Madár János: Itt élünk
Itt élünk a szegénység hátsó
udvarában és a lélegzet is talmi.
Szétszórt házak könyörögnek,
ereszeinket ki fogja megvígasztalni?!
Elcsuklik a tanyák szaggatott,
bánattal kivert hangja és zokog a táj.
A határt őriző fény áldott foncsora,
fémes esője is csupa könny már.
Nekünk: a sírás megkínzott fiainak
lassan az ősz, a tél már nem hisz.
Ebben a furcsa, félig kész időben
– – – – egyre kevesebb a rész is.
Sárból, fűszálnyi jövőből épített
otthonunk – – – – elfogy lassan.
A magány kihűlő fészke egyedül száll
a világra terített magasban.
Utolsó reményünkkel élünk,
kifosztott ég alatt fuldoklunk állig.
Lélegzetünk riadtan úszik – – – –,
mint a hó: Tiszától Dunáig.
Folyóink víztükre hullámzó méreg,
örvényekkel szabdalt bölcső a mában.
Milyen is lehet gyermekeink arca
– – – – ciánnal szépített hazában?!
Illusztráció: Kotász Rita fényképfelvétele (2011)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
