A Szépművészeti Múzeumban (Poétai plener, 10.)
Poétai plener. Szerkesztőségünk szervezi: kigondol egy élményt ígérő helyszínt, előzőleg megállapodik három-négy költővel, akik – miután elfogadták a játékszabályokat – ránk bízzák magukat, s adott időpontban, megbeszélt helyen: találkozunk. Megérkezünk a helyszínre, a költők letelepednek (mozgásuk azonban nem korlátozott), s harminc percben megalkotják a látvány-idézte verset. Átadják kéziratos művüket. Teremtettünk pici utócsiszolásra is lehetőséget: a poéta másolatot vihet haza – majd küldi a begépelt véglegest. Az eseményt a helyszínen készült felvételekkel dokumentáljuk.
Tizedik alkalommal Benkő Ildikó, Fenyvesi Félix Lajos, Fodor Miklós és Hajós Eszter vett részt a kalandban. 2020. augusztus 5-én a Szépművészeti Múzeum grafikai restaurátor-műhelyének vendégei voltunk, amelynek Munkácsy-díjas vezetője, Dr. Pankaszi István művelődés-történetileg is gazdag bevezető előadást tartott: köszönjük. (A helyszínre a Napútban is több tanulmányt publikáló Dr. Nagy László Bálint – a grafikai tár rejtett értékeit is érintő – kutatásai vezettek el minket.) A négy alkotó műveit és a helyszínfényképeket — ajánljuk olvasóink figyelmébe. (A szerkesztőség)
***
Benkő Ildikó
Mögött
Előttem nyomat,
mögötte a mester mélybe hív, hellyel kínál,
mögötte művészi és tudós áldozat sürög,
savakkal, gépekkel óvja a képzeletet,
mumifikált egérlyuk a csöndbe.
***
Fenyvesi Félix Lajos
Annyi minden
Annyi mindent kellene leírni,
mielőtt belep Isten-porral az idő:
mit láttam, éji csendben hallottam,
vetettem, arattam
apámmal.
Valaki ügyel, hogy az alkony
szelíden lépjen estébe át.
Metróállomás, háromkirályok és
a mindenes, vers-ószeres:
SZONDI MESTER ÚR
akartunk valami játékos, nyár-
végi szépet összehozni, hallgatni
Dürer századát, a kőrajzok titkát,
finom rézmetszeteket,
de nem sikerült. A Halálrózsa
(koronavírus) kaszálta a haldoklókat,
döngtek a koporsók a tömegsírokban,
az egész világ reszketett a félelemben!
Erre gondoltam szerdán egész nap.
Holnap kezdem újra az életem.
***
Fodor Miklós
Élő, kétoldalú nyomat
Ma még a lég túl vizenyős-kék.
Hullámok fájva simítnak.
Napszálkák, sugárzók, égetve karcolnak.
Zárva a szemhéj. Bőrredők, pórusok,
mint kő, mint fa, mint réz,
fogadják a sóhajos nyomtatást.
Kép készül. S hogy feszíteni kezd a vérnyomás,
mi kívülről ér, egyre harsogóbban éleszt.
A feladat megértve.
Nem szelelek világgá, mint gyermekként sokszor.
Emlékcellák mennyezetén sodródik kakofón dobszó.
Mintha vívna, mintha nyílzáporral
lőné egymást külső és belső.
Bogot ejt minden röpke találkozás:
görbed, gabalyodik, fonattá hajlik.
Sötétülnek a mélyek, fakulva magaslik
néhány emelkedő.
Pár perc és elkészül a mű:
a moston átprésel, tompán vagy ékekkel,
átüt a múlt, lelkem egyszeri története:
keszekusza görbületekkel, pár vétlen kereszttel,
vegyülő vággyal, összegyűrt, kérész reménnyel.
A szemhéj lüktető vászon.
A kép gyógyír, de foghatatlan.
Törtető, feldúlt örvények rögzítenék..
Ám az érzés, miként a lég,
túl vizenyős, túl lágy, túl képlékeny ma még.
S ha holnap láthatóvá formálom,
azért teszem, hogy értsd:
lelkek sokszorozható karcát, metszetét
foszló nyomatok színéről s fonákjáról
betűzni restaurátori jog s kötelesség.
(átírt, átcsiszolt változata a 30 perces rögtönzött változatnak)
***
Hajós Eszter
a fák egészsége
იალონი: თუშური პოპური (მუსიკალური ფესტივალი საირმე 2017)
[Ialoni: Tushuri p’op’uri (Musik’aluri Pest’ivali Sairme 2017)]
https://www.youtube.com/watch?v=t7nnJWMcIIY
egyre messzebb, a házakat látom. egyre messzebbi házak, lelépek a járdaszegélyre. ’hangosabban ordítani a fájdalomnál, minden levél meghallotta a fán.’ mantrázom, miközben a keze a bokámon, a bicikli fekszik és a kutya mindent körbepisil. kockakő, kitépdesett fű.
a zsázsamagot szedem, egyedül szedte a levelét. velem szedte, mikor kihúzott az ágy sötétjéből. kiszáradt szárak, egyedül szedem a zsázsamagot.
megint hova lépek, zsombék? már be sem lilul. földet rá, parti növénykét, cseppenként a folyót. vissza tudjak menni a kövek közt. fészek úszik a vízen.
a harmatban fekszem, valaki vigyen el. ha pók, lakom a pókkal. nem látott, mikor lent feküdtem.
és nem a rossz cipő, mást viszek a lábamon. egyedül megy a szüleihez, kértem, pedig mikor három hokkaido tök és három köszméte óta beszálltam hozzá, és a datolyaparadicsomai gyökerénél aludtunk és ébredek, a turbolyák és görögszénamagok óta, nem mentem haza. nem mentünk nélkülem. akkor is onnan jött.
egyre messzebb, kilátástalanságot látok. ahányszor a füstös paprikába nyúlok, új kanállal. mindenütt edény, csicseriborsó, légy. három domb és három völgy óta nem ültem egyedül a fazekakkal, bakelitszag.
két lábam van, a jobb a támasz. a jobbal botlok. két szemem. mitől félek. a kutya az utcáról jön be, mikor megyek, pedig minden kapu zárva. a másik kapun járok, mintha máshonnan és máshová.
elmosni, amiben főztem. elmosni, amiből ettem. kihordani a vizet a kertre. a mosdót mosom, víz van a földön. mosógépben forog az utolsó zoknija. zöld paradicsomok, a gyökerükhöz ülök. a számból tettem a magot a földbe, pohárból pohárba, kintre.
a fák egészsége az egészségem, a lila lepkéké, fekete macskáké. fekete lepke repül át előttem. éneket teszek a padlizsánvirágokra, a bokámra és a méhemre.
2020. 08. 05. 11: 53
***
A fotókat készítette: Fucskó Miklós
Illusztráció: Fucskó Miklós felvételeinek felhasználásával
Ezek is érdekelhetik!
Lehel téri piac | Poétai plener 15. →
Magyar-bolgár plener | III. rész: Szondi György százéves könyvespincéje | Poétai plener 14. →
Magyar-bolgár plener | II. rész: Vajdahunyad vára | Poétai plener 14. →
