabszolgaságot! – hirdette még a hatvanas években Szép új világ című regényére hivatkozva Aldous Huxley, ahol alfák, béták, gammák, deltáknak az ún. „szómával” átitatott/lekábítószerezett kasztjait körvonalazta, „tudományosan” megtervezve a hosszú távú társadalmi elégedettséget. Módszerét messze Orwell 1984-ének fizikailag/lelkileg/szellemileg ledaráló, embervérben fürdő militarista metódusa fölé helyezte, hiszen a Szép új világ lebutított, „mesterségesen intelligens” osztályaiban a rabszolgák saját maguk kérik, mit kérik?, követelik, tapossák egymást, mutatis mutandis, a mindennapi „szómáért”! Szathmáry Sándor gépészmérnök, a Ganz Mávag alkalmazottja Kazohínia című disztópiájában írja le, hogy a kettéválasztott társadalom technokrata, emberlélektől és érzelmektől nem korlátozott kiválasztottjai, a hinek, miképp mészárolják le hadigépezetükkel a behinek, a kitaszítottak osztályát. Aszimmetrikus hadviseléssel: Szemet szempilláért! És ezek most nem vakcinák, ezek nem oltóanyagok, ez sejtprogramozás! Felelősen be nem vizsgált, géntechnikai/génterápiai kísérlet 2023. január 31-ig, sürgősségi manipulációval „közrebocsátva”. Biofegyver fejlesztés, ahol éppen az oltások nyomán lobban be a járvány! Gyerekeket oltani kísérleti vakcinával = bűncselekmény = Nürnberg! Összeesküvés versus összefüggés elméletek? Az Antikrisztus ideje? A Föld, mint rabszolgabolygó? Tényleg ez volna — Az ember földje (?) – kérdezhetnénk Antoine de Saint-Exupery nyomán… Bukott angyalaink bolygója ez a Föld? Csak gondoljunk Ludwig von Bertalanffy remény kísérleteire. Úsztatni a patkányt az életéért, végkifulladásig. Az első kísérlet során 15 perc a végkimerülés határa, majd kiszedik, etetik, tisztogatják, szárogatják, „nyaraltatják – szabadság!”. (Nem ismerős az életérzés?) A második „úsztatási” kísérlet után, a már kondicionált végkimerülés 18 óra!

*

„Vakzin macht frei!”
  1. A pandémia definícióját megváltoztatta a WHO 2009 májusában. Pandémiának lehet kikiáltani ezután akár egy sima megfázást is, ha annak igazolható a terjedése. A nyájimmunitás definíciójának megváltoztatása, miszerint annak kizárólagos feltétele az oltás. Az oltások nem arra szolgálnak, hogy megelőzzék a betegséget és magakadályozzák a terjedést.
  2. A Rockefeller Alapítvány forgatókönyve megjelenik a járványról 2010-ben. (Maszk, testhőmérséklet mérés, kijárási tilalom.)
  3. Kockázatelemzés 2012, a Rockefeller-forgatókönyv (NEW WORLD ORDER UN Agenda 21/2030 Mission Goals) alapján a COVID-pandémia ’megjóslása’, mely szerint, minő meglepő, Kínából ’fog’ indulni. (Kijárási tilalom, karantén, kötelező ’védőoltás’, maszkok.)
  4. Prófécia és kötelező forgatókönyv, akár van elég áldozat, akár nincs. A ’pandémiának’ pontosan kell igazodnia a forgatókönyvhöz! Ha az áldozatok száma nem felel meg, CSALNI KELL! Nem COVID-19-ben, hanem COVID-19-cel elhunytak! A Bundestag előre jelzi, a járvány kiket fog megkímélni: média, szimbolikus jelentőségű épületek: obeliszkekkel bíró pénzügyi-, biztonsági-, kormányzati épületek, a szabadkőművesség ismert és baljóslatú jelképeivel. De folyamatosan dolgozhatnak: a BANKOK, TŐZSDÉK, BIZTOSÍTÓK, PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓK!
  5. A Gyógyszerészeti kígyó által elnyelt PROFIT!
  6. INFECTED (FERTŐZÖTT) c. képregény az EU bürokratáinak asztalán, 2012-ben. Az egész emberiség egyetlen világdiktatúra alá hajtásának képregénye, globális kijárási tilalommal. Szerző, az Európai Bizottság Nemzetközi és Fejlesztési Osztálya.
  7. Madonna CORONA márkájú írógépfelirattal ellátott albuma World of Madame X címmel, 2019-ből.
  8. A Bill Gates által pár hónappal az ún. ’vészhelyzet’ előtt szervezett, több mint 60 Millió halálesetet prognosztizáló New York-i ’járványszimuláció’ — Az emberiség egészét veszélyeztető sátáni világuralmi szekta — A PÉNZ FELÜLÍR MINDENT! 100 milliárd dollárért mit nem mondana bárki is?
  9. „Természetesen a Covid pandémia valójában tervezett P/L/ANDÉMIA (pandémia), amelyet a különféle munkacsoportok már egy évtizeddel ezelőtt megterveztek. Ahhoz, hogy minden általunk tervezett mélyreható változás megvalósuljon, beleértve számunkra a legfontosabbat, a globális bankot és világpénzt, az embereket teljesen magunk alá rendeltekké kell tennünk.”(Jacob Rotschild) https://truth11.com/2021/02/05/jacob-rotschild-lifts-the-veil-encore/ Bardócz Zsuzsa „Átmenet a múltból a jövőbe, de milyenbe?” című, 2021.08.18-án, a II. Budapesti Nemzetközi COVID Konferencián elhangzott előadásából.
Az ír kormány gyakorlatilag elismerte, hogy a COVID – 19 vírus nem létezik, egy digitális, csak számítógépen kreált mintaszekvenciához kell alkalmazkodni a vakcina előállítóinak. „Ez egy nagyon jól megtervezett gyilkológép. Az igazi hatás 10-15 éven belül történik.” – borzolja tovább kedélyeink dr. Sherri Tenpenny orvosnő, a COVID-ellenes oltásokról nyilatkozva. „Megnövekedett halálozási arány az oltások miatt. Az oltások az életet nagyon lerövidítik.” – jelenti ki dr. Dolores Cahill immunológus. Ez egy globális népirtó program, mindenkinek sok kitartást a továbbiakban, és sok szerencsét, különösen azoknak, akik már túl vannak az ’oltáson’, — zárja mondandóját Tarjányi Szilvia molekuláris biológus „Mi van a vakcinában?” című előadásában. Geert Vanden Bossche szerint járvány idején nem lehet oltani, mert kialakul a vírusmutációk apokalipszise. Egy következő koronavírus esetén a beoltottaknál sokkal hevesebb immunreakció alakul ki a tüdőben, nagyon erős gyulladásos reakcióval. Az oltottak jobban fertőznek, mint a nem oltottak. Oltásnak álcázott gyógyszerkísérlet folyik, „szólták el” magukat a honi „királyi” köztévében is. Genetikai játszótere a háttérhatalomnak, globális ember/emberállat kísérlet, génkísérlet, kimérák és holografikus, elektronikus és idegi implantátumok. Digitális diktatúra, robotikus társadalom, vakcina, mint későújkori kannibalizmus, DARPA, IARPA és energiafegyverek. Kémiai elmekontroll és manipuláció: sodium fluoride, szintetikus telepátia, elektromágneses frekvencia, Nanobox (smart por-chemtrail), Darpa-Tesla mind control N3 program: ultrahang, blueprint alapú, hang a koponyában technológia. Sokan beadják a derekukat, kényszer hatására. A vírust arra használják, hogy fenntartsák a félelem állapotát. A holokausztot kisgyerekként átélt Vera Sharav szerint is a maszkviselés egy alattomos pszichológiai fegyver, szimbolikus megfelelője a sárga csillagnak. Klaus Schwab forgatókönyve szerint: You will own nothing, and you will be happy (share economy), adósságcsapda, majd adósság elengedés, cserébe a tulajdonért, lásd devizahitelesek. A Nagy Újraindítás. Ez a lakosság csökkentésről és a hatalomról, a kontrollról szól. Már John D. Rockefeller óta ez volt a célja az oligarchiáknak. A mai technológia messze felülmúlja az IBM lyukkártyáit. Amit ezzel a vírussal csinálnak, intézményesítenek korábban példa nélküli elnyomó összetevőket, amelyek bezárnak otthonainkba. Nyomon követnek, megfigyelnek, most a zöld útlevéllel egy apartheid típusú, kétrétegű társadalom létrehozására. Az egyik osztálynak privilégiumai vannak, a másikat gyalázzák, hátrányosan megkülönböztetik. Ismerősen hangzik? Lesznek gettók? Zárt táborok követik? És hogyan fogják megölni az embereket? ((((Franz Kafka: A kastély, Arthur Koestler: Sötétség délben című könyvei, Nyikita Mihalkov: Csalóka napfény című filmje, stb.)))) A nácik tetoválást használtak, hogy megfelelően nyomon követhessék, beazonosíthassák a zsidókat. Hogy így ne tudjanak elmenekülni. Most pedig sokkal intenzívebb nyomkövető és megfigyelő rendszereink vannak. Már megcsinálták, kifejlesztették. Bill Gates pénzelte. Chip-tetoválások. Ez a Nagy Újraindítás főterve, az Új Világrend, a negyedik ipari forradalom.  Kint van a terv, nyilvánosságra hozták. COVID, ez egy fantasztikus alkalom az újraindításra! Semmi sem fog soha visszatérni a hamis „normális” kerékvágásba. A koronavírus probléma kijelöl egy fordulópontot a globális pályánkon. A negyedik ipari forradalom, mely egyesíti a testi, biológiai és digitális azonosságunkat. Ez a Transzhumanizmus. Ez most itt van. A technológia erre készen áll. Hozzájárult bármelyikünk is? Nem kellett volna minket megkérdezni? A kormányzati ügynökségek lavíroznak a háttérben. Az oligarchiák már átvették a kormányokat. A probléma nem a COVID, a probléma az eugenika, ami sose tűnt el. Az „elit” igazán elhiszi, ők az Übermenschek, mi pedig az Untermenschek. Ez a mozgatója ennek. Amint elkezded a kétrétegű társadalmat, belementél, nem tudod elkerülni a globális népirtást. FEMA-táborok, (Federal Emergency Managament Agency=Szövetségi Katasztrófavédelmi Hivatal, avagy átnevelő és megsemmisítő tábor) amelyekből tíz-tizenötezer ember „befogadására” alkalmas nyolcszáz darab „várakozik” az USA-ban és egy darab Budapesten is. (Lásd: Rákospalotán a 2006-ban Pro Architectura díjjal is kitüntetett „Fővárosi Hulladékhasznosító Mű”, ahol a 6 méter magas kerítés teteje befelé dől.) A szennyezőknek fizetniök kell a CO2 kibocsátásért. (Green New Deal) Az USA-ban az épületfa felhasználásával azonos mennyiségű erdőt kell ültetni. Ennek eredménye, hogy Magyarországon az idén 100%-kal emelkedett az épületfa ára, mert az USA fölvásárolta az összes szlovák fát, további 50% emelkedés várható, az acéltermékek ára is 100%-kal emelkedett. Az utazás korlátozva lesz. Kevesebb húst fogunk enni, felkészítve a szintetikus, GMO tömegélelmiszerekre. Digitális fizetőeszköz lesz az üzleti tevékenységek korlátozásával, teljes ellenőrzéssel, online számlázással, adóbevallással. Felkészülünk egy Mars utazásra, párhuzamosan a szintetikus élelmezésre tett kísérletekkel, űrállomásokon termesztett növényekkel. Online szellemi élet: zene, tanítás, vallás, művészet, gyógyászat. Globális szocializmus, személytelen önkényuralom, Világkormány. February 17. 1950. appearance before the U.S. Senate Committee on Foreign Relations: „We shall have world government, whether or not we like it. The question is only whether world government will be achieved by consent or by conquest.” (James Paul Warburg) (Forrás: Ertsey Attila: Határkő előadások és beszélgetés a Makovecz-házban 2021. 06. 11., www.orvosokatisztanlatasert.hu, KLA tv, Janet Ossebaard: A CABAL bukása, Szkeptikus kerekasztal, Megfélemlítő média-világjárvány — a gyógyszergyárak bármi áron vissza akarják kapni a ’gyógyászatra’ elherdált befektetett pénzüket – a világuralmi járvány forgatókönyve és jogalkotói környezete megtámogatásával.)

*

„NINCS JÁRVÁNY! TERRORISTA DIKTATÚRA VAN!” (Facsar Imre)
A globális oligarchiák számára a „COVID-járvány” egy gazdasági Kánaán, ami tönkreteszi a helyi iparokat, kisvállalkozásokat. Valójában gazdasági hatalomátvétel történik a koronavírus keretében. A Nagy EINSTAND! A nemzeti címszó alatt sokszor globális érdekek rejlenek. Lásd az 5G-s technológiával generált, a kísérleti mRNS vakcinákban a grafén-oxid és mikrochiprendszert és a majdnem olyan „hatékony” Chemtrail-t, amely a levegőből permetezi környezetünkre és szervezetünkbe a különféle nehézfémeket (alumínium, bárium, stroncium), amiket az 5G szintén „aktivizálni” képes. Lásd a Haarp-technológiát, az időjárás mesterséges, technológiai befolyásolását, amellyel például „jobb belátásra” bírta a kiválásra törekvő Texast az Egyesült Államok! Bill Gates 2020-ban azt mondta, a VÉGSŐ MEGOLDÁS a járványra egy oltás lesz. Elég egyértelmű utalás a náci népirtásra. Biztosítandó a behódolást az oltásoknak, a kormányzatok példa nélküli agresszív intézkedéseket hoztak. Az orvosokat és tudósokat, akik vitatják az ’állami’ intézkedéseket, eretnekként kezelik. Megélhetésük elvesztésével fenyegetik őket. Bárki, akinek merészel más véleménye lenni, aki megkérdőjelezi az „oltások” biztonságát, amelyet fénysebességgel toltak keresztül, azokat elhallgattatja, szanaszéjjel trollkodja, megrágalmazza és letiltja a globalibugris lakájmédia. Nincs érdemi szakmai vita. Ezek a „COVID-19 szerződések” a szupergyors kivitelezés égisze alatt, teljes mértékben titkosak. Még odáig is elmennek, hogy egy közbenső szerződő felet is használnak, amely a hadsereg számára csinál meg dolgokat. Így ezekbe a szerződésekbe nem lehet beletekinteni az „információ szabadságának” megfelelően. Nincs a kormányzatok felügyelete alatt. Miért is a titkolózás és hazudozás? Mit is írt Szolzsenyicin a hatalmasok hazugságairól? Tudjuk, hogy hazudnak és ők tudják, hogy tudjuk, hogy hazudnak, és mi is tudjuk, hogy tudják, hogy tudjuk, hogy hazudnak. Ezért ragaszkodnak a hazugságaikhoz és hazudnak egyre ordasabbat és ordasabbat… Napjainkban sokan úgy érezzük, ha mindebbe belegondolunk, percek leforgása alatt megőszülhetünk, mint az Edgar Ellen Poe ’megénekelte’ Mallström poklában, a mindenkit és mindeneket elnyelő mélységes, öngerjesztő örvényben. Amely örvényben itt és most, azonnal, pillanatnyi késedelem nélkül kell kitalálnunk mi a teendő, ha nem akarunk a sziklás tengerfenékre csapódva odaveszni. Igen, mintha a 99%-1% kontra 1%-99% társadalom és tulajdonlási arány hazánkban is tendencia lenne, mintha a mi Neurópánk kollektív sorsképlete is megfellebbezhetetlen mintázatként sejlene. Ha valamit nagyon nem értek az emberek társadalmában, — vetette föl Balogh János ökológus professzor – megnézem, hogy is van ez az állatoknál? Balogh János szentenciái a 2020-as nagy afrikai sáskajárás nyomán (Kabóca-projekt?) különösen elgondolkodtatóak. Miután már mindent letarolt, a sáskapopuláció elér egy maximumot, kialakul egyfajta „szociális” kannibalizmus a leghatalmasabb és legagresszívebb sáskák között és irgalmatlanul felfalják egymást. Paradox módon, nem a legmohóbbak kerülnek a mintegy háromezreléknyi túlélő közé, hanem azok, akik még idejében kivonultak a haláltáncból, és megtanulták, hogyan is kell a nagyon kevésből, hosszan, aszketikusan, böjtölve kibírni, amíg a környezet regenerálódik valamelyest, hogy újra élelmet, életet/életteret találhassanak. Igen, a sáskák három ezreléke is rendelkezhet emberfeletti, kozmikus intelligenciával. Akiktől távol áll mindenféle „gonosz”, akik közömbösek a „becsületes” és a „becstelen” iránt, akik a Mahábháratában megénekelt világmindenséget betöltő törvénynek, Égfeletti kozmikus erkölcsnek örömmel szolgálnak. Talán képzeljük el, dr. John Ioannidis orvostudós, felelős klinikai kutató, a Stanford Egyetem professzora szerint a kortárs emberiség mindössze másfél ezreléke számára látható át, valójában milyen összefüggés, milyen hatalmi és stratégiai mintázat is tarol kortárs világtörténéseink hátterében. Amely emberi másfél ezrelék éppen a fele, a „felébredt”, a helyesen cselekvő, a túlélő háromezreléknyi sáskatársadalomnak! Mintha az állati ösztön életképesebb lenne, mint az emberi ész! A farkasoknál például párharc esetén a gyengébbik fél végkimerüléskor odanyújtja a nyakát az erősebbnek, amely egy belső késztetés hatására „megkegyelmez” a vesztesnek, és a vesztes ezt „tudomásul” veszi. Ilyen belső, fajvédelmi kód az embernél nincs. Sőt! Gondoljunk dr. Mengele piszkos „trükkjére”, amikor a bekötött szemű és lekötözött áldozattal közölte, most felvágja az ereit. A csuklóján vízi pisztollyal egy vonalat spriccelt, majd meleg vizet öntött rá, és az áldozat belehalt. Mesterségesen generált halálfélelme, a puszta képzelete ölte meg! És erre a média is képes! Emlékezzünk, mekkora pánikot váltott ki Amerikában Orson Welles 1938-ban leadott Világok harca című rádiójátéka, melyben Marslakók szállták meg a Földet. Vagy gondoljunk az éppen aktuális, CIA által vezényelt elmemanipulációs programra, a CIA által vezényelt vakcina egyén azonosítására és klinikailag szervezett vírusfertőzés detektálására, amit összességében COVID—19 fantázianéven futtatnak. Ha egy pohár tiszta vízbe egyetlen csepp tintát öntünk, az egész pohárnyi víz azonnal elszíneződik. Hasonlóképp mételyeződnek az emberi közösségek, tömegek, a legalacsonyabb erkölcsi színvonalra. Dosztojevszkijnek a „Megmételyezettek”, vagy „Ördögök” címmel magyarra fordított regényében szembesülhetünk ezzel a jelenséggel, amely megtörtént eseményt, a kommunista Nyecsajev-összeesküvést dolgozza fel. Sztavrogin „zseniális” ötletére a legártatlanabb ember közösen kiontott vére, a közösen elkövetett halálos bűn az „összetartó erő”, hogy ne dobják föl egymást a banda tagjai, hogy valamennyien féljenek egymástól! Ilyen jelenség az állatvilágban ismeretlen, mert ott a mételyt közösítik ki, ösztönös fajvédelemként. De talán rajtunk is múlik, itt és most, hogy a Ioannidis professzor által meglátni vélt összemberi világhelyzet felismerési arány a túlélő ember számára optimálisabban, mondhatni optimistábban alakuljon! Hiszen, mintha Michel Crichton utolsó science-fiction regényei is nyújtanák a szalmaszálat, a Prae, valamint a Micro is túlélő, helyzetfelismerő képességünket készítené fel, edzené és erősítené! Elgondolni az elgondolhatatlant, elképzelni az elképzelhetetlent, úgy a Mesteséges Intelligencia, mint a globális mikrobiológiai hadviselés emberiségre gyakorolt fekete mágiája, hamis varázslatai terén. A Prae, a Préda című könyvben legközelebbi hozzátartozóink „oltatnak/itatódnak/lényegülnek át” a Mesterséges Intelligencia praktikái által, első látásra fölismerhetetlenül, már-már egész családunk, nagycsaládunk, barátaink, munkatársaink vesztét okozva. A Micro sztorija talán még durvább, a jelen esszében már érintett Kabóca 3301-es projekt „tehetségkutató” technikájával kiválasztott szakmai zsenipalánták közreműködésével kialakítandó/tesztelendő mikrobiológiai fegyvereknek, a földgolyón pandémiaként körbecsukódó elszabadulásáról szól. Amely mikrobionikai arzenál végül, Gólemként, a saját teremtője ellen fordul, azt pusztítja el. Tolkien kultuszregényében, A gyűrűk urá-ban, a legalattomosabb szereplő, Gollam közreműködése nélkül a métely gyűrűje sose hullhatna a végzetkatlanba. Minden bizonnyal erre a mi kortárs, Globalibugris-Gollam-Gólemünkre is szükségünk lehet valamiféleképp az üdvösebb végkifejlethez! Az Újjászületés-hez! És itt08_keleti_szeel_uj utalni kell az életünkre törő ellenfeleinkkel szemben alkalmazott többszörösen feltételes szeretet kollektív, már-már „összeesküvési” gyakorlatára, amely túlélésünk zsigeri katapultja, legszemélyesebb „conpraktija” is lehet! Ha az ember nyíltan a szeretet és a hála „stratégiáiról” beszél, például, hogy ellenségeinknek mennyi mindent köszönhetünk, a legkevesebb, hogy lemosolyognak. Ha a legfontosabb elképzeléseimről, terveimről hangosan gondolkodom, félő, hogy minden energia kiszalad a szavakkal és nem is csinálok semmit. Elveszíti mozgósító erejét! Ám gyönyörű ellenpélda erre a dilemmára Radványi Géza Valahol Európában című kultuszfilmje. Amelyben a háború utáni elárvult, éhező, fosztogató gyerekek sáskahada elözönlött egy elhagyatott várat, amit a Somlay Artúr által alakított idős zongoraművész és karmester próbált megmenteni. A gyerekhorda gyilkos indulatai az öregúr ellen fordultak, aki ezt megérezve, hajnalban a vár alatti falu pékjétől kapott friss kenyerekkel „szerelte le”, békítette meg őket, vált atyai mesterükké. És emberré varázsolta őket bölcsességével, gyógyító szavaival és zenéjével, az élő művészet hatalmával. Mint a Keleti szél című kép közepén örvénylő, magányos, fekete ruhás ember reprezentáns, akiben mintha forgószélként egyesülne az Újjászületés reménye a mulandóság szellemi/lelki/fizikai romjaival a Sivatagtemplom tárlaton.

*

„Ha szerencséd volt, és ifjan Párizsban élhettél,
bárhová vetődj életed során, Párizs veled marad
mindig, mert Párizs Vándorünnep.” (Hemingway)
Igen! Mintha a Hemingway megénekelte „Elveszett nemzedék” I. világháború utáni felszabadult, féktelenebb életérzése köszönne vissza valamelyest gyanakvóbb és óvatosabb köntösben most, 2021 nyarán, amikor kiagyalói a kortárs „vírust” is szabadságolták bankárokkal, politikusokkal, kleptokrata komprádorai/n/kkal és roncstársadalmai/n/kkal egyetemben. Ezt a különös Vándorünnep-élményt éreztem a látványtári sokadalomban 2021 júliusának első hétvégéjén, amikor egy év kényszerű kihagyás után ismét megnyitotta kapuit az Első Magyar Látványtár. Amely tapolca-diszeli kiállítóházában az Együttállás, avagy 3X31, azaz az Első Magyar Látványtár, a MissionArt Galéria és a Várfok Galéria közös tárlatával mutatkozott be, amit Horányi Attila művészettörténész barátunk nyitott meg, majd ahol Dresch Mihály és Grencsó István muzsikáltak a képek alatt.  A rákövetkező héten, a Magyarföldi Fatemplomfesztiválon élhettem meg milyen is egy igazi, kortárs Vándorünnep a IMG_9785mi magyar földünkön, Magyarföldön, az Őrség déli kapujában, ahol néhány napi menedzser-politikusi munkaebéd árából, negyven ember felelős társasjátéka nyomán jó évtizede templomot építettünk Rátóti Zoltán kezdeményezésére. Kalákában. És természetesen, a Fatemplomfesztivál programjának művészeti főszervezői a félszáz éves Kaláka-együttes legendás zenészei voltak. Barátaimmal nemrég zarándokoltunk el Magfalvára is, ahol szintén fantasztikus volt érezni embereket, szájkosár nélkül, szabadon! Magfalván, ahol Géczy Gábor fizikus, szabadgondolkodó (1963-2021) életműve nyomán élő példát láthattunk a természethez alkalmazkodó önellátó, alkotó emberi függetlenségre. →https://odysee.com/@OrvosokaTisztanlatasert:/ments%C3%BCk-meg-a-gyerekeket!:5 Mentsük meg a gyerekeket! – hívószóra, ember mivoltért érzett felelősségünk személyes és közösségi súlya alatt arról is beszélgettünk, itt és most, a mi kortárs világörvényeink közepette, mi is a mi teendőnk? Nyilván, ahányan17_utakuthoz_uj_flatten vagyunk, annyiféle! Hiszen annyi út vezet Istenhez, ahány lélek van a világon… Erről szól Bab’Aziz  –  A sivatag hercege című, magyar-tunéziai film is Nacer Khemir rendezésében, amely Bérczi Zsófia művészetére, sivatagtemplomos műveire is komoly hatással volt. A belső mag, az ember esszenciájának, belső spirituális útjának/kútjának keresése, még ha magányosan is, mint az Út a kúthoz c. képen a sivatagi dűnék közt a legbelső hangra hagyatkozva lépdelő nőalak, amikor különféle, gyakran tévutaktól és világi hívságoktól is megfertőzve/elvakítva, bármilyen magányosan is, de végül mindig megtalálhatjuk Istent és részt vehetünk a meghívottak szeretetteli, Szakrális Vándorünnepén. Akár a legendás Woodstock-i Vándorünnepnek emléket állító Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (Déry Tibor és LGT) örvényének (Belőtték-e sterilizálatlan fecskendővel Esztert? Megerőszakolták-e?) kétségeiből katapultálva a fináléba: Arra születtünk, hogy Napsugárba kapaszkodjunk, nem baj, hogyha fáj… Mert kényszerhelyzetben még törvényszerűbb: nem egymástól, hanem egymásért is szenvedhetünk. Szemben és háttérben a Nappal, — Napbanéző/k/ként kötelékben, egymás utáni, távolságtartó(?) feketeruhás alakok a sivatagi dűnén, mint az Önátadás című képen. Szembe a Nappal, árnyékmentesen! A Fény, a Szabadság a Nap! Fúj a szél, lebben a fátyol! – hallhatjuk Bérczi Zsófia gondolatait tárlatvezetési videóján — Amikor kiszabadulsz valahonnét és először veszel egy nagyon mély levegőt. Merek lépni, dönteni! Erőt merítek a fényből és a belső Igazságérzetemből. Ha elindulunk egy úton, szükséges, hogy szembesüljünk a legmélyebb lelki blokkjainkkal. Felszínre kerülnek a megkövült érzéseink. Jobbkezet nyújtunk a Jóistennek, az Univerzumnak, hogy kifejezze önmagát! Lásd: ne-np.facebook.com/Sivatagtemplom/videos/sivatagtemplom-online-tárlatvezetés/299202688094017/ Valamennyien megtalálhatjuk az utat, mert most van az Aranykor, az Újaranykor, mert most élünk és alkotunk! Lélekben ezt teszik azok a burkába burkolózó asszonyok is, akik még a házukat sem hagyhatják el, akiket nem lehet fotografálni felnőtt asszonykorukban, csak gyerekként és öregasszonyként. Akik nem láthatják az oázist és a sivatagot sem, ám akiknek a burka (is) szent tér, 11_onatadas_uj_flattentemplom, amikor csudálatos szőnyegeket, imaszőnyegeket, kendőket, galabijákat, nikabokat, abijákat, szent szőtteseket szőnek, melyeket jószerével mosolyokká, életörömmé cserélnek életük során. Akik hitük, családjaik és otthonaik szolgálatán túl az alkotásban, a mi neuroamerikai kulturális hagyományaink szerint a legmegalázottabb asszonyi létben is, mintegy ’mozdulatlan utazás’-ként találják meg életük megszentelt értelmét. Példát mutatva az elzárásokkal, szájkosárral, különféle „védettségi” bilétákkal leválogatott, tetoválásokkal/mikrochipekkel, újszerűbb sárgalapokkal/csillagokkal/gondolatbűnökkel (nem kívánt törlendő!) momentán megfélemlített maradékemberiség számára. Amikor kozmikus és mindennapi biztonságérzetünkből érezzük magunk kibillentve, és mint „megfélemlített maradékemberiség”, mi is hajlamosabbak lennénk „önkéntesített” vezeklésre, ön- és társ- és társadalomkínzó pokol- és pánikrituálékra. Hogyan is mondta Gandhi? A pokol nem odakinn van, ha nem idebenn. Azt kell lecsendesíteni… Mintha Sivatagtemplom asszonyai is így ’járnának el’, mert bárhol imádkozhatnak a burkában, amely segít betartani hitük előírásait, mert számukra a burka is szent hely, templom! És a megszentelt mandalákra szerkesztett, fantasztikus belsőkertek, illékony sivatagi oázisok, kutak és pavilonok, földházak, mesebeli ezeregyéjszakai édenkertek! Eszünkbe juthat az az arab mese is az igazságtalanul kivégzett igaz emberről, aki elmúlása/újjászületése után, szebbnél szebb paradicsomi kertekben találta magát, okosabbnál bájosabb Védangyalok társaságában. Reméljük, a Deep State kerekasztala körüli tudathasadásos bábmesterek/bűvészinasok közvetlen rokonságából a közelmúltban fellázadt és lefejezett, felelősen bátor, egyetemeket végzett fiatalokat is hasonló Édenkertek fogadják túlvilági útjuk során. Mert sűrűsödik a világ legbefolyásosabb szabadkőműves nagypáholyai és titkos társaságai közti skizofrénia, egyet nem értés a Rockefeller-forgatókönyv egyre mérsékeltebb „hatékonysága” nyomán, mert globális genocídiumra irányuló emberkísérlet alapos vádjával, a Nürnbergi Kódexre hivatkozva, ők is halálra ítélhetőek! A sors bábjátékos és mi bábuk vagyunk. Ez igaz és nem álom. Eljátszadozunk az élet színpadán. Azután sorba-sorba a végzet Ládájába mind visszahullhatunk – olvashatjuk Omar Khajjam X. századi perzsa költő versét Baranyi Angéla fordításában a műcsarnoki alagsor fekete falain, Kazanlár Aminollah Emil Tarot-festményeinek tárlatán. Egyiptomban, a legendás modern építész Hassan Fathy hazájában kibillent alaprajzú mandalákra, a kint és bent komplementer labirintusaira emelte földházait, melyet lakói folyton el- és átépítettek/átépítenek. Ám Fathy precízen kidolgozott tervrajzainak sokasága is hitelesíti, hogy a leginkább előremutató avantgárd és a legősibb téri tradíció úgy erősítheti fel egymást, mint a keleti misztikában jin és jang. És ezt az alkotói alapelvet vélem felfedezni a Műcsarnokban, a Sivatagtemplom kiállítás képein is. Forma követi az éghajlatváltozást! Magyarországon, a mi Kárpátiai Ezeregyéjszakánkban is úgy kell élni és ép-íteni mintha szabadság lenne. Az EGÉSZ-séghez, a Szabadsághoz, annak mindennapi megőrzéséhez talán egészen kevés is elegendő, ha bámuljuk az eget, a felhőket, ültetjük gyógynövényeinket, műveljük kertjeink, mosolyaink és mások mosolyát. Ha éppen elzárva lennénk egy darabka ég alól és (egymás) elől is, a vakolat erezetei szabadíthatják fel fantáziánk. Magyarországon a megváltozó kárpát-medencei éghajlat miatt egyre kevesebb csapadék esik, de az nagyon rövid idő alatt, talán a már említett Haarp-technológia által is befolyásoltan, ám egyszerű Földlakóknak kiszámíthatatlan ritmusban. A hirtelen lezúduló esővíz a mi kiegyenesített medrű folyóinkban átrohan az országon anélkül, hogy helyénvalóan hasznosíthatnánk azt. Nem véletlen emlegette az idős Cézanne, hetven év múlva nem lesz érdemes élni, mert minden vonal kiegyenesedik! Karátson Gábor az ősi kínaiakat idézte, akik a gyarmatosító Nyugat által erőltetett egyenes utakat/vasutakat ördöginek, természettől elrugaszkodottnak tekintették. (Azt beszélik, azért íves a templomi apszis, mert ha élben végződne, ott szaladna le az ördög!) A 19. századi honi „folyamszabályozások” elsődlegesen gyarmatosítóink érdekeit szolgálták — lefizetve a kiválogatott, korrumpált, kleptokrata, kollaboráns komprádorainkat — kihajóztatva/kiszivattyúzva az országból a szajrét, miközben a bennszülött lakosság egyre inkább elszegényedik. Nem véletlen figyelmeztettek/figyelmeztetnek olyan tudósaink, mint Teleki Pál, Balogh János, Andrásfalvy Bertalan, hogy az évszázadokkal ezelőtti, kanyargós Tisza a foki gazdálkodással olyan környezetet teremtett, ahol nem csak az ember, de az élővilág is jobban érezte magát. Talán, Múltból vett jövő gyanánt, ezt 05_vizhordok_vegso_forgatottaz ártéri gazdálkodást kellene megújítanunk, minél kevesebb géppel, minél több helybéli embernek élet és munkalehetőséget biztosítva. (((((És mit szól ehhez a Rothschild? – vágna közbe a túlvilágról Miklóssy Endre barátunk.))))) A mi 19. századi, illuminált/megvilágosodott „reformereink” is, mire észbe kaptak, hogy kettős beszéddel „homokot szórva” a szemükbe elvakították őket szabadkőműves haverjaik, már késő volt. (((((Nem csodálom, hogy Széchenyi gróf öngyilkos lett.))))) De ki akadályozhat meg bármelyőnket is abban, hogy honi vidéki és nagyvárosi kertjeinkben a vízháztartás segítése érdekében esővizet felfogó gödröket, medencéket ássunk és a kiemelt földből dombokat építsünk, vagy éppen hajlékokat? Bérczi Zsófia Sivatagtemplom tárlatán a kupolás földtemplom körül feketeruhás Vízhordók, vizeskorsókkal az ölükben meghajolva köszönik/köszöntik a legelső őselemet, a Vizet. A COV-ered ID-entity helyett a RECOVERED IDENTITY, a visszagyógyított öntudat kiskertjeit és közösségi tereit, saját vízháztartásait mi magunk is kialakíthatjuk mindenkori lakókörnyezetünkben, amelyre a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) önellátást támogató közösségi kertjei Budapesten is lehetőséget nyújtanak. Személyesen ismerek olyan mélyen vallásos, kilencven éves gerillakertész nagymamát, aki diófákat ültet elhagyatottabb fővárosi parkjainkba is, türelmesen tanítgatva a hüledező ifjúságot, Orando et laborando (Imádkozva és dolgozva), Ora et labora (Imádkozzál és dolgozzál)… Nem mondhatjuk hát, hogy nincsenek kortárs honi példaképeink! Bár egészen eltérő erkölcsi talapzatra támaszkodva, de vészhelyzetben Churchill és Fidel Castro is hasonlóan járt el. Fölszántatták a köztereket, családi-, kisközösségi és egyéni mikroparcellákat tűztek ki, és még a bombatölcsérekben is kiskerteket létesítettek. Ingyen adták a lakosságnak a magvakat, hogy legalább egy évre túléljenek. Kubában ekkor a tizedére esett vissza a rákos megbetegedések száma, mert családi kultúrkertjeiket nem szennyezték különféle permetező és „növényvédő” vegyszerekkel. Ebben a globálisan körbecsinált kortárs „vészhelyzetben”, különféle kínai mintájú „okostechnóvárosok” kiagyalása helyett, olyan immunerősítő, a túlélésünket szolgáló/megerősítő magvak ültetésére van szükség a nagyvárosi panelházak közötti „senkiföldjén” is, mint a kasvirág, 10_osszetartasbodza, baktövis, ginseng, fokhagyma, vöröshagyma. Zeller, gyömbér, zöldtea, kurkuma, kakukkfű, színes zöldségek, citrusfélék, narancs, citrom, banán, petrezselyem, pirospaprika, kaliforniai paprika, padlizsán, paradicsom, tök, spenót, homoktövis, pitypang, gyermekláncfű és sorolhatnánk. Mintha Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember kultúr- és gyógynövényes kertjében járnánk. És ültessünk magasra növő fákat panelházaink közé, lebetegítő légkondik helyett! Ássunk tavakat, emeljünk ki szánkázó dombokat, esetleg szabadtéri színpadokat leülő helyekkel, beszélgetésre alkalmas közösségi terekkel. A mindennapi gyakorlat új, önszabályozó, önfenntartó, önellátó együttélési formákat hívhat elő ezeken a közösségi parcellákon, akár a sok száz éves székely közbirtokosság mintájára. Ahol akár ’A Nemzet Bográcsa’ hétvégi örömünnepeit is megtarthatnánk, egyfajta „digitális kalákában” kapcsolódva, eszmecserét folytatva más települések kisközösségeinek hasonló kezdeményezéseivel, miképp az éppen ezekben az órákban, amikor ezeket a sorokat írom, történik szerte Magyarországon. Kalákában, ahogy az Ars Topia Alapítvány szervezésében évtizedek óta erdélyi hideg vizes forrásokat újítanak fel fiatal önkéntesek nyári építőtáborok során, megerősítve ember és táj kapcsolatát, otthonosságát, megtartó erejét. Gondoljunk Bérczi Zsófia Összetartás című képére, ahol egyetlen kiemelt, fekete nőalakot láthatunk ugyan a homokdűnén, ám mögötte hosszú, a képen (még) nem látható követők által vetett árnyékokkal, vészjóslónak is tekinthető kortárs távolságtartással, több hullámban, első hullám, második hullám, harmadik hullám… Összetartás, ahol az együttes túlélés reménye megtartó erő! Menj végig ezen a dűnén! Amely megtartó erőre annál nagyobb szükségünk van, mert a hivatalos híradásokból csak akkor értesülünk, hogy valamely honfitársunk egy panelház erkélyéről leugorva öngyilkos lett, ha éppen ráesett egy babakocsira. És itt gondoljunk csak a Hankiss Elemér által is sűrűn emlegetett erkölcsi dilemmára a teli tutajról az óceánon, amikor nekem kell eldöntenem, kitől is szabaduljunk meg? De ha nem tudok dönteni, magamnak kell ugranom a mélybe? Gondoljunk devizahiteles honfitársaink tízezreinek a sorsára, akiket persze nem hagytunk az út szélén, vagy akár a kis rágcsálók, a lemmingek kollektív öngyilkosságára! Innét már csak egyetlen lépés a sarki farkasok „szivárvány kultúrája”, ’akiket’ Balogh János ökológus professzor a túlnépesedés biológiai kiegyensúlyozásának példájaként emlegetett: amikor a sarki nyulak elfogynak, a farkasok társadalmában beáll egy változás. Lesz egy falkavezér, amely minden esetben nőstény. Az egyetlen nőstény, amely megőrzi a szaporodó képességét, és így a falka bizonyosan nem pusztul ki. A többi farkas közt uniszex, homoszex magatartás alakul ki, egészen addig, amíg a sarki nyulak újrateremnek és helyreállhat a farkasok közt a normális szexualitás. Gondoljunk akár a mi Neurópánk, akár Magyarország termékenységi aszkézisére. Szaporodjunk, de milyen erkölcsi/anyagi körülmények közé és milyen emberi minőségben? Gondoljunk a negyvenezer éves tradícióval élő ausztráliai bennszülöttekre, akik úgy ítélték meg, a fehér civilizáció által tönkretett természeti környezetük a továbbiakban méltatlan az emberi életre, és úgy döntöttek nem szaporodnak tovább. (Lásd: Marlow Morgan: Vidd hírét az Igazaknak — De rájuk még kitérek!) És mégis, azért is meg kell tartani mag-unkat a káoszban, –„Új Világrend” kontra helyi közösségi rendtartás, akár a megújított székely közbirtokosság mintájára16_belso_beke_uj_flatten — hogy a legbelső ’mag’ nap mint nap túléljen! Megújuljon a mag és a szív csodálatos semmije, mint Bérczi Zsófia Belső béke című képén a telihold vonzásában vigyázzállásban meditáló feketeruhás nőalakjaiban. Talán ezt a belső békét kereste a hatvanas-hetvenes évek hippi nemzedéke is szüleik léleknyomorító életformájáról leválva, nem csak Európában, de ősibb lélekminták után zarándokolva az indiai Pondicherry-be is. Ahol Sri’ Aurobindo és őt túlélő élettársa, a legendás „Mother” életfilozófiája nyomán, mintegy építő akupunktúraként spirál alaprajzú, önszabályozó várost építettek öngyógyító, Ég alatti szabad színházzal, a különféle katonaorvosilag kikísérletezett kábítószerekről, korabeli, hadászatilag Vietnamban is bevetett oltóanyagokról/vakcinákról/biofegyverekről (LSD, meszkalin, marihuána, heroin, hasis és társaik) „lejött” hippi építészek. Ahol sem a Blackwater sem a Gládio háttérhatalmi magánhadseregére, sem semmiféle „rendfenntartóra” nincs szükség. Ahol a „művészet” nem szegődik emberellenes hatalmak szolgálatába, ahol a helyi adókból fenntartott templom/színház/múzeum/könyvtár elé még „átmenetileg” sem kell — „önkéntes oltakozással” a bőrünk alá belőtt mikrochipeket — ellenőrző katonaság, rendőrség, miképp Magyarországon nem kell a somogyvámosi Krisna-völgy bejáratához sem. Keresztényként örömmel vallanám, „Ne féljetek!” – részemről tisztelettel elfogadom embertársaim személyes oltási döntéseit, szívesen beszélgetek megkülönböztetés nélkül mindenkivel, aki szóba áll velem, de tapasztalataim alapján a globális háttérhatalom infernális katonai és orvosi/katonaorvosi protokollal „önkéntesített” kényszervakcináztatása úgy mérgezné/metszené/kasztrálná/választaná szét emberi kapcsolatainkat, mint Hitler alatt a kötelezően viselt sárgacsillag. Megkoronázva az USA egykori nemzetbiztonsági tanácsadójának, Zbigniew Brzezinskinek, A nagy sakktábla szerzőjének leleményességét, hogy mindenhol a világon a divide et impera (oszd meg és uralkodj) szellemében kell káoszt gerjeszteni, a hanyatló hatalmú USA, (és a rajta lovagló Deep State) végelgyengülésének minden határon túli meghosszabbítására. (Brzezinskit ezért tartották.) Ezért vannak a különféle állami és kereskedelmi hírportálokon egymásnak ellentmondó hírek, hogy szétzilálják az alattvalók gondolkodását és képtelenek legyenek helyesen dönteni, összefogni, felelős közösséget alkotni. Egyedül te vagy a felelős azért, hogy kire hallgatsz, vagy nem hallgatsz! (www.orvosokatisztanlatasert.hu) Mert a nem „készételként tálalt” híreket is alaposan mérlegre kell tennünk, hiszen, ahogy Hippokrátész is mondta: Az vagy, amit megeszel, ételed az életed! Mintha a lovaink még nálunk is jobban ismernék Bartók Béla Cantata Profana című kórusművét, mert a ló nem issza meg a szennyezett vizet! A szájuk többé/nem iszik pohárból/Csak tiszta forrásból! És ezt a mesterségesen kavart zűrzavart szolgálták és szolgálják a Migráció, a „Klímahiszti1”, és a jelenlegi COVID-19 Pandémiahisztit követően sorra kerülő „Klímahiszti2”, de rövidesen megjelennek a gazdasági válságot elmélyítő globális kíbertámadások „kortárs hullámai” is. Mellesleg az izraeli „oltakozási protokoll” — modell az egész világnak. A ’biztonsági’ karkötő egy módja, hogy valaki liberálisan karanténban legyen az otthonában, és mindezt az Ígéret Földjén! – fakad ki Ilana Rachel Daniel, izraeli ellenzéki politikus. — A holocaust-túlélőket most ugyanazok a multi cégek tesztelik, és a saját hazájukban! Micsoda árulás! Konkrét szerződés van a Pfizer és Izrael kormánya közt, egy büntető záradékkal, hogy van egy kvóta, amennyit Izraelben be kell oltatniuk! (((Gondoljuk csak el újra és újra, hogyan is történt mindez a Keresztapa című kultuszfilmben? Vagy az agyveleje, vagy az aláírása kerül a szerződésre!))) És Izraelben egy szelet pizzát ajánlanak, ha beoltatod magad! És még mindig vannak emberek, akiket szeretünk, tisztelünk, szomszédok, rokonaink, munkatársaink, akik úgy tesznek, mintha mindez még csak a vírusról szólna, akik még mindig bíznak a kormányukban. Zéró megfontolt beleegyezést kapunk, zéró esélyt arra, hogy mérlegeljük a kockázatot és az előnyt. Még csak esélyük sincs az embereknek, hogy megértsék azt, mire is vállalkoznak. Adnak egy oltást, leültetnek tizenöt percre és utadra engednek. Nincs egy papír, lista a mellékhatásokról, nincs telefonszám, amit hívhatsz. Az adatokat nem jelentik le. Csak a legextrémebb esetek jutnak el a médiába, amelyek persze nem voltak kapcsolatban az oltással, amit kaptak. Az egészségügyi dolgozók nem mondhatják el, amit látnak, bármi köze van az oltáshoz. Ha meglövik a fejed és teszt pozitív vagy COVID-ra, COVID-ban haltál meg! De ha szívelégtelenség miatt két hét múlva meghalsz, annak semmi köze az oltáshoz! Ez nem oltás, ez egy kísérleti génterápia! (…) A megosztottság olyan extrém, annyira irreális. És úgy gondolom, akik bevállalták ezt az oltást, elkezdték ezt látni. Extrém, hogy a kormány ennyire elkeseredetten cselekszik. Rád kiabálnak az utcán, ha maszk nélkül mész, elhitetnék, hogy te egy két lábon járó baktérium kockázat vagy! A jövő sosem volt ennyire homályos. Lépésről lépésre… Mindannyiunknak össze kell fognunk! Könyörgök, harcolj a Védettségi igazolvány ellen, mert ez a szabadság végét jelenti! – vonja le a konklúziót Jeruzsálemből, a Templom-hegyről Ilana Rachel Daniel a „S.O.S. Izraelből, Harcolj a Védettségi igazolvány ellen!” című videós felhívásában. →https://www.bitchute.com/video/87f0187z8fr7/ (((Ismételten és nyomatékkal és halkan jegyzem meg, az USA számos államában nyár eleje óta egyenesen betiltották az úgynevezett „Védettségi” igazolványokat. Sőt, ami számomra még szimpatikusabb, egyre többen már nem is küzdenek ellene, mert eleve eltekintenek tőle, hiszen ami ellen harcolnék, megerősíteném azt…))) Dr. Carrie Madei Amerikában élő grúz orvosnő „Ember 2.”? Felhívás a világ számára… Spiritual tv. 169. adás, →www.spiritualtv.hu, video üzenetében arról beszél a COVID – 19 kapcsán, hogy ez az új vakcina nem olyan, mint a szokásos influenza elleni oltások, hanem valami egészen más, az emberi fajra nézve kísérleti jellegű! Ám a védikus és ősi orosz hagyományokat újjá teremtő legendás papnő, Anasztázia nyomán, százezrével hozzák létre a Szeretet tereit hektárnyi parcellákon Szibériában és szerte a világon. Újaranykor kereső, tiszta élettereket. Az ember sose tud olyan reménytelenül elsüllyedni a IMG_9587globális létrontás fekete mágiájában, hogy a Természet ne volna képes kiegyensúlyozni, meggyógyítani azt. Sokan, az „oltások” kiegyensúlyozására vakcina kivezető homeopátiás eljárásokhoz folyamodnak, mint azt számos szülő évtizedekkel korábban is megtette még a megbízhatóan bevizsgált vakcinák beadásakor is gyermekeik esetében! Most sokan azért „lövették be” magukat, hogy el ne veszítsék az állásukat, a gyerekeket azzal vettek rá az „oltásra”, hogy különben nem láthatják a nagymamát. A nagymamákat azért, hogy ki viszi akkor az unokákat az Állatkertbe. A kamaszokat, hogy nem mehetnek zenés bulikba, az ún. „értelmiséget” azzal zsarolták, nem mehetnek színházba/könyvtárba/múzeumba, Műcsarnokba (Kazanlár Aminollah Emil Tarot-festményeit élőben is megtekinteni, Omar Khajjam fentebb már idézett, csudálatos versét élőben is elolvasni…) és Zsennyére a művésztáborba! Hogy nem utazhatnak! Nem mehetnek strandra! Nem mehetnek focimeccsre! Nem mehetnek étterembe/kocsmába, ilyen-olyan fesztiválra! Ezek 99 %-át persze most a nyári hónapokra átmenetileg feloldották. Ahol az emberi morál csődöt mond, a növények is nyújtanák a ’szalmaszálat’, mutatnák a kiutat. A mi Kárpát-medencénkben ilyen a csernobili dózist is reangyalizálni képes szeldelt levelű bodza intelligenciája, amelyről százezerszer írtam/beszéltem már. De ilyenek Anasztázia nyomán azok a fenyőtűpréselt gyógyító levek is, amelyek az oltásnak nem nevezhető génterápiás emberkísérletek során a sejtjeinkben biológiai fegyvergyárakként üzemeltetett tüskefehérjéket ártalmatlanítanák. Köszönőviszonyban Sirák fiának nevezetes szentenciájával: A gyógyszereket a földből adja az Úr, és az okos ember nem veti meg őket. Hasonló lelkülettel nyitotta meg a születő honi Tündérkertek sorát Viszákon Szarvas József színművész és Kovács Gyula pórszombati erdész is, ősi őrségi gyümölcsfák telepítésével, és követte őket Magyarföld, Markóc és számos-számtalan példa az országban. Majd ha ’piros hó’ esik! – incselkedtek óvodai homokozóban játszótársaink. És lám, a sarki eredetű jégvihar és a szaharai sivatagi homok szimbiózisaként egyre gyakrabban tapasztalhatjuk ezt az egyre kevésbé újszerű ’természeti’ csodát. Az olvadó jégsapka körüli kelet-nyugati széljárás észak-délire vált, a sarki hideg a Mediterrán tengerig örvénylik és a szaharai 50 Celsius fok a Kárpátok medencéjében akár hetekre leülepedhet. A hideg levegő a nehezebb, alul, felette a forró légtömeg az ellenkező irányban, kiszámíthatatlan keveredésük rendszeresen rendszertelen éghajlati kilengésekkel, kataklizmákkal, alkalmasint IMG_9682pünkösdi ’piros hóval’ is jár. És ’kárpát-szaharai’ naplementékkel. (Tölcsérré válni kifelé és befelé is, örvénnyé, lelki homokviharrá! Külső és belső rezdülések, spirituális üzenetek, mi is az igaz, mi is az, amit most tényleg meg kellene örökíteni?) És Bérczi Zsófia sivatagtemplomos fotográfiáin kalandozva, nem tudok nem asszociálni erre a bizonyos bolygóarculati üzenetre, erre a morfomán/kortárs, természet által szaturált ’piros hóra’ és a ’kárpát-szaharai’ naplementékre… Ne siess sehová, gondolj a sivatagra! Gondolj az arábiai, a kalahári, a góbi, az arizóniai sivataglakókon túl az ausztráliai, a negyvenezer éves vallási tradíciót viselő sivatagi bennszülöttekre és Marlow Morgan orvosnővel: Vidd hírét az Igazaknak!

*

„Wahrheit macht frei!” 
Bevallom, jelen pillanatban a legkevésbé sem érdekel, ez az eszmefuttatás kinyomtattatik-e valaha is. (Annál is inkább könnyű szívvel kijelenthetem ezt, mert az ún. „fősodratú” médiumokban áramló információknak rendszerint éppen az ellenkezője felel meg az általam személyesen megélt, valósnak vélt világhelyzetnek.) Talán legtapasztaltabb Védangyalom, Pallasz Athéne kezébe ajánlom, majd jön arra valaki. Vagy a leégett alexandriai könyvtár tudós papnője, Hypathia, illetve késő újkori reinkarnációi, netán Sivatagtemplom alkotói, művésztudós papnői megértő kegyeibe. És ajánlanám a Filozófia Vitakör és a 4K, a Kiutat Kereső Kutatók Köre gondolkodóinak, felelős társasjátékosainak figyelmébe is, akiknek világszemlélete jó ideje pallérozza, inspirálja munkáimat. Megtisztelő, hogy dr. Szegő Szilvia Mária közgazdász és Németh István villamosmérnök által szerkesztett, frissen megjelent antológiájukban, a Fejezetek egy sorskönyvből első kötetében, mely Trianontól a rendszerváltásig címmel olvasható, e sorok írója is bemutathatta egyik legkedvesebb művét, a Magyarföld-őrhajót, amely a mi Kárpátiai Ezeregyéjszakánkból (a mi sivatagunkból?) térivé varázsoltatott Naptemplom, spirituális védmű… Sőt! A fatemplom faorgonájának látványtervét is e sorok írója rajzolta, amely a Budavári Attila vezette Pécsi Orgonaépítő Manufaktúrában készült el, akinek felmenői a híres Angster-orgonagyár megbecsült mérnökei, munkatársai voltak. Bezárult a kör, hiszen, mint ismeretes, Bérczi Zsófia az egykori Angster-gyár főmérnökének, Angster Józsefnek unokája. És a Bérczi Zsófia által mederben tartott Élőkép Színházat is az a szeretetteljesen kreatív, nagycsaládi, felelős alkotói szellem járja át, mint amely a legendás Angster-orgonagyárban volt mindennapos, ahová tartozni örömtelien felemelő lehetett. Ahogyan Sivatagtemplom és az Élőkép Színház személyes és közösségi sorsképletei is — egymást erősítik. Ha lehet ezt még fokozni, Pécsen, a valaha IMG_9876volt Magaslati úton, Angsterék a szemközti szomszédaink voltak és szüleink becsülték egymást. Családi otthonainkat mára lebontották, digitálisan vezérelt, „okos” lakókockáknak helyet biztosítva. Vajon mi lehet most azzal a kertjeink alatt fúrt világháborús óvóhellyel, alagúttal, ahol gyerekkorunkban gombát is termesztettek? Senki ne várja el tehát, hogy Sivatagtemplom sorsképletein (és saját tévedéseim útvesztőin) eltűnődve, elfogulatlan, személytelenül objektív lehessek. Ne nekem higgyenek tehát, hanem önmaguknak! Mert én sem volnék „megmondó ember” az én legbelső hangom is lehet „szellemképes”, valamely Igazság-ellipszis gyújtópontjai közt „pergőzve”, még ha ugyanaz az ellipszis kerekedne/nyúlna, vélhetően ugyanazon Igazságmag, Igazságmagok körül. Ám, ha az Igazság és Krisztus közt kéne választanom, Dosztojevszkij nyomán én is ezerszer Krisztust választanám. És ha eddig még nem tették volna meg, látogassanak el Bérczi Zsófia honlapjára www.livingpicture.org és ne csupán Sivatagtemplom képeit keressék fel, de az Élőkép Színház szerteágazó világában is kedvükre kalandozzanak! Igazán sajnálom, hogy nem láthattam a Műcsarnokban élőben Sivatagtemplom képeit, de abban reménykedem, talán az Első Magyar Látványtár tapolca-diszeli kiállítóházában még megtekinthetjük Őket valamikor. Mert ott is volt már hasonló világszemléletű kiállítás, méghozzá Ég és Föld násza, avagy a teremtés geometriája címmel. Ahol az élet — inneni és túli — folytatására vágyat ébresztő, célzatosan be nem fejezett/le nem zárt, tüzesebb és sötétebb mintázatokkal/sorsképletekkel szőtt, eredeti tuszkíz szőnyegeket láthattunk a falakon. Az idő igaz,/S eldönti, ami nem az. (Petőfi Sándor) Vajon miért a múltra, miért nem a jövőre emlékezünk?
Záradék: Időközben értesülhettünk, a Sivatagtemplom kiállítás élőben is megtekinthető Budapesten a Bethlen Téri Színházban 2021. október 2-ától és a békéscsabai Csabagyöngye Kulturális Központban október 14-étől. Hírlik az is, hogy az Első Magyar Látványtár érdeklődését is felkeltette már az anyag.
Esztergom – Budapest, 2020 telétől 2021 őszéig

*

***  Ha nagyon nem megy, hát ne erőltessük, nehogy úgy járjunk, mint almacsutka és Hófehérke…

 

 

 

 

Illusztráció: fh. Bérczi Zsófia: Keleti szél


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás