Mondd meg nékem, merre találom…

Játék

november 24th, 2019 |

0

Batári Gábor: Pszichőfi

 

— Részlet —

 

Történt ám, nem akármi, a lírai én, a mindnyájunk által szeretve tisztelt és epedve várt lírai én megtestesült, méghozzá Pszichőfi, az álmatag, olykor fűzfajellegű képzelmész képében és képességében. Pszichőfi születését három roppant jel kísérte. Mikor kezdette kidugni fejét e világra, pelyhedző üstökén már akkor babérkoszorú találtatott, a nap tükörtojás avagy rántotta-formázatot vett fel, (Naprendszerünk feje ezzel arra kívána utalni, hogy Pszíchőfi költészete igen csak nagy érdeklődést fog mutatni ama problémakör iránt, hogy világi tyúk volt előbb vagy világtojás) és e Pszichőfi lírai gyermek oly nagynak találtatott, hogy az ispotály, ahol született, személyzete a Herkules nevet adta néki.
Pszichőfi fülét 2004. talán tavaszán egy érdekes pályázat híre ütötte meg, a Hallókürt című periodika adta föl a leckét: költők, írók, képírók szervezzenek légyottot vagy éppen annak lemondását villámpostán. Azaz fantazmagórizálják meg három elzeneiesült irodalmi alaknak, a jófigurájú Tatjánának (gondolom én) a legkevésbé halszálkás-halszálkájú (mert mégsem a Halászkirály) fából faragott (mein Gott) királyfinak és a fejtörésre alkalmatlan diótörőnek persze csak virtualice et digitalice légyottjukkal kapcsolatos levelezését, pontosabban leveleit. Íme alább a mű azaz -vek:
Levél (én írok levelet önöknek, hm, khüm?!) a Diótörőnek, meg a fából faragott királyfinak!
Én írok levelet Önöknek? Én nem írok levelet Önöknek! Én nem megyek a legyek urához ott-ra. Ki hasonlít kokottra? És nem leszek a játékszere, sem a kisdedóvó szere, se a felesége nem leszek, nem leszek senkinek, a királyfié nem leszek, nem leszek. Az én uram ne legyen ura holmi legyeknek, ott-oknak, ne legyen pásztorórapecér, és ne legyen fából, meg királyfi, pláne tizenhét nagy és veres októbere után. És inkább a fejét törje, hogy mint jobb nekem, ne diót, mogyorót, mert eldobom, mint egy odvas diót.
Vagyok Tatjana, üdvözletem az Uraknak, nem megyek senkinek tatjára vagy mégis? Attól függ, hány éves a kapitány.
Levél Tatjánának!
Sajna, kifogyóban a dió Önök felé, házibarátunk mogyoróit össze mégsem törhetem, hogy pempőként helyezzem az Ön színe elé.
A legnagyobb hódolattal: Diótörő
Levél Tatjánának és Diótörőnek!
Mindig összekevernek azzal a hegyes orrú Pinoccio kölyökkel. Nem bajlódhatok állandóan személyiségi pörökkel, mert a nyilvánosság előtt bizony kevernek, amint lábam házamból kiteszem. Hát nem megyek, amúgy is a dühtől kiújul az artritiszem, sőt feléled az ammoniteszem.
Üdv. a fából faragott királyfi!

 

Illusztráció: Diótörők (pixabay.com)

 

Cimkék: ,


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás