Vörös Viktória: Ukrán ballada
– egy viski lánynak
Egek alatt
hegyek alatt
nem tudni merre tart a
zuhatagos hegyi patak
visszaúton Óhazába
patkót hány a ló patája
Merre menjek
anyám hogy hozzád el-
találjak? Útra válni
szabad-e nekem
harmattal nőtt lánynak?
Boltozatos ez az ég
világvégig ellát
de lát-e emberszíveket?
Hol a határ
belső határ?
érezni szabad-e?
Amott kerekedik
egy ködszóró felhő
abban kikelt már
a háború lidérce
szeme mint izzó kályhaszem
arcán Kiméra bosszúja
elveszejti morzsalék hitünk
megcsomózza a szárnyakat
kifordítja Dante Poklát
Ugolino mester kúszik ki gödréből
Merre menjek anyám
hogy reád találjak
adok neked acéltűt
varrd össze vele a repedt szíveket
hátitáskámban
hoztam neked bíborszín álmokat
mosd ki belőlük az alvadt jelent
Nem varrhatok
nem moshatok
lányom szívem-lelke
kenyérmorzsát számlálgatok
gyereklábnyomot keresek
kikutatom hová vitték
ángyom lányát
Terka fiát
varázsgömbbel nyomot követek
drón szemével Istent játszok
jaj amit látok
édes lányom
nincs szavam rá
könnyem pereg
Szent háború
sose volt még
kard nem tett még
igazságot
váltsd meg Uram
tisztogasd meg ezt a
haláltáncot járó
világtalan világot
(kelt 2022 karácsonyán)
Illusztráció: fh. T. H. Sevcsenko Katerinája
Ezek is érdekelhetik!
Németh István Péter: BALATONI HEXAMETEREK – édesapám emlékének →
Dancs Szabolcs: Határvonalak (versek) →
Kállay Krisztina Ágnes: Szemközt a halállal* →
