Basa Viktor: Diófa (versek)
•
Diófa
hatalmas lény
a világ végében áll
nem jut mögé
a fény sem
mámorító gondolat
hogy egyszer én
ha sokáig nézem
elérhetem
tudok majd járni és
az utam végén
fölemel majd
a végtelen
borzadó szemem előtt
rezeg
ezernyi karja
végükben furcsa függelékek
vékony kocsányokon
mártogatja őket
a levegő hullámaiba
lénye zöld
s ha úgy akarja barna
apró alkotó elemeit
kitartja
s ha elereszti őket
fölperzseli
a teljes alvilágot
a földet
amin járok
betakarja
szent fa
nem bálvány
korrespondancia
misztérium
a Te első jeled
beszélni sem tudtam még
amikor föltártad
HATALMAS
*
Évkör (részletek)
súlyos feledés
mint dunna az alvóra
borul rá a tájra
szűz hómezőkön
egy görnyedt lélek lépked
az év beroskad
************(December)
fehér kiáltás
éles hómező fölött
a kezdet vakít
párálló vérünk
csorog a kemény jégen
együtt születünk
***********(Január)
cipőtalpunkat
sár borította tegnap
ma újra megfagy
tűrjük a kemény
sötét lelkű diktátort
visszahanyatlunk
**********(Február)
*
Nyári vihar
夏の嵐
Vízcseppek hangja az emeleti szobában.
Kemény sorozat a falon, a leveleken, az üvegen.
Az aranytól porló levegőbe ömlik a zápor.
Az ég szürke. A sugarak helyére árnyak állnak.
A szél hirtelen behúzza az ajtót. Kizáródik a függöny.
Zászló lobog a szélben. Egyre hangosabb a dobolás.
lassú menetben
közelít egy hadsereg
a nyári vihar
*
*
Illusztráció: Papp Aurél-festményrészlet
Ezek is érdekelhetik!
Összetett tenyérrel – Ispány Marietta versei →
A válasz – Marton Árpád versei →
Kárpáti László: Kirakat (haiku-ciklus) →
