Mondd meg nékem, merre találom…

Hírek dja

október 26th, 2022 |

0

Kovács katáng Ferenc Arany János-díjas!

*


Kiemelkedő, sokszínű irodalmi munkásságáért idén Kovács katáng Ferenc író, költő, műfordító vehette át az Arany János-díjat a Magyar Írószövetség és az Arany János Alapítvány ünnepi műsorának keretében október 23-án. A díjazottat Szondi György József Attila-díjas költő, író, műfordító, szerkesztő méltatta. Kovács katáng Ferenc 1949-ben született Nyíregyházán. A Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett villamosmérnöki diplomát, feleségével 1982-ben költöztek Norvégiába. Az Oslói Egyetem Média és Kommunikációs Intézetének nyugalmazott főmérnöke. Oktatástechnológia, interaktív multimédia, videózás és filmdramaturgia tartozott a munkakörébe. Irodalmi munkássága mellett fest, rajzol, kiállításai voltak Magyarországon, Bulgáriában, Norvégiában. Illusztrációi jelentek meg folyóiratokban, szépirodalmi kötetekben. 2006-ban vehette át a Magyar Kultúra Lovagja kitüntetést, majd a norvég–magyar kulturális kapcsolatok ápolásáért 2012-ben a Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki. Műfordítói munkásságáért 2017-ben elnyerte a Cédrus Művészeti Alapítvány Napút Hetedhét-díját. Az Arany János-díjjal, melyet Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke adott át, az elismerő oklevél és a pénzjutalom mellett Konthur Bertalan Arany János-plakettjét vehette át az alkotó.

*

Szondi György laudációja

Sándor György a hetvenes években azt írta egy borítékra: Katáng – kulturális atyaúristen, Dunaújváros. És a címzett kézhez kapta. Akkortájt a Nyírségből indult Kovács Ferenc felesége városában tanított és szervezte a jeleshírű kohóvárosi kulturális színességet. A lendületet a Budapesti Műszaki Egyetem Szentháromság téri ikonikus kollégiumának Katáng vezényelte pezsgő klubélete, annak szervezése jelentette. Ott kezdődött.  Része az életműnek – az az évtizednyi mennyi-szereplős rendezvényvilág? Igen, alapozón. E kapcsolatok, a budaváriaké máig éltetnek közös tetteket, interjúkat, jelentik évtizedek alatt mily sokak „norvégiázását” náluk, velük.
Negyven éve harminchárom évesen élete erőt adakozó társával, Kunszenti Ágnessel elhagyta Magyarországot. Norvégia, új haza, új nyelv, új tanulmányok: az otthoni villamosmérnöki és kultúraközvetítői mellé design, film- és színházdramaturgia, oktatástechnológia. És közben fokról-fokra ott is programokat szervez, szerkeszt és alkot: ír, fordít, rajzol, fest, filmez, rendez, oktat. A soroltak összességében – színes tágassága ez is … az életműnek.
Mennyivel melengetőbb e cselekedetsor úgy, ha tudjuk, hogy  mindez nem öncélú önkiteljesítés pusztán, hanem e tetteket és tevőjét a két ország irodalmi, színházi és médiavilág ismeretlenjeit és jeleseit  sarkalló összekötő szerep megtestesítőjeként értelmezzük. Teljes joggal. Teszi, teszik feleségével összeszámlálhatatlan sok vendégükkel, akiket befogadnak, elhelyeznek, istápolnak, népfőiskolába iratnak, útjukat egyengetik aztán Magyarországon is. Mekkora egysége ez egy életműnek – összeadható?
S az alkotó. Ha csak az irodalmat nézzük – valamennyi műfajban, mindben: önálló könyvek, műfordítások, publikációk  sora bizonyítja: kiadványok tucatjai… És az antológiák, a sokszerzős gyűjtemények … elbűvölő az az akkurátus, a számba jöhető húsz-harminc-negyven szerző köteteit összegyűjtő, azokat végigolvasó előkészítő, sőt az azt megelőző terepfeltáró munka … és a pazar magyar megszólaltatás, a bemutató jegyzetek … sőt gyakorta: a norvég szerző személyes magyarországi útjának többhelyszínes megszervezése, végigkísérése. Életműnek mekkora felfogható hányada ez? Megragadhatatlan. Teszi mindezt fizetséget hárítva, sőt sokszor norvég támogatást szerezve.
Katáng… nem tudom, tudom-e neved történetét. Nyurga, ösztövér a test, adakozó a természete. A növény nemesen egyszerű, szép virága arányosan ágazik a száron. Önzetlen lény, csak használni, gyógyítani tud minden íze, porcikája. Kovács Ferenc, a katáng – a szikár érzékenység, az éltető, érdek nélküli hasznosság: nyílni, nyitni, adni.
Nem emlékezhetném, magad idézed föl 1997-et … készült a POLISZ folyóirat norvég száma, az északi irodalom követe, Sulyok Vince akkor rád testálta… te folytattad azután, de mennyi irányban, milyen erővel, mi mindent össze nem fogva norvég-magyar vonalon! Kovács katáng Ferenc munkáját már 1999-ben állami díjjal ismerték el, később megkapta a Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét is.
Öröm, hogy Napkút-Napút-műhelyünk azóta annyi-annyi Kovács katáng-könyvet, -kezdeményezést, -gyűjtőmunkát, interjút, -vendégszereplést köszönhet díjazott barátunknak, öröm, hogy e megvalósulásokhoz partnerek lehettünk; 2017-ben műfordítói teljesítményéért a Napút Hetedhét-díj kitüntetettje ő lehetett, köszönjük, hogy online-unk szerkesztője is lettél. Azt hiszem, több szerkesztőség és művészeti műhely is büszke rá és élvezi barátunk rengeteg ÖNZETLEN munkáját: a Nagyvilágtól az Országos Idegennyelvű Könyvtáron és színházakon át az Olvasatig… Csak itt tárcák és könyvrecenziók mellett 57 interjút publikált. Mindez az életműnek mekkora része!

 

Dávid
Valami előtt kicsit lenni
pár nappal, órával
néhány perccel
a legnehezebb
Túllenni végre
mihamarabb
de akkor maga
az idő fut el
azon percek
mik a végelszámolásnál
mínuszok lesznek
Fiú, menj már!
Söpörd kalpagod alá
a maradék világot!

 

Fiadhoz írtad a verset. Dávid esztendők óta unokáiddal már – Budapesten.

 

Feri, hazaérkeztél.
Krúdy-kalucsnid,
Hamsun-köpönyeged oltalmában
a maradék világ is – az! – általad is velünk.
Általad is.
Itt vagy velünk immár kicsi híján végleg – milyen pompásan időzített pillanat, hogy nemes díj indítja új évtizedeidet itthon – elismerése ötven, abból is kivált az utóbbi jó 25 esztendő gazdag irodalmi-kulturális munkásságának.
Köszöntünk, Feri, köszönjük a díjat odaítélőknek.

 

Szondi György – a Napút/Napkút kiadó nevében

 

*

 

A díjátadó pillanatképeiből…

(Fotók: Rácz Gábor)

 

DSCN9697Szondi György, Völgyi Tóth Zsuzsa, Kovács katáng Ferenc

 

DSCN9705Szondi György, Rózsássy Barbara, Kovács katáng Ferenc

 

DSCN9710Erős Kinga, Kovács katáng Ferenc, Vincze Máté h. államtitkár

 

DSCN9692Kovács katáng Ferenc

 

*

 

Rádióinterjú a díjazottat laudáló Szondi Györggyel

 Völgyi Tóth Zsuzsa, Kossuth Rádió – Irodalmi Újság, 2022. október 23.


 

 

A Magyar Nemzet cikke a díjazottról

(az ikonra kattintva olvasható⇒)

 

mn

 

 

 

Illusztráció: Rácz Gábor fotójának részletével


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás