Mondd meg nékem, merre találom…

Műelemzés bd

május 6th, 2025 |

0

Halmai Tamás: Aggállyal gondozott szavak

fsz

Egy kötetcím tanulságai

*

A hazai prózakritika gyakran merül ki a recenzeálandó regény vagy novellagyűjtemény tartalmi összefoglalásában, a cselekmény ismertetésében, a szereplők jellemrajzában, a szerkezet áttekintésében. Mintha nem vennénk elég komolyan számításba, hogy nemcsak a lírai, de az epikai művek is: nyelvből vannak. Azaz érdemes nyelvi-poétikai (mikro)elemzésekben is számot vetni azzal, miféle stilisztikai tényezők miféle összjátéka hat a befogadóra az olvasás során.

Hadd hozzak egyetlen – igaz, csak félig-meddig szépprózai – példát.

Bartusz-Dobosi László Grafit és fűszál (Kerti esszémeditációk) című kötete (Arany János Alapítvány – Orpheusz Kiadó, 2024) részletesebb elemzést érdemelne, de most állapodjunk meg a címénél. Mint jelentős munkák általában, ez a könyv is már föliratával esztétikai előleget nyújt.

Egyensúlyos szimmetriát mutat ez a kapcsolatos szószerkezet: két főnevet, két-két szótagot találunk a mellérendelés két oldalán. A Grafit az emberi világ jelölője – azon belül az alkotás (vö. ceruza) antropológiai ismérvét hangsúlyozza. A fűszál a természeti univerzum szava – még pontosabban egy emberi közreműködést nem igénylő növényi létezőt emel látóterünkbe.

A Grafit egyszerű, a fűszál összetett szó. Előbbi anyagnév, tagolatlanság jellemzi. Utóbbiban a (gyűjtőnévszerű) re mint kontextusra és közösségre vetül vissza a szál utótag. Az egyöntetű és egységes (esetleg magános) kerül így párba a nagyobb rend sejtelmével, az összefüggések távlataival.

Hangtani nézőpont is kínálja magát. Hiszen veláris és palatális hangokat tükröztet ez a szerkezet: a–i és ű–á; mély–magas és magas–mély hangzók fordulnak egymás felé. Az ekképp összetükröződő emberi és nem-emberi dimenziók egymást föltételező létmódját nyomatékosítja a jelöltek részleges párhuzama: a ceruzabél és a fűszál mérete, alakja hasonló, de előbbi kitartóan egyenes, utóbbi elevenen hajlékony alakzat.

A két szóban az f fonéma közös, azaz átvezet egyik jelölőből a másikba. Ugyanakkor a kapcsolatos mellérendelésben megtestesülő egyenrangúságot két előremutató mozzanat is árnyalja. Egyrészt a nyitány keményen pergő Gr- hanghatása a cím végén az -ál eltátott lágyságában oldódik föl, akárha a természethez, a természetességhez visszatérő humán kondíció a szelíd békesség övezeteiben találna otthonos nyugvópontot. Másrészt a Grafit két rövid szótagja (mely az és kötőszóval már dinamikát ígérő anapesztusba rendeződik: u u –) megiramló hatást kelt, kapkodó emberségünkre utal – hogy a fűszál spondeus verslába (– –) a kiérlelt nyugalom közérzetével ajándékozhasson meg.

A kötet a kerthez, a természethez való viszony alakulását taglalja; a tájjá ébreszthető tér és a kertté származtatható táj esélyeit latolgatja – nem elválasztva az önművelés aktusától, a belső kert kiművelésének szakralitásától. Ez a nemesen eltökélt kultivációs igyekezet teszi meg első mozdulatait a fölirat hosszasan vizsgálható esztétikájában.

*


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás

hacklink satın al deneme bonusu deneme bonusu veren siteler Betpark milanbahis online casino online casino perabet perabet giriş perabet perabet giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş Holiganbet Holiganbet Giriş Holiganbet Güncel Giriş Superbetin Superbetin Giriş Superbetin Güncel Giriş pashagaming pashagaming giriş pashagaming güncel giriş betcio Betcio Giriş betcio güncel giriş atlasbet atlasbet giriş atlasbet güncel giriş Piabet Piabet Giriş Ngsbahis Ngsbahis Giriş İnterbahis İnterbahis Giriş Klasbahis Klasbahis Giriş Coinbar Coinbar Giriş Limanbet Limanbet Giriş İmajbet İmajbet Giriş Restbet Restbet Giriş Matbet Matbet Giriş Jasminbet Jasminbet Giriş Belugabahis Belugabahis Giriş Online casino nz Best payout online casino nz matbet jojobet jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş holiganbet jojobet bahsegel bahsegel bahsegel