Vitéz Ferenc: Ablakok
(Öt négysoros Varga József grafikái mellé)
(1.)
Áttörted az üveg hiú titkait,
s megsebezte homlokod a fény.
Most kilátsz akár a végtelenbe is.
A valóság mögött már nincs remény.
(2.)
Mikor szabadon nézelődni hagynak,
s azt gondolnád, a tekintet az úr,
kiderül, hogy ez csak egy vakablak,
és csalás itt minden kék azúr.
(3.)
Előbb még nem volt, aki nézze.
Aztán az ablak játszani kezdett a kint
és a bent egymásra vetített képeivel. –
Nem tudta, hogy egy vak ember áll előtte.
(4.)
Nem olyan magas – csak erős.
Nem olyan szép – de bátor.
Nem is ablak – csak ismerős
benne hely. Legyen az bárhol.
(5.)
Egyszerre látod mind a négy évszakot.
Amit eldobott a szél, és amit fölkapott.
Egyszerre vagy szerelmes színes égbe
és a csöndesen növekvő szürkeségbe.
Illusztráció: A szerző és a grafikusművész fotójával (forrás: haon.hu)
Ezek is érdekelhetik!
Bánfai Zsolt: Távolodás, Összekoccan →
Összetett tenyérrel – Ispány Marietta versei →
A válasz – Marton Árpád versei →
