Füleki Gábor: Észak remetéje
•
Sztregovai magányodban
megláttad az életet,
átgondoltad éber gondban
a világtörténetet.
Látomásod, a falanszter
megvalósult, itt van:
széklábat farag az ember,
a világ meghibbant.
Menny, Éden, puszta, Egyiptom,
Athén, Bizánc, Róma,
Prága, Párizs, London, majd Űr
zordul eszkimóra.
Milliárdnyi évek múltán
kihűlik tán majd Napunk,
ám most fölmelegszünk, immár
mediterrán hő nyarunk.
Űrábrándok –, s lent sivatag,
visszaránt a földre,
őt kellene megmenteni,
ó, ember, te dőre.
Történelem színről színre,
sorba fejtett függvény,
Lucifertől torzítva, ám
Isten kegyén függvén.
Éva x, Ádám y,
hozzárendelésben,
történetük függvény, nyúlik
Úr-elrendelésben.
Isten és Lucifer tengely,
a teremtés origó,
világ-koordináta rendszer,
egymást metsző két folyó.
Eszme ellentétét szüli,
tézis antitézist,
kettejükből ötvöződik
új eszme, szintézis.
Jelenből fakad a jövő,
gyökerezve múltban,
mint a célbaérés benne
kanyarog az útban.
Felfakadt Műved belőled,
hévforrás föld-mélyből:
történelem életlánca
egy ős-anyaméhből.
Szorongva nézünk az űrbe,
hol vagy Madách Imre?
Régen más térben laksz Te már,
ősfénybe tekintve.
Színről színre látsz Te már,
bölcsebb vagy minálunk,
színről színre nézzük Műved,
s tán bölcsebbé válunk.
Ma is él s hat Tragédiád,
színházak próbája,
s tán elolvas néhány diák,
érteni próbálva.
Tanulj, világ, a nagy Műből,
feladva a lecke:
mert eszkimó-színben élünk,
lélek-dideregve.
Bízzunk, s világ küzdje meg,
mit szellemed ránk hagyott,
Faust-testvér művedet
ámulják a századok.
fh.: Madách, Sztregova (fh. G. Morelli, Szerémy A.)
Ezek is érdekelhetik!
Lajtos Nóra: krumplipucolás, világlocsolás →
Medárd-áldozat – Zsávolya Zoltán versei →
Bánfai Zsolt: Távolodás, Összekoccan →
