Hegyi Botos Attila: Égi tehén, Anubias
Égi tehén
Hajnal előtt,
hogy kert kapuja tárul,
szurokfák dúcán derengő,
fejt harmat az éj:
erednek kettecskén,
battyognak párálló
parton, tündérrózsás
hajnalhasadásban.
Át cséplő szérűn,
aranytorzsas tarlón:
távolodó kolompszó,
két pöttöm pont
kéklő hegyhatárban.
A táncos csüdű,
mennyszőrű üsző
s hajló nád
csattogó rigója,
a gyermekléptű ég.
Anubias
(mint pecsétet, vonj ajkaidra)
Így – amint a kő az éjben
parázslanak varázs babérlombjai.
Gyökér sem fog talajt, tapad savak
súlytalan, holt ágára. Itt –
hol erek bronza izz
rezzenetlen vizű mélyben:
mécslik ligete olivin aranyában.
S mintegy lebegő, illatos sóhaj,
mint hasad odaát, holtág felett
irizáló leple: ahány íziszi lepke,
ma született mennyek vitorlája.
Szélduzzadt flamingók, lelkek
tündértüneménye.
Szigonyra vert egek torzsavirága.
*
Hű húgom, fivérem,
ha dalra gyúlt hajnalom
partjaira tévedsz,
mint pecsétet, vonj ajkaidra.
Csókom édesebb, mint a halál.
Illusztráció: A fehér üsző…
Ezek is érdekelhetik!
Benyó Tamás: Jelenkor →
Bolla Csaba: Katalinra emlékezem (két vers) →
Botos Ferenc: Miserere, Naphimnusz (versek) →
