Részletek Atilla Tau »A szavak Golgotája« c. ciklusának »Utóhang« fejezetéből
•
„Az Ő irgalmas szívébe húzódom be én!”
Keserű szél törte be az Égnek fénylő kapuit. S én tartozom annyival e lázadó ikonnak, hogy borzongató szárnyát széjjel repesszem. De, ó jaj, hegyeim ormáról messzi olvadás dagassza a folyót, és én kínt kínra halmozva folytatom a sorvadás táncát…Aztán egyszer mégis, Mestereim örökébe lépve, imáimba kezdek és meglátom múltam árnyait. Őseimet, béklyóba tekerve, rendezetlen kusza szálakat, s magamat, ahogyan elvágom őket, figyelmemet az egyetlen fontosra terelve. Mást már nem is tehetek…. a lábaihoz borulok. Az Ő irgalmas szívébe húzódom be én…
DIADALMAS SZELLEM
TE AKI VÉGÜL MINDENEKBEN GYŐZNI FOGSZ
IZZÍTSD ÁT A FÉLÉNK LELKEK ALÉLTSÁGÁT
MÉG MEGREMEG AZ EMBER ÉS FÉL AZ ISMERETLENTŐL
MERT AKIVEL KÜZD ISZONYATOT BORÍTHAT REÁ
DE NE FELEDJÉTEK MÉG A ROSSZNAK IS A JÓ NYITHAT UTAT
ÉS AZ Ő ENGEDELME NÉLKÜL KÖTVE LENNE A KEZE
DIADALMAS SZELLEM
MAGASABB VILÁGOK LEHELETE
PERZSELD EL AZ ÖNÖSSÉGET
AZ EMBER GYŐZELMÉNEK ÚTJA ÖNZETLENSÉGE
GYÚJTSD FEL A RÉSZVÉTET
MERT NINCS AZ A SZÍV MELY NE NYÍLNA MEG
MÁSOK SZENVEDÉSÉNEK LÁTTÁN
DIADALMAS SZELLEM
AZ ÉLET BELŐLED FAKAD
SEGÍTSD HOGY AZ EMBERISÉG ÉLETÁRAMA
PEZSEGJEN A SZELLEMI ÚJJÁSZÜLETÉS FORRÁSAKÉNT
HOZZA MEG A BÉKÉT AZ EMBEREKNEK
ÉS ALAKÍTSA ÁT A VILÁGOT
MÁSOK SZEMÉBEN MEGTALÁLVA AZ IGAZSÁGOT!
„Esténként amikor lefekszem a lábai elé helyezem kicsiny kincseimet, parányi kavicsokat, amelyeket szegényes tarisznyámba összegyűjtögettem…”
Isten a Szeretet. Isten szeret engem. Isten az én szívemben van. Én Isten szívében vagyok. Isten szívére hajtom fejemet… Isten nem tud mást csak szeretni. Ez az ő önnön természete. Nem szövődik benne bosszú, harag és elvárás. Nincsen nála idő, nincsen tér, türelme is végtelen. A várakozó Isten mi értünk vár. Hogy be tudjuk tölteni életünk rendelt vonalát, fejlődésünk rendelt ívét. A sok-sok szerepet, a gyilkosokét és áldozatokét, az el-elbukdosó, majd diadalt arató újabb istenét. Igen, Istenek vagyunk mi mind. Egyek Teremtőnkkel a szeretetben. És egyek a feltámadásban. Érzem, hogy Isten bennem van. És tisztán érzem azt is, hogy én pedig benne vagyok. Hogyan is lehetne másképp ez a szeretet istenével? A szeretet ott ragyog bennem. Én ott ragyogok az isteni szeretetben. A fény hordozói vagyunk mi mind. Istent hordozzuk a szívünkben. Isten lép általunk. Mi vagyunk Isten lába, és mi vagyunk a kezei is ezen a földön. Mi tudunk helyette segíteni az éhezőknek, italt adni a szomjazóknak. De magányunkban csak hozzá fordulhatunk, és az általa kitaposott utakat nekünk kell megtalálnunk. Minden ember útja egy vallási út. Mindenkinek meg kell találnia a saját útját istenéhez. És hogyha a hosszú keresésben elpilledünk, ha reményünket veszítjük, egy csak a menedékünk. Isten szent szívére hajthatjuk fejünket. Ez a szív szüntelen melegséget áraszt. Ez a szív nem pihen meg soha. Ez a szív örök szeretettel telített!
ISTEN VAN! ISTEN A SZERETET! ISTEN SZERET ENGEM. ISTEN AZ ÉN SZÍVEMBEN VAN. ÉN ISTEN SZÍVÉBEN VAGYOK. ISTEN SZÍVÉRE HAJTOM A FEJEMET…
ISTEN FELÁLDOZZA MAGÁT AZ EMBERÉRT
AZ EMBER FELÁLDOZZA MAGÁT AZ ISTENÉRT
BEVÉGEZTETETT!
Illusztráció: Holger Schué mozaik-fotója
Ezek is érdekelhetik!
Novák Valentin: A Tunyát ne hagyjátok rám!* →
Dóczi Székely Gábor: ÚJABB SZENTENCIÁK →
Bene Zoltán: Vonatutak →
