Németh István Péter: Janus Pannonius 14 ferrarai epigrammája magyarul

A fordító ajánló sorai

Kedves Olvasó!

Janus Pannoniust nagybátyja, Vitéz János – aki a Hunyadi fiúk nevelője is volt – Ferrarában taníttatta. A még kamaszfővel versírásba fogott itáliai magyar diák, a (Csezmiczei) Jánosból lett Janus, itt következő epigrammái 1447 és 1454 között születtek. Vitéz János Guarinóra (Guarino da Veronára) bízta unokaöccse szellemi pallérozását, s el is érte, hogy Olaszhonban a latin mellett a görög nyelvet szintén elsajátítsa. Janus tanító mesterét annyira tisztelte és szerette, hogy még Ferrara hercegének, Leonallónak is megírta, hogy nem a híres reneszánsz város, hanem Guarino neve volt elhívója, érte hagyta el Pannóniát.

(Cattedrale di San Giorgio [Ferrara]
[Cartolina d’epoca, anni ’30/’40]
– a szerző fotómelléklete)

Janus Ferrarában humanista írástudóból költő lett, kamaszból pedig férfi.

Társaságában a barátok valamennyien jelentős gondolkodók és alkotók voltak, név szerint is ismerhetjük a következőket:

Galeotto Marzio (kb. 1427–1497, Mátyás királyról könyvet is írt!)

Jacobus Antonius Marcellus († 1461 után) – verseket író mecénás.

Marcus Aurelius – Marco Aurelio (később jelentős pályát futott be velenceiként)

Polycarpus – Kosztolányi György (Mátyás diplomatája)

Raffaello Zovenzoni (Jánusz iskolatársa, 1431–1485)

Titus Vespasianus Strozza (1422–1505) költő majd magas rangú államférfi. Ferrara hercegi udvarának oszlopos tagjaként, a helyi (Este-dinasztia) udvari költője.

Vetési László (1473-ban még ferrarai diák, majd Mátyás diplomatája)

Martialis epigrammái szolgáltak mintául Janusnak, s még e hatás sem tántorította el attól, hogy hangja eredeti, senkiével összetéveszthető ne legyen. Szerinte fontos, hogy a költő szorgalmas legyen a mesterség elsajátítása során, de önmagából kell a géniusznak megszőni, saját géniuszából az alkotását.

Becsüléssel, de költői öntudattal fordult a herceghez, mesteréhez pedig a legnagyobb tisztelettel-szeretettel. A latin nyelv újrateremtését legalább akkora hőstettnek tekintette, mint hajdani római hadvezérek tetteit. Galeotto Marziót hazánkba hívta, s milyen remek könyvet írt – forrásértékén túl – Mátyás király udvaráról, királyunk mondásairól! (Sajnos, Veszprémben tettlegességig fajult vitája egy dominikánus szerzetessel, így kiutasíttatott Magyarhonból.) Sfrozzának elismerte költői sikereit (Múzsája nem egyszer maga Erato volt), s Janus ezért azt tanácsolta neki, hogy a szerelemnél hősibb témákat válasszon! Bagoly mondta verébnek… Janus Pannonius pajzán epigrammáiból egy csokrot magam is közreadtam már, de mi az én apróka munkám Csorba Győző és Török László huncut műfordításai és komoly tanulmányaihoz képest.

Janus Pannonius humora maróan gúnyos, mondhatjuk így is: vitriolos. Az emberi esendőségeket: a képmutatástól a tehetségtelenek dölyféig – modern képpel élve – valamennyire csípőből tüzel.

Holott olyan szép az a Gryllus név. Nekem Hamvas Béla múzsai lényeit, a tücsköket juttatja eszembe, akik a legszebb költészetet zengik – Zeusz parancsára, ami engedély –, s milyen jó, hogy a Kaláka együttestől megzenésített verseket hallgathatok nap mint nap. Janus a kortárs Gryllus-szal nem volt ily’ szerencsés. Nem baj, csak szóljon a költő és mind a tücsök 2026 július másodikán is.

JANUS PANNONIUS VERSEI

I
Leonellóhoz, Ferrara hercegéhez

Adja szerencse kezedbe a könyvemet, ó, Leonallo,
***Nagyhirü Este-család s Ferrara márkijaként
kalandozz soraim közt, csak ne e rang tudatában,
***inkább játszva haladj, trónussal ne törődj!

II
Guarino dicsérete

Most, hogy az álmából felköltött nyelv, latinunk, él,
***tégedet illet ezért, Guarino, köszönet.
Új Árkádia lett ez a talján föld, csupa zengzet.
***Könnyű a születés. Föltámasztni nehéz.

III
Guarinóról

Hála! Camillus védte a várost gallusok ellen.
***Most a köszönnivalónk a latinért tiedé.

IV
Guarinóhoz

Nestornak szava sem – bármit is ír Homér –
volt oly méz-izü, mint most amilyen tiéd.

V
Galeottóhoz

Ím, tudakolhatod immár, hogy mit is érzek irántad:
***bátyám vagy te nekem, ám én haljak elébb.

VI
Titus Strozza verseit dicséri

Már a szakácsok is énekelik hőn mind a szerelmes
***verseidet, Tituszom, egyre feledve Tibullt.

VII
Marcello szerelmes verseinek fordításakor

Hajdani költők versbe szedett szép hevülése
***századok óta segít mondani szót, mire nem
s nem lel az ember… Marcellus dalait latinítom,
***én: szerelembe’ kölyök, s pannoni legderekabb.

VIII
Agapetushoz

Ó, Agapetus, küldd el az új könyved, sietősen,
olvasnám, dehogy is írnék én kritikát.

IX
A művészetről

Szorgoskodj pici méhként, költő nem leszel ettől.
***Pókmód add magadat, munkád géniuszi!

X
Egy folyvást faggatódzóra

Hogy ki a jobb? Szüzi névvel a költő? Ékes ajakkal
szónokoló Cicerónk? Virgil? Tullius-e?
Békibe hagyhatnál, Prokop, éngem! Azt se tudod hisz,
Hogy kicsodák ők: Vergilius s Ciceró…

XI
Gryllushoz

Megmartál, Gryllus, hogy a föld, ahol én a világra
jöttem: medve-hon az s medve-anyácska tejét
szíttam Pannoniában, medve csecsén nevelődtem.
A te anyád ki-mi volt? Tudtad-e? Egy szuka.

XII
Gryllusra

Gryllus amint a dalába fog, elnémulnak a tücskök.
***Gryllus, félre a vers, s zengjen a pusztai kar!

XIII
Nevetve római búcsusokon

Hispán, francia, szláv, teuton, magyar és valamennyi
***nyáj, ki a Pásztor elé szánta a lelkeket, itt
római alkuszok üres zsebeit tömi csak ki degeszre –
***megváltódni lehet az anyaföldeteken!

XIV
Egy hajótöröttre

Frandus a Póba mikor belepottyant, küzdve az árral
***– vízzel a torka telik –, vesztén így kajabált:
„Édes Bacchusom, elfogadom, merülés ha a sorsom,
***fúlnék boldogan én, bár jó borba öröm!

Fordította: Németh István Péter