BÖSZÖRMÉNYI ZOLTÁN: JELIGÉK A HALHATATLANSÁGNAK

Esterházy Péter temetésének napján, 2016. augusztus 2-án

Felesleges türelmesnek lenni!
A türelem nem oldja fel a szív segédigéit.
Nem állít az elmerülő szavaknak katedrálist.
Rémülten repdesnek szerte a pillanat pillangói,
benépesíti a tájat az elmúlás hadosztálya.
Egy végrendeletben nincsen kérdőjel,
ez a legkáprázatosabb az egészben!
Nincsen kérdőjel!
Mondatok vannak.
Csak tő- és bővített mondatok.
Ezekkel kell kopogni a mindenkori jelen kapuján.
Szürreális.

Az ember beszéljen az egészről.
Az egészben benne van az is,
ami valamilyen ürügy okán ebből kimaradt.
Ki merné úgy összeszedni a részleteket,
hogy közben csak a nagy képre koncentrál?
Az álomfogó nem reggelekre ébred,
hanem sorsgöncbe bújtatott gondolatokra,
amikor nem kell megírni a megírhatatlant,
nem kell elmondani az elmondhatatlant,
nem kell meggyónni a meggyónhatatlant.

A fej tartja a templomot, vagy a templom a fejet?

Bukolikus hangulatot teremt a transzcendencia.
Az élet velejébe vág,
átsegít rügybe borult tavaszokon,
hiszen találkoznunk kell a nyárral.
A nyár mindent megold.
Felsegít, ha elbukunk,
meggyógyít, esélyt ad a lehetetlennek,
a bizakodásból font fénykoszorúnak.

Lobognak a nyár tüzei, a feltámadásé.
A Ganna felé vezető út felett
zsebkendőnyi felhők árnyékában hűsölnek a fák.
A képzelet markában emlékmorzsák.
A szél magához tér,
belőlünk semmit nem lát,
emelkedik föl,
söpör minket le magáról;
ahogy föláll, kibújik a kabátjából,
az inge kilóg lebegve a nadrágból.