Mondd meg nékem, merre találom…

Vers m

szeptember 24th, 2025 |

0

TÉBOLY (Fellinger Károly versei)

*

TÉBOLY

/Samuel Beckettre várva/

A lyukas zoknikat a paradicsom 
mellé levert vaskarókra húzom, ne-
hogy kibökjem bennük még a szemem, 
senki sem stoppol manapság, pláne nem

vacak kínai cuccot, a jelen is 
gyalog kel útra, lestoppol bárkit, csak
vegye fel, vigye előre, a jövőt
felejtse el, húzza a zoknikat az 

asztal lábára, ha kinövi, akkor
a székére, álarcos, úri madár-
ijesztők terelik a galambokat
a sóhaj partjaihoz, grimaszt vág a

sima víztükör, az eső utáni 
sáros föld az ég lelkiismerete,
tócsa-szeme van a felhőlányoknak,
a ház előtt megfordul az út, a ház,

a meleg, biztonságos otthon háta 
közepe, eltékozolja a nemlét
hiányzó szövetlyukait a véres 
naplemente, hagyja a vak reménynek.

Vonszolja magát az isteni éhség,
lesből lecsap rá a kegyelem, mint a
vadállat, széjjeltépi, a cafatok 
helyén kizöldül az örök félelem.

Viseltes a halál lelke, amiért
a jókat is szereti, nemcsak mindig
a lelketleneket viszi, cipeli
magától el a fekete-fehér fél-

álomba. Mi az elromlott, ócskavas
biciklit is túltoljuk, régóta nem
ismerve határt, saját magunk, a nagy
igyekezet, a félelmünk visszatart.

*

BOROSTYÁN 

/Vladimir Holan 120. születésnapján/

Először egy barázda, majd kerítés,
aztán meg a fal, érfal, szívfal, házfal,
válaszfal a felelet, a mereven 
táguló mindenségre, amely sose 
lehet teljesen szabad, védtelen az 
anyagmegmaradás törvénye miatt.
A folytatás a halál ámítása,
az anyag legalább kellően őszinte.
Nem az ég kéri, hogy válasszatok a 
szerelmeddel csillagot, de helyesli,
hogy lehozd kedvesednek az összeset, 
mielőtt Isten csendben megszámolná
valamennyit, beszédesen, hízelgőn.
A lombhullató fák nem vezekelnek,
ha télre lehullajtják a levelük.
Ez csak az utolsó, fennmaradt levél
sajátja, a mindig visszaeső, el-
hanyagolható, törött ujjú Napé.

*

KRISTÁLYTISZTA SZIVÁRVÁNY

/Eugenio Montale és Lator László emlékére/

Hírközlő, kiapadt gémeskút a költő,
a gém és a kútostor helyzetének
állításával jó előre jelzi a
benne kételkedő, létezését meg-

kérdőjelező Istennek, pásztornak, 
az itatás, a delelés idejét,
a tanyavilág napszámosainak,
a mezei munkásoknak, hogy dél van,

ideje magukhoz venni, amit az
asszony becsomagolt, vagy menjenek át
ebédelni a tanyára. A gémes-
kútnak nagy a látótávolsága, a

költőnek meg kell őrizni a titkát,
leginkább akkor, amikor nincs neki,
fenn kell tartani a gémeskút, a
titok látszatát, hátha ezáltal meg-

feledkeznek a kéklő angyalok
a szomjúságról, a kiapadt kútról.
Az emlékezés napraforgó, maga a
vak gyökérzet kirabolja a talajt,

a virág, a nemes napfény együgyű,
habókos lovagja, hű Don Quijote.

*

A BENNÜNK ÉLŐ

Lehet-e vajon eredeti művész 
egy lelkiismeretfurdalással és
megfelelési kényszerrel megáldott
költő, teszi fel a kérdést Hekaté

holdistenség, akit Homérosz még nem
ismert, pedig Hekaté egyszem lánya
csalfa Kirké, távol áll-e az ilyen
költőtől a kétszínűség, kérdi

a szép háromfejű és háromtestű 
istennő, akinek az egyik arca a
csillagheges múlt, a másik a jelen,
a harmadik a jövő felé tekint.

Hekaté maga a nyugalom, nappal
a jó cselekedet, éjszaka a 
vad bűn teszi felszabadulttá, ha kell,
levarázsolja a csillagokat az

égről az alvilágba, koromsötét
macska, a fekete kanca átszalad
előtte, sisakvirág és mákszirom
nyílik így, mint ahogy a szem, az ablak.

*

SZÉLVÉDŐ

Azért tanultam meg beszélni, hogy ki-
hívjam magam ellen a visszhangzó csönd
bocsánatát. A feneketlen, vízzel 
telt kút már egy madárkortytól üres lesz.

A lehetőség s a szükségszerűség,
vakon születve, egymással szembenéz,
átlátnak egymáson. Összemossa a 
képzelet a lecsillapodott tengert a

megfáradt, védekező viharral, mi-
közben minden esőcseppet megkülön-
böztet, önkéntesként, besorozottként.

Így válik ketté a feneketlen szomj
a reményvesztett költő háta mögött.

*

Illusztráció: Matthew Thompson színpadi fotója


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás