Babics Imre: Tuvalu, a halálatoll
1.
A kókuszpálma meglátja majd a mélység fölött magát:
tükörképére pillanthat, miként társai, mindahány,
sudár törzsét hideg habbal körbenyalja az óceán,
a kérgére kegyetlen só rakódik le, kimarja, és
gyökere rothadását is érzi, gyümölcse vízbe hull,
elsodorják a hullámok, csírája nem ered meg ott,
árnyékában, az árnyéka vetül rákok, halak fölé,
új otthonuk belakják, és ő pedig távozik, kidől,
vízsivatag nyomában, s lesz Tuvalu a halálatoll.
2.
A feketefejű csér fenn szárnyal az óceán fölött,
két szeme körbejár: egyre csak keresi a megszokott
költőhelyét, ahol borzas fiókái kikelnek és
a tojáshéj darabjával fenekükön az életért
tátognak, esznek s nőnek, majd messzire repülnek új
szülőkként már; irányítja az ösztöne, mely ősi mint
a faja maga, nem téved, ám sehol az atoll, a part,
helyén hullámok, és lényét betölti a felismerés:
nem pihenhet, az út nagy, nincs választása, suhan tovább.
Tuvalu egy szigetország Hawaii és Ausztrália között. Négy szigetből és öt korallzátonyból áll, Vatikán és Nauru után a legkisebb népességgel rendelkező ország a Földön. 2001-ben az ország vezetője menedékjogot kért Új-Zélandtól népe számára, ugyanis a tengerszint emelkedése miatt néhány évtized múlva elnyeli a víz az országot. (A szerk.)
Illusztráció: Tengerpart Tuvalun (Stefan Lins fényképfelvétele, 2000)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
