Domokos Johanna: Az aranykor kortárs költője
*
Hegyi Botos Attila: Evangélium (Cédrus Művészeti Alapítvány–Kortárs Könyvkiadó, Budapest, 2021)
Boldogan behódolni e költészetnek, hisz önmagában örömteljes. Ha egy színnel kellene leképezni, akkor aranyzöld (mint a kötet finom minimalista borítója, melynek alján egy lótusz látható). Ha egy tantárggyal, akkor égföldrajz (mint első versciklusa, de megközelítésében minden egyes alkotás ennek nézetét viseli magán). Ha egy ásvánnyal, akkor rózsakvarc (a számos ásvány közül, melynek metamorfózisa önmagában és poetikusan is pontos). Ha évszak, akkor télutó/koratavasz (mert ez az évszaka legtöbb versnek, és bennük a még láthatatlan, de életet hozó fényerő). Ha nyelv, akkor görög (mert ebből a nyelvből, kultúrából szüremlik be a legtöbb, és gazdagítja a számos további nyelvi birodalom mellett a vers és szív anyanyelvét). Ha költői fókusz, akkor az elme (mely a tudat mozgását feloldott otthonából szolgálja, fel). Ha egy zenei műfaj, akkor lombmuzsika (hisz minden versben ott van a zengő természettel teljes magunk). Ha hangnem, akkor tűz, víz, levegő (hisz költője a földön jár, a földi paradicsomot hordozva), és ha mindezt egybevonó nyelvjátékos szinesztézia, akkor szélrajz tűző vízen (amint a záróciklus alcíme is). Ha egy hangszer, akkor angyalhegedű (oly természetesen szól a kötet egészében az éteri a földivel). Ha egy madár, akkor a tüzesfejű királyka (anélkül, hogy a számos madárfajjal együtt azt éreznénk, hogy ornitológiai dictummal van dolgunk). Ha egy látható költő, akkor Hölderlin (fűzfüggönyű Neckar folyója mentén, Hyperionját írva). Ha egy rejtettebb költő, akkor Áprily (kinek egyik versének ritmusát teljesen leköveti A puszpáng illata). Ha még rejtettebb ihlető, akkor Lukács (mert az evangéliumistákat, és szívük gyöngyszemörömét költőnk jól ismeri). Ha gyümölcs, akkor szőlő (érett ízeitől el a legkijózanítóbb mámor egyensúlyig). Ha a tájkép eleme, akkor folyam (hisz minden vers pontos mederben, egyetlen tágas lélegzetvételben ide-oda kanyarog). Ha idő, akkor az első és utolsó pillanat (melynek ámultában minden lelassítva perceptálva fokozott jelenlétével érzékelhető). S ha egy szóval mindez, akkor az öröm hírét hallató: evangélium (amint a kötet címe is). Ebben időzik el a költői tekintet, innen szól, még ha a szeme sarkában olykor picit felvillan ellenpólusa, az ünnep nélküli.
Ki a szerzője e műnek? Talán a leggazdagabb szókincsű, legtöbb természeti jelenséget tartalmazó felüdítő szóösszetételt formáló élő költőnk. Aki járatos a távol-keleti bölcseletben (Milarépa, Ji Csing), még inkább otthonos Közel-Keleten (ókori egyiptomi kultúra) és a Mediterráneumban (görög és római mitológiák, itáliai természet), a középkori Európában (trubadúr- és egyéb énekes költészet, keresztény építészet), a romantikus költészetben, de leginkább a létszív örömében (legárnyaltabb ökoköltészetünk). Majdnem nincs olyan vers, melyben ne lenne ilyen fogalmi utalás, és ha nem(csak) ez, akkor madarak, fák és ásványok nevei gyakran latinul is (pl. alcímként). Bőven akad, aminek utána nézhet az olvasó, de mindez nem oktató hangvétellel, nem terhelően, hanem érdekfelkeltően van elrejtve a számára. Ahogy e mű írásában a mélyen egybekapcsolt jelentéshálók metszetéhez távoli paradigmák egybeszövődnek, a vers értelmezéséhez annyira biztos sok irány nyílik meg az olvasó számára.
Milyen a nyelvezete? Az oly ritmikusan áradó, vonzatokkal hosszú egységeket egybetartó versfolyamnak nem nehéz átadnunk magunk, még ha a szavak áradásában fennakadhatnánk egy-egy nem ismert, vagy homályosan rémlő mitologémán, madárfaj, ásvány és természeti jelenség elnevezésén, környezetünk természeti folyamatainak finoman pontos fizikai és biológiai lekövetésén. A latin, görög, német, spanyol, olasz kifejezések szintén teljesen besimulnak, minden idegenségérzet nélkül sajátjává válnak a költői nyelvezetnek. Olyanok, mint nemes drágakövek egy szép ívű hajlaton. Ebben a nyelvi közegben nincsenek gépek, emberi vívmányok, nincs rohanás, nincs stressz. A technizált világ szókincsének hiánya megteremti az aranykor érzetét, és ez rendkívül kiegyensúlyozottá teszi az olvasás élményét. Ehhez a mű terjedelme is szerencsésen társul. A kötetet kézbe véve, ráhangolódva, kikövezve az egyenletesen részletező poetikus körpanorámát, az élmény nem ér hamar véget. Ha a ciklusok tematikája valamiben el is tér (pl. természeti versek, szerelmi versek, gyermekekről szólók), az összhangzatos megközelítés mindenikükben ugyanaz. Ez a koherencia megadja azt, hogy a költő hangvételét megszokjuk, és máskor is biztosan beazonosítsuk. Amikor elkezdünk olvasni, a vers erős vizuális vetítése figyelmünket kinyitja, befogadásunkat többszintűvé teszi, és lelassítja. Az az érzés adatik meg, hogy a gondolat kikapcsol, csak a szemlélés marad, én nélkül.
Szólj, te, Mindenek Költője! Hallgatásunkkal teljesebbé tehetjük nemcsak versed, hanem magunk is.
Illusztráció: Könyv-fáziskép
Ezek is érdekelhetik!
Kerényi Mari: Magyarul – az Angyalok nyelvén (egy nyelvi lektor elfogult vallomása) →
Széplaki György: Csipke finomságú pillanatképek →
Turai Kamil: Nagyvonalúan, csendben (Parcsami Gábor szíven ütő végverseskötete) →
