Turai Laura: „A tavon járni hívott” (versek)
•
Szüntelen
ha érdekelne, hogy is van velem…
a mozdulatlan Göncölszekér alatt
mondogatom neved szüntelen
Nem könyöklök ki a szeles csillagokra
hanem hagyom, hogy távolba tébláboló terveimre
szűk mosolyt szőjön a lidérces fájdalom
A rend
Ne várd meg, míg minden a helyére kerül
míg halkan nyöszörögnek gyantájukban a fák
s eljön az, kit minden szombat
délben egyazon helyen vártál…
hol megfordult a légkondi kereke,
s húsodba mart az élet megis-
mételhetetlen fegyvere.
De vond vissza ezt is, hogy
rendben légy, s a rend
kis sugarakban fényes világokat
teremt.
úgyis a szitakötők árnya a tiéd
s távolban a remény, hogy lesz még
talán helyed Istennek tenyerén
Ma is
Sziszifosz ellenállt
Nem akarom többé
az ismerős kövek
sugdosását
hasamban a
lázadás után csak
Tietek lenni egészen
elviselni, hogy
lábatok előtt heverek
emelt fővel, szabadon
Mert mi érhet többet
annál, minthogy
Rátok nézhetek
bűntudatlan
Nád
Nem adnálak azért a
barna lángolásért, mit
ki tudja, hol tenyészt
lucifer forró fertője.
Annyi félrehajtott nádszál
után rátalálni a lélekre,
meddig ér?
A tavon járni hívott a
szél és a föld,
mert fuldokoltam a tűzben.
S most ezer csillag hegye
céloz rám, hogy el ne meneküljek.
Illusztráció: fh. G. Moreau
Ezek is érdekelhetik!
Lajtos Nóra: krumplipucolás, világlocsolás →
Medárd-áldozat – Zsávolya Zoltán versei →
Bánfai Zsolt: Távolodás, Összekoccan →
