Mondd meg nékem, merre találom…

Környezet cmda1

március 28th, 2022 |

0

Magyar Miklós: Franciaország legkisebb települése gazdag történelmi múlttal

*

ca1Castelmoron

 

Franciaország legkisebb települése, Castelmoron három futballpályányi nagyságú, egy sziklás hegyen épült, Bordeaux-tól ötvenhét kilométerre. Amilyen kicsi, olyan jelentős történelmi események színhelye volt. A várkastély minden egyes köve mesélni tudna azokról a történelemformáló személyiségekről, akik itt megfordultak.

 

cA2A várkastély közelről

 

Castelmoron már a gallo-római kor előtt létezett. Amikor a harmadik században a római légiók meghódították Aquitániát, elfoglalták a gall várost, amely magaslati helyzeténél fogva természetes védelmet nyújtott.

 

ca3A gall város képe

 

A 9. században a mórok spanyolországi inváziójuk során lerombolták a falut. A 10. században felépítettek egy kastélyt. A következő évszázad során egy megerősített várfalat építettek köré. A magaslatra emelt erődítmény, Castelmoron biztos védelmet nyújtott az ott lakóknak. Több felől lehetett megközelíteni. Északon egy vizesárok feletti hídon, nyugaton a lovasok és a szekerek által használt kapun át. Északnyugaton a forráskapu állt, előtte egy hatalmas, mesterségesen kialakított dombbal.

 

ca4A kastély egyik kapuja

 

Castelmoron a 11. századtól Gensac urainak birtokában volt. Az erődítmény a következő évszázadokban többször váltott gazdát. A százéves háború idején az angolok lerombolták a kastélyt. A falu egészen a 15. századig nyomorban élt. A 15. és a 16. század az Albret dinasztia fénykora. I. Ferenc király összeházasítja nővérét, Navarrai Margitot barátjával, Albret Henrikkel és Albret területe hercegség lesz.
Navarrai Margitról tudni kell, hogy hercegnőből lett királyné, a Spanyolország és Franciaország közötti Navarra uralkodója. Innen felvett neve, mivel eredetileg Marguerite d’Angoulême-nek hívták. Testvérének, I. Ferenc királynak harcostársa volt eszmei küzdelmeiben. Szigorú erkölcseiből és hitéből nem engedve igyekezett megreformálni az egyházat, amivel kiváltotta a katolikusok haragját. Mint írónő is híres lett a Heptameron című pikáns történetek szerzőjeként. A könyvről a Könyvkultúra hasábjain írtam (→https://konyvkultura.kello.hu/kritika/2022/02/heptameron…)

 

ca5Navarrai Margit

 

Albret Henrik, navarrai király egész életét Navarra visszaszerzésének szentelte. Ez 1521-ben sikerült neki. Megtartani azonban csak Alsó-Navarrát tudta a spanyolok ellentámadása miatt.

 

ca6Albret Henrik

 

Albret Henrik halála után egyetlen gyermeke, Albret Johanna veszi át az uralmat. Bár eleinte ragaszkodik a katolikus valláshoz, anyja, Navarrai Margit szelleméhez hűen a protestantizmushoz csatlakozik. Az 1561. július 19-i rendeletében engedélyezi a királyságban a kálvinista vallást. Ez heves ellenállásba ütközött a katolikusok részéről. A vallási háborúk az egész országban polgári háború légkörét teremtették meg. Castelmoron a kálvinisták erődítménye volt, ahol Albret Johanna háromszor is járt, és az utolsó alkalommal a kálvinista vallás hívei számára egy templomot is felavatott.
Navarrai Henrik, Albret Johanna fia nagyon kötődött Castelmoronhoz, a lakosokat „gyermekeimnek” nevezte.

 

ca7Albret Johanna

 

A vallási háborúknak IV. Henrik, Franciaország királyának megkoronázása vetett véget.

 

ca8IV. Henrik megkoronázása

 

A 17. században egy ideig Mazarin bíboros, XIV. Lajos nevelője volt Castelmoron ura. A rendkívül tehetséges diplomata pénzéhségéről is híres volt. Castelmoron tulajdonosaként a vizesárokban poshadó, egészségtelen, szúnyogoktól hemzsegő víz miatt az árkot betemettette.
A 18. században a falu állapota romlásnak indult. Már csak huszonnyolc ház maradt, azok közül is a legtöbb lakatlan, romos volt.

 

ca9Mazarin bíboros

 

A francia forradalom idején a hercegséget feloszlatták, a falut körülvevő területeket elcsatolták, így vált Castelmoron Franciaország legkisebb településévé. A 19. század elején X. Károly és idősebb fia meglepetésszerű látogatást tett a faluban, ami újra életet kölcsönzött a már-már elfelejtett kastélynak. A 20. század közepéig Castelmoron élénk kereskedelmet folytatott, és ezután turisztikai látványosság lett.
Ezek közül a látványosságok közül kiemelkedik a 13. századi stílusban, 1852-ben épült Castelmoron-sur-Lot templom. A háromhajós templom boltozatai csúcsívesek, a szentély végződése félköríves. A templomtorony szögletes, és kőből készült csúcsban végződik. Belülről különlegesek a festett falak.

 

ca10A Castelmoron-sur-Lot templom

 

ca11A templom belseje

 

A hangulatos utcákon gyönyörű virágok díszítik a házakat.

 

ca12Castelmoron egyik hangulatos utcája

 

 

 

Illusztráció: Castelmoroni betlehemes


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás