Teleki Bálint: Őszi lebegés
Akinek nyakizma húrjain már
Gitároztak a szorongás ujjai
És szakadt benne szó ezer
Mert fogai kerítésén nem
Röppenhetett ki a lélegzet
Az átkozott hazug görcs okán
Áldott őszinte szavakat
Formálva elsírni nem tudta
Ami a szívét valóban nyomja
De meggyógyult ebből is
Valamiképpen az érzi hogy
Elszáll a nagy idő és mi csak
Ülünk a peremén láblógatva
Mint repülő csészealjon
Az égbe visz akár az Illés szekere
De addig is elfoglaljuk magunkat
Ülünk a hétfői mély zuhanások
Lélektani határán
A vasárnapi családi ebéd mellett
Esszük a csirkét mely a tepsiben
A krumplival együtt sült
Hátradőlünk önmagunkba
És lágy ópiumos füstként
Ereszkedik ránk
Egy világzenei műsor a rádióból
Ahogy lágyan versenyezve
A halk beszéddel jelez
Pontokat a glóbuszon
Felrakja álmaink térképére
Mint lehetséges jövőt
Ami talán sosem ér ide
Az álmaink soha nem hazudnak
A világ viszont megállás nélkül
Mintha az élete függne tőle
Az őszi boldogság csak távoli kép
Sárgásbarna lehullt faleveleken
Csókolózó szerelmespár
Biciklin elhaladó apa és gyermeke
Kutyát sétáltató öregember
Giccses mintha egy reklám lenne
Ólomeső szántja végig az aszfaltot
És az élénk színek lassan elenyésznek
A valóság ablakon át nézett kémény
Füstje a semmibe száll és várja
A pillanatot amikor majd
Csatlakozunk hozzá
Teleki Bálint a 2021-es Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője
Illusztráció: Őszi lebegés (fh. Cartlidge)
Ezek is érdekelhetik!
Németh István Péter: BALATONI HEXAMETEREK – édesapám emlékének →
Dancs Szabolcs: Határvonalak (versek) →
Kállay Krisztina Ágnes: Szemközt a halállal* →
