Nagyatádi Horváth Tamás: Hol vannak az óriások? (versek)
Zuglakó
Szeme sarkában a vers
homályosan, fakón,
inkább érezve, mint látva,
de egész biztosan ott van.
És ha tekintetét hirtelen
elrántja, van, hogy meglátja,
ahogy remegve, rémülten
néz meztelenül vissza rá.
De többnyire gyorsabb,
mint szeme mozdulata,
ezért gyanakszik is,
hogy mi van, ha nem odakint?
Hol vannak az óriások
Hol vannak az óriások,
akik elmennek a világ végére, ha kell,
de visszaérnek, és észre sem veszed?
Hol vannak az óriások,
akiknek a szíve halottak serege
szíve helyett ver, színekkel, dalokkal?
Hol vannak az óriások,
akik veled remegnek, ha azt hiszed,
szétszakít valami örökéj rettenet?
Hol vannak az óriások,
ha sem az ágy alatt, sem a padláson
már nincs egy vakfoltnyi regényes hely?
Talán mégiscsak a fák mögött,
és visszafojtott nevetéssel várják,
hogy észre vedd, ők a te virágzó lélegzeted.
Kapcsolódik
A szavak hópelyheket formáznak
és elolvadnak a nyelved hegyén.
Nem kell ahhoz különös bizonyság,
hogy csukott szemmel térj haza.
Emlékszitálásban maradsz ember,
távolba révedő magafeledőn:
Összeérnek a tulipánok és a zsíros föld
derengő képei benned.
Mekkora az ölelésed?
Ismeretlen anyagból formálódsz,
de már nem vágysz mindent felfedezni!
Elég ha csak forog a világ körbe-körbe…
Este
Az imént
egy útvesztőből jöttem ki,
és azzal egy újabb verset
tettem meg nem történtté.
Illusztráció: “Hol vannak az óriások?” (Alan Lee’s illustration)
Ezek is érdekelhetik!
Halmai Tamás: A TŰ FOKA (versek) →
Hegedűs Gyöngyi: lassan három →
Hegyi Botos Attila: SÉTÁLÓ APOLLÓN (lírai dolgozat Észak-Illyricumtól Kelet-Aegeicumig) →
