Vörös Viktória: El nem ért vágyak…
El nem ért vágyak súlytalansága
rá visszhangzik a sárguló idő
Peronok végtelen magánya
hol nem tudni ki megy s ki az érkező
A sínek a láthatáron összefutnak
egy pontba torkollnak ívei
A templom a víztükörre roskadt
égre tárulnak kéklő szárnyai
Ott terem az otthon
a romok kopárján
csillogó törmelék halmain
vas rend hiányán
katángkóró ágán
ringó virágok pergő szirmain
Bomló erdő lombja
az utat behordja vagy
megszűri a fényt és kévébe köti
Szemem íriszéből vetülnek az égre
a vándorló sorsnak
akantuszleveles
csillagképei
Illusztráció: “Akantuszleveles csillagképei”
Ezek is érdekelhetik!
Németh István Péter: BALATONI HEXAMETEREK – édesapám emlékének →
Dancs Szabolcs: Határvonalak (versek) →
Kállay Krisztina Ágnes: Szemközt a halállal* →
