Barna Júlia: nyárvégi csend, hullámzás (versek)
•
nyárvégi csend
a fény csipkefodrot varr a csendre
megpihen mintha minden
benne lélegezne
ez a nyár utolsó simogatása
még illatozik valahol
a virágos völgyek violája
ne akarj ennél többet
nézd itt vagy még az augusztusban
nézd a százszorszép hervadását
nézd az alkonyt mintha örökre elizzana
minden arra figyelmeztet
átutazók vagyunk itt a nyárban
valamennyien
a csengettyűző csendben
valahol már várnak
hullámzás
a hullámzásban nem látszott a sorsom
ez még a felszín vagy már a mély
a remény idegen nyelven beszélt
szótárát nem ismertem
hogy van esélyem bármire
mondta volna meg valaki
hogy ez ilyen egyszerű:
minden ember minden könyv tanít valamire
a boldogság meg választás kérdése
akár a tudatlanság vagy a gonoszság
a távozás a maradás
dönteni kell: kalandokban kedvem lelni
a szabadságban ágyat vetni
elfutni és visszajönni felejteni emlékezni
az érzés: leülök egy padra simogató napra
szemhunyásra késztet
a másodpercben élvezem
az öröktől örökké tartó létet
kilépek egy beszélgetésből
nyílnak záródnak előttem az arcok
elfogadnak elutasítanak
hangokba temetkezem ha fáj a csend
és ha az élet fáj a csend befed
alszom vagy ébredek nem nyugtat semmi sem
zaklat valami oda-vissza vágy
titok kimondhatatlanság
Illusztráció: Theodor von der Beek
Ezek is érdekelhetik!
Németh Erzsébet: Ö T S Z Ö R Ö K →
Egy darabka belőlem (Óczy versei) →
Hogyan kérj bocsánatot a macskádtól (Balizs Dániel versei) →
