Alföldy Jenő: Változatok a feltámadásra
Szappanos Gábor: Szentek hétköznapi csodái
(Élet a végítélet után) ‒ elbeszélés
A Napút című folyóirat 118-adik számú mellékletében jelent meg Szappanos Gábor új elbeszélése, a Szentek hétköznapi csodái (Élet a végítélet után). Az alcím Szerb Antal könyvére emlékeztet („Hétköznapok és csodák”), de méltó is hozzá a történet. Tudtam, hogy Szappanos személyében nagy képzeletű, kiváló stílusérzékű író, mégis meglepett, hogy az elsőrendű erotikus bravúrművek szerzője most egészen másféle témához nyúlt, amikor ezt a hetven-nyolcvan „flekkre” becsülhető beszélyét papírra vetette. Nem kisebb dologról van szó, mint az emberiség jövőjéről, úgy, ahogy a Bibliában, az evangélisták korszakos csillagászati, ember-, állattani és egyéb tévedéseivel tarkítva ugyan, de meg vagyon írva.
Bekövetkezett az emberiség történetének utolsó fejezete, a végítélet. Elkezdődött az örökkévalóság: az erényesek a mennyországba jutottak, a pokolfajzatok pedig egy mellékbolygóra száműzettek, rettentő kínokra ítélve. A tisztítótűzzel az író nem foglalkozik ‒ az üdvözültek és a kárhozottak között e műben nincsen átmenet. Jézus, az utolsó ítélet „projektjét” levezénylő égi Úr a bűnösökkel nem ismer irgalmat, annál nyájasabban bánik a mennyek országába bebocsáttatást nyert lelkekkel. Úgy képzelhetjük el, ahogy Michelangelo festette meg a Sixtusi Kápolna mennyezetén látható freskóján, erőtől és biztonságtól sugárzó, cselekvő, termetes atlétának. Isten teljesen háttérbe vonult, az emberi ügyekben jártasabb Fiára bízva a végítélet végrehajtásának bonyolult műveleteit. Az író könnyeden áthidalja azt az eltérést, amely az Evangéliumban, János Jelenéseiben olvasható utolsó ítélet és a modern kozmológiai szemlélet között fennáll. A vallásos és a tudományos elképzelések között bravúrosan szörfözik a szerző, így a feltámadott lelkek mulatságos váltásokkal léphetnek át a mintegy két évezrednyi idő alatt fölmerült világnézeti különbségeken. A holtak a fizikai világból szinte zökkenésmentesen csöppentek át a lelkibe. Szappanos Gábor tudván tudja, hogy továbbra is fennáll a teremtett világnak az a megkerülhetetlen törvénye, hogy minden változik. A bibliaszerzők például még a geocentrikus világképet vallották, s ez másfél évezreddel később megdőlt. Az örökkévalóságnak hitt dogmák nagy részét már az egyházak sem vallják. Az Úrjézusnak is alkalmazkodnia kell a változás világtörvényéhez: akadnak még igazítanivalók a nagy terven, amelynek hibái a végrehajtás folyamatában mutatkoznak meg. Az írói nagyvonalúság látványos anakronizmusai néhol viccesebbek, mint a két „kőkorszaki szaki” történetei, amelyekben lépkedő exkavátorként üzemeltetett dinoszaurusz hátáról irányítják az óriási emelőszerkezetet. Az író „nukleáris katasztrófának” nevezi a végítéletet, elszólást mímelve: nem istenfélelemből dolgozta ki írását, hanem kemény, de szórakoztató tanulságul.
Anélkül, hogy paródiának vélném alpári hasonlatommal az írói művet, hozzátehetem: a Frédi és Béni-féle óriás-dinoszauruszhoz hasonló állat innen sem hiányzik. A lelkek feltámadásának zűrzavarában egy olyan őslény támad föl, amely ‒ vagy aki ‒ az emberi képzelet szülötte. Szent György legendájából s a népmesékből lépett ki egy félelmetes sárkány képében. Gusztustalanul nyáladzó szája perzselő lángot lövell. A Biblia eredeti jövendölésének szerzője megfeledkezett az állatokról, amikor a földlakók föltámadásáról szóló sorait papiruszra vetette. A Jelenések Könyvében szó sincs az állatokról, holott Szent László szerint nekik is van lelkük. A sárkány Jézus és beszélgetőtársai közelében jelenik meg, így nincs vele dolguk a rettentően túlterhelt angyali mentő- vagy őrző-védő alakulatoknak. Jézus megnyugtatja beszélgetőtársait, a félős, nehézkes mozgású filozófust, Aquinói Szent Tamást, az aszketikus küllemű Assisi Szent Ferencet és az Úr kedvencét, Szent László királyunkat: a mennyben nincs agresszió, gyilkolászás. A lovagkirály csak meglepődik, de nem rémül meg, mint jóval kevésbé sportos társai, a hízásra hajlamos filozófus és a madarakkal beszélgető, farkast is megszelídítő Ferenc barát.
Jézus a racionálisan okvetetlenkedő, szeretetről megfeledkezett aquinói tudós gondjaira bízza a sárkányt, megnyugtatva őt, hogy a lelkek ‒ asztráltestek lévén ‒ nem sérülhetnek meg holmi sárkányharapástól vagy lángfuvallattól. A szent el kell, hogy fogadja penitenciául kirótt megbízatását: hozzálát az ormótlan állat csutakolásához, s beszélni kezd neki, ahogy a lovászoktól látta földi életében. Meglepődésére a sárkány válaszol, nem is akárhogy: naiv, de felvillanyozóan értelmes kérdéseket tesz föl. A szenttel folytatott párbeszédéből kerek teremtéskritika bontakozik ki. Tamás előhozakodik az Isten létét bizonyító, nevezetes tételeivel, a sárkány pedig „józan paraszti ésszel” szól hozzá a nagy dogmatikus ésszerűn hangzó, de természetellenes gondolataihoz. Tamás rájön, hogy ő, bár a mennyországban töltött nyolcszáz év alatt sokszor vitába elegyedett Jézussal, mert megátalkodott formális logikáját nem tudta összeegyeztetni az Isten fiának érzékeny szeretetelvűségével, meglepően hamar lerója penitenciáját: mély barátságába fogadta a látszólag együgyű, valójában bölcsnek bizonyuló sárkányt (ettől még Szent György lovag hőstette, a sárkányölés dicsfénye is elhalványul). A szeretet kölcsönössé válik Tamás és a monstrum között, a helyszínre visszatérő Jézus nagy örömére. Jézus Úr el is tekint a szentre kirótt vezeklés hátralevő részétől, s enyhít az állatokat sújtó és az embereknek kedvező, túlzott megkülönböztetésen.
Az elbeszélés szerint a föltámadott lelkeknek ‒ akiknek valaha élt milliárdjaiból meglepően sokan üdvözültek ‒ még néhány évtizedet várakozniuk kell: a visszanyert éden egyelőre egy tömeges beléptetési zónára emlékeztet. Az újból világra jött lelkek egy irdatlan nagy üvegcsarnokban rostokolnak, míg a csillagászati katasztrófa okozta káosz el nem simul, s mindenki elfoglalhatja helyét, folytatva a földi életben betöltött hivatását. Szappanos Gábor és hőse, Tamás ugyanis e nélkül nem hajlandó elképzelni a mennyországot ‒ a „boldog” semmittevés elviselhetetlen unalomba fulladna. Egyelőre elég dolgot ad az üdvözülteknek ‒ köztük a Jézussal társalgó szenteknek ‒ földi életük újragondolása. Nekik is változniuk kell, ahogy ezt Szent Tamás helyreált érzelmi élete mutatja példájával. Az állatoknak, úgy tetszik, szeretetkatalizátori szerep jut a történetben, a kitaláltaknak is ‒ a végítélet sárkányának éppúgy, mint Szent László kecses és okos hermelinként megszemélyesített „animulájának”.
Szappanos Gábor humora jól működik: úgy adagolja az anakronizmusokkal, egyházi dogmákkal és közhiedelmekkel vegyes logikai okfejtéseket, hogy nem kell tartanunk sem a vallásos gondolkodáshoz szükséges jámbor naivitástól, sem a kiagyalt sci-fik tudálékosságától. A szerző vállalja, hogy a szeretet elvének hangadójaként bocsássa útjára „szentjeinek hétköznapi csodáit”, ahogy az elbeszélés alcímében ígéri. Jól érzékelteti az igazság és az igazságosság finom eltérését, az isteni teremtés tévedéseit és tökéletlenségeit, de a kétezer éve elképzelt újszövetségi végítélet allegorikus újra-fölvetésének jogosságát is. Az evangéliumi szerzőnek egészen más elképzelései voltak a világegyetemről és a földi életre váró végső katasztrófáról, mint a modern asztronómusoknak (egy csillagász nemrégiben írta, hogy zöld bolygónk az űrben záporozó aszteroidák valóságos céltáblája, amelyet egyelőre csak véletlenül nem trafált telibe egy néhány kilométeres csillagdarab ‒ ennyi elég lenne, hogy nekünk „annyi” legyen.) Szinte mellékes, hogy isteni ítéletből vagy a természet szeszélyéből következik-e be a végítélet, netán a természetet leigázó emberiség bűneitől. Itt tölthető időnket mindenképpen a józan, értéktudatos szeretetnek kellene beragyognia ahhoz, hogy legalább a viszonylagos lelki békességünket megleljük. Az állatokért is felelősséggel tartozunk. Szappanos Gábor jó érzékkel nyúlt témájához: a mai ember számára nehezen elfogadható pátosz és prófécia helyett ironikus érzékére és a képtelenségeket is láttató erejére bízta a legfőbb, jézusi és buddhai életelvet.
Illusztráció: Frédi és Béni a családja körében
Ezek is érdekelhetik!
Kovács katáng Ferenc: Padkára hajt, hogy fölriadjunk →
Ádám Tamás: Halott madarak álmai →
Bene Adrián: A rálátás távlata →
