Iancu Laura: Halmai Tamás laudációja
*
(elhangzott a 30. Salvatore Quasimodo Költőverseny díjátadó ünnepségén)
Sosem jártam cirkuszba. Ha a cirkusz olyan, amilyennek Halmai Tamás verse[1] elbeszéli, úgy képzelem: valóságos költészet; a filozofikus ágból való. Éppúgy, mint A túlélőről szóló „szonettdráma”. Dráma a szélnek eresztett cirkuszról; a bátrak szíven szúratásáról; a tudathasadásos bűvészekről, és a mindnyájukat túlélő elefántistenről. Mert igen, nem csak az emberi létezésnek, Istennek is megvan a maga drámája. A tagolatlan, türelmes elefántnak. Mert csakugyan boldog a magányos túlélő? Nem tudom.
Vajon a szavanna szabad ege alatt öntudatlan élő elefánt, és a rivaldafényes színpadon egyforma közömbösséggel engedelmeskedő „cirkusz-elefánt” tudja-e magáról, hogy szent? A hinduizmus, a buddhizmus istensége; a királyi uralom, a bölcsesség, a jámborság, a higgadtság jelképe? Tudja-e az elefánt, hogy hatalom?
Hogy a cirkuszok elefántjai mit tudnak, nem tudhatom, de Halmai Tamás türelmes, tagolatlan elefántja az értelem és a bölcsesség istenének tűnik. Az időtlenségből üzen meg valamit abból, amire mi emberek, elembertelenedésünk folyamatában, már vágyakozni is elfeledtünk.
A negyven önálló kötettel rendelkező, József Attila-díjas Halmai Tamás egész életművében az elefántistené, a bölcsességé a főszerep.
A keleti mondák szerint az elefántfejű Ganesha jegyezte le a hinduk háromezer éves eposzát, amely egyszersmind a világirodalom leghosszabb alkotása. Mi pedig azt mondhatjuk el magunkról, hogy itt él közöttünk a költészet Szent Ference, a kortárs magyar irodalom legszelídebb és legtisztább hangú költője.
Ne csodálkozzon, Tisztelt Hallgató, e szuperlatívuszok hallatán. Igen. Ma este, a Quasimodo Nemzetközi Költőversenyen páratlan költőt köszönthetünk és ünnepelhetünk. Nyelvteremtésben utolérhetetlen, költészetben bejárhatatlan. Ragyog inkább, mint létezik.
„Jó időben születtünk – írja. Isten épp a kortársunk.”
„A világ pedig Isten maga, Isten pedig a szeretet maga, a szeretet pedig a világ. Nincs kiút, kedveseim, a paradicsomból.”
„Becsülj meg minden cseppnyi szomorúságot, a túlvilágon nem lesz benne részed.”
Idéztem mondatait, bizonyságul.
Ha a cirkusz költészet, nem bánom, hogy cirkusz az egész világ. Mert akkor van remény. A jó hír pedig az, hogy: Isten nem alszik, nem távol van, és nem meghalt. Egyszerűen csak türelmes. Ez számomra Halmai Tamás túlélő elefántjának jó híre. Persze: a türelem óvatosságra is int. Talán mégsem árt bölcsen bánni a rövid idővel. Az egyfelvonásos élettel. Az ember, legyen porondmester, bohóc, artista vagy kötéltáncos, az ember annyit ér, amennyit türelmesen szeret.
[1] Halmai Tamás: A túlélő (ld.⇒ http://www.naputonline.hu/2022/09/19/halmai-tamas-salvatore-quasimodo-emlekdijas/
Illusztráció: ‘Laudáció’
Ezek is érdekelhetik!
Szentmártoni Szabó Géza: A Napkút az ókortól napjainkig* →
Kettős könyvbemutató | Meghívó →
Toót-Holló Tamás: Egyik napról a másikra: a kulturális újságírás maratonfutása | Könyvbemutató | Meghívó →
