G. Komoróczy Emőke: A KERESZTÉNY MISZTIKA. Kapcsolatteremtés az égi és földi valóság között (IV./V)
A természeti, földi – és a természetfölötti, égi valóság közti szakadék áthidalása
*
IV. Mindnyájunk édesanyja, Mária és Jézus Menyasszonyai közös harca az erősödő Sátáni térhódítás ellen a XIX. sz. végén, a XX. században (Látnokok, stigmatizáltak; Kis Szent Teréz, a Fatimai Szűz, Fausztina nővér)
A XIX. század második felében a Jelenések nyomán egyre intenzívebben fellángolt a Mária-tisztelet. A század utolsó harmadának legjelentősebb misztikus női szentje, a Gyermek Jézusról elnevezett Lisieux-i Kis Szent Teréz (1873–1897), már szinte egyazon hőfokú lángolást tanúsított Jézus és Mária iránt: boldogan vállalva a Jézus által neki szánt Keresztet, Máriánál keresett menedéket és vigaszt, ha nehézségei voltak, s szinte gyermeki örömmel kapaszkodott égi Édesanyja kezébe, hogy segítse őt útján.
A kis Teréz naivan tiszta és ártatlan lelkületével a Szentté válás legrövidebb és leggyorsabb útját járta be: egyszerűen hitte /és biztos volt benne/, hogy Ő minden hibájával együtt Isten Gyermeke. II. János Pál – 1980-ban Lisieux-ban járva – fejet hajtott e bizalomteljes gyermeki nagyság előtt: „Isten lelke megengedte Kis Szent Teréznek, hogy a mai kor emberének kinyilváníthassa az evangélium alapvető titkát: Isten az Atyánk, és mi mindnyájan az Ő gyermekei vagyunk”. 1980-ban szentté avatta őt; s beiktatta az egyházdoktorok sorába: Sienai Katalin és Avilai Szt. Teréz mellett van a helye – mint a legfiatalabb egyházdoktornak – a Szentek koszorújában. Kisgyermekkora óta ez volt az álma/vágya: „szentté akarok válni!” S meg is kapta Istentől a szentté váláshoz szükséges kegyelmet; hiszen ha forrón és kitartóan kérünk valamit Istentől, Ő azt meg is adja. Hiszen Ő eleve azt akarja: „Legyetek mindnyájan szentek, mert én szent vagyok!”
A kislány földi édesanyját négyéves korában vesztette el. Két nővére csakhamar belépett a lisieux-i Karmelbe, s ő sokat szenvedett, betegeskedett, sírt, mert ő még nem mehetett. Már kora gyermekkorában kérte Isten segítségét, hogy apáca lehessen. Amit meg is kapott; mert elhatározta, hogy mindenben elfogadja Isten rá vonatkozó tervét. 14 éves korában Szt. Klárát látta álmában, amint végtelen anyai szeretettel foglalkozott ifjú novíciáival; s e látványtól az ő lelke is – mintegy anyává érve – kinyílt mindenki irányában. Ekkor végre már megengedték, hogy belépett a Karmelbe; s ő valóban átélte a végtelen Teljességet: bejuthatott végre a Szeretet Birodalmába. S bár soha nem hagyta el a kolostor falait, nem hirdetett Igét – mégis a misszió /a közbenjárás/ Szentje lett. Egyszer, mikor valami kisebb bűnt követett el, gyermekien felujjongott – írja magáról –, mert örült, hogy van mit megbánnia („abban a pillanatban megértettem, hogy bűnös vagyok”); s boldogan vetette magát Jézus karjaiba. „Isten angyalai a mennyben jobban örülnek a megtérő bűnösnek, mint 99 igaznak, akinek nincs szüksége megtérésre!” (Lk 15, 7). A bűnösök ragaszkodása Istenhez ugyanis erősebb (hiszen hihetetlen öröm, mikor bocsánatot nyernek s visszafogadják őket!), mint az ún. „bűnteleneké” (ilyenek nincsenek is; csak öntelten azt hiszik magukról, mint a farizeusok). Ha alázattal Jézus irgalmas szívéhez fordulunk, visszakapjuk lelki békességünk – tanítja társait is Kis Teréz; s eközben a bűnbánó megváltottak boldogságát éli át.
Teréz titka tehát: jól döntött; azt a sorsot és hivatást választotta, amelyet Isten rendelt számára. Leghőbb vágya az volt, hogy „lelkeket mentsen”; és ennek módját megossza-megismertesse rendtársaival. Szenvedései és imái által több lelket nyert meg Jézusnak, mint sok igehirdető. Felismerte: a közbenjárás szolgálat; ajándék Jézusnak. Az áldozatként felajánlott, örömmel viselt szenvedés üdvözíti a lelket. „Lelkem ujjongva örvend fájdalmamban, mert a tövisek között érzem a nyíló rózsabimbó illatát” – mondta boldogan Kis Teréz. „Megértettem, hogy a Szeretet magába zárja az összes hivatást, s hogy a Szeretet: MINDEN” – írja Önéletrajzában (Ecclesia K., 2005) – Egyszóval: hogy a Szeretet: ÖRÖK. A Szeretet adta kezébe „hivatása kulcsát” – írja ugyanott: bár „papi hivatást” érzett magában, mégis úgy érezte: Assisi Szt. Ferenc alázatával kell élnie, s őt kell követnie (egyébként se lehetett nő áldozópap az Egyház törvényei szerint). „Megértettem, hogy az Egyháznak szíve van, s ez a szív szeretettől lángol”. Egész lényét Istennek ajánlja tehát szeretetből, engesztelő áldozatul; egyetlen célja: „a szeretet lángtengerében való fölemésztődés Istenért és az emberekért”. Úgy vélte /és tapasztalta is/, hogy „aki szeret, az mentes a Gonosz minden támadásától: a Sátán képtelen ártani neki, mert szíve eleve Istené”. Ezért legfőbb törekvése /küldetése/, hogy „Jézus szentséges szívének lángjától felgyúlva”, viszontválaszt adjon erre az égő hívásra a végtelen, feltétlen Szeretet és engedelmesség alázatával.
Vallotta: a világon egyetlen kincsünk a Szeretet, a másokért élés boldogsága. Szeretnünk kell a Keresztet, a mi saját keresztünket is, mert általa tanuljuk meg szeretni Istent s embertársainkat; s általa értjük meg, hogy sebeink, szenvedéseink a Mennyek Országába való bejutás forrásai. Ha sebeinket elrejtjük Jézus sebeibe, amelyek gyógyulást szereztek sokaknak, szereznek nekünk is /Iz 53, 5/, akkor Jézust boldoggá tesszük, s Ő minden vétkünket megbocsátja. Hiszen Ő – ahogy halálában magára vette bűneinket – azóta is folyamatosan magára veszi, hordozza azokat; eltűri a sok-sok bántást, amivel két évezrede illetik a gonoszok, a hitetlenek. Ha mi, akik szeretjük Őt, mélyen, teljes szívvel megbánjuk bűneinket, azok már nem nyomják tovább az Ő vállát. Lehet, hogy sokszor „ártatlanul” szenvedünk a külvilág értetlenségétől, sőt rosszindulatától; de végeredményben azokból is sokat meríthetünk lelkiekben – tanítja Kis Szt. Teréz életpéldája.
A kolostorban nehezen viselte a perjelnő /és gyakorta apácatársai/ ridegségét, közönyét, sőt szándékos rosszindulatát. Önéletrajzában írja: a hosszas lelki eligazításokat, a feddések sorát (tény, hogy nem volt a precizitás mintaképe – ezt el is ismerte); a sok-sok apróbb-nagyobb hibája, feledékenysége miatti rendre utasításokat (de hisz oly fiatal volt!) ‘dorgálásokat’ penitenciaként tűrte. De az apátnő olyasmibe is belekötött, amiben nem is volt hibás (a novícia-mesternő minden délután őt küldte gyomlálni a kertbe; az apátnő mindig szembejött vele, s rászólt: „Haszontalan gyermek, minden nap sétálni mész?”); sokszor szándékosan megalázták, bántották – de ő tűrte, bár emiatt sokat kesergett. Később, már „elkészülőben” a világból, így ír Gonzaga anyáról: „Ó, Anyám, szívem mélyéből köszönöm, hogy nekem adtad ezt a szenvedést. Jézus tudja, hogy kis Virágjának szüksége van a megaláztatás ezen esőjére, mert enélkül túl gyenge ahhoz, hogy meggyökeresedjék; és Neked köszönhető, hogy ez a kegyelem megadatott neki”. Nem hiábavaló tehát – szűrhetjük le a ‘tanulságot’ – ha „nagy keresztet” hordozunk (éppen egy ‘főnöknek’, felettesünknek, elöljárónknak, esetleg társunknak stb. köszönhetően); s ilyen jellegű ‘megpróbáltatásainkat’, szenvedéseinket is felajánlhatjuk másokért.
A kis Teréz felismerte: „Jézus Keresztje én vagyok a vállán, személyesen, bűneim /bűneink/ súlyával”; de ha teljes szívvel átadjuk magunkat neki s egyesülünk vele a kereszthordozásban, akkor együtt hordozzuk mindenki terhét, bűnét. És így Vele együtt megtapasztaljuk: milyen érzés bűnösnek lenni, eltaszítva az Atyától – Ő pedig feloldja eltaszítottságunkat, jóságosan eltörli bűneinket: beemel saját Fényébe, Magához von, s többé nem is emlékezik rájuk. Ez a megváltás lényege. S ha mi segítünk Jézusnak minden ember bűneinek cipelésében, akkor Ő sok /egyre több/ lélekre tudja kiterjeszteni üdvözítő művét („az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást” – Iz 53, 5). Teréz szerint ezáltal „társmegváltói” leszünk Jézusnak: segítünk neki a lelkek megmentésében. Felajánlott sebeink pedig megújult erőt adnak az élő és valódi misztikus testnek, az Egyháznak. „A szenvedés elmúlik, a felajánlás megmarad” – biztatja Teréz a többi apácát is. Hiszen Jézus maga kívánja ezt tőlünk: „Egyórányi elmélkedés fájdalmas szenvedésemről sokkal több érdemet hordoz, mintha egy éven át naponta ostoroznád magad. Fájdalmas sebeim szemlélése javadra, nekem pedig nagy örömömre szolgál” – mondja Jegyeseinek. Tulajdonképpen a szemlélődő imában azonosulunk vele. „A legnagyobb kegyelmet” azoknak adja, „akik áhítatosan elmélkednek” szenvedéseiről.
Kis Szt. Teréz áttetszően tiszta gondolkodásmódjával – minden ártatlan naivitása ellenére – az üdvtörténet legmélyebb kérdéseibe hatolt be; ezért oly megható s mégis végtelenül komoly, felelősséggel teljes minden lépése. Szívével, a természetes szeretet útján megérezte-megértette, hogy Jézus valóban megbocsátja minden vétkünk, tévedésünk, és így mi nyugodtan bízhatunk ígéretében. Ezért már kisgyermekkorában, ha nagy fájdalom vagy lelki szenvedés érte, kedvesen csak annyit mondott Jézusának: „Vedd el, a Tiéd, egy titkos ajándék Neked!” És Jézus magához vette a neki adott sebet, és saját sebeivel egyesítve ‘dicsőséges sebbé’ változtatta. Hiszen mi, bűnös emberek alkotjuk „Krisztus misztikus testét”, és úgy segíthetünk megváltónknak a lelkek megmentésében, ha együttműködünk Vele mások terheinek hordozásában, s ha felajánljuk értük szenvedéseinket. „Határozzátok el, hogy Istent teszitek az első helyre életetekben”; s Isten betölti szíveteket szeretetével, a kegyelemmel – mondogatta társainak – „s mi napról napra növekszünk az életszentség útján”. Az Atyához így szólt: „Itt vagyok, Uram! Részt akarok venni üdvözítő tervedben az emberiség számára. Rendelkezz velem kívánságod szerint”. Kéri a Szent Szűz segítségét is – s megkapja: „Drága gyermekeim! Anyátok vagyok, s szeretnélek a Mennybe vezetni titeket”. Teréz valóban tapasztalja: aki Máriához fordul, rábízza magát, az megkap minden segítséget Tőle. Hiszen Mária is szeretné, ha mindnyájan életszentségben élnénk.
S a Mennyei Atya sem kíván többet tőlünk, csupán annyit, hogy szeretetben éljünk; mert aki Szeretetben él, az boldog; aki viszont nem ismeri a szeretetet, az súlyos beteg és örökre boldogtalan. Az ima – a szentségek – a szeretet és az irgalmasság cselekedetei által mindnyájan meggyógyulhatunk. Ezt tudta és hitte is Kis Szt. Teréz; ez volt a „karizmája”, s másoknak is tovább tudta adni a Titkot: „Mennyei Atyátok is azt akarja, hogy egy se vesszen el a kicsinyek közül” (Mt 18, 14). Teréz, a „kis út” és a lelki gyermekség Szentje, igaz hittel vallja, hogy „a rózsafüzérrel bármi elérhető”: Mária közbenjár értünk Szent Fiánál, aki földi Édesanyja kérését mindig, minden körülmények között teljesíti. „A rózsafüzér olyan, mint a földet a Mennyel összekötő hatalmas lánc: egyik vége a mi kezünkben, másik a Szűzanya kezében van. Amíg lesz, aki imádkozza a rózsafüzért, Isten nem hagyja magára a világot, mert Szíve nem tud ellenállni ennek az imának. A Mennyek Királynője nem feledkezhet meg azokról a gyermekeiről, akik megszakítás nélkül éneklik dicséretét. A rózsafüzér tömjén módjára száll a Mindenható lábai elé. Mária pedig a szívünket megújító forrás formájában adja vissza nekünk mindezt. Isten előtt egyik imádság sem olyan kedves, mint a rózsafüzér”.
A Szentháromság-Egy-Istennek magát felajánló imájában átadja lelkét és szabadságát az ÚRnak: „Ha gyöngeségem miatt elesem, isteni tekinteted azonnal tisztítsa meg lelkem, megemésztve minden tökéletlenségem, miként a tűz átformál mindent önmagában”. S külön köszönetet mond Jézusának azért a kegyelemért, hogy „a szenvedések tűzpróbáján” átvezette őt; s hogy méltóztatott részt adni neki drága keresztjéből. „Remélem, hasonlítok majd Hozzád az Égben, és látom ragyogni megdicsőült testemen Szenvedésed szent sebhelyeit”; s a földi száműzetés után, „remélem, majd országodban örvendezhetek”. „Nem akarok más trónt és más koronát, mint Téged, Szerelmem!” S „hogy a Tökéletes Szeretet aktusában éljek, fölajánlom magamat egészen elégő áldozatként a Te irgalmas Szeretetednek, kérvén, hogy egészen eméssz fel, kiárasztván lelkembe végtelen gyengédségednek hullámait, amelyek beléd vannak zárva, és így szereteted vértanújává váljak, ó Istenem! Szerelmem, szívem minden dobbanásával meg akarom újítani ezt a felajánlást számtalanszor, míg az árnyak elenyésznek, és elmondhatom neked szerelmemet egy örök színről színre látásban! ÁMEN”.
És Isten elfogadta az Ő felajánlását, engesztelő, szeretettől sugárzó életét: halála pillanatában, a lisieux-i Kármelben, felvéve a szentségeket, Gonzaga anya és nővértársai szemeláttára ment át a színeváltozáson. Ezt a pillanatot őrzi utolsó fényképe: arcán nyoma sincs az átélt szenvedéseknek: tiszta ragyogás, mélységes megbékéltség, az „átistenültség” fénye tündöklik rajta (Jézus eljött Jegyeséért és magával vitte Őt az “örök Világosságba”).
Sienai Szent Katalin, Avilai Teréz, Kis Szent Teréz és Keresztes Szent János karmelita Szentek, egyháztanítók, akiknek felmér/het/etlen jelentősége volt a hit, a belső vallásos szemlélet megújításában: a természetfölötti létszféra titkainak megismerésében. Az ő felismeréseik, hogy Jézus velünk van ma is, mindennapjainkban; s jelen van (nemcsak tanaival, evangéliumával, hanem személyesen is) a szentmisékben, köztünk él és formál bennünket – sajnos még ma sem kapnak kellő hangsúlyt sem az egyház pasztorális munkájában, sem a hívek tudatában, vallási gyakorlatában. Pedig a világ csakis e felismerés által újulhat/na/ meg.
A XX. században a szabadon engedett Lucifer kedve szerint tombolhatott; emberi erővel már nem lehet/ett/ feltartóztatni. Az ördögi /totális/ hatalmi struktúrák kiépítésével (háborúk – fasizmus – bolsevizmus), a hitét vesztett tömeg manipulálásával a Sátán “szolgái” elérték, hogy az emberek – csalóka ígéreteiknek önként alávetve magukat – a leggonoszabb, legembertelenebb parancsokat is engedelmesen végrehajtsák. Az ateizmus fegyverével terelték az egymás ellen uszított népeket a pusztító háborúk felé; a Gonoszság erői gúzsba kötve a lelki rabszolgaság kötelékeivel, vérpadra hurcolták az Egyházat is. Oswald Spengler 1920-ban megjelent nagyszabású, zseniálisnak mondható civilizáció- és kultúrtörténeti mega-művében (A NYUGAT alkonya /Der Untergang des Abendlandes/, A világtörténelem morfológiájának körvonalai I-II. k., magyarul: Európa K., 1995) már jelezte: az I. világháború irtózatos /lelki-szellemi- erkölcsi/ pusztítása után, Nyugat-Európa metafizikailag meddővé vált talajában nem lesz többé erő az új magvak felneveléséhez, kibontakoztatásához – ezért a régi vágányon tovagördülve, az európai civilizáció az önpusztítás, a teljes kiürülés felé tart. S mi most, az évszázad végén, az ezredforduló hajnalán, már látjuk-tapasztaljuk: e 2500 éves civilizáció valóban a végét járja – mint egykoron a mezopotámiai, az egyiptomi: termő-teremtő erejük kimerülvén, elvesztették jelentőségüket; átadván helyüket a görög-római zsidó-keresztény civilizációnak. Ez nem azt jelenti, hogy az Élet megsemmisül – csak átalakul. Az utolsó évszázadban szabadon tobzódó Lucifer hatalma végül meggyengül; a társadalmi struktúrák átalakulnak; Mária eltapossa a Sárkány fejét – s a nagy pusztítások után még megmaradó élet alapjai újrarendeződnek (s ha hiszünk benne: evangéliumi alapokon majd felépül egy más típusú, Istennek tetsző új civilizáció: a Szeretet Civilizációja, amelyben nem lesznek kisemmizettek, nyomorra, éhhalálra ítélt Lázárok a fényes Paloták árnyékában. Ezt már a mi Petőfink is megálmodta a XIX. sz. derekán [Palota és kunyhó]).
A Sátán százada kezdetén nem véletlenül adott a Szent Szűz időben figyelmeztető JELet (az I. világháború befejeződésekor, de még az októberi forradalom kitörése előtt) az emberiségnek! Már 1916-ban háromszor küldte le Angyalát a Földre kis látnokaihoz, hogy felkészítse őket a Jelenéseire; majd 1917. máj. 13-tól okt. 13-ig (tehát egy teljes fél éven át) minden hónap 13. napján megjelent Cova da Iria legelőjén (FATIMA mellett, ahol a Madonnának már 1385-ben templomot és kolostort építettek a domonkos szerzetesek). Leiria egyházközség három kis pásztorgyermekét (a tízéves Lúciát s a kis testvérpárt: a kilencéves Ferencet és a hétéves Jácintát) imára, vezeklésre szólította, hogy az egész földkerekségre kiterjeszthesse az isteni megbocsátás kegyelmét. Mint a Rózsafüzér Királynője, felhívta a gyerekek figyelmét a rózsafüzér fontosságára (szent kötelékbe fűz bennünket Istennel, nem engedi, hogy elszakadjunk Tőle; szívünket az Isten- és emberszeretet tüzére gyújtja). Következő jelenésekor /jún. 13/ Lúciának azt mondta: „Jézus téged akar felhasználni, hogy engem jobban megismerjenek és megszeressenek. A mennyei Atya óhaja, hogy a Szeplőtelen Szív ájtatossága elterjedjen mindenütt”; s kérte a kislányt: terjessze el minél szélesebb körben „az öt elsőszombati ájtatosságot, hogy ezáltal elejét vegyék az egyházüldözésnek és a bolsevizmus terjedésének”. Az utolsó jelenés (okt. 13.) a megígért titokzatos napcsoda volt, amelyre 70/80 ezer ember is összegyűlt. A Napkorong fényizzásban táncolni kezdett, többször megperdült tengelye körül; s egyszer csak mindenki úgy érezte: elválik az égtől, s rájuk zuhan. Rémülten térdre hullottak, s bűneiket bánva, kiáltozni kezdtek: „Hiszek Istenben! Ave Maria! Istenem, irgalmazz!” Aztán a látnokok előtt megjelent a teljes Szent Család; s a kereszt jelével megáldotta a világot. Majd Lúciának külön is megjelent az Üdvözítő, megáldotta a népet; s utána Lúcia több alakban is látta a Madonnát (mint Fájdalmas Anyát, s mint a Kármelhegyi Boldogasszonyt). A Szent Szűz, a Világ Királynője tehát több arcával, több alakjában lépett elé – s ezzel mintegy tudtára adta, hogy ÉGI ÉNje, a Mennybe vétetett ISTENANYA, különböző alakokban – szerepekben – mindig más-más feladattal: de örökké velünk, köztünk van. Három fontos titkot bízott a Szent Szűz Lúciára, aki a Jelenések elmúlta után rögtön kolostorba vonult; később feltárta a titkokat gyóntatója előtt, aki átadta azokat püspökének – de sokáig nem történt semmi.
Lúcia egész hosszú életében /100 évet élt!/ azért imádkozott, hogy az Egyház – felismerve a Történelem végzetes tévedéseit – minél előbb tegyen eleget a Szűzanya kívánságainak: minden hónap 13. napján tartsanak Fatimában Oroszország megtéréséért /1./ engesztelést szentmisével, szentségimádással, rózsafüzér-ájtatossággal; valamint vezessék be az elsőszombati imaalkalmat. A jelenések helyén pedig építsenek egy kis kápolnát /2./, ahol Ő mindig jelen lehet. Nem rajta múlt, hogy az egyház csak késlekedve tett szert kéréseinek. Bár 1930. okt. 13-án Leiria egyházmegye főpapja elismerte a jelenések valódi voltát, az elsőszombati ájtatosságot mégis csak 1939. szept. 13-án hirdette ki: a II. világháború előestéjén. A felajánlás a Szűz Szeplőtelen Szívének pedig majd csak 1942. okt. 31-én történt meg; amikor is XII. Piusz pápa rádióüzenetben az egész világot, Oroszországgal együtt a Szent Szűz oltalmába ajánlotta; majd a Szt. Péter-bazilikában a bíborosok jelenlétében megismételte ugyanezt; s 1943 áprilisában körlevelet intézett a világ püspökeihez, hogy ők is ajánlják a Világ Királynője oltalmába saját egyházkerületüket és az egész világot. Ezzel az Egyház és a Világ sorsának alakulását Mária közbenjáró kegyelmére bízta a főpapság.
Ma már nyílt titok, hogy a Fatimai Jelenések legfontosabb üzenete Oroszország megtérésére vonatkozott – ami a bolsevizmus összeomlása után, az ezredfordulón részben meg is történt. De a Szent Szűz csak úgy lehetne úrrá az emberiség bűnein-tévedésein, ha az emberek lelkében is csatát veszt az ateizmus. Hiszen a Bálványimádó emberiség még most is, a XXI. században is, az Anti-Krisztusi Birodalom kiépítésén fáradozik! A szegények – elesettek – a társadalmak perifériáján vergődő milliók egyetlen reménye /most is/ az irgalmas Jézus és a Szt. Szűz oltalmazó segítsége! – de a „krisztustalan” világi hatalmak mit se törődnek velük. S bár a modern teológusok, az egyházi vezetők a II. világháború után felismerték: valamiképp véget kell vetni a „keresztényietlenedés” folyamatának, sajnos, azt kell mondanunk, hogy e kérdésben inkább visszafele haladtunk, semmint előre.
Az Egyház próbálta tenni, amit a világi hatalmak ellenében megtehetett a „krisztustalanság” hátráltatására, a személyes és a társadalmi bűnök visszaszorítására. 1946. máj. 13-ára a portugál püspöki kar nemzeti zarándoklatot hirdetett, hogy Portugália Patrónáját, Szűz Máriát, Fatimai Miasszonyunkat az egész világ Királynőjévé koronázza a Szentatya legátusa a Jelenések közelgő 30. évfordulója alkalmából. S felhangzott a Szentatya hangja az éteren: „Áldott legyen az ÚR, az Isten, Jézus Krisztus Atyja, a könyörület /…/ a vigasztalás Istene, aki megerősít minden szorongattatásunkban; és az Úrral együtt áldott legyen, akit Ő a könyörületesség Anyjává, a Világ Királynőjévé és Közbenjárónkká, kegyelmeinek közvetítőjévé, gazdagságának kiosztójává rendelt”. Cova da Iria „a kegyelmek kiapadhatatlan forrása és a csodák helye” lett, ahonnan a jótétemények Portugálián át az egész egyházba és az egész világra kiáradnak. Mária „nemcsak Portugália, hanem a VILÁG KIRÁLYNŐJE, aki megőrzi a világon a békét!” Az ünnepségre a zarándokok a világ minden részéről özönlöttek; egy hollandiai híradás szerint „Fatimában az ÉG a földet érintette, s mostantól megkezdődhet Európa újra kereszténnyé válása”. Egy spanyol zarándok pedig Fatimát a világ oltárának nevezte.
1950. okt. 30-án a Szent Szűz mennybevételének dogmáját is kihirdette XII. Piusz, s egyúttal meghirdette a Szentévet, melynek záróünnepségét 1951. okt. 13.-án Fatimában (az akkorra már felépült csodálatos katedrálisban) tartották, a hálaadás jegyében. A főpapi szentmisét Tedeschini bíboros mondta, aki ekkor jelentette be a Vatikán titkát: a Szentatya négyszer látott a fatimai napcsodához hasonló jelenséget azokban a napokban, amikor a dogmát kihirdette. Tehát Mária megköszönte kérése teljesítését.
A Lúcia nővér által írásba foglalt három fatimai titkot lepecsételt borítékban a leiriai püspök 1957. ápr. 4-én átadta a Szent Offícium Levéltárának. Ennek a titoknak különös sorsa lett. 1959 augusztusában XXIII. János pápa felbontotta a harmadik borítékot, elolvasta, s így szólt: „Várjunk. Imádkozni fogok. Majd megmondom, mit döntöttem”. Később úgy határozott, hogy a lepecsételt borítékot visszaküldi a Szent Offíciumnak, nem fedi fel. VI. Pál 1965 márciusában ugyancsak felbontotta, elolvasta, de ő is úgy döntött: nem szabad nyilvánosságra hozni – visszaküldte hát a Szt. Offícium Levéltárába. II. János Pál az ellene elkövetett 1981–es merénylet után felépülve, magához kérette a borítékot, majd elolvasva, próféciának minősítette s kijelentette: „egy anyai kéz vezette a golyó pályáját, és a haldokló pápa megállt a halál küszöbén”.
1944. január 3-án, „a Szentséges Szűz parancsára” Lúcia a harmadik titok addig nyilvánosságra nem került részét is írásba foglalta, és átadták azt az akkor már erősen betegeskedő Pápának, aki 2000. május 13-án szentté avatta a két kis, korán meghalt pásztorgyermeket: Ferencet és Jácintát, s elrendelte a teljes harmadik titok közzétételét. A különös látomásban nagy fehér sugárzásban egy Angyal jelent meg, lángpallossal a kezében, amelyből szikrák pattantak ki, mintha fel akarná gyújtani a világot: „Bűnbánat, bűnbánat, bűnbánat!” – A Miasszonyunk jobbjából áradó fénysugárzás azonban visszaverte a szikrákat. Aztán nagy fényességben, fehér ruhában vonuló papok, emberek sokasága, élükön egy fehérbe öltözött püspök /a Szentatya?!/; egy félig düledező, lerombolt városon ment át, fájdalommal telve, s imádkozva az út mentén heverő holtakért. Majd egy meredek hegyre tartott a menet (a Szt. Atya nyomában püspökök, papok, szerzetesek, világi emberek); a hegy csúcsán hatalmas kereszt állt; s egy csoport katona nyíllal és lőfegyverekkel tüzelve rájuk, sorra megölte az érkezőket. A kereszt két szára alatt két angyal állt, kristálykannába összegyűjtve a vértanúk vérét, s azzal öntözték az Istenhez közeledő lelkeket. (Forrás: FATIMA üzenete ma is időszerű: “Az emberek térjenek meg és tartsanak bűnbánatot”; PAX K., Esztergom, 2001.)
A Fatimai Jelenések utáni évtizedekben világszerte megsokasodtak a látnokok, stigmatizáltak, jövőbe látók (akik a misztikusok nyomán jórészt tudatosan törekedtek ekkor már a szentségi életre); s magának az Egyháznak az önértelmezésében is „az Idők jeleire” való odafigyelés, az emberek problémáira való érzékenység került előtérbe. Az új látnokok jórészt a Jézus sebeiben és fájdalmaiban való osztozás, az együtt szenvedés karizmáját kérték az ÚRtól – s valóban meg is kapták azt: boldogan viselték évtizedeken át Krisztus sebeit „a lelkek megmentéséért” (Neumann Teréz, a konnersreuthi stigmatizált [1898–1962], Brazíliában „a megostorozott Jézusról nevezett Amália nővér”, akinek 1930-ban a könnyező Szűzanya jelent meg, kérve őt, hogy a Könnyek Anyja olvasót imádkozzák rendszeresen kolostorukban, a bűnösök megtéréséért;) Többen közülük a misztikus úton haladva tovább, Jézus-központú szemlélődő és közbenjáró imával „faggatták” az égi titkokat; s igen komoly szerepet töltöttek be /töltenek be ma is lelki naplójuk által/ az emberek és a természetfölötti valóság viszonyának újraértelmezésében s az Isten szeretetébe és irgalmasságába vetett bizalom helyreállításában.
Az egyik ilyen – világszerte ismert neves misztikus – Mária Natália Magdolna nővér (sz. egy Pozsony melletti kis faluban,1901-ben, s élt egészen 1988-ig: vagyis végigélte a sátáni XX. századot), aki 14 éves korában ferences harmadrendi fogadalmat tett, 33 éves korában egy belgiumi zárdába került; s életét felajánlotta a papokért. Csakhamar súlyos beteg lett; egy éjszaka látomása volt: JÉZUS arra kérte, hogy a halhatatlan lelkekért szenvedjen még tovább itt a földön. Feladata csak annyi, hogy pontosan közvetítse mindazt, amit Ő mond neki: „Lányom, Te a szeretet és a szenvedés által áldozat leszel a papokért, a bűnösökért és a tisztítóhelyen szenvedő lelkekért”. 1936-ban hazajöhetett Magyarországra; s a kecskeméti Jó Pásztor zárdába került. Az ÚR előre megmutatta neki „a világra váró katasztrófákat és a lelkek lezüllését”. Hihetetlenül sokat szenvedett /ő is, mint minden misztikus/. 1940-ben Jézus azt mondta neki: „Akarom, hogy Szeplőtelen Anyámat nyilvánosan és ünnepélyesen – a Világ Királynőjének ismerjék el”; „közöld ezt gyóntatóatyáddal. /…/ Szívem nem nyugodhat addig, míg Szeplőtelen Anyám mint a Világ Királynője el nem foglalhatja trónusát /…/ Te vagy a botocska kezemben, amivel ki akarom nyitni az ajtót, hogy eljuthassak papjaimhoz”. Jézus akarata beteljesült: XII. Piusz pápa 1942. okt. 24-én az egész világot felajánlotta Máriának, a Világ Királynőjének.
Natália nővérnek számtalan misztikus élményben volt része; látta a Poklot, a tisztító helyet; folyamatosan engesztelt az Egyházért, a papokért, s engesztelő imára szólította fel a híveket is. Avilai Szt. Teréz könyvei /és gyóntatója/ utasításait, tanácsait követve rendkívüli önmegtagadásokat, szenvedéseket vállalt önként – mások bűneiért. Egyszer, szemlélődő imája közben, Jézus így oktatta: “Lelketek ellenségének útja a bálványozó önszeretet. Imádkozzatok, s a kegyelem útján járjatok! Azt akarom, hogy szentséges Véremmel megváltott minden testvérem üdvözüljön, s Velem éljen együtt mindörökké!” Jézus őt is megajándékozta – mint Szt. Ritát – töviskoronája „legkisebb tövisének fájdalmával”: „amíg a szíved velem van, nem fogsz fájdalmat érezni. Ha isteni kezedből szabadon elfogadod ezt a szenvedést, bebizonyítod, hogy igazán szeretsz! Öleld hát örömmel magadhoz e gyötrelmeket!” – „Magad helyett velem foglalkozz, /…/ mert ha rajtam kívül mással foglalkozol, nem tudok hozzád szólni”.
A nővér tehát végül teljesen alávetette magát Jézus akaratának és kívánságának („azt akarom, hogy a papok és a nekem szentelt lelkek közt tevékenykedjél”). „A test szenvedésre és engesztelésre, a lélek imára és hódolatra, a szív pedig boldogságra és szeretetre teremtetett. Én vagyok a SZERETET – mondta neki Jézus. – Ahol az én szeretetem él, ott élek én; béke, csend és öröm honol az ilyen lelkekben”. S még hozzátette: „Nem nézhetem tovább, mint nélkülözi a bűnös és szenvedő emberiség az igazi, a boldog életet. A világ nyomorúsága irgalomra indít; meg akarom ajándékozni a világot szeretetem gyümölcseivel” – de ebben éppen papjai akadályozzák, akik nem a hit és az evangélium tanításai szerint élnek; s így hűtlenek hozzá, ellene dolgoznak. XII. Piusz, „a szent életű, angyali pápa alázatossága és szentsége, engesztelő élete az emberiségért” arra indítja Jézust, „hogy a kegyelem sugarát kiárassza az egész világra” – s arra kéri a nővért, adja át papjainak üzenetét: „ne hagyjátok elpusztulni a rátok bízott lelkeket!” Szűzanya pedig megköszöni Natália buzgó közbenjáró imáit, melyek „meghallgatást nyernek. Sietve jövök, hogy egyházamat megszabadítsam bilincseiből, s megmenekítsem a kárhozat útjára tért papi lelkeket. Szeplőtelen szívem áldása volt imáidon és vezekléseiden. Fiam kegyelmeit sok bűnbánó lélek elfogadta”; különösen sokan tértek meg külföldön.
A Szűzanya – a II. világháború befejeződése után – immár Királynőként, királynői öltözetben, további engesztelésre szólítja fel Natália nővért; hangoztatva, hogy Magyarországnak különösen fontos szerepe van az engesztelésben, mivel ez volt az első ország a világon, amelyet az Ő Szeplőtelen Szívének ajánlott fel uralkodója /Szent István/. XII. Piusz 1954-ben, a MÁRIA-évben a világegyházba is bevezette a Világ Királynőjének ünnepét; s Jézus azt közölte ez alkalomból Natália nővérrel: „csak akkor adja meg a világnak a megígért /a világ megtisztulása utáni/ békét, ha szeplőtelen Anyjának, mint a Világ Győzelmes Királynőjének tisztelete elterjed az egész földön”, s megalakul Mária Társasága (a „Máriás Papi Mozgalom”-ról van szó, mely 1958-ban jött létre) az egész világot átfogó hálózatként. S Natália előtt ekkor feltündöklött a Szent Szűz fénylő alakja a Szentháromság körében, s a három isteni személy Mária összetett kezeivel /amelyek sugarai a PAX szót rajzolták ki/ megáldotta a világot, s a küzdő és szenvedő, de végül győzedelmeskedő Egyházat. A szó mintha fénypászmában lebegne, a FIÚ jobbja felé szállt. Ebből a látnok megértette: a Szűzanya mindent előkészít a belső Békesség elérkezéséhez; s mikor feladatát befejezte, mindent átad Jézusnak. De Jézus csak akkor cselekszik, ha elérkezik „az Ő órája” – vagyis ez már a Végső Idők titka.
A nővérnek aztán még sokszor megjelent Mária mint Királynő, fején hármas korona, kezében jogar, háta mögött a felsejlő Szentháromság; s mindannyiszor többszörös nyomatékkal hangoztatta: „Engeszteljetek! Engeszteljetek! Engeszteljetek! Mert csak így lesztek méltók a kegyelemre”. S Jézus – más alkalommal – ehhez még hozzátette: „Ne kérdezősködjetek, mikor tér meg a világ. Kérdezzétek inkább: mikor tértek meg ti magatok? Mikor látjátok be, hogy nincs oly világi gonoszság, amely az Istent szerető lélek javára ne válhatna Atyám akaratából? /…/ A világban pusztító tűz – a sátán tüze – Atyám engedélyével tombol. Azért pusztít, hogy így váljék el a Jó a Gonosztól; s a Jó – megtisztulva és megnemesedve e tűzben – még jobb legyen. Közöld ezt minden gyermekemmel”. Mária pedig – egy újabb jelenésében – ezt mondta: „A világ megtérésének ideje Szeplőtelen Szívem mélyén van elrejtve. Ezt az időt még a FIÚ sem ismeri, csak az Atya, aki tudását az Én Szívem kincstárában zárta el. A ti dolgotok, hogy imádkozzatok, bízzatok és ne féljetek. /…/ Ti, akik megismertétek az Igazságot, örvendezzetek és szüntelen töredelemmel várjatok Engem. /…/ A mennyei Atya nagy dolgot cselekedett Velem: mindenkinél jobban felmagasztalt, /…/ s a bűnökbe merült világ megmentésének munkáját Királynői kezembe helyezte. Halljátok meg, amit mondok: kezemben van a Győzelem!”
Natália nővér ezek után még több, Magyarországra vonatkozó /mennyei/ közlést is közzétesz naplójában (ezek természetesen mind arra a korra – a II. világháború utáni időkre – vonatkoznak); majd szól a 70–80-as évek egy-egy mozzanatáról, a közelgő világcsapásokról, a sátán átmeneti diadaláról, az engesztelés, ima-közbenjárás fontosságáról; a Szentlélek /újbóli/ kiáradásáról (mint pusztító tűz, amely felégeti a világot, s amelytől csak azok menekülnek meg, akik Mária palástja alá húzódnak); az Egyház megpróbáltatásairól, s végül a világ és az Egyház megtisztulásáról („A Szentség Lelke járja majd át az Egyház minden tagját, s a Hegyi Beszéd követelményei szerint fognak megint élni a keresztények /mint az Ősegyházban/. Ahogyan közelebb jutunk a Végső Dolgok beteljesüléséhez, úgy fog végbemenni és elterjedni az egyszerűség és a szegénység; s mindenki tudni fogja, mi a kötelessége”). S hogy mi lesz a meg-nem-tértekkel? Jézus válasza: „Atyám jobbja eltörli azokat a bűnösöket, akik a kegyelem, a figyelmeztetés és az Egyház szakadatlan fáradozásai ellenére sem térnek meg”. Sokan elvesznek így; de végül az Irgalom Anyja, a Világ Győzelmes Királynője – az emberiség Társmegváltója, Jézus Vérével átitatott palástját ráborítja a világot jelképező földgolyóra, s a Szentháromsággal együttesen megáldja a megtisztult világot (vö.: A VILÁG GYŐZELMES KIRÁLYNŐJE; MÁRIA NATÁLIA Magdolna nővér tapasztalatai, magánkinyilatkoztatásai – összeállították és jegyzetekkel ellátták a VILÁG KIRÁLYNŐJE tisztelői; Two Hearts Books & Publishers, California, 1989). Az összeállítók kijelentik: „Orbán pápa dekrétumával összhangban alávetjük magunkat a legfőbb egyházi hatóság ítéletének, és ezeknek az „égi üzeneteknek” a közlésével nem óhajtjuk megelőzni a végső döntést” – vagyis azt, hogy a Szentszék elfogadja-e a kinyilatkoztatásokat hitelesnek, avagy elutasítja őket.
A Fatimai Jelenések után kialakult történelmi helyzetben, az Egyház bizonytalankodását legyőzendő, Jézus egy még intenzívebb beavatkozásra szánta el magát a sötét erők visszaszorítása és a világállapot megváltoztatása érdekében. „Médiuma”, üzenetei közvetítője most a lengyel Fausztina Nővér /Helena Kowalska, 1905–1938), az Isteni Irgalmasság apostola, az Irgalmas Jézus csodálatos képének megálmodója, amelyet az irgalmasrendi nővér szíve legmélyéből vetített ki; s amely kép ma már a leghitelesebb és az egész világon leginkább elterjedt kép a Feltámadt és most is köztünk élő Jézusról, a Világ Megváltójáról. Az Irgalmasok Rendjének több apácája is megkapta már korábban az isteni irgalmasság karizmáját (Benigna Consolata /+1916/, Menendez Jozefa /+1923/, Betrone Consolata /+1946/); de Fausztina nővérben egészen kivételes, szentségi fokon volt jelen a vágy, hogy bevezesse az Egyházba az Irgalmasság ünnepének napját, s egy új szerzetesrend alapításával hirdesse és terjessze Isten irgalmának hírét. Őhozzá fűződik az Irgalmasság rózsafüzérének, a kilencednek és az Irgalmasság Litániájának bevezetése az egyházi liturgikus gyakorlatba; s annak hangoztatása, hogy „a földi büntetések Isten irgalmasságának eszközei”: ezekkel próbálja a bűnösök megtérését (magukba szállását, bűnbánatát) és megszentelődését elősegíteni – hiszen az igazi nagy büntetések majd csak az utolsó ítéletkor dőlnek el.
Fausztina nővér 1928-ban kezdte el noviciátusát egy Krakkó melletti zárdában; beöltözésekor az Oltáriszentségről nevezett Fausztina Mária nevet kapta. A kongregációban nem érezte jól magát, kétségek és kísértések gyötörték, a szentségek vételétől szinte irtózott, s már ekkor elhatározta, hogy egy új szerzetesrendet fog alapítani. Gyóntatójának mindezt bizalmasan elmondta, s ő azzal vigasztalta: Isten szeretetének jele, ha megpróbáltatásokat küld választottjára. A szentgyónás minden alkalommal megerősítette a gyenge alkatú, beteges apácát; aki az Oltáriszentség előtt térdepelve, irgalmasságért könyörögve többször ismételgette magában: „Jézusom, bízom Benned…” Ez lett a Jézus-képe jelmondata is. Egy ízben cellájában szinte eszméletét vesztve könyörgött Jézushoz: Irgalom! – s ettől különös erő töltötte el. Ekkor szólt így első ízben a Megváltóhoz: „Jézus, bízom Benned, mert Te vagy az Igazság és az Élet! Tégy velem, ami neked tetszik!”
Lelki Naplójában rögzítette élményeit, szenvedéseit; vissza-visszatérve egy-egy kínzó kérdésre a kolostori életet, az egyház helyzetét illetően többször is (úgy érezte, az „Irgalmasrend” csak nevében az, de valójában hiányzik belőle a Lélek, s irgalom helyett merev szabályokkal kötözik meg azt, aki valóságosan hisz az Isten Irgalmában). Kételyei ellenére a novícia letette első fogadalmát; s ez után az egy éven át tartó ‘lelki sötétségébe’ mégis csak betört a Fény: a Szentháromság jelenlétében érezte magát, s hallotta a Hangot: „Mindig szívedben vagyok. Barátom vagy, szívem gyönyörűsége…” 1930-ban egy Varsó melletti kolostorba helyezték; ekkor már sokat párbeszélgetett az Úr Jézussal, lelkében látva őt; s egyszercsak meghallotta a kérést: „fess egy képet lelki képed mintájára, és írd alá: ‘Jézusom, bízom Benned!’ Jézus megígérte, hogy aki tisztelni fogja a képet, nem vész el: „már ezen a világon legyőzi az Ellenséget, főleg halálának órájában. /…/ Képem lelkedben van már. Azt akarom, hogy az általad festett képet a húsvét utáni vasárnapon ünnepélyesen áldják meg. Ennek a vasárnapnak kell az Irgalmasság ünnepének lennie”. A nővér nem tudott festeni. Rettenetesen gyötrődött; apácatársai szinte gúnyt űztek szándékából. „Jézusom, ments meg engem” – könyörgött hát naponta; s Jézus rendkívüli kegyelmekben részesítette őt.
Kis Szent Teréz is megjelent nála álmában, s vigasztalta, bátorította őt: „Higgyél nekem! Ez a helyzet három nap alatt rendeződik! Te is Szent leszel, az Égbe jutsz!” Majd egy látomása volt: oltárra emelték, s a tömeg, amely előbb még gúnyolta, most kegyelemért könyörgött hozzá. A harmadik látomásban az ÚR ítélőszéke előtt állt, s látta saját lelkét Isten szemével, lerongyolódva, megtörten. Jézus megkérdezte: „Ki vagy Te?” – „Uram, a Te szolgálóleányod” – válaszolta; mire az ÚR megkérdezte tőle: „Mit a kívánságod? Egy napig szenvedni most a tisztítótűzben, vagy rövid ideig élni a Földön?” S ő azt felelte: “Jézusom, szenvedni akarok a tisztítótűzben; de a földön is el akarom viselni a legnagyobb kínokat, akár a világ végéig is!” Mire Jézus biztatóan: „Sokat fogsz szenvedni a Földön, de nem sokáig. Egy hűséges szolgám segítségével teljesíteni fogod kívánságomat. /…/ Meríts szívemből erőt, mert másutt nem találsz sem segítséget, sem vigaszt. De ne félj, én Veled vagyok!”
A fiatal apáca tehát megbízatást kapott; s a kép elkészült (a Jézus által megjelölt festő pontosan a nővér lelki képe alapján, a nővér utasításai szerint festette meg). Jézus elégedett volt; s ettől fogva lépésről lépésre vezette Jegyesét a vele való mind mélyebb lelki Egyesülés felé. S mikor 1933-ban Fausztina Nővér letette az örök fogadalmat, Jézus gyöngéden szólt hozzá: „Gyermekem, Gyönyörűségem, akiben szívem megpihen! Oly sok kegyelmet adok neked, amennyit csak el tudsz viselni. Valahányszor, amikor örömöt akarsz szerezni nekem, beszélj a világnak nagy, kifürkészhetetlen irgalmasságomról! /…/ S én megerősítem lelked, hogy többé ne nyugtalankodjál”. Kérte: csak Ővele és gyóntató Atyjával beszéljen lelki problémáiról, nehogy elbizonytalanítsák /újra/ a „kísértői”. Ne kételkedjék Jegyese Szeretetében; ne foglalkozzon azzal, mit mondanak róla az emberek. „Ritka az olyan pap, aki megérti Isten működését a lélek mélyén!” – hangoztatta égi pártfogója. Fausztina boldog volt: „Ettől az időtől kezdve szabadon szárnyaltam. Tudok egyenesen, meredeken a Nap tüzébe repülni, és meg is teszem”. Most már felszabadultan fordult Máriához is: „Ó, Uramnak Anyja! Ó, Mária, Anyám! Mától kezdve kétszeresen Anyám vagy, mert Fiad Jegyesemmé lett; mi mindketten gyermekeid vagyunk! Fiad miatt szeretned kell engem, ó, forrón szeretett Anyám! Vedd védelmedbe lelkiéletemet, hogy az tetsző legyen Fiadnak!” S naplójába ezt írta: „Örökfogadalmam óta annyira egyesülve vagyok Istennel, mint eddig még soha. Mióta Istent megízleltem, lelkem nem képes nélküle élni. Szívesebben vagyok az Oltár előtt szenvedések közepette, mintha királynő lennék a Világban”. Megköszöni szenvedéseit, a megaláztatásokat, gyanúsítgatásokat, kísértéseket, megpróbáltatásokat, a vértanúságot, sőt azt is, hogy senki sem érti őt: “Minden jó, ha a Te szívedből jön/…/ Szereteted betölt minden mélységet”.
Az örök fogadalmak ünnepnapjai után Wilnába helyezték Fausztina nővért; útközben Czestochowában meglátogatta a kolostorban a Istenanya-képet (amit még Lukács evangélista festett róla s szent Kisdedéről); s a kolostorban kiállították az Irgalmas Jézus képet is, amelyről az ÚR ezt mondta: „Ennek a képnek az ereje /…/ egyedül és teljesen az én kegyelmemben van”. Magyarázatot is ad, miért így kérte az ábrázolását: a szívéből kiáradó sugarak a vizet /ami igazzá teszi a lelket/ és a vért /a lélek életét/ jelentik. „Ezek a sugarak megvédik a lelkeket Atyám haragjától. Boldog, aki árnyékukban él. Az Igazságosság nem éri el őt”. A fénysugarak Fausztina nővér látomásában beragyogták az egész várost, végül szétterjedtek az egész világ fölött – s aztán minden eltűnt. A kolostor kápolnájában pedig Jézus és Mária együttesen jelent meg az apáca előtt; s Jézus határozottan mondta: „Azt akarom, hogy a képet a húsvét utáni első vasárnapon tegyék ki a nyilvánosság elé. Ez a vasárnap az Irgalmasság ünnepe. A testté lett IGE által kinyilvánítom Irgalmasságom ünnepét”. S bár a szenvedésekből továbbra is bőven kijutott Fausztina nővérnek – ettől kezdve félelem nélkül élt; szentóráit Istennek ajánlotta a bűnösök megmentéséért, fájdalmait pedig Jézus kínszenvedéséhez kapcsolva felajánlotta a tisztítótűzben szenvedő lelkekért.
Jézus mind többször jelent meg előtte, teljes sugárzó szépségében, s feladatokat adott neki: „Készítsd elő a világot második eljövetelemre. /…/ Imádkozz társnőiddel együtt irgalomért az egész világ számára. /…/ Egyedül semmire se vagy képes, velem azonban mindent megtehetsz. Ne félj, én kiegészítem, ami hiányzik belőled”. Máskor újabb parancsot adott: „Azt akarom, hogy az a kongregáció létrejöjjön, amely irgalmasságomat hirdeti. /…/ Te abban fogsz élni társnőiddel. Az én szellemem lesz a szabályotok, az én életem a bölcsőtől a keresztig lesz példaképetek. /…/ Imátok lesz az Ég és Föld összekötésének eszköze”.
Az egyik szentáldozáskor Fausztina nővér is átélte a szívsebzést. Lelkét eleven tűz járta át, s hallotta bensőleg: „Megáldunk Téged!” “Azt hittem, hogy az örömtől és boldogságtól meg kell halnom. Istenbe merülve éreztem magam. A Mindenható elragadott ismeretlen térségekbe – írja naplójában – mint egy magszemet. Remegtem az örömtől Teremtőm karjában. /…/ Amikor magamhoz tértem, erőt és bátorságot éreztem mindannak megtételére, amit Isten kívánt. Készen vagyok! – mondtam. S akkor bensőmben láttam mindazt a szenvedést, ami előttem állt”. De nem riadt vissza ettől. Jézus határozott kívánságára („Azt akarom, hogy átadd magadat a bűnösökért, főleg azokért, akik elvesztettek minden reményt az isteni irgalmasságban”) gyóntatója /és a Legszentebb Szentháromság-EGY) előtt fogadalmat tett: „Jézus Krisztussal, a lelkek Megváltójával egyesülve, önként átadom magamat a bűnösök megtéréséért – különösen azokért, akik feladták már Isten irgalmasságába vetett reményüket”.
1935-ben, az Irgalmas Szűzanya ünnepén, az Istenanya ragyogó szépségében meglátogatta őt, átölelte s szólt: „Anyád vagyok a végtelen irgalmasság kegyelme révén. A magukat Isten akaratára bízó lelkek a legkedvesebbek számomra – ezek hűségükért kegyelmet találnak Isten előtt. /…/ Légy bátor – biztatta -, ne félj az elképzelt akadályoktól. Szemléld Fiam szenvedését, és győzedelmeskedni fogsz”. Fausztina nővérnek hátralevő két évében iszonyatosan sokat kellett szenvednie a lelkek megmentéséért a kárhozattól. Látta és átélte a Pokol minden borzalmát, a tisztítótűz kínszenvedéseit; s az őt körülvevő emberi világtól csak gúnyt és megaláztatást kapott (azt hitték: megőrült, képzeleg csupán látomásairól). A Gonosz lélek számtalanszor próbálta benne feléleszteni a kételyt és bizalmatlanságot Isten iránt; de ő a súlyos bűnöket elkövetőkért önkéntes vezekléseket vállalt, amelyek rettenetes fájdalmakat okoztak neki; súlyos tüdőbetegség kínozta – utolsó évét már szanatóriumban kellett töltenie. Titokzatos sebhelyei fel-felszakadtak; de ő csak arra kérte az Urat: „Segíts, Uram, hogy türelmes legyek a földön töltött utolsó napjaimban. Engedd, hogy a Te irgalmas szíved képmása lehessek! – s dicsőíthessem irgalmasságodat! Nyomd azt szívembe, mint eltörölhetetlen pecsétet, amely az én jelem lesz itt a földön és a másvilágon. Szeretetem áldozata megemészt; de erről senki se tudjon, csak te egyedül”.
És megkapta Isten pecsétjét. Ettől kezdve áldozat lett a lelkekért – szenvedéseiket, kínjaikat, reménytelenségüket átvállalva, türelmesen hordozta minden terhüket. Félelem nélkül szállt szembe a Sátánnal, mert biztos volt benne: Isten az alázatosakat és engedelmeseket segíti szenvedéseik elviselésében. S Jézus valóban megjutalmazta ezért: „Megengedem neked, hogy közreműködj a megváltás művében. Te megvigasztalsz engem haláltusámban a keresztemen”. Parancsot adott neki most már az új kongregáció tervezetének, működési szabályzatának elkészítésére; s álmában a Szűzanya megmutatta neki a felépítendő Irgalmasság Bazilikájának képét. 1937–38-ban többször is tüdőszanatóriumba kellett mennie. Jézus vigasztalta: „Nem leszel egyedül. Én mindig és mindenütt Veled vagyok, Simulj Szívemhez, nincs mitől félned. /…/ Én vezetlek téged az egyedüllétbe, hogy előkészítsem szívedet tervem számára”.
Utolsó hónapjaiban már-már Jób gyötrelmeit élte át. Egyetlen vigasza a mindennapi Szentostya volt (mint ahogy azt a korábbi misztikusoknál is láttuk: Jézus nem hagyta magára egyik Menyasszonyát sem). De környezete, ápolói nem voltak irgalmasak hozzá: inkább bántották, azt hívén, csak szimulál; s gúnyolták, hogy beképzeltsége mondatja vele: „Jézussal vagyok a Kereszten”. De ő minderre csupán hallgatással válaszolt. Naplójának egyik különössége, hogy teljes nyíltsággal tud írni a lelki Jegyesség bensőséges élményeiről, különösebb eksztatikus láz nélkül. Ez a kapcsolat „tisztán benső tény Isten és a lélek között. Ez a kegyelem bevezetett engem a Szeretet legbenső gócpontjába. Megismertem a Három Személyt lényük tökéletes Egységében. Jézus a legszorosabban egyesített engem magával: szeretetemnek lángja egyesült az Ő örök szeretetének gócpontjával. Hármas élete egészen felvesz engem magába, elmerülök benne. Egész lényem megsemmisül ennek a szeretetnek ebben az Óceánjában, és Jézus szenvedésének kimondhatatlan vértanúságában. Minden, ami Őt éri, engem is ér”. Ebben az élményben teljesen felolvadva és átalakulva, Fausztina lelke elmerül „a Fény tengerében”, amelyben megismeri önmagát és Istent. „Micsoda kegyeket áraszt Isten azokra, akik őszintén szeretik Őt! Szerencsések azok a lelkek, akik már ezen a földön részesülnek benne! De csak a kicsinyek, az alázatos lelkek tapasztalják ezt!”
Utolsó napjaiban az „Irgalmasság Istene, a Végtelen Jóság” könyörületére bízta a szenvedő, elesett lelkeket, akik „saját erejükből” nem tudnak feljutni „a szakadék mélyéből” Hozzá. „Jöjj segítségünkre kegyelmeddel, engedd, hogy életünkben és halálunkban teljesítsük akaratodat. /…/ A kisgyermekek bizalmával várjuk eljöveteledet azon a napon, amelyet csak Te ismersz, /…/ remélünk mindabban, amit Jézus megígért nekünk. „Irgalmas Szíve olyan, mint egy kitárt Kapu, amelyen keresztül egyenesen az Égbe érünk…” Ő maga már teljes szívvel beleegyezett a halálába: „Vágyakozom az örök hajnal sugara után; uram, egész lényem feléd törekszik. /…/ Segíts, Uram, hogy türelemmel tudjam elviselni a még hátralévő napokat”. S bár nem fogja látni már itt e földön az Irgalmasság Kongregációja megszületését, sem az Irgalmasság Bazilikája felépülését – megköszöni az Úrnak a sok kegyelmet, amellyel elhalmozta őt; s a Szűzanyának, aki „novícius-mestereként” bevezette őt „Jézus Szívének végtelen mélységeibe”, hogy palástja alá vette őt, s vigyáz most is rá. „Elrejtve érzem magam az Ő Szeplőtelen Szívében, mert gyenge vagyok./…/ Az Ő karjaiba zárva semmitől sem félek”. Hiszen “az isteni irgalmasság lángjaiban elég majd minden bűnöm, mint egy szalmaköteg”.
1938. szept. 22-én Fausztina nővér bocsánatot kért az egész szerzetesi közösségtől; okt. 5-én meggyónt, magához vette az Oltáriszentséget; s este megkezdődött haláltusája – de mindvégig eszméleténél volt. Mellette imádkoztak a nővérek. Szemét egy Krisztus-képre és a Szeplőtelenre emelve, éjjel 11 órakor búcsút mondott a világnak. Halála után nem sokkal hazája, Lengyelország – egész Közép-Európával egyetemben – belesodródott a II. világháborúba. Nagyon nagy szükségünk volt Isten irgalmára, hogy ebből a háborúból élve kikerüljünk; de még így is felmérhetetlen veszteségekkel: a szovjet bolsevik túlerő egész Közép-Európát lehengerelte. A Fatimai jóslat beteljesült: az ateizmus légkörében egész Európa elvesztette keresztény arculatát.
Így, érthetően, nagyon hamar elterjedt az egész világon az Isteni Irgalmasság tisztelete; az Irgalmasság Kilencede és Rózsafüzére, sőt Fausztina nővér Naplója is, Jézus üzeneteivel. 1963-ban Krakkó segédpüspöke, a későbbi bíboros, majd pápa, Karol Wojtyla a római Szent Hivatalnál közbenjárt Fausztina nővér boldoggá avatási pörének elindításáért. Majd ugyanő a 2002. évet az Irgalmasság Szentévének nyilvánította, s elrendelte, hogy a húsvétvasárnapot követő vasárnap az Irgalmasság vasárnapja legyen ezentúl minden esztendőben. S Isten megadta Szent Pápánknak, hogy ő maga is az irgalmasság vasárnapjának hajnalán haljon meg 2004-ben.
S ma ott tartunk, hogy a 2013-ban ‘trónra lépő’ Ferenc pápa – az isteni irgalmasság erejében bízva – az egyre veszélyesebbé váló történelmi és társadalmi viszonyok között a II. vatikáni zsinat szellemében megkezdte a harcot az Egyház szellemiségének megújításáért, az evangelizációs és a lelkiségi mozgalmak támogatásával Jézus és az evangéliumi tanítások mind szélesebb körű terjesztéséért – az emberiség spirituális „megmentéséért” az egyre jobban “elsötétülő”, megoldhatatlan problémákkal és természeti katasztrófákkal küzdő világátalakulás közepette.
IV. 1. A Szentlélek /”Mária mátkája”/ felerősíti a lelki megújhodásért vívott küzdelmet a Világegyházban – az EGYSÉG megteremtéséért (Az Égi Erők figyelmeztető jelzései: “térjetek meg!”)
A II. világháború után – a látszólagos „megbékélés” korszakában – /ismét/ rohamosan megszaporodó MÁRIA-jelenések sürgetően jelezték, hogy égetően szükség lenne az Egyház megújulására; a bűnösök megtérésére; a Szentlélek szerepének a lelkiségi mozgalmakban való kibontakozása és Mária teológiai jelentőségének elismerése tekintetében a korábbi egyházi szemlélet felfrissülésére, ha az egyház nem akarja elveszíteni hatékonyságát a Gonosz elleni küzdelemben. Világszerte folytatódtak a Mária-jelenések, s tűntek fel hol itt, hol ott a könnyező Madonna-szobrok, képek (Siracusában, 1953. aug. 29. – szept. 1. között; a japán Akitában, 1975. jan. 4. és 1981. szept. 13. között a Minden nép Asszonya szobor 101 alkalommal könnyezett a „kárhozatba sodródó nép” hitetlensége miatt; s azóta is sokszor, több más helyen, mint pl. a magyar Máriapócs-i KÖNNYEZŐ Szűz, karján gyermekével, több ízben is). A Zarándok-Madonna világ körüli útra kelt /Maria ROSA MYSTICA/: a szobrot körbehordozták minden országban /hordozzák ma is/; több országban, sok városban be is fogadták, számos templom oltárán kapott főhelyet; s ahol csak megfordult, nyomában csodák fakadtak (gyógyulások, megtérések). XXIII. János és VI. Pál egyaránt elismerte csodatévő erejét; hiszen a Madonna maga jelentette ki: „ahová csak elviszik szobrom, oda magammal viszem az ÚR kegyelmét és anyai szívem szeretetét”.
Korábban is voltak már „vércsodák” egy-egy veszedelmes élethelyzetben (vért könnyező Mária-szobrok, vérző szentostyák, vagy éppen vérző corpusok a kereszten; ezekről bőven olvashatunk Maria Haesele könyvében), amelyek Krisztus szeretetét, aggodalmát bizonyították a világ “elfajzása”, megromlása /netán pusztulása/ miatt (Az Oltáriszentség csodái a világ minden táján; ford.: Blanár Mihály; Barcelona, 1968). De a XX. században félelmetes, rendkívüli jelenségek hívták / hívják fel figyelmünket: ha nem tér meg az emberiség – valóban itt a vég. Isten türelme, bár végtelen, s szeretete irántunk mit sem változik; de a Gonoszság erői eluralkodását, győzelmét nem tűri el. A limpiasi kereszten 1919 húsvétján többezer zarándok jelenlétében megelevenedett a Krisztus teste: vonaglani kezdett; „hideg víz verte; vért verejtékezett; szája habzott; ajkai lihegtek; melle zihált. Arcát kínteljesen égre emelte, majd bánatosan földre sütötte. Mintha megfeszítése haláltusáját ismételné meg”. Egymást váltották a zarándokcsoportok az egész világról; özönlöttek a magánlátogatók; hét hónapon át mintegy 120 000 ember sereglett oda; maga Alfonz spanyol király is megjelent családjával főhercegek, püspökök, papi méltóságok kíséretében.
A csoda hosszú-hosszú éveken át rendszeresen megismétlődött; mintegy jelezve: Krisztus ma is szenved, agonizál, mert a világ veszedelmes útra tért. Tóth János plébános, aki maga is többször tanúja volt e borzalmas kínszenvedésnek, 1928-ban tette közzé egy kis kiadványban a tanúságtevők vallomásait. A zarándokok térdre borulva imádkoztak: Urunk, kegyelmezz! Krisztus, gyógyíts meg bennünket, mert elveszünk! – s imádkozták a keresztúti imákat. Egyik jelenés alkalmával egy orvos a hosszú agónia végét is megfigyelte: az arc mind halványabb lett, az ajkak összehúzódtak, majd elkékültek – az orr, az arccsontok kiélesedtek; Krisztus a tekintetét hol magasba emelte, hol a körötte állókra nézett; szeme véres volt, szája is vérrel tele, s mintha valamit mondana – az ajkát mozgatta… Töviskoronája alatt vér csorgott egész arcán. Élt és szenvedett. A vért megvizsgálták: valódi vér volt. A jelenés minden alkalommal egy teljes órán át tartott – s akkor a test kiszenvedett. Szelíd és jóságos arccal még egyszer körbejártatta tekintetét; mindenki térdre borult, sírt, imádkozott; majd lezárta ajkait, szemét behunyta, arca kékes-hamuszürke színű lett: visszaváltozott a megszokott corpusszá. A tömeg akaratlanul is a fájdalmas olvasót kezdte imádkozni… „Aki látta, tanúságot tesz róla, és az ő tanúsága igaz; és ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek” (Jn 19, 35). És aki látta, olvasta, vagy hallott róla – hinni kezdte: Jézus élt, él és örökké élni fog.
1958-68 között pedig a Lengyelországhoz közel eső kis szlovákiai falucskában, Turzovkában jelent meg háromszor a mélyen vallásos, erdőkerülő Lasut Máténak a Lourdes-i Szent Szűz, majd ugyancsak háromszor Szeplőtelen Szívét is feltárta előtte, amelyből csodálatos fény sugárzott rá. Egy színes /világ/térképet mutatott neki a világ pusztulásáról, amelyen zöld szín jelölte az üdvösségre méltó helyeket, sárga a gonoszsággal telt – jóval nagyobb – helyeket, s a rájuk váró büntetéseket. Három parancs is volt a táblán: „Tartsatok bűnbánatot! / Imádkozzatok a papokért! / Imádkozzátok a rózsafüzért!” A sárga folt egyre terjedelmesebb lett; az 1–4. képet hatalmas erejű robbanások, természeti katasztrófák, áradások, különféle csapások, járványok borították el; s felirat jelezte: „Ha az emberek nem javulnak meg, el fognak pusztulni a csapásokban”; az 5–6. kép pedig a pusztulás utáni, kopár világot mutatta be. Az előző képcsoportot figyelmeztetésül meg kell mutatnia az embereknek – szólt az utasítás – hogy lássák az ördög hatalmát, a bűn következményét és a szigorú büntetést. Az 5–6. képet viszont csak a Szentatya láthatja: ezek fognak megmenekülni Mária közbenjárásának eredményeképp. A 7. kép már egy csodálatos, virágzó világot mutat: ilyen lehet/ne/ a Föld, ha megtér/ne/: béke és egyetértés uralkod/hat/na mindenütt, felvirágoz/hat/na a Földgolyó élete. Ha megtérnének az emberek.
A három órán át tartó látomás végén megnyílt az ÉG, s egy hatalmas háromszögben az Üdvözítő tűnt fel fehér ruhában, baloldalán keskeny kereszttel. Szívéből három fénysugár lövellt; egyik szíven ütötte Mátét, aki elvesztette az eszméletét; még hallotta a déli harangszót, s aztán három órán keresztül mozdulatlanul feküdt a földön. Mikor magához tért: mellette volt a rózsafüzér. A látomás összesen hétszer ismétlődött; Máté természetesen megtért és imádkozott; s a Szűz kérésére leírta a világra váró büntetéseket: „Az emberiség kétharmada el fog pusztulni; az időjárás megváltozik: a nyarak hidegek lesznek, a telek enyhébbek – a termés így gyenge lesz. Rettenetes áradások-földrengések-árvizek fogják sújtani a földet, a levegő démonszerű apró lényekkel telítődik, járványok terjednek: a bűnök, bűntettek következményei alakot öltenek. Ezek a rémképek rettegésben fogják tartani az emberiséget; de az emberek, ahelyett, hogy térdre borulnának s megtérnének, káromkodni-gyűlölködni fognak kétségbeesésükben. De a Jók – homlokukon a kereszt láthatatlan jelével – megmenekülnek; a Jó Szellemek fogják védeni őket; így nem fognak félni, s hosszú álomba merülve megmaradnak. Mikor felébrednek, olyanok lesznek, mint az újszülöttek; testük szép lesz, s lelkük elmerül Istenben. Mindent Isten dicsőségére fognak a továbbiakban tenni. A Szent Szűz kérte: terjessze e látomásait; hátha hatásukra mind többen megtérnek; mert a Szenvedések Órája közel van… (vö.: A turzovkai jelenések; 1958–68; PAX K.)
Érdekes módon, több más országban is voltak hasonló jelenések, amelyekről ugyane könyvecskében olvashatunk: Franciaországban 1944. febr. 2-án; amikor is a Szent Szűz a bretániai Kerizinenben feltárta Ramonet Johanna-Lujza előtt ugyanezt a Jövőt, 1957-re kivetítve, s arra panaszkodva, hogy “az emberek ellenállnak a kegyelemnek”. Olaszországban Aiello Helén szentéletű rendalapítóval ismertette meg 1954 és 55 nagypéntekén a megromlott világra váró csapásokat; s ő átszenvedte az ÚR Jézus kereszthalálának kínjait is, megkapván szent sebeit. Helén 1961-ben meghalt; de ő is buzgón elterjesztette addigra „a pusztulás szélén álló világra váró” sok-sok szenvedést, a csapásokat. A Szűz neki azt is elárulta: „ha az emberek nem térnek meg, a tűz rettenetes büntetése fog jönni az Égből a világ minden nemzetére. Rettenetes pillanatok lesznek ezek, mert az ÉG mintegy össze fog kapcsolódni a Földdel, és minden istentelen nép el fog pusztulni. Némelyik nemzet megtisztul, mások teljesen el fognak tűnni”. Ukrajna is megkapta a maga figyelmeztetését: Serednében a Szűz egy Anna nevű leánykának jelentette ki a Szűz, hogy mint Noé idejében a vízözön, úgy ma a tűzözön fogja megtisztítani a romlott világot. Portugáliában pedig Lúcia, a fatimai jelenések még élő tanúságtevője, 1959-ben megismételte: „Miasszonyunk háromszor is azt mondta nekem: „Sok nemzet el fog tűnni a föld felszínéről. Oroszországot választotta ki Isten arra, hogy megbüntesse az emberiséget”. Jacinta pedig halála előtt mondta az őt ápoló nővérnek: „a rend tagjai mindig maradjanak egyesülve a Vatikánnal, s készüljenek fel az 1972-es évre, mert a tisztátalanság – a hiúság – és a mértéktelen fényűzés bűnei olyan büntetéseket hoznak a világra, hogy azok sok szenvedést okoznak majd a Szentatyának”.
Mindezek után következtek még az újabb Mária-jelenések: Garabandál /1961–63/; San Damiánó, az üstökös fenyegető feltűnése, 1966; 1967-68-ban a nagy megpróbáltatások, amelyek mindenkit félelemmel töltöttek el (gondolhatunk itt Csehország megszállására /Prágai Tavasz/ és a párizsi diáklázadásra: az /„ördögi”/ liberális csoport szellemi térhódítására egyaránt). Kairó külvárosában, Zeitounban, ugyancsak 1968-ban szomorú, könnyes tekintettel nézte a keresztet órákon át a Szűzanya, érzékeltetve, mily fájdalommal töltik el szívét az emberek borzalmas bűnei, melyekkel Szent Fiát megbántják – gyalázzák. S 1981-ben elkezdődtek az egész világot megmozgató Mária–jelenések Međugorjéban, a kis és jelentéktelen Szlovéniában – amely mára a világ egyik legjelentősebb zarándokhelyévé nőtte ki magát. Az utóbbi évtizedekből pedig akár már több száz Mária-jelenést is említhetnénk; különböző kisebb-nagyobb, ismert vagy ismeretlen kegyhelyeken, ahol rendszerint a jelenések nyomán bő vizű, tiszta forrás is fakadt. Lasut Máté pedig végigjárta a maga kálváriáját tanúságtételéért a kommunista Csehszlovákiában (börtön, elmegyógyintézet stb. – állást soha nem kapott); de Turzovkán is kegyhely őrzi a jelenések emlékét, s számtalan csoda, gyógyulás bizonyítja: egykor valóban itt járt Mária. Máté pedig, öregen, betegen is el-elvánszorog még a kis templomhoz; és elégedetten veszi tudomásul: a kegyhely még áll, zarándokok is vannak; s mindazok, akik gátolták-akadályozták a történtek elterjesztésében, már rég a föld alatt porladnak.
A magyarországi Erzsébet asszony /Kindelmann Károlyné/ pedig elindította a Szent Szűz kérésére a Szeretetláng-rózsafüzér mozgalmat a keresztények Egységéért, a hitetlenek megtéréséért, az „újpogányság” visszatéréséért az Atyai Házba. Jézustól és Máriától egyaránt kapott üzeneteket, amelyeket – mint általában a misztikusok – Lelki Naplójában rögzített 1961-1981 között/. 1963. nov. 7-én ezt mondta neki a Szent Szűz: „Szeretetlángomat nem tudom tovább szívemben tartani; engedjétek, hogy felétek törjön. /…/ Szívem szeretetlángja maga Jézus Krisztus” – aki bensőnket lángra gyújtja, hogy közös imában közbenjárjunk a szenvedőkért, a bűnösökért, hogy „egyetlen lélek se kárhozzon el”. A Szent Anya ezért így biztatta Erzsébet Asszonyt: „Akarom, ahogy Nevemet ismerik az egész világon, úgy ismerjék meg Szeplőtelen Szívem Szeretetlángját is”. A ránk váró súlyos világhelyzetben az Atya folyamatos engesztelését tartotta a legfontosabbnak ez a mélyen hívő, sok szenvedésen keresztülment misztikus asszony, aki felismerte (a Szent Szűz sugallatára), hogy „elégtételt kell nyújtani az Isteni Igazságosságnak; le kell róni azt a súlyos adósságot, amit a Bűnnel okoztunk” (s okozunk ma is, folyamatosan megbántva-megtagadva az Atyát; s fokozva új és új bűneinkkel Krisztus kínszenvedéseit). „Az ÚrJézus a Szeretet jegyében lépett a Földre. Isteni Szeretetének tüzét gyújtotta lángra mindazokban a szívekben, akik hozzá közeledtek a betlehemi Jászoltól egészen a Keresztfáig. Szeretetének köteléke az Oltáriszentség, amelyben egészen odaadja magát a lelkekért. /…/ Engesztelnünk azért kell, mert jóvá kell tennünk saját bűneinket és embertársaink bűneit”.
Mégis, a Szeretetláng-rózsafüzér közös imádkozása a világon mindenütt hamarabb elterjedt, mint itthon. A hazai egyház csak késlekedve-vonakodva ismerte el jelentőségét – főként már a figyelmeztető „pandémiás évek” idején. Azóta nagyon sok templomban megalakultak, s folyamatosan alakulnak ma is a Szeretetláng-imacsoportok; bízzunk benne: nem eredménytelenül! 1991. májusában “üzente” a Szűzanya: „A fatimai üzenet befejezése a Szeretetláng… Szeplőtelen Szívem végül a Szeretetláng által győz!” Kérése az volt, hogy „Magyarország ne csak ‘Mária Országa’ legyen, hanem Mária engesztelő országa is” (vö.: SZERETETLÁNG Lelki Napló; az üzenetekből válogatta és kiadta Érd-Óváros Szeretetláng-Közössége; felelős vezető: Fekete Iván).
De nemcsak látnokait és érzékeny lelkületű üzenet-közvetítőit küldte a Szent Szűz újra és újra a világba követként, hanem csakhamar ő maga is megjelent, méghozzá Szt. Mihály főangyallal, aki mint ragyogó fénysugár, jött s eltűnt. A jelenések során Mária és a gyerekek „elbeszélgettek” egymással /a lélek nyelvén/. A Pireneusok egy Garabandalban 1961. július 2. és 1965. nov. 13 között a Szűz több ízben is (bár rendszertelenül) fel-feltűnt kis látnokai (Conchita Gonzalez, Maria Cruz, Loli /Maria Dolores/ és Jacinta Gonzalez) körében (egyikük sem volt több 12 évesnél, mikor a jelenések kezdődtek). Mária arra biztatta őket, hogy minél gyakrabban vegyék magukhoz az Oltáriszentséget, s minél többször végezzenek szentségimádást, mert világváltozás közeleg. Misztikus szentáldozásban – amilyenben voltaképpen korábban is részesültek a szentek, Sienai Katalintól a fatimai Lúciáig (az Ostya magától repült a nyelvükre a pap kezéből) – gyakorta volt részük; leggyakrabban Conchitának (egy alkalommal előre időzítve le is filmezték); s a Szent Szűz bűnbánatra, megtérésre szólította őket. E kevés lakosú pici falu a Pireneusokban évszázadok óta buzgó katolikus volt, s a mindennapi rózsafüzérezés a templomban szent áhítatban tartotta az egyszerű falucska népét. A jelenések híre tűzbe-lázba hozta őket; egyre többen jöttek „csodát látni”; főként, ha Szt. Mihály – mint ragyogó ifjú – meghozta az üzenetet a következő időpontról.
A gyerekek három hívójelet kaptak a lelkükben mindig /köztük hosszabb idő telt el/; s bárhol jártak, együtt vagy külön-külön, jönniük kellett. (1. ‘gyere!’ – 2. ‘fuss!’ – 3.’ fuss-fuss-fuss!’, azaz siess nagyon: máris kezdődik a Jelenés). Az elragadtatás állapotában voltak mindig, s a jelenés alatt a Kisjézussal játszottak. Gyakran videokamerák rögzítették az eseményeket. Az első jelenésben (1961. okt. 19) a Szép Hölgy bűnbánatra, hitre, szívbeli erkölcsi megjavulásra, az Oltáriszentség tiszteletére, Isten és a felebarát szeretetére buzdított, s panaszkodott, hogy a mai emberek egyre kevésbé vesznek tudomást Szent Fiáról. A második üzenetben a világra váró büntetésről beszélt, amely feltételes: ha megtérnek s megbánják bűneiket az emberek, akkor elmarad. De ha visszaélnek Isten türelmével, s nem gyakorolnak bűnbánatot, akkor rövid az idő! Különösen saját /’máriás’/ papjait intette megtérésre, az Oltáriszentség imádására, és sok-sok áldozatra, közös imára biztatta a népet. E két fontos üzeneten kívül a kis látnokok három közeli hitéleti eseményről is tudósítanak: 1. a világ először felszólítást kap Istentől a megtérésre; 2. aztán történik egy nagy csoda, amiről majd Conchita értesíti az embereket, ha itt lesz az ideje; 3. a csoda csak pár percig tart, helyén füstszerű jel marad az idők végezetéig, ami fényképezhető lesz; de csak Garabandálban lesz látható. Ha e jelre sem történik látványos megtérés /leborulás Isten előtt/, akkor jön a büntetés, amely azonban félelmetes lesz. A gyerekek 1962. jún. 19/20. éjszakáján átélték ezt a büntetést („a borzalmak éjszakája”): sikoltoztak, könyörögtek, jajongtak – akik hallották ezt, megborzongtak a félelemtől (nyilván azért kellett átélniök, hogy saját tapasztalatuk alapján annál jobban buzdítsák megtérésre az embereket).
Maga VI. Pál pápa is tudomást szerzett a garabandáli eseményekről, s személyes kihallgatáson fogadta Conchitát. A magyar püspökök közül Belon Gellért ismerte el azok természetfölötti voltát, s Bácsbokodon 1982. aug. 10-én ő szentelte fel a Garabandáli Szűz szobrát. Padre Pio pedig a négy kislányt az üzenetek széles körű terjesztésére bátorította, hogy minél többen megtérhessenek, mielőtt az bekövetkezik. A hívő lelkek azóta is bizalommal várják a nagy figyelmeztetést; a hitetlenek, ateisták pedig nem törődnek vele. Még Conchita maga sem tudja az időpontját; Isten végtelenül türelmesen halogatja; bízva benne, hogy talán nem is lesz szükség a nagy Figyelmeztetésre, mert maguktól is felismerik: Isten a Világ Ura /s nem a Sátán/. S ha mégsem: a Szűzanya védőpalástot borít hűséges gyermekei fölé: megmenti őket a borzalmaktól (vö.: Conchita Naplója: GARABANDAL; A Kármel–hegyi Boldogasszony Garabandalban; Árpádházi Szt. Margit K., 2014).
Egyébként számtalan elemző foglalkozik külföldön és itthon is a Garabandáli Nagy Figyelmeztetéssel, amelyet köztudottan Isten utolsó figyelmeztetésül szán – a kis látnokok tanúsága szerint – a Föld megtisztítása előtt az emberiség megmentésére. „Ez a lelki élmény ítéletszerű lesz, de nem ítélet”. Mindenki úgy fogja látni minden bűnét, mintha Krisztust magát most is kínozná vele, s látni fogja, milyen fájdalmakat okozott Megváltójának vétkeivel. „Szörnyű élmény lesz szembesülni bűnös mivoltunkkal: sokan nem is fogják túlélni. Bár az egész élmény mindössze néhány percig fog tartani, úgy fogjuk érezni, mintha halálközeli élmény lenne: látni fogjuk rossz és jócselekedeteinket, megszűnik a külvilággal minden érintkezésünk, s csak a lelkiismeretünkkel leszünk elfoglalva, mintha máris ISTEN, az ÚR ítélőszéke előtt állnánk. „Amennyiben a világ megtér, nem kell félnie. /…/ De ha az emberek nem tartanak bűnbánatot és nem térnek meg /…/ a büntetés borzalmasabb lesz, mint a Vízözön. Eddig még soha nem tapasztalt méretű lesz”. Adja Isten, hogy ne kerüljön rá sor.
Még néhány más, rendkívül fontos Mária-jelenésről kell megemlékeznünk, amelyek megrázták az egész világot; de sajnos, maga az egyház is inkább elutasította, mintsem elismerte volna szimbolikus jelentőségüket.
1985. június 30-án a dél-koreai Nadzsu városában vérkönnyeket kezdett sírni a Szent Szűz szobra; szeméből 700 napon át patakzott a vér, s 400 napon át illatos olaj ütközött ki testén (ami a Szűzanya valóságos jelenlétének állandó kísérőjele: Mária-Mirjam: illat-óceán). 1995. június 30-án pedig a nadzsui látnok, Júlia nyelvén a Szentostya hússá és vérré változott. Az eucharisztikus csoda többször is megismétlődött; egy ízben (koreai látogatásakor) maga II. János Pál is tapasztalta az ostya átváltozását. Az ÚR egyik üzenetében így indokolta az ilyen jellegű (nem is ritka!) jelenségeket: „A Szeretet csodáit kívánom tenni az Oltáriszentség által, valamennyi gyermekemért”, mert „elhagyatva szentségházamban, forrón kívánom, hogy azok a gyermekeim, akik tévelyegnek, visszatérjenek hozzám, és szeressenek. /…/ Az üdvösség misztériuma általam valósul meg, aki jelen vagyok az Oltáriszentségben. /…/ Egyedül Szent Szívemmel egyesült, szüntelenül imádkozó, könnyező és véres könnyeket hullató Édesanyám fordíthatja el tőletek Isten haragját és érheti el, hogy a bűntől megszabadulva, szívemhez meneküljetek”. A könnyezés 10. évfordulóján du. 3 óra körül a Nap kezdett átalakulni – s fél négyre egy óriásostya alakját vette fel, a szivárvány minden színében ragyogva; mellette Jézus és Mária állt, angyalokkal körülvéve. A Szent Szűz üzenete: „Krisztus dicsőséges uralma egybe fog esni Jézus eucharisztikus uralmának diadalával. Egy megtisztult és megszentelt, a Szeretet által megújított világban Jézus mindenekelőtt eucharisztikus jelen-létének a misztériumában fog megnyilatkozni. Az Oltáriszentség lesz az a forrás, amely által kinyilvánul teljes isteni hatalma, és Ő az új NAP lesz, amely ragyogó sugarait átsugározza a szívekbe és a lelkekbe, minden ember, család és nemzet életébe”. Ez lesz az „új ÉG és Új Föld”, amelynek lakói egyetlen szelíd nyájat fognak alkotni, s Jézus lesz egyedüli Pásztoruk. Efelé vezet benneteket mennyei Édesanyátok; készüljetek fel az eljövendő ÚR fogadására”.
A másik világcsoda pedig Međugorje, e kis hercegovinai falucska, ahova 1981. június 24-ei első jelenése óta napjainkig folyamatosan vissza-visszatér a Szent Szűz, mint a BÉKE Királynője – a SZÍV Békéjének hirdetője. Immár négy évtizede köztünk van, tanít és felkészít bennünket üzeneteivel a világváltozásra, az emberiség lelki átalakulására, megújulására. Mintha Ő irányítaná a zarándokház és a plébánia egész életét, pontos imarenddel, heti rendszerességű közösségi programokkal, böjti napokkal, sokszor ismétlődő üzenetekkel (amelyek a garabandali Nagy Figyelmeztetésre hasonlítanak) – ezzel is nyilvánvalóvá téve, hogy aki „nem hallgat az égi szóra” s nem tér meg: nem számíthat bűnbocsánatra, kegyelemre. Itt is a Szentmise-hallgatásra, a mindennapi szentáldozásra és Szentségimádásra buzdítás áll a Jelenések homlokterében; a kegytemplomban a konszekráció alkalmával a Szentostyában jelen levő ÚrJézus felől szelíd és szabályos ritmusú fénysugár-hullámok áradnak a hívek felé. A Szűzanya két látnokának azt is megengedte, hogy bepillanthassanak a Pokol, a Purgatórium, sőt a Mennyország világába, s élményeiket közzétegyék, tanulságul az emberek számára. „Ne féljetek! – mondta; Isten mindenkinek szabadságot ad, hogy maga döntsön: Isten mellett, vagy ellene. Aki ellene dönt. az már itt a földön saját szíve poklában ég; s ha nem tart időben bűnbánatot, a halál pillanatában ugyanaz a pokol áll előtte: ő szabadon azt választotta, hogy örökre távol legyen Istentől. Isten senkit sem kényszerít arra, hogy szeresse Őt”.
Međugorjeban maga az ÚrJézus is gyakorta tesz látogatást nemcsak a látnokok, de a zarándokok szívében is. Hiszen Mária gyakori megjelenései során felvilágosítja a hívőket, keresőket: „Ha életetek középpontjában Szent Fiam áll, akit befogadtatok az eucharisztiában, nincs mit félnetek: mindenre képesek vagytok; bármit megkaphattok. Az Ostyában ott van Jézus egész élete – fogantatásától kereszthaláláig, feltámadásáig – egyszerre, egyidejűleg; s ott van az Isten jobbján helyet foglaló, megdicsőült Krisztus Király. A szentségimádásban szemlélhetitek őt, egész életét, s elmélkedhettek élete bármely szakaszán – így Élete belénk árad, és láthatatlanul nekünk adatik”. Ő most is tanít, gyógyít, vigasztal; „beszélgessetek hát a szívetekbe belépő Fiammal”. S a hívek beszélgetnek, gyógyulnak, megtérnek – Jézus barátaivá válnak. II. János Pál, Teréz Anya, és sok nagyszerű pap hitt a Jelenések valódiságában; de sokan az ördög szemfényvesztésének gondolják azt – s szeretnék letörölni a csodálatos kegyhelyet a föld színéről. Az Idő azonban egyre nagyobb távlatot von a Jelenések köré; s remélhetőleg, mihamarabb Međugorje is felsorakozik a legjelentősebb (La Salette-i, Lourdes-i, Fatima-i) Szent Szűz- kegyhelyek mellé. A csodáknak, megtéréseknek, tanúságtételeknek se szeri, se száma; a Rózsafüzér fegyver lett valóban a hívők kezében: életben tartja a lelkekben a reményt, hogy a bűnökbe mind mélyebben süllyedő világ végül is megmenekül, s az ember/iség/ megváltozik: Jézussal egyesülve lélekben, visszatér az Atyai Házba (lásd: Emmanuel Maillard međugorje-i nővér gyönyörű könyve az itt látott-tapasztalt belső változásokról, gyógyulásokról – saját tapasztalatairól: A Rózsafüzér egy utazás, amely megváltoztatja az életedet! – Marana Tha Alapítvány, Bp., 2020).
„Bár az illetékes egyházmegyei hatóság negatívan ítélte meg a Garabandalban történteket (ugyanígy később a Medjugorjeban és a japán Nadzsuban is), ezek az események a hívők körében mégis nagy visszhangot váltottak ki világszerte. S bár végleges vizsgálati eredmények a Szentszék részéről mindmáig nem születtek, de az ezredforduló óta folyamatosan zajló, megrázkódtató világesemények (a természeti katasztrófáktól kezdve a globális gazdaság nagy válságain át egészen a világot sújtó járványdömpingig) nem hagyhatók figyelmen kívül mégsem: „valami baj van velünk”. Nem biztos, hogy jó úton vagyunk! – sőt biztos, hogy nem!! Az emberiség mindmáig nem figyelt fel kellőképpen a veszélyekre, amit a jelenkori globális (világhatalmi) törekvések jelentenek; ezért mintha saját jóléti álmain túl nem is foglalkoztatnák a természetfölötti valóságból érkező Jelek, Üzenetek. De legalább már a Világegyház /Ferenc pápa enciklikái, szinodális tanácskozásai révén/ a gyakorlati megoldásokat is keresni kezdte; s különböző „imatámogatásokkal” – a Jelenések hatására – egy-egy kérdésben mintha sikerülne is előbbre jutnia (különösen a családok, a szociálisan kivetettek és a mélyszegénységben élők életkörülményeinek javításában, az új-evangelizáció előtérbe állításában stb.). Adja Isten, hogy ne tévesszük szem elől a „helyes utat” – ami nem más, mint magának Jézusnak az ÚTja, amelyet misztikusaink és látnokaink feltártak előttünk (vö.: MÁRIA–jelenések 1830–tól napjainkig; összeállította Milinszki Márton; Testvéri Szolgálat Alapítvány, Esztergom, 1991).
De most ugorjunk vissza ismét kicsit az Időben.
A megszaporodó jelenéseket látva, az üzenetekről hallva XXIII. János pápa (a volt velencei patriarcha, aki ifjúkora óta figyelemmel kísérte a Mária-jelenéseket) 1962-ben összehívta a II. VATIKÁNI ZSINATot, és teológiai irányváltást kezdeményezett. Krisztus-központú áttörést, evangéliumi fordulatot hozott hit és kultúra viszonyában: a megtestesülés és a húsvéti misztérium került a középpontba. “A hívek lelkületét elsősorban a Szentlélek és Mária alakítja” – hangoztatta a Szent pápa; s “Mária üdvtörténeti jelenőségéről is van még mit gondolkodnunk”. Isten Anyja (Mater Divinae Misericordiae, Domina Nostra Misericordiae) a kegyelem rendjében szüntelenül megmarad „az Angyali Üdvözletkor hittel adott beleegyezésétől kezdve – melyben a kereszt alatt is vonakodás nélkül kitartott – egészen az összes választott örök beteljesedéséig. Ezt az üdvösséges feladatot a mennybevételekor sem tette le, hanem szüntelen közbenjárásával kieszközli nekünk az örök üdvösség ajándékait” (L. G. 62. – hivatkozik rá II. János Pál pápa is (Dives in misericordia c. enciklikájában, 1980). „Az események jelen folyásában, amikor az emberi társadalom fordulóponthoz ért – hangsúlyozza Szent XXIII. János – felismerhetjük az isteni gondviselés titokzatos jeleit is, amelyek az Idő egymásutánján és az emberek munkáján keresztül legtöbbször minden várakozás ellenére eléri célját és elrendez mindent bölcsességgel, a nem kedvező eseményeket is”. S II. János Pál később biztatva hozzáteszi: „Ne féljetek!”
„Mária, mivel Fiának messiási küldetésével olyan rejtett és senki máshoz nem hasonlítható kapcsolatban volt, arra rendeltetett, hogy elhozza az emberekhez a szeretetet, amelynek kinyilatkoztatására jött az ő fia”, s amely leginkább a táradalom kirekesztettjei, a nyomorultak és a periférián élő minden erőszaknak kiszolgáltatottak megmentésére/gyógyítására irányul /u.o./ Ő jár közben az Atya irgalmasságánál, hogy „az eucharisztia közös hitéből és tiszteletéből megszülessen és kiviruljon a közösség tökéletes egysége a keresztények között” – hangoztatta VI. Pál is (Mysterium fidei, 1965).
II. János Pál fent említett enciklikájában (amely még az ellene elkövetett merénylet előtt született) foglalkozik Mária, az Irgalmasság Anyja evangelizációs szerepével is. Mária gyakorolja azt az irgalmas és segítő, védelmező szeretetet, amely leginkább a szomorkodók és a szegények, a szabadságuktól megfosztottak és a vakok, az elnyomottak és a bűnösök felé mutatkozik meg, úgy, ahogy Izaiás jövendölését idézve előbb a názáreti zsinagógában /Lk 4, 10/, majd Keresztelő János küldötteinek mondta Jézus /Lk 7, 22/. „Máriát Istenanyasága tette az Irgalmasság eszközévé” /i. m., 48. p./ – hogy minden ember Anyjaként visszavezesse Szent Fiához az emberiséget. Mária, a Szentlélek mátkája, maga is LÉLEK és SZERETET.
Az újabb teológiai felfogás szerint MÁRIA üdvtörténeti szerepet tölt be az emberiség és a világ jelenkori átalakulásában. „Három emberi kategóriába foglalható hármas Szeretetlégkörrel veszi körül öröktől fogva a Szentháromság a „Mária–Gondolatot“, azaz Mária szellem–lényét az Idők kezdete előtt, amikor is “még csak ígéretként van jelen a Teremtés hármas tagozódása” – írja Dienes Valéria fentebb idézett művében. Az a három Szeretet /szülői– gyermeki és jegyesi/, amely már jelen van a Lét-előtti Élet elgondolásában (Isten Tervében) olyan szeretet–erőtér, amelyből nem lehet kilépni. A LÉTnek három arca van (az ELINDULÁS – az ATYA; a FOLYTATÁS – a FIÚ; és a MEGÚJULÁS – a SZENTLÉLEK). Ez az a HÁROMSÁG, amelyből a Teremtett Világban természetszerűleg lesz a HÁRMASSÁG: az ember a háromtagú szeretetkapcsolatban tudja csak megértetni magát mint Atya – Gyermek és mint Jegyes. Ez a HÁROM Szeretetforrás a HÁROMSÁG világalkotó ereje az Ígéret–Világban. Vagyis a Szentháromság Egységének Mária öröktől fogva elgondolt lényén át történő hármas visszaverődése ez: lényének legmélyén hordozza már léte előtt a Szentháromság szüntelenül tevékeny munkáját. Ebben a Mária-Lényben (aki az Atya Lánya, a Fiú Anyja, s a Harmadik Személy Mátkája) rajzolódik ki emberi gondolkodásunkban először a Mindenség Hármas Szerkezete. Életteremtő együttműködés csakis ebben a hármasságban lehetséges – vagyis Mária életének minden tette: Szentlélek–tett, amely a Szent Lélek szerelmében fogant: Ő az Istenben élő Istenszülő; a Szentlélek Istenmagzatot hordozó Jegyese és a Fiú testét hordozó és megszülő Anya, aki az Időket megelőző Örök Akaratból néz ránk. Ő SZÓFIA maga /vö.: Dienes Valéria: Mienk az IDŐ, Bp., 1983; 419–430. p.)
Az 1980-as években a kelet-közép-európai országokon belül egyre jobban kiéleződő feszültségek a nép és a /bolsevista/ hatalom között, a lengyel Szolidaritás mozgalom, valamint II. János Pál csodálatos megmenekülése az ellene 1980-ban elkövetett merénylet tragikus következményeitől arra késztette Szent Pápánkat, hogy 1984. márc. 25-én Rómában a Szt. Péter téren a világ minden püspökével együtt ünnepélyes szentmise keretében /ismételten/ felajánlja az Egyházat, a Világot és az egész emberiséget Mária Szeplőtelen Szívének, utalva az orosz népre is („Világosítsd meg azokat a népeket, amelyek felajánlását és átadását várod tőlünk”). 1987/88-ban MÁRIA-évet hirdetett – és Mária /ekkor sem/ hagyta cserben népét: alig telt el pár év, s a Szovjetunió összeomlott; s az 1989/90-es év meghozta Közép-Európa megszabadulását „a kommunizmus kísértetétől”.
Ez valóban győzelem volt. De a küzdelem Jézusért, az Egyházért, a kereszténység megerősödéséért, a világ átalakulásáért még nem ért véget. 2002. aug. 17-én, az Isteni Irgalmasság Bazilika felszentelése alkalmából II. János Pál ismételten felajánlotta a világot az Isteni Irgalmasságnak, bízva benne, hogy a kereszténység – minden üldöztetés ellenére – az új évezredben legyőzi az ártó hatalmakat, és a Szentháromság-EGY-Istenben megtalálja a Remény Forrását: győz az Isteni Irgalmasság, s nem következik be a jóslatokban feltárt világkatasztrófa. Felajánló imája: „Istenünk, irgalmas Atyánk, / aki kinyilatkoztattad szeretetedet / Fiadban, Jézus Krisztusban / és kiárasztottad ránk / a Vigasztaló Szentlélekben, / Terád bízzuk ma a világ és / minden ember sorsát. / Hajolj le hozzánk, bűnösökhöz, / gyógyítsd meg gyengeségünket, / győzz le minden rosszat, / engedd, hogy a Föld minden lakója / megtapasztalja irgalmadat! /…/ Örök Atya! / Fiad fájdalmas szenvedéséért / és feltámadásáért / irgalmazz nekünk és az egész világnak! AMEN”.
Mint tudjuk /ma már/, a 2000. év nem hozta meg a korábbi Jóslatokban jelzett nagy fordulatot – azonban a természeti katasztrófák szaporodása (földrengések, áradások, a tengerparti cunamik, a pandémia, az újabb háborús veszély stb. stb.) arra utal, hogy Isten vár még… Mire? Megtérésünkre. Mert Isten célja nem az emberiség elpusztítása – Ő nem akar bosszút állni a Tőle mindjobban elforduló emberiségen: Ő megmenteni akarja gyermekeit… Hátha mégis jobb belátásra térnek a Lucifer cselei által félrevezetett emberek, s kiengesztelődnek Teremtőjükkel. Mert bár a Történelem Isten kezében van; de Ő az ember szabad akaratára bízta: akar-e Isten Országában Örökéletű lenni? – avagy szívesebben él a gyűlölet – árulások – hatalmi versengések Poklában; hogy majd a Végítéletkor elégjen a kárhozat tüzében. Mária, égi Édesanyánk, eltapossa a Kígyó fejét, Szíve Szeretetlángja kegyelmi erejével azon munkálkodik, hogy Mátkája, a Szentlélek, egy Új Pünkösdi kiáradáskor minél több embert megnyerjen az Atyával való kiengesztelődés számára. S hátha akkor Isten valóban újjáteremti a Földet – s „az Új Ég és Új Föld” az üdvözültek otthona lesz.
IV. 2. Közel az ÍGÉRET: Jézus Krisztus második visszatérése (Jézus személyesen szól hozzánk, mai emberekhez) Az isteni IGAZSÁGOSSÁG és a VIGASZTALÁS KÖNYVE
Isten minden lehetséges segítséget megad nekünk, hogy eljussunk Hozzá. Ő mindenkit üdvözíteni akar – a legnagyobb bűnösöket is – ha azok, irgalmában bízva, őszinte, mély bűnbánattal, „tékozló fiúként” visszatérnek Hozzá. Hiszen mindnyájan a Mennyei Atya gyermekei vagyunk – aki számára fontos, hogy egyetlen Gyermeke se vesszen el. Szent Fia, Jézus Krisztus – Mária gyermeke – a Mennybe távozásakor tanítványait így vigasztalta: „Ne nyugtalankodjék a Ti szívetek: elmegyek /…/ és ismét eljövök, hogy magamhoz vegyelek titeket” /Jn 14: 1-3/. „Ti ezért most ugyan szomorúságban vagytok, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a ti szívetek, és senki el nem veszi tőletek a ti örömötöket” /Jn. 16: 22/. Ezért a keresztény hit súlyponti eleme a Jézus második eljövetelébe vetett hit és az üdvözülés boldog reménye. De hogy pontosan mikor? – „arról a napról és óráról senki sem tud, az ég angyalai sem, csak az én Atyám egyedül…” /Mt 24: 36/; „mert amiképpen a villámlás napkeletről támad és ellátszik egészen napnyugatig, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is” /Mt 24: 27/. S „mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghűl” /Mt 24: 12/, így a Sátán hatalmat nyer a lelkek fölött; hamis próféták sokasága hirdeti az egyetemes béke eljövetelét – s eközben a /személyes és társadalmi/ bűnök és az önzés eluralkodik az emberiségen, amely a látszatvallásosság mellett a teljes erkölcsi züllésbe süpped. Világméretű válság alakul ki: „Mert akkor nagy nyomorúság lesz, amilyen nem volt a világ kezdete óta” /Mt 24: 21/. De aki megmarad Jézus iránti hűségében, s bűnbánattal esd irgalmáért: megtartatik. „Aki mindvégig állhatatos marad – az üdvözül. Ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, egyetlen ember sem menekülhetne meg. De a választottakért megrövidülnek majd azok a napok” /Mt 24: 30/.
Tehát már Máté evangéliuma (hamarabb, mint János Jelenései) hírt adott Jézus második eljöveteléről (bár „nem tudjuk se idejét se óráját”), és az emberiség szellemi állapotáról is a Végidőkben; ami azért fontos, mert Jézus Krisztus ígéretét ezek az előrejelzések tartották evidenciában az egész történelem folyamán. És Jézus nem hagyja vigasz és remény nélkül híveit: „látnokainak” adott információi a XX. században világosan jelzik, hogy közeledik a Megmérettetés ideje.
Jézus egyik XX. századi kedves és hűséges Választottja, Valtorta Mária, a II. világháború derekán lejegyzi a Jézustól személyesen neki adott imákat; majd hosszú éveken át rögzíti Jézussal folytatott beszélgetéseit, amelyekben a Szenvedő és a saját vérét a Kereszten értünk ontó Megváltóhoz úgy fordul, mint az Egyetlenhez, aki a Bűnös Földet (és a vérontás halálos bűnével magát beszennyező emberiséget) életáldozatával meg tudja menteni. Az ÚR arra kéri Jegyesét, hogy a kapott imákat – mint a közbenjárás imáit – minél gyakrabban imádkozza ő is és az imaközösségek is. S akkor talán az Atya, kiengesztelődve, elküldi /újra/ hozzájuk Szent Lelkét, a VIGASZTALÓt, amely betölti az embereket, s azok véget vetnek a mindmáig tartó háborúskodásnak a szörnyű véráldozatnak. Ha az emberiség a test szerinti életből átlépne a lélek szerinti életbe (azaz megtérne), látva s érzékelve a borzalmas pusztulást – megmenekülne.
A SZENTLÉLEK az Új Élet princípiuma: aki kéri az Atyától, az meg is kapja (ez a kegyelem); s aki megkapta, abban a Lélek cselekedni kezd. A személy bensőleg átalakul, s amint Jézus annak idején rálehelt az utolsó Vacsora termében az apostolokra („Vegyétek a Szent Lelket! – Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is Titeket”!), s ők átvették és továbbadták a küldetést – úgy kapja meg az Eucharisztiában a mai ember is Jézustól a karizmáját, amelyet tovább kell sugároznia. Benne fonódik össze ugyanis a prófétai és az éltető erő – tanítja végtelenül figyelmes és odaadó Választottját Jézus; a „lélekből születés” tehát Istentől ered. A megkeresztelt és hívő embert a Lélek éltető kapcsolatba hozza a Megváltóval, s ezen keresztül Isten világával – átemelve őt egy magasabb dimenzióba, az ‘odafönt’ világába: megadja neki Krisztus ismeretét, s ezáltal az örök életet. A közös ima – szárnyaló lendületével – átemeli a híveket ebbe a dimenzióba; ezért fontos, hogy szívből-szeretetből imádkozzunk. Jézus tehát arra kéri újabb Jegyesét, hogy naponta együttesen imádkozzák a kapott közbenjáró könyörgéseket, mert a Szentlélek így tud kiáradni mások, a többiek felé is; s így válik hatékony cselekvéssé maga az imaszolgálat.
„Szentséges Isteni Vér,/ mely az emberré lett Isten ereiből értünk fakadsz! / Hullj, mint a megváltás harmata a bűnös Földre és a bűn által / bélpoklos lelkekre. // Íme, felfoglak Téged, / JÉZUSOM drága Szent Vére, és / az Egyházra, a világra, a bűnösökre és a tisztítótűzre hintelek. / Segíts, erősíts, tisztíts, lobbants lángra, / hatolj be és termékenyíts, / ó, Isteni Életnedv! Áramlásodat ne akadályozza se közömbösség, / se bűn, hanem siettesd és hullasd mindenkire e szentséges Esőt / a kevesekért, akik szeretnek, mindazokra is, akik Nélküled / halnak meg. És hogy az emberek még életükben bizalommal / jöjjenek Hozzád, / halálukban bocsánatodat elnyerjék / és Országod dicsőségébe jussanak. / AMEN” /1943. jún./
A másik fontos ima – ugyanebből az időszakból – a Jézussal való személyes kapcsolat erősítése a szentáldozással: „JÉZUSOM, / akit templomainkban a sátán keze bántalmaz, imádlak a romok / alatt szétszórt és széttaposott Szentostyarészecskékben. / Fogadj el engem mint cibóriumodat, trónusodat és oltárodat. / Tudom, hogy nem vagyok erre méltó, de Te szeretsz azok között / lenni, akik téged szeretnek. És én mindenkiért és mindenki helyett is / szeretlek, akik Téged nem szeretnek. A fájdalom tegyen engem / bíborpirossá, / hogy méltóképpen fel legyek díszítve fogadásodra. / JÉZUSOM, Aki ez időkben hasonló akarsz lenni hozzánk. / Szeretetem legyen mécsesed, amely / a legméltóságosabb OLTÁRISZENTSÉG előtt ég, és legyen / égő áldozatom Számodra tömjén. / ÁMEN”. S végül talán a legfontosabb ima, amelyben a Jézussal való tökéletes egyesülésért könyörög (mindannyiunk imája lehetne ez szentáldozás után): „JÉZUSOM! Ahogy Máriában éltél, / és benne testté lettél, / úgy élj bennem is most, / légy bennem is testté! / Te gondolkozz bennem, / Te imádkozz bennem, / Te szeress bennem, / Te szenvedj bennem, / Te nézz a szememmel, / Te beszélj a számmal, / cselekedj kezemmel, / működj általam… // Téged szolgáljon kezem, / Téged vigyenek lábaim / amerre járok a földön, / hogy a Szentlélek által / hazajussunk ATYÁNKhoz, / ISTENhez, Aki / Minden Mindenekben. / ÁMEN”.
Ezek az imák a Jézussal való teljes, misztikus egyesülést készítik elő a Szentostya – szentáldozás és a Szentségimádás meghittségében; hiszen Jézus szentséges testének és vérének vétele, amint azt Loyolai Szent Ignác imája („Krisztus teste, szentelj meg engem / Krisztus vére, ihless meg engem, / Krisztus oldalából kifolyó víz, / moss tisztára engem / Krisztus kínszenvedése, erősíts meg engem!” – és így tovább) évszázadok óta bizonyítja: erőforrás számunkra. „Átjárja testünket-lelkünket, szellemünket, megbocsát, meghallgat, átalakít bennünket. /…/ Az igaz hit vonzza az áldásokat”. Sajnos, a Szentlélek-kultusz az első Pünkösd után valamiképpen elhalványult az Egyházban (legalábbis nem jutott különösebb szerephez a liturgiában); ezért most Jézus, a II. világháború lezárulásakor, személyesen figyelmezteti látnok-Jegyesét a LÉLEK rendkívül fontos szerepére az emberi világ megújulásában. A XXI. század a Szentlélek százada kell hogy legyen; „az emberiségnek a lelkiségi mozgalmak, a Szentlélek szabad kiáradása által át kell alakulnia, ha élni akar”. “Bárcsak tudnák az emberek, milyen tökéletes Barát a Szentlélek, milyen nagyszerű Vezető!” – sugallja Jézus Valtorta Máriának. – „Ha Őt szeretnétek, a Szentháromság eme Szeretete, Fényessége /hiszen TŰZ ő a TŰZből!/ megvilágosítaná értelmeteket! Közelebb kerülnétek a Titokhoz, amit szeretnétek megtudni”.
Jézus személyes közlései nyomán Valtorta Mária a KERESZT misztériumának titkát is világossá teszi számunkra: „Jézus az én bűneimet /és minden ember bűneit/ saját testében vitte fel a Fára – vagyis a bűnöket hordozó Test, “az Ádám-i ember teste” jelképesen megfeszíttetett; a lélekember pedig feltámadt és pneumatikus testet kapott. Jézus testileg megélte /helyettünk/ a legnagyobb bűnösök sorsát, elhagyatva az Atyától; de az Atya kezébe ajánlotta Lelkét. A sok-sok bűn, amit magára vállalt, elpusztult a keresztfán (a mi bűneink, az évszázadokkal-évezredekkel később élő emberek bűnei is!). Vagyis az emberiség bűnteste az enyészeté; a Lélek azonban tovább él (az Örökkévalóságban); s ahogy Jézus Isten jelenlétében megdicsőült, így Vele együtt mi is átmentünk a Dicsőségbe. Vagyis Megváltónk – átszenvedve Isten elutasítását a bűnnel terhelt emberi testtel /az emberiséggel/ szemben – elszenvedte értünk a bukott emberiségnek járó büntetést. A KERESZT misztériuma tehát: mindnyájunk /bűnös/ teste megfeszíttetik életünk során (a különböző megpróbáltatások – nehézségek – betegségek – a földi életünkben elkövetett bűnök következtében stb.), vagyis már itt e földön megkapjuk testünkben a /megérdemelt/ „büntetéseket“, szenvedéseket. Általuk közelebb kerülünk Istenhez, s megtisztulunk bizonyos értelemben. Vagyis a halálba már megtisztult lélekkel lépünk át („az IGE Világosságában” járva – Zsolt 9, 1). Az Atya azért, mert a FIÚ zokszó nélkül teljesítette földi küldetését, és volt ereje feláldozni magát – visszaemelte Őt a Fénybe (ApCsel 2, 32); s ezáltal lehetőséget kaptunk mi is arra, hogy – bűneinket megbánva – a Fénybe jussunk. Természetesen, ez nem azt jelenti, hogy saját, egyéni bűneinkért nem kell felelnünk Isten előtt; csak azt, hogy felismerve és megbánva bűneinket, kiengesztelhetjük a Mennyei Atyát; s ha a tisztítótűz leégeti lelkünkről vétkeink nyomát, mi is beléphetünk a színről színre látás boldogságába.
Isten örül visszatérésünknek, mert szereti gyermekeit, s ha irgalmáért esdünk, megbocsát. A FIÚ – azzal, hogy halála után a Szentlelket rálehelte apostolaira, majd Pünkösdkor az egész emberiségre – lehetővé tette, hogy mi is szeretni tudjuk embertársainkat (akiktől éppúgy, mint Istentől, elválasztanak bennünket bűneink). Ezért kell kérnünk a Szentlelket, hogy hét ajándékával (a három isteni Erény /HIT-REMÉNY-SZERETET/; valamint a Bölcsesség, Értelem, Jó tanács, Erősség, Jámborság, Istenfélelem) töltse be lelkünk, járja át életünket. Isten hét Lelke „tűzlámpásként világít Isten trónja előtt, hogy a Világosságot, az istenszeretet tüzét behozzák életünkbe”. Megtisztulásunk forrása: elkövetett bűneink a megbánás által feloldódnak Isten irgalmas szeretetében, amely lelkünkben átalakul Isten megbántásától való félelemmé: kerülni fogjuk a bűnt, s egyre inkább engedelmeskedünk az Ő akaratának. A LÉLEK pedig betölt természetes adományaival: a karizmák kegyelmi ajándékok (tudás – gyógyítás – csodatétel – prófétálás – a szellemek megkülönböztetése – nyelveken szólás /nyelvima/ – a nyelvek értelmezése), amelyeket a közösség javára kell felhasználnunk. Ezzel “tartozunk” Jézus értünk hozott áldozatáért; s Igéinek terjesztésével, embertársainkat segítő cselekedeteinkkel, mi is visszaadunk valamit Istennek kegyelmiért, jótéteményeiért – de a karizmák által nem leszünk bűntelen/ebb/ek; esetleg kedvesebbek Isten előtt. A Szentlélek által él tehát bennünk a Szeretet embertársaink iránt; Ő siet segítségünkre, ha bajban vagyunk; s általa valósul/hat/ meg a lelki Egység – Ő egyesíti Egyházzá az embereket a Szeretet jegyében (2 Kor 13, 13).
A Szentlélek, a „Vigasztaló”, „az Igazság lelke” Jézus mennybemenetele és az első Pünkösdi Kiáradása óta folyamatosan cselekvően van jelen a világban. A misztikusok voltaképpen már két évezred óta általa, az Ő révén kerültek, kerülnek kapcsolatba Jézussal; sőt a népi vallásosságban is fontos szerepet kapott, kap mindmáig. Valtorta Mária tehát az Isteni Igazságosság és a Vigasztalás könyvében (Jézussal, égi Jegyesével való párbeszélgetései nyomán) világossá teszi számunkra a Szentlélek kettős küldetését: 1. Ő a Jézusban, majd a megalakuló Egyházban működő Isteni Erő letéteményese (a szinoptikus evangéliumokban így jelenik meg); feladata, küldetése az Igehirdetés, evangelizáció; az Egyház-szervezés stb. 2. Ugyanakkor (Jánosnál és Szt. Pálnál) a tanítványokra, majd a sokaságra kiárasztott /pünkösdi/ adomány, egyetemes kegyelmi ajándék, amely – nemzetiségtől, sőt vallástól függetlenül is (hiszen zsidók és pogányok egyaránt megkapták!) – a személyes kapcsolat lehetőségét teremti meg ISTEN és az emberek között. Vagyis Krisztus húsvéti áldozati halála óta működik a világban: Ő Krisztus Lelke, az Élet Lelke, a Lélek élete – Ő az, aki „lélekben keresztel” (Jn 1, 33). Benső princípium; aki kéri és megkapja, azt bensőleg átformálja: lelki emberré teszi. Vagyis az Egyház valódi küldetését szolgálja. Különösen fontos szerepe van jelenkorunkban: a XX–XXI. század fordulóján; egy új eón kezdetén, a világ átalakulása időszakában. A Krisztus–centrikus lelki élet: nyitódás a Személyes Szeretet-Isten felé, aki vonzza Választottját. A két funkció szorosan összetartozik, kiegészíti egymást – mint az érem két oldala: egyik fele sem fontosabb, mint a másik.
De meghívást csak az kap/hat/, aki erősen vágyódik rá, s már lélekben elkötelezte magát Istennek. A Szentlélek által megerősödik benne a benső ember. „Ahol az ÚR lelke, ott a szabadság”. „Mi pedig mindnyájan, akik födetlen arccal tükrözzük vissza / az ÚR dicsőségét, a dicsőségben fokról fokra / Hozzá hasonlóvá változunk, az ÚR lelke által” /2 Kor 3, 17-18/. „Aki segítségül hívja az ÚR nevét, üdvözül” (Ap csel 2, 17). Az Isten iránti alázat az Életszentség alapköve – kiindulópontja az Istennel harmóniába kerülő lelki életnek. Ha bűneinkért őszintén tudunk bocsánatot kérni – az Atya átölel bennünket. Legfontosabb a kiengesztelődés az Atyával és embertársainkkal, sőt önmagunkkal is – belső sebeink így meggyógyulnak; s rábízva magunkat Isten irgalmára, békességet nyerünk. Az alázatos szív képes csak igazán valódi szeretetre, Isten iránti teljes engedelmességre; de megértő lelki vezetőre van szüksége, aki eligazítja őt, segítségére van az „isteni erények” /hit-remény-szeretet/, Isten és az embertársak iránti kötelezettségek /hűség-hála-irgalmasság-jótettek/, valamint a testi és lelki tisztaság, az állapotbeli kötelességek megvalósításában. A „keresztekért” is, amelyeket Istentől „nevelői célzattal” kapunk, hálát kell adnunk, felajánlva azokat engesztelésül az ÚRnak bűneinkért és mások bűneiért. A hála elűzi a sötét gondolatokat, és derűs életszemléletet alakít ki bennünk. S ekkor az érett és erős lélek felajánl/hat/ja magát / családját / a számára fontos ember/eke/t stb. Istennek vagy a Szentháromságnak, vagy akár Máriának: „Itt vagyok, Tietek vagyok; Szent Szívetekbe helyezem magam (családomat, XY-t); kérem védelmeteket, vezetéseteket, segítségeteket, hogy hűségesen kitarthassak az ÚTon!”
„Bárcsak tudnák az emberek, milyen tökéletes Barát a Szentlélek, milyen nagyszerű vezető, mindentudó Mester! – írja Valtorta Mária. – Ha Őt szeretnétek, a Szentháromság eme szeretete, Fényessége megvilágosítaná értelmetek! s közelebb kerülhetnétek a TITOKhoz, amit szeretnétek tudni. „Magunkra kell öltenünk Jézus Krisztust” – ebben segít a szentáldozás: Jézus átjárja testünket-lelkünket-szellemünket átalakítja: Isten bennünk lakik. /…/ Bármit is kérünk az Ő akarata szerint, meghallgat minket. S ha tudjuk, hogy Ő meghallgat, akkor azt is tudjuk, hogy már mienk is, amit kértünk; ezért állandóan hálát kell adnunk neki. Az igazi HIT vonzza az áldásokat”. A Vigasztalás Könyve különböző fejezeteiben Valtorta Mária megjeleníti a Jövő képeit (a Messiás eljövetele után a BÉKEORSZÁGot, ahol az Igazságosság diadalmaskodik – Ezékiel jövendölése nyomán: „Nem ártanak és nem pusztítanak sehol szentségemnek hegyén, mert teljes lészen a Föld az ÚR ismeretével, mint a vizek a tengert beborítják” /Ezék 34, 25/; s magát a Szabadítást, a megváltás történetét; a Szenvedő Szolga küldetését, emberi szenvedését, értünk hozott keresztáldozatát, a Vigasztaló Szentlélek pünkösdi eljövetelét (mindezt egyéni látomásban, mint az ember-Jézus saját élményét, az evangéliumi szövegek alapján). „A Szentlélek a leggyöngédebb szívű a három isteni személy között” – hangoztatja látnokunk. – „Ha szereted Őt, könnyedén és hirtelen ott terem érezhetően bensődben, és akkor megtapasztalhatod áradó jelenlétét, az elfogadás örömét, úgy, ahogy vagy! /…/ Isten pecsétjével megjelölt minket, és foglalóul szívünkbe árasztotta a Lelket” – ahogy Szt. Pál mondta /2 Kor 1, 21-22/.
Az őskeresztények kezdettől fogva tudták-tapasztalták: aki segítségül hívja JÉZUS nevét: üdvözül. „Minden hívőnek törvényes joga használni az Ő nevét, s hívni Őt („Mara Natha!”). „Ez a NÉV magában foglalja az istenség teljességét”; hiszen a TEREMTŐ – amikor feltámasztotta Őt a halálból – „minden fejedelemség, hatalmasság, erő és uraság, minden néven nevezhető méltóság fölé emelte, nem csak e világon, hanem az eljövendőkben is. Mindent lába alá vetett, Őt magát mindenek fölött az Egyház FEJÉVÉ tette. /…/ ISTEN fölmagasztalta Őt, és olyan Nevet adott neki, amely fölötte van Minden NÉVnek, hogy a JÉZUS nevére hajoljon meg minden térd, a Mennyben, a Földön és az Alvilágban; hogy minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy JÉZUS KRISZTUS az ÚR!” (Fil 2, 9-10). Jézus pedig odaajándékozta a Nevét a hívőknek, az Egyháznak, s ő a Szava által (Evangélium) irányítja a világot. Nevének hatalmát is átruházta követőire, „akik hisznek” és „terjesztik az evangéliumot“. Így hát akár az ördögöt is elparancsolhatjuk csábításaival együtt Jézus nevében, hogy ne ártson senkinek. S ha megtesszük (akár egyenként mindenki), ahogy Ő legyőzte a Világ fejedelmét – úgy mi is győzhetünk fölötte (feltéve, hogy elegendő hit van bennünk).
Ha hiszünk JÉZUS nevének erejében, jelentős változások történnek életünkben. „Nevére minden térd meghajol (még a Szűzanyáé is); kiűzhetjük a Félelem szellemét szívünkből általa” – és elkezdődik a gyógyulásunk Isten nevében. „ÉN vagyok az Első és az Utolsó és az ÉLŐ. Meghaltam; íme, mégis élek örökké. Nálam vannak a halálnak és az Alvilágnak a kulcsai” (Jel 1, 17-20).
Mindenkinek magának /is/ meg kell küzdenie a Sátánnal, hogy megmeneküljön a kárhozattól. Aki őszinte hittel hálát ad Istennek, amiért Jézus a Kereszten legyőzte a halált, s így a Hazugság Atyját is, akinek nincs többé hatalma a hívő lélek fölött; s megvallja Jézusának: „TE vagy az ÚR Mindenek felett” – annak nem árthat az ördög. Ezért köszönetet kell mondanunk: „Köszönöm, Uram, hogy Nevedben, Szent VÉRED által, nem kötözhet meg a Gonosz, uralkodhatom fölötte, s lábam alatt hever”. Ugyanakkor az egész világon /egyelőre még/ jelen lévő Gonoszság legyőzéséhez többségi akarat is kell. Ha sokan, s főleg, ha mindenki megtérne – s ellentmondana a Gonosznak, s a Szent Szűz a FŐ-Gonosznak, ama Kígyónak végérvényesen a fejére tapos/hat/na, akkor végre felépül/het/ne Isten országa. AZ UTOLSÓ ÓRÁBAN vagyunk immár – hangoztatja látnokunk. JÉZUS jelenlétének tudatát kell tehát ápolnunk; s az ördögi támadások elől JÉZUSHOZ és Édesanyjához, MÁRIÁHOZ menekül/het/ünk védelemért; Szent Mihály védőpajzsa alatt. Jézus minden embert szeret – a Gonoszokat is. Ha irgalmáért esedezve megtérnek, megbocsát nekik („ők is ISTEN Gyermekei”). Az egyes ember nem tudja kivédeni a veszedelmes helyzeteket (mint pl. a fenyegető háború, a különböző katasztrófák, mélyszegénység stb.); de Jézus irgalmasan megvédi azokat, akik Hozzá fordulnak.
Szűzanya, a Világ Királynője, felhatalmazást kapott az Atyától és a Fiútól, hogy az engesztelés szellemét elterjesztve, közreműködjön a világmegváltásban a Szentlélek által. Egy világméretű engesztelő imamozgalmat elindítva, megtérésre buzdítva mindenkit, kegyelmi időt kért a mennyei Atyától az emberiség számára; aki végtelen irgalmasságában bele is egyezett. „Figyelmeztetésként hol itt, hol ott méri csapásait, hogy így üzenjen a lelkeknek /…/ lehetővé téve így számukra, hogy elkerüljék haragja következményeit. Ha ezek a tisztító csapások eredményesek, felhagyhattok a félelemmel. Ha nem: még nagyobb büntetésekkel tisztítja meg a lelkeket az ÉG”. Isten Szent Lelke pusztító TŰZzel fog kiáradni a világra, súlyos és rettenetes büntetésképpen; de a Szent Szűz, a Szentlélek mátkája /most is/ kész a Védelemre: válláról levéve a Békesség Palástját, ráteríti a Világmindenségre. Azok a földrészek, országok, amelyeket a palást befed: megmenekülnek – a többi rész a harag izzó vörösében el fog pusztulni. Az isteni büntetést tehát csak akkor kerülhetjük el, ha a Szűzanya palástja alá menekülünk. Mivel Magyarország a Szűzanyának elsőként felajánlott ország, Jézus ígéretet tett: „Ha a magyar nép bűnbánatot tart és engesztel, eljövök és kegyelemmel gazdagon felruházom őt”. Íme, tehát van menekvés – hiszen a Szeretetláng-/engesztelő/ mozgalom is innen indult el.
De hogyan érheti el Jézust az, akiben már megfakult az eleven HIT, s ha vallásos is – inkább csak megszokásból, formálisan? A Vigasztalás Imakönyvében (Veszprém, 2018) Jézus sugallatait olvashatjuk, amelyeket Mária Natália látnoknővel folytatott beszélgetésében az Ő benső barátságának elnyerésére, megtérésünk mikéntjére vonatkozóan adott. Pozitív irányú változást a világ életében csak akkor várhatunk, ha embertársainkat – kivétel nélkül – természetfölötti Szeretettel szeretni tudjuk. Sőt, ellenségeinket is, ember-mivoltukban. „Ha nem tudsz szeretni, Jézus ‘lerongyolódik’ benned”, hiszen Neki embertársaid éppoly fontosak, mint Te vagy bárki más. Ha bántanak, ha rossz tapasztalataid vannak az emberi világban, nézz Jézusra, amint vállán a kereszttel a keresztúton összetörve, feketére verve roskadozva” megy, szeretetedre, együttérzésedre vágyódva. ŐT, a Szenvedő Jézust szeresd mindenkiben! Hiszen minden ember szenved valamiért, valamiképp; s neked meg kell vigasztalnod őket! „Együttérzéssel, s ne ellenszenvvel nézd embertársaidat /…/ s a Szűzanya megköszöni neked, hogy nem engedted Jézust lerongyolódni a szívedben”. Hiszen a Mennyei Atyáé vagytok mindannyian – és Ő mindenkit hazavár! Kérd a Szentlelket; s majd Ő elrendez benned mindent!”
Aki követi Jézus tanácsait, az bensőleg megváltozik. Ez a megtérés /átalakulás, metanoia/. A látnoknő egy ízben furcsa, mély benső áramlást érzett a szívében, „mintha valaki egy belső kaput tárt volna ki“: s ő mind mélyebbre szállt. „Újabb s újabb ajtók nyíltak, mind mélyebbre jutottam. Megdöbbentem: eddig nem érzékeltem, hogy az emberben ilyen utak és mélységek vannak. S akkor hirtelen megláttam, hogy ott belül valaki lakozik: ez a Személy – Élőlény otthon volt ott, mint saját lakásában – hozzám tartozott!” Ez tehát a ‘benső várkastély’, amelyről Avilai Teréz oly gyönyörűen írt! – „Szelíd, mindenemet átjáró, betöltő ERŐ volt, mélységes nyugalomban, mégis szerető lüktetéssel, amelybe bevont. Lényem legbensőjében nyugodott – Ő volt JÉZUS. Megrendített ez a megtapasztalás. Eddig azt hittem: egyedül vagyok; s most azt éltem meg: Ő birtokolja lelkem legbensőjét – s ez csendes örömmel és hallatlan biztonsággal töltött el. Oly rendületlenül élt bennem, mint egy OSZLOP, amely a Világmindenséget is megtartaná. Ő az ŐS-OK; a TITOK maga; legbelül lakik: a TITKOK szobájában”. „Én Ő vagyok; és minden ember lelke mélyén Ő van”.
Ha ezt megértettük, s magunkra is tudjuk vonatkoztatni, akkor képessé válunk saját EGÓnk meghaladására, és azonosulni tudunk minden emberrel. Ellenségeinkben is ugyanaz a Jézus él–szenved–örül–tanít. Az OSZLOP, amely megtart bennünket – Ő; vagyis benső identitásunk, amire felfonódik egész életünk; sőt, testi halálunk után is ugyanazok maradunk, akik voltunk: „legbenső Énem örökké ugyanaz és örökké jelenvaló”. Ezt köszönhetjük Jézusnak, aki legyőzte a halált: mint földi ember, meghalt, de harmadnapon spirituális ÉNje feltámadt. „Jézussal együtt én is halhatatlan vagyok!” Az eucharisztia által önmagával táplál bennünket, teste beépül szervezetünkbe; lelke és istensége pedig átjárja egész lényünket IGÉI által – átváltoztat bennünket. Megnyitja szívünket, lakást vesz nálunk, ereje megerősít, rossz gondolatainkat kiűzi, kegyelme átalakít, szentsége megszentel bennünket – „az ÉLŐ ÉLTET”. Aki ezt nem érti s nem tér meg, annak a lelke tört edényként széthull a halálban.
A Szűzanya ezért így biztatja gyermekeit egyik Međugorje-i jelenésekor: „Ha életetek középpontjában FIAM áll, akit befogadtatok az eucharisztiában, NE FÉLJETEK: mindenre képesek vagytok! VELETEK VAGYOK – s a sziklasírba tett, majd feltámadt Jézus is, és az Atya jobbján helyet foglaló, megdicsőült Krisztus Király, együtt az egész Mennyei Egyházzal Veletek van. A Szentségimádásban ma is szemlélhetjük ŐT s elmélkedhetünk élete bármelyik szakaszán; így ÉLETE belénk árad és LÁTHATATLANUL nekünk adatik”.
Jézus és Mária egyesült, a szenvedés tőrével átjárt SZÍVE tehát védelmez bennünket. Mária, a Szentlélek mátkája, maga is LÉLEK és SZERETET, éppen ezért tölthet be fontos szerepet a világ átalakításában. A međugorjei látnokok, a kegyhelyen „szolgálatot teljesítő” apácák nagyon mélyen átélik és a zarándokokban is tudatosítják: Jézus földi útja „a megcsúfolt Szeretet Útja”; hiszen saját népe írástudói /a zsidó farizeusok/ sem ismerték fel Benne a Messiást. Tanítványai, követői is csupán kereszthalála után döbbentek rá erre; de nyomában haladva, később ők is vállalták a megaláztatásokat, az üldöztetést, a vértanú-halált. S mi? – farizeusszívű mai emberek? Ha nem vállaljuk a megaláztatásokat, ha a gyűlöletre mi is gyűlölettel válaszolunk, ha nem szállunk szembe a Gonosszal, ha nem vagyunk az Igazság, a Világosság gyermekei, ha nem tudjuk elviselni a kiközösítettséget, a támadásokat – mi jogon várjuk, hogy Ő megmentsen bennünket? Ha nem illetnek bennünket gúnnyal-elutasítással-haraggal, netán rágalmakkal, akkor „fel kell magunknak tennünk a kérdést: JÉZUS ÚTján járunk-e valóban, amint azt hirdetjük, s amint hinni szeretnénk?” S ha más utat választunk, mint Ő – vajon mennyit ér a hitünk? Van-e bennünk HIT egyáltalán? S bízunk-e Benne? Jézus útja „az Atyának mindhalálig engedelmes, hosszantűrő Szeretet útja”, amely „hatalmat ad minden Rossz fölött”. Ő eleve tudta: „Áldás csak az Istennek engedelmes alázatból fakad”. „Ezt a magas fokú, önátadó szeretetet, önátadó életet követni a legnehezebb nekünk, mindennapi embereknek”, akik, mint „magunkon uralkodni nem tudó, megkötözött teremtmények és ösztönszerű lények, visszavágunk minden bántásért, s haraggal, felháborodással reagálunk minden jogtalanságra, amiket el kell szenvednünk” – mert igaz hit nélkül nem tud átjárni bennünket a Szentlélek: önös énünkbe zárkózunk hívása elől. M. Basilea Schlink, međugorjei missziós apáca /az Evangéliumi Mária Nővérek kongregáció tagja/ írja ezt gyönyörű könyvében (Ahol a Lélek szele fú…, 1970).
Pedig ha “isteni szeretettel” közelítenénk embertársainkhoz, mint tette Jézus, megbocsátva egymásnak a bántásokat, még a tudatos gonoszságot is – akkor „ellenfelünkben is meghalna a Gonosz Lélek, bántalmazóink elszégyellnék magukat”, mert „óriási erő és hatalom van a tűrő, mindent elhordozó és elengedő, áldozatos szeretetben, a Bárány útján járva, a méltánytalanságok elviselésében. Ezzel tehetnénk bizonyságot, hogy Hozzá tartozunk”.
A XXI. század kegyelmi idejében immár Jézus maga is egyre konkrétabb jelzéseket ad második eljövetelére vonatkozóan Látnokainak. Valtorta Máriával bizalmasan beszélgetve feltárja előtte a közeljövő titkait. „Én földi életemet adtam oda Nagy Irgalmasságom jeleként; és most, amikor majd újra eljövök, hogy mindenkit magammal vigyek, meg fogom mozdítani a hegyeket és az óceánokat, a Földet pedig megrázom” – ígéri. „Szeretlek Benneteket, és miközben felkészítelek az ÉN Időmre, nagy áldásokban és vigasztalásban foglak részesíteni Benneteket. Engedjétek meg a szíveteknek, hogy üdvözöljön engem. Engedjétek, hogy az a Szeretet, melyet irántatok érzek, áthatoljon Isten minden gyermekének, beleértve azokat is, akik az Én Nevemben üldöznek benneteket. /…/ Az Én Időm nagyon közel van. Hamarosan eljövök, hogy feltárjam nektek Irgalmasságomat. Azoknak mondom, akik e küldetés miatt megvetnek Engem: a Szentlélek Ajándéka által fogok behatolni megkeményedett szívetekbe. /…/ Addig el kell viselnetek a Tőlem való elszakítottság fájdalmát, melyet a Hazugság királya okozott nektek, aki örül annak, hogy engem elutasítotok. /…/ Bánattal vegyes örömmel jövök hozzátok, könyörögve azokhoz, akik azt mondják: szeretnek engem, hogy térjenek vissza hozzám. //…// Az a nap, amikor eljövök Isteni Irgalmasságomban, a megvilágosodás napja lesz. /…/ Semmit sem fogtok tudni elrejteni abból, amit tettetek. Mert minden gyengeségből elkövetett cselekedetért Szenvedésem fájdalmait fogjátok érezni, amely a saját szenvedésetekké válik. A Bűntudat, amelyet érezni fogtok, olyan erős lesz csak, mint amilyen a belém vetett hitetek. /…/ Ne féljetek, mert ti az Enyéim vagytok /…/ nagy Irgalommal leszek irántatok”.
„Ne attól féljetek, aki szeret Benneteket, hanem attól, aki megvet titeket, mert ő, a Gonosz, a ti legnagyobb ellenségetek. Ha elutasíttok engem, a legnagyobb ellenségem rabszolgáivá váltok; de ha őt utasítjátok el, akkor Hatalmam körül fog ölelni Benneteket, meg fog védeni, és elvisz Benneteket biztonságosan a Királyságomba. Azért adom nektek ezeket az információkat, hogy tudjátok: amikor azt mondom, hogy ez meg fog történni, akkor tudnotok kell, hogy az meg is fog történni. És amikor az a nap elérkezik, emlékeznetek kell Szavaimra. /…/ Csak egyetlen ÚTra tudtok fordulni, és ez az ÚT hozzám vezet, szerető Üdvözítőtökhöz és Megváltótokhoz. Én vagyok a biztonsági hálótok. Ne fussatok el üdvösségetektől. Isteni Irgalmasságom azért van, hogy megragadjátok azt. – Szeretett Jézusotok”.
Ebben az üzenetében Jézus pontosan leírja a Garabandali Mária-jelenésben már jelzett Nagy Figyelmeztetés történéseit, s azt is megerősíti: nem a „világvége” és az Utolsó Ítélet következik itt be; csak valóban egy komoly figyelmeztetés. „A megtérés globális lesz, és olyan nagyméretű, amilyenre még nem volt példa Kereszthalálom óta. Milliárdok fognak majd visszafordulni Istenhez, mert az Igazság nyilvánvalóvá válik számukra. Ők pontosan tudni fogják, hogyan menthetik meg a lelküket, mert Szeretetem beborítja majd őket. Újra egészségesek lehetnek, elmében, testben és lélekben”. /…/ A lelkekért folytatott csata a kezdetét fogja venni, ami egy bizonyos időt igénybe vesz majd, egészen a Végső Összecsapásig; amikor a Gonoszságnak második Eljövetelem fog véget vetni. /…/ Legyetek büszkék a Hozzám, Jézusotokhoz fűződő kapcsolatotokra, és segítsetek nekem megmenteni azokat a lelkeket, akik meg fogják tagadni irgalmasságomat. Menjetek. Készüljetek. Örvendjetek, mert közeledik az IDŐ. Szeretlek Benneteket. JÉZUSOTOK”. És mindenekelőtt: segítsetek megtérni minél több embert – segítsetek megmenteni a lelkeket! /Igazság Könyve, 2014. dec. 23./
Addig pedig „imádkozzatok, éljetek engesztelő, minden jótéteményért hálát adó életet, ajánljátok fel szenvedéseiteket, életeteket másokért, a bűnösökért, ellenségeitekért; cselekedjétek testvéreitekkel az Irgalmasság cselekedeteit, s váltsátok tettre a Szeretet evangéliumát”. Ne álljatok bosszút senkin; ha meg tudtok bocsátani bántalmazóitoknak, sebeitek beforrnak; ha sírtok, vigasztalást nyertek – „a nyolc boldogság lesz életetek legfőbb jutalma” – így biztatja-bátorítja Jézus látnokait, híveit. Aki Őt követi, az biztos úton jár…
Egyik-másik látnok nagyon is konkrét /gyakorlati/ tanácsokkal lát el bennünket: hogyan lehet/ne/ – kell/ene/ az engesztelő életformát megvalósítanunk, hogy Jézusnak tetsző életet éljünk valóban. E vonatkozásban rendkívül sokat árulnak el a lelki élet titkaiból a Horváth Mária könyvei, aki álomlátásait, Jézussal és Máriával való beszélgetéseit, saját belső misztikus tapasztalatait osztja meg velünk (Békesség Nektek; valamint „Virrasszatok és imádkozzatok!” /Találkozások Jézussal és Máriával/ 1998); Mi az engesztelés? – 2013; „Én vagyok, ne féljetek!” (Jézustól és Máriától kapott legfrissebb üzenetek, 2022). Ő az Egység lelkületének kialakítását, a Szeretet-parancs teljesítését, személyes életünk problémáin, a saját érdekeinken való túllépést – a másokért élés, másokért hozott áldozat boldogságát tartja a legfontosabb „gyümölcsnek” szentségi életünkben. Ha sikerül teljesen megtisztítani gondolatvilágunkat – a Szentlélek gyógyító ereje szívünkbe költözik, Fényt áraszt ránk: egész lényünkkel Isten gyermekei leszünk. A szentgyónás-szentáldozás-szentségimádás visz igazán közel bennünket a „krisztusi élet” megvalósításához; s akkor leszünk méltók Krisztus második érkezésére: a megváltottságra.
Fontos mindennapi életvezetési tanácsokat ad nekünk Perlaki Flórián plébános is a krisztusi ÚT megtalálása tekintetében (Életem üzenete, 2017). „Istennek a mi életünkkel (mindenkiével!) megvan a maga terve. Ha túl erősen ragaszkodunk saját terveinkhez, elképzeléseinkhez (legyenek azok bármilyen jók, helyesek), Istent akadályozzuk abban, hogy megvalósítsa velünk kapcsolatos tervét. Tehát ha kudarcok érnek, engedjük el bátran eredeti elképzeléseinket, s engedjük, hogy Ő beavatkozhasson életünkbe. Csak annyit kell őszintén, lelkünk mélyéből kimondanunk: „Legyen meg a TE akaratod, URAM!” – s azzal máris kész a “Gondviselés útvonalterve” számunkra. Persze, az ember mindig kilép újra és újra e körből – de kérnünk kell a Szűzanyát, hogy ebben segítsen Ő. S akkor azt mondom Jézusnak: „Bánok mindent. bocsáss meg!” – s hagyom, hogy Ő vezessen (a „véletlenek” során át, mind állapotbeli kötelezettségeim teljesítésében, mind az Ő szavára odafigyelésben). Imánk és hitünk által kérjük tehát, hogy minden tettünket (még ha el is rontottunk valamit) korrigálni tudjuk Isten akarata szerint. A próbatételeket örömmel kell fogadnunk: Isten szeretete nyilvánul meg bennük /választás elé állítva akar emelni bennünket/. Ha sikerül helytállnunk: az lelkileg öröm, győzelem – s hitünkben megerősödünk általuk. De Isten legfontosabb eszköze mégis a szenvedés: ez által formál bennünket. Elfogadjuk az Ő akaratát, velünk kapcsolatos tervét; növeli részvétünket mások iránt – „így nyerünk hússzívet kőszívünk helyett, s a rossz Jóvá változik bennünk” – hangsúlyozza a nagy pasztorális tapasztalatokkal rendelkező plébános.
Ez megtérésünk legegyszerűbb útja – mindannyian képesek vagyunk rá. Csak oda kell figyelnünk: mit kér Jézus tőlünk a Parancsolataiban; s meg kell találnunk minden döntési szituációban: mi a legjobb, legtöbb, amit tehetünk. S valóban: az ‘egyszerű’ híveknek, Isten Báránykáinak igen nagy szükségük van arra, hogy ilyen és ehhez hasonló „eligazításokat” kapjanak, s hitük megerősödjön a „Várakozásban”. Hiszen nem vagyunk tökéletesek; fontos, hogy a felebaráti Szeretet vezessen tetteinkben, s akkor örömmel várhatjuk az ÚR eljövetelét.
Tehát hétköznapi életünkben is közel kerülhetünk a Szentháromsághoz, megsejthetjük annak titkait – sőt: élhetünk mi is „szentháromságos életet”. A „tűzözön” fontos szimbólum: a belső lelki tűz özöne tisztít meg bennünket, ha Isten Szeretet-Törvénye szerint élünk. Istentől mindenkor erős támogatást kapunk ahhoz, hogy legyőzzük a bennünk rejlő Rosszat s a világban terjedő Gonoszság tüzét (az egymás iránti Gyűlöletet, a Háború és a Birtoklás szellemét). A Szeretet TÜZE világosságot gyújt lelkünkben, szellemünkben, s ráébredünk valódi hivatásunkra: Isten Gyermekévé kell válnunk ahhoz, hogy Isten Országát felépíthessük. Ehhez persze szükségünk van a misztikus tapasztalatok, közlések, jóslatok megismerésére, megértésére; de valójában Isten lelke az egyszerű emberekben éppúgy működik, mint a Szentekében. Tehát a Gonosz legyőzéséhez éppoly fontosak a hétköznapi, de mély hitű emberek, látnokok lelki tapasztalatai, mint a nagy misztikusok Istennel bensőleg azonosuló élményei. S együtt, mindannyian – mi, hívő és istent szerető emberek – az isteni Bölcsesség irányításával, valóban reménytelien várhatjuk Jézus második eljövetelét: üdvösségünk zálogát.
Dienes Valéria árul el legtöbbet a misztikus gondolkodás- és látásmód benső természetéről, ami – szerinte “a lezárt látóhatár megnyitása” a bennünk lakó Szent Szellem által. A misztika a Szellemi Valóság szeme; a Teremtő Isten folytonos ajándékozásából bennünk élő Angelosz szeme, amely túllát a köznapi dolgok láthatárán, s megmutatja nekünk: lakóhelyünk a Mindenség. Általa értjük meg: amiben élünk, az több és nagyobb, mint mi magunk s a köröttünk látható-tapintható valóság. „Része vagyok a Végtelennek, mert Benne élek-mozgok és vagyok”. A Jövő is része ennek a Mindenségnek: az, ami leszek, ami mint lehetőség bennem van. „A Jövő jelenléte szélesedés, kitárulás, határtalan növés. Körös-körülről belém sugárzik, ami még nem vagyok, de majd leszek. Mindenhonnan erő száll belém. /…/ Mikor Angeloszom felemeli rólam a záródobozt /…/ megtudom: ki vagyok“. A megnyílás pillanatában általa tudom meg életem értelmét. „Őáltala dolgozik rajtam az, Aki megújítja a föld színét. Engem is”. Isten Szelleme a „Jézus által ígért Vigasztaló“, aki „eszünkbe juttat mindent”. „Nem magától mondja, amit mond, hanem hallja” – hiszen „fülei vannak a hallásra”. „Minden léleknek megvan a maga hullámhossza, amelyen hívják, mikor éjszakájában megcsendül az ébredés. „Hullámok erezetei futnak itt, és senki sem marad üzenetek nélkül. /…/ De vannak az átvevők között nemcsak használók, hanem beszélők is”; akik üzeneteiket azért kapják, hogy továbbadják. Hogy „ne zárják magukba, hanem valamely nyomon az embertestvérek, lélektestvérek tulajdonává tegyék”. „Ezeknek megbízatása van. /…/ A Szellemiség Univerzumában olyan helyekre vannak állítva, ahova kisugároztatni való hangok hallatszanak”. „AZ ÜZENET: ÁRAMLÁS A LÉLEK FELÉ”. A kiváltságosak mindig beszélnek szavakba nem foglalhatóról, amelyek „ama szem nem látta, fül nem hallotta világból valók, ahová testben lakó csak kivételesen juthat el. /…/Ez a lelki hallás a Szentek Egyességének közlekedési hálózata“. „Ebben a nagy EGYSÉGben a Háromság közlekedő szálai vannak kifeszítve, lélekről lélekre járó közlekedő utakká téve az emberi eszmélésnek áttekinthető finomságban, szövevényességben – amelyeknek találkozó pontjain üzenetek szólnak azok számára, akik a természetfölötti figyelemmel hallgatják őket“. Az Egység az egymásról való tudásban, egymás látásában rejtőzik – „a Gondolat életközösségében, az egymásba-hatolás képességében. A Szeretet gravitációja közös erőtérbe, vonzási körbe szervezi a személyeket; s e térben ki–ki erőponttá lehet, mely sugárzik és elfogad (i. m. A PNEUMA c. résztől A SZELLEM TÜZével bezáróan; 140–148. p.).
A Szentek Közösségébe a Szentháromság sugárzásában élő, voltaképpen ezernyi szállal ahhoz kötődő, már evilági életükben is természetfölötti szeretetkapcsolatokban élő Szentek, mártírok, aprószentek, látnokok és misztikusok egyaránt beletartoznak. Mindazok, akik az örökélet síkjáról szemlélik már életükben környezetüket, a földi élet apró-cseprő gondjait-bajait, s az Élet egészét (a természeti és természetfölötti erők Egységében, egymásra hatásában). Mária, mint Isten Anyja és a Szentlélek mátkája, mindkét valóságnak része – szeplőtelen fogantatása és másoknak odaadott teljes élete, a megváltásban szent Fia által való részesedése révén. Ő tehát a legerősebb kapocs a két létszféra egymást átható találkozási pontján. Ezért Ő az, akire mindennapjaink gondjai-bajai közepette is számíthatunk; aki közvetlenül segíteni tudja lelki fejlődésünket, és /esetleg/ bekapcsol bennünket a Magasabb Világok életműködésébe is.
Chiara Lubich, a Fokoláre lelkiségi mozgalom (MÁRIA MŰVE) alapítója, fő szervezője, e kérdéskör kapcsán kiemelten hangsúlyozza: Mária – Szent Fia rendelkezése szerint – az Egyház Leánya és egyszersmind Anyja (Jánoson keresztül minden megváltott lelki anyja); ezért „minden keresztény feladata: hazavinni Máriát, Máriával élni, Krisztushoz menni Máriával, mert Ő az, aki táplálja a keresztényeket az üdvösséggel, amely az ő méhéből fakadt”. S minthogy rá vagyunk bízva Máriára, nincs semmilyen más utunk /…/, minthogy megtegyük Jézus akaratát, hogy Márián keresztül eljussunk Jézushoz”. Sajnos azonban sok keresztény nem gondol arra, hogy „házába fogadja Őt és vele lakjon”, s elfogadva tanácsait, közelebb kerüljön Megváltójához; holott Mária teljesíti be az anyaság eszményét, segít a megpróbáltatások legyőzésében; és „az Anya az, akit még halálos ágyunkon is szólítunk”. MÁRIA, a „vigasztalan”, átélte „a lélek éjszakáját”, mikor Fia kilehelte lelkét a kereszten. A mariológusok szerint ekkor bontakozik ki igazán Isten Róla alkotott terve: Mária ekkor társul Krisztussal, és egyesíti szenvedését Jézus szenvedésével az emberiség megváltásáért”. Vagyis társmegváltó lesz; hiszen már maga is „valamiképpen átalakult Jézussá”. Ahogy Szt. Pál mondta: „Már nem én élek, hanem Krisztus él bennem” (Gal 2, 20). „És másik Krisztusként a maga sajátos módján Mária is együttműködik az Egyház kiterjesztésében”. A misztikusok ezt „átalakító egyesülésnek” nevezik; ahogy Avilai Szt. Teréz mondja: „Márta szövetkezik Máriával: az Egyház javára végzett sajátos tevékenység egyesül a különleges szemlélődéssel” (vö.: Chiara Lubich: MÁRIA; Új Város K., Bp., 2017; 40–42., valamint 60–64. p.).
(Folytatása következik…)
Az előző részt ld.: ⇒http://www.naputonline.hu/2023/06/07/g-komoroczy-emoke-a-kereszteny-misztika-kapcsolatteremtes-az-egi-es-foldi-valosag-kozott-iii-v/
Illusztráció: Annunciazione di Cestello (Sandro Botticelli)
Ezek is érdekelhetik!
G. Komoróczy Emőke: A KERESZTÉNY MISZTIKA. Kapcsolatteremtés az égi és földi valóság között (V./V) →
G. Komoróczy Emőke: A KERESZTÉNY MISZTIKA. Kapcsolatteremtés az égi és földi valóság között (III./V) →
G. Komoróczy Emőke: A KERESZTÉNY MISZTIKA. Kapcsolatteremtés az égi és földi valóság között (II./V) →
