Barta Zsolt: 9 1perces
1.
– Egy buddha–nem buddha, több buddha–egy buddha! – énekelték tapsolva az óvodások, miközben körbeülték az óvónő furcsán kitekeredett holttestét.
– Nem cejettem – mondta az egyik.
– Én se nem – mondta a másik.
– Rossz ember volt – így a harmadik.
– Se kutyája.
– Se macskája.
– De visszajön.
– 49 nap.
– És itt lesz.
– Újra.
– De nem itt.
– Bölcsis lesz.
– Előtte meg baba.
Nevettek, játszottak tovább.
2.
– Mi az a lélekbúvár?– álltam anyám elé egy délután.
Ő szó nélkül kézen fogott, s kivezetett az udvarra. Állt ott egy hatalmas dézsa, tele esővízzel.
– Dugd bele a fejed, s mondd meg, tiszta-e a dézsa alja?
Nem láttam semmit, a szememet sem mertem kinyitni. Anyám valahonnan búvárszemüveget szedett elő:
– Vedd fel, s nézz újra a vízbe. Tiszta-e vagy piszkos az alja?
– Piszkos – mondtam, már mindent látva és értve.
3.
Amikor odaért, otthon volt mindhárom lány.
– Kérsz kávét? – kérdezte Cafetéria
– Este ne igyatok kávét! – visított Hisztéria.
Ezotéria nem szólt semmit, csak mosolygott. Máshol járt.
4.
Valamikor, a megboldogult antivilágban, büszkén cipeltem haza első, középiskolai szerelmemet, hogy lesz, ami lesz, bemutatom a szüleimnek.
Apám volt otthon, szokásához híven a konyhában püfölte az Erika írógépet, valamelyik könyvén dolgozott elmélyülten.
– Apu, szeretném neked bemutatni… – kezdtem bátortalanul.
Apám felnézett, végigmérte leendőbelimet, arca felderült, s így szólt:
– Engem mutass be neki!
5.
Lehettem vagy kilencéves, amikor forradalmárnak álltam. Míg szüleim távol voltak, egy barátom segítségével kihúztuk a hálószobából a nehéz diófa bútorokat, odébb toltuk az ágyat, középre az íróasztalt és a székecskét, meg gyorsan kitettünk néhány posztert a falra, rajzszög segítségével.
– Ez mától az én birodalmam! – mondtam ellentmondást nem tűrő hangon hazatérő szüleimnek.
Apámnak egy arcizma sem rándult, pénztárcájából pénzt vett elő, és a kezembe nyomta:
– Ha már nagyfiú vagy, itt van pénz, szaladj el a cipőboltba, mondd meg az eladónak a méreted, s amelyik cipő tetszik, s a pénz is futja rá, vedd meg magadnak.
Öt perc járásra volt a cipőbolt tőlünk, én 11 perc múlva otthon voltam, s némán, lebiggyesztett, sírós szájjal ültem a konyhában.
– Mi van?– nézett fel apám a Népszabadságból.
– Az volt kiírva a boltban, hogy „Cipőt csak harisnyára próbálhatunk fel!”
– Na és?
– Rajtam zokni van.
6.
– Le fog itatni? – kérdezte a nő.
– Igen – válaszolt a férfi.
– És mit fog csinálni utána velem? – kíváncsiskodott a nő.
– Amit a többi lánnyal. Felolvasom a verseimet.
7.
Palmyrára gondolt, meg a tengerre, és arra a nőre, akit egyszer, még Pesten, a Nagycsarnokban látott. Matrózcsíkos trikót viselt a nő, egy cekkert szorongatott a bal kezében, benne egy hatalmas ollójú rák. Integetett neki, még “ahoyt” is kiáltott, mint ahogy Dékány András tengerész történeteiben olvasta, messze tűnt kamaszkorában, de hiába, a nő oda se figyelt. Talán ő is Palmyrára gondolt, meg a tengerre. Hülye Szamszára, mondta ki hangosan, majd ijedten sandított oldalra, hátha meghallotta valaki.
8.
Csak a Napot akarták látni azon a hideg, téli reggelen. Az öreg sokat töprengett, hogyan is mutassa meg azt, ami nem látható. Köd volt, havas fehérség mindenütt, zúzmarák táncoltak az ágakon, olyan volt, mintha sose akarna kitavaszodni. A kislány, akinek már csak pár nap életet jósolt a doktor, kíváncsian húzta magára a meleg bundát, s egyre csak nagyapó szemét leste, mikor indulnak már.
Az Alsóvárosnak mentek, lassan haladtak a hóban, az öreg erősen gondolkodott. – Möglösz az a Nap? – kérdezte egyre csak a kislány. – Mög – bólintott mindannyiszor az öreg. Egy kapunál álltak meg végül, s az öreg a Napos-faragványra mutatott: – Ott van, e! – A kislány felkacagott, s vele nevettek a fák, a bokrok. Az öreg is elmosolyodott, ni csak, szivárvány, mondta a kislánynak, pedig csak a szeméből hulló könnyek keveredtek össze a szívéből kiáramló fénnyel.
9.
R. hétfő délelőtt arra ébredt, hogy lekéste a saját temetését. Riadtan ugrott ki az ágyból, s kapkodta magára a halottas ágya mellé gondosan kikészített fehér inget, és a legjobb fekete öltönyét. A kisuvikszolt lakkcipőn egy pillanatra elgondolkodott, majd legyintve egyet, ezzel is az elmúlásnak adva igazat, felhúzta a lábára. A buszon, mely a temető kapujáig vitte, idegességében megvakarta fülcimpáját, szakasztott úgy, mint életében, majd a megállóhoz érve szétlökdöste a leszállni készülő nyugdíjasokat. Hiszen elkésett.
A ravatalozóhoz érve már messziről látta családtagjai, rokonai s munkatársai gyászoló tömegét, akik ügyet sem vetettek rá, üveges szemmel meredtek a közepén elhelyezkedő nyitott koporsóra. Gyorsan beugrott, s mielőtt magára húzta, megvizsgálta az özvegye által választott, fekete, de áttetsző szemfedőt. Persze, az olcsóbbat választotta – dünnyögte magában szemrehányóan, mielőtt elaludt.
Illusztráció: Buddhák (pixabay.com)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Napút-köszöntők (8.) →
Móritz Mátyás: Ismeretlen fogalom →
